Torgyán József (FKGP)
DR. TORGYÁN JÓZSEF, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Egy rendkívül fontos törvénymódosítás van a tisztelt Ház előtt. Egy olyan törvény, amelynek a beharangozása egészen más volt, mint a megjelenése. Ugyanis egy olyan államháztartási reformot harangoztak be előre, amely az egész államháztartásunkat érintené. Ehelyett, igaz ugyan, hogy a meglévő államháztartási törvény elég sok szakaszát érintő, de mégis, alapvetően olyan szűk rendelkezések kerültek végül is a Ház elé, amelyek egyik oldalán találhatók a módosítványok, amelyek a különböző szakaszokat érintik. Ezek alapvetően pont ellentétes irányba haladnak, mint a cél, mert a meghirdetett cél az lenne, hogy az államháztartás költségeit csökkentse. Ehelyett éppen ellenkező hatás elérését jelzi ez a törvénymódosítás, amelyet a kormány benyújtott. Másrészt pedig az előterjesztés két új intézmény létrehozását jelenti, mégpedig a kincstár és a kincstári vagyonkezelő igazgatóság létrehozását, amely tehát növeli a feladatkört és nem szűkíti.
(14.50)
Amint az ismeretes, a Független Kisgazdapárt álláspontja mindig is az volt, hogy teljesen új államháztartási törvényre van szükség, mégpedig azért, mert az állami feladatokat jelentős részben szűkíteni kell. Az állami feladatok szűkítése mindenfajta modern államháztartási reformnak az alapja. Ha ez a szűkítés nem történik meg, akkor tovább folytatódik a közfeladatok valamennyi területén az ellátás színvonalának romlása, ami nemcsak egy indokolatlan többletköltség állandó emelkedő tendenciáját jelenti, hanem maga után vonja az elégedetlenkedés állandó erősödését is. A jelen esetben tetten érhető, hogy sajnálatos módon pont ellentétes hatást ér el a mostani beterjesztés, mint amit hivