Soós Károly Attila (SZDSZ)

1995. október 31.

SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Mint az az eddig elhangzottakból is jól észrevehető volt, sokan vannak, akik teljesen természetes állapotnak tekintik, mintegy Isten által elrendelt állapotnak azt, hogy az energiaipar állami kézben legyen, különösen, ami a villamosenergia-ipart illeti. Meg kell mondani, hogy ez távolról sem ilyen, Isten által elrendelt állapot.Például az Amerikai Egyesült Államokban soha nem volt a villamos energetika állami tulajdonban. Úgy látszik, hogy Amerikában azok a félelmek, hogy egy ilyen fontos stratégiai... (Dr. Rott Nándor: Ez Európa!)... ágazat esetleg idegen nemzetek kezébe kerülhet, nem voltak olyan nagyon erősek. Ismeretes, hogy nálunk az atomerőmű lényegében privatizálásra nem kerül azáltal, hogy az MVM keretében marad. Az Amerikai Egyesült Államokban nemcsak a villamos energetika más részei, de az atomerőművek esetében is a részvények a tőzsdén megvásárolhatók voltak. Ha mondjuk a Szovjetunió, vagy annak megfelelő szerve, a KGB, meg akarta volna szüntetni az Amerikai Egyesült Államok függetlenségét annak réven, hogy felvásárolja az amerikai energetikai ipart, akkor ennek az ég világon semmi akadálya nem lett volna, feltéve, hogy van rá pénze, megvehette volna szőröstül-bőröstül az egészet. Ha nem tette meg, valószínűleg azért nem tette, mert az energetikai ipar külföldi tulajdonlása valójában nem jelent az ég világon semmiféle függetlenség-megszűnést vagy stratégiai nem tudom milyen veszélyt. Egyáltalán nincs erről szó! Az energetikai ipar ugyanúgy lehet magántulajdonban, ugyanúgy lehet belföldi és ugyanúgy lehet külföldi tulajdonban, mint bármely más ipar.

Ami Európát illeti és itt nemcsak Magyarországot és nem is csak a szocialista országokat kell érteni , Európában a második világháború után, bár részben korábban is, de különösen a második világháború után az a nézet vált uralkodóvá, hogy az energetika rendkívül beruházásigényes, a beruházások költségeit az árakban megfizettetni nem lehet, ezért ezt az ágazatot az államnak kell kézbe venni és alacsony árakat, csak a folyó költségeket megfizető árakat kell szabni az áramra és a beruházásokat állami eszközökből, tehát adóbevételekből kell finanszírozni. Ez volt a vállalása az államnak és még egyszer mondom, hogy nemcsak Magyarországról van szó, nemcsak szocialista országokról, nem is csak azokról a nyugat-európai országokról, amelyekben baloldali pártok kormányoztak, hanem konzervatív kormányú nyugat-európai országokról is , ez volt a nézet és ez volt a törekvés. Be kell látni, évtizedek után világosan be kell látni, hogy az állam, ahogy általában, úgy ezt az ígéretét sem váltotta be. Az igaz, hogy viszonylag alacsony energiaárakat alkalmazott, de az adóbevételekből kellő mennyiséget nem tudott kihasítani arra a célra, hogy az energetikát megfelelő szinten tartsa és fejlessze. Az energetikai rendszerek számos országban meglehetősen siralmas állapotban vannak.

(10.50)

Ez megint nemcsak magyar probléma, bár Magyarországon az átlaghoz, mármint a nyugat-európai átlaghoz képest persze valóban nagyon súlyos gondok vannak az energetikai iparban. Ezeket a gondokat meg kell oldani, itt igenis beruházásokra van szükség.

Torgyán úr az előbb egyébként helyes adatokat idézett arról, hogy ma a magyar erőművi kapacitás nincs igazán kihasználva, ezért szerinte nem érdemes privatizálni, mert úgysem kell beruházni. Ez egyáltalán nem igaz. Ténylegesen nagyon sokat kell beruházni, valóban nem azért, mintha most nagyon sürgősen szükségünk lenne megnövelt energetikai kapacitásokra, hanem azért kell beruházni, mert rendkívül alacsony nálunk az erőművek hatékonysága. Van olyan erőművünk is, amelynek az energetikai átalakítási hatásfoka csak 24 százalékos. Ez kirívóan alacsony, egyébként környezetszennyezésben is egy különös terhet jelent, hiszen ilyen erőmű sokkal több szennyezést bocsát ki egy kilowattóra energia előállításával, mint egy hatékonyabb erőmű, de jóval nagyobb költségeket is jelent, és a cél pontosan az, hogy megtakarítsunk ilyen költségeket.

Itt nagyon sokan sokat beszélnek a privatizációs bevételekről, hogy tulajdonképpen a privatizációs bevétel a fő, de azt is mondják, hogy a privatizációs bevétel esetleg nagyon alacsony lesz. Azt hiszem, hogy ez ugyan fontos kérdés és az is valóban fontos kérdés, hogy a lehetséges privatizációs bevételt elérjük, de azért arra rá kell mutatni, hogy tulajdonképpen az igazi nyereség semmiképpen sem a privatizációs bevétel. Ha kellő, megfelelő mértékben javítunk az energiaszektor hatékonyságán, akkor itt egy év alatt a megtakarítás nagyobb lehet, mint amennyi privatizációs bevétel egyáltalán elérhető.

Tehát a cél semmiképpen sem az, hogy egyszer elérjünk egy privatizációs bevételt. A cél mindenképpen az, hogy csökkentsük az energiaköltségeket, csökkentsük az energiaárakat, és ilyen módon sokkal nagyobb nyereséghez juthatunk, mint amekkora ez a sokat emlegetett és sokat bírált privatizációs bevétel.

Az persze igaz és az előbb mondottakból is ez következik , hogy nem volt elkerülhető a közelmúltban és nem lesz elkerülhető a közeljövőben sem a villamos energia árának az emelése, ez éppen abból adódik, hogy korábban az a rendszer működött nálunk is és nálunk kirívó mértékben az a rendszer működött , amelyik a tőkeköltségeket nem fedezte az árakból, hanem azt az adóbevételekre bízta, az adóbevételekből pedig nem jutott rá.

Kedves Képviselőtársaim! A közgazdaságtanban alapszabály, hogy nincs ingyen ebéd. Ezeket a beruházásokat meg kell finanszírozni. Aki azt mondja, hogy ne legyenek magasabb árak, annak meg kell mondania, hogy miből kell megfinanszírozni. Raskó képviselőtársam az MDF képviseletében például felvetette, hogy a magyar gazdaság, a magyar ipar ágazatainak versenyképességét csökkentheti az energiaár-emelés. Ebben persze igaza van, de ha ő úgy gondolja, hogy emiatt ezt az áremelést egyelőre nem kell megvalósítani, akkor meg kell mondania, hogy ehelyett mi lesz a beruházások forrása. Azt nem lehet mondani, hogy majd mennyei mannából fogjuk ezeket a beruházásokat megfinanszírozni.

Ami pedig Torgyán képviselő úrnak azokat a fejtegetéseit illeti, hogy most mekkora nyereség kell és kell-e nyereség az energiaiparban, az energiatermelésben, -elosztásban stb., azzal kapcsolatban azért meg szeretném jegyezni, hogy amikor mi itt nyereségről beszélünk, akkor ne feledjük, hogy a nyereség tulajdonképpen a beruházások forrása. Tehát a nyereség, amelyet a beruházó szerez, az végül is azért van legalábbis gazdaságelméleti értelemben, általában és az adott esetben is végső soron elkerülhetetlenül , hogy beruházások fedezetéül szolgáljon.

Azt lehet mondani, én már hallottam egy korábbi alkalommal olyan érvelést ebben a parlamentben, hogy jobb az állami termelő, mint a magántermelő, merthogy az nem kíván nyereséget, csak a magántermelőnek kell nyereség. Persze, aki ezt mondja, az egyrészt nemcsak az energetikai szektorra mondja ugyanezt, hanem másra is, emellett mondja meg, hogyha nincs nyereség ezen a szektoron, akkor miből kell finanszírozni a beruházásokat. Tehát ezeket a dolgokat azt hiszem, megfelelőképpen, megfelelő módon és a dolog minden ágát-bogát végiggondolva kell tárgyalni, nem pedig szenvedélyek alapján.

A privatizálás mellett nemcsak az szól, hogy ilyen módon rövidre zárható a beruházások finanszírozásának a kérdése, hanem alapjában véve az szól a privatizálás mellett, tisztelt képviselőtársaim, hogy általában a magánszektor, a magángazdaság hatékonyabban működik, mint az állami vállalkozás. Amikor valaki azzal érvel, hogy jobb az állami, mert ott nincs nyereség az előbb már utaltam erre az érvelésre, hogy jobb az állami termelő, mert az nem akar nyereséget , akkor ő nyilván azt feltételezi, hogy az a pazarlás, ami az állami szektorban általános, ugyanúgy megvalósul a magánszektorban is. Erre közvetlen tapasztalás is van, hogy ez nem így van, és azért a közgazdasági elmélet is elég egyértelműen bizonyítja, hogy a magánvállalkozás hatékonyabb.

Nem is kell itt feltétlenül az energetika területéről példát hozni, kedves képviselőtársaim, például voltak amerikai kutatók, akik precízen kimutatták, hogy egy darab fizetési csekk kitöltése egy amerikai magánvállalatban harmadannyiba kerül, mint az amerikai hadseregben. Tehát nem arról van szó, hogy a magyar állam nem hatékony, a magyar állami vállalat, a magyar állami intézmény nem hatékony, hanem arról van szó, hogy általában a magángazdálkodás hatékonyabb, és ugyanezt kimutatták a szemétbegyűjtő állami és magánvállalatok viszonylatában és sok más vonatkozásban is. Tehát a cél mindenképpen az, hogy a magángazdálkodás hatékonyabbá tegye az energiaszektort.

Ami a nemzetközi tapasztalatokat illeti, Angliában került sor az elmúlt valamivel több mint egy évtizedben jelentős energiaprivatizálásra és azt már Raskó György képviselőtársam is idézte és persze, én egyetértek vele , hogy ez az árak csökkenését eredményezte. Az árak csökkenését legalábbis reális értelemben, tehát abban az értelemben, hogy az árak nem emelkedtek együtt a többi termék emelkedő árával, hanem annál kisebb mértékben emelkedtek. Inflációs körülmények között ez relatív árcsökkentés és elvileg ezt is árcsökkentésnek kell tekinteni.

Itt persze egy komoly problémát okoz az, hogyha az energiatermelés nem is, de az energiaelosztás természetes monopólium, olyanfajta verseny nem lehetséges, hogy egy lakásba tíz különböző áramszolgáltató vállalat villamos vezetékei vezessenek be és akkor azt válassza a fogyasztó, amelyik éppen olcsóbban kínálja az áramot. Bár azt meg kell mondani, hogy egy vezetéken ugyan, de különböző kínálatok biztosítása és azok között a fogyasztó általi választás lehetővé tétele ma már része, illetve részévé válik a brit villamosenergia-ellátási rendszernek. De mindenesetre a természetes monopólium abban az értelemben, hogy azért csak egy drót vezet be egy-egy lakásba vagy ugyanígy egy ellátóvezeték vezet be egy vállalkozásba legyen az kicsi vagy nagyvállalkozás , elkerülhetetlenül fennmarad.

(11.00)

Amikor természetes monopólium van, akkor elvileg többféle megoldás kínálkozhat ennek a kezelésére. Ezek közül a mai magyarországi állapot, az állami tulajdonú monopólium csak az egyik lehetséges megoldás. A brit példa, vagy más olyan országok példái ahol magánkézben van az energetika és ezen belül az energetikai elosztóhálózat is azt mutatják, hogy a szabályozott magánmonopóliumra megvan a lehetőség. Nálunk pontosan ennek a kialakítása történik. A monopólium természetesen megmarad, egy szolgáltató vállalat látja el meghatározott fogyasztók széles körét, de szabályozott módon, ahol is elő van írva, hogy szolgáltatási kötelezettsége van, és természetesen szabályozva vannak az árak. Mindezek a szabályozások az elmúlt évek folyamán részben törvényekben, részben kormány-, illetve miniszteri rendeletekben megszülettek, és a szükséges szabályozás ma túlnyomórészt rendelkezésre áll. A hőárszabályozás területén vannak még előttünk álló feladatok, de a szükséges szabályozás túlnyomórészt kialakult.

Ezzel kapcsolatban ismét Raskó képviselőtársammal kellene röviden vitatkoznom, mert vélhetően éppen a természetes monopóliummal összefüggésben ő nem tartja szerencsésnek áramszolgáltató vállalatok külföldi részvétellel vagy többségi külföldi részvétellel való privatizálását. Pont az a dolog lényege, hogy itt lehetséges szabályozott monopóliumot kialakítani, külföldi tapasztalatok ezt alátámasztják; és éppenséggel alátámasztja az angol példa is. A Financial Times szeptember 1-jei számában Ian Lang, aki most kereskedelmi és ipari miniszter az Egyesült Királyságban, számol be arról, hogy a South Western Electricity, tehát a délnyugati áramszolgáltató, Angliában a Southern Group egy amerikai csoport tulajdonába kerül, és hangsúlyozza, hogy ez semmiféle gondot nem fog okozni. A privatizáció a jövőben is ugyanúgy ahogy eddig is a fogyasztók érdekeit fogja szolgálni, mert alacsonyan tartja az árakat.

Ezért én nem egészen értettem azt, amit Raskó úr ennek kapcsán elmondott, hogy ő járt a külföldi elvtársaknál, hogy a kongresszuson nagy ováció volt és szűnni nem akaró tapsvihar, és hogy az ő pártja egyetért annak a pártnak a politikájával és ugyanazt a politikát folytatja. Ilyenfajta beszámolókat a testvérpártok kongresszusáról persze már korábban is hallgattunk. Adott esetben az angol konzervatív pártról van szó. Az MDF nem ugyanazt a politikát folytatja, mint az angol konzervatív párt, mert az angol konzervatív párt eszerint a miniszter cikke szerint igenis elfogadja az áramszolgáltatók külföldi privatizálását. Tehát pont az itt vitatott kérdésben nem stimmel az, amit Raskó úr elmondott, hogy ugyanazt a politikát folytatják, mint a brit konzervatív párt.

Az eddig elmondottak alapján én azt gondolom, hogy a privatizáció és nemcsak az áramtermelés privatizációja, hanem az áramelosztás privatizációja is olyan dolog, amely igenis javítani fogja a magyar energiaszektor hatékonyságát.

Befejezésül még egy fontos dologra szeretnék rávilágítani. Mint mondtam, a privatizáció gondolata ezen a területen egyre inkább előretör a világ számos részén, nemcsak Magyarországon. Arra kell számítani, hogy számos más ország is privatizálni fogja az elektromosáram-termelő és -szolgáltató vállalatait. Ilyen körülmények között annak is van jelentősége, hogy minél hamarabb lépjünk, mert ha sokan jelennek meg azon a piacon, ahol a vásárlók ilyen cégeket akarnak vásárolni, akkor az az árakat le fogja nyomni. Nem elhamarkodott ez, nem vagyunk elsők, hiszen például Európában Anglia tesz ilyen lépést, és tudjuk, hogy számos európai országban ez az irányzat uralkodik, noha még csak az előkészületek folynak. Azt hiszem, a legjobbkor lépünk, és gyorsan kell lépnünk. Éppen azért kell gyorsan lépnünk, hogy a szerintem ugyan az ügyben mindenképpen másodlagos jelentőségű privatizációs bevétel is az elérhető keretek között minél nagyobb legyen.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)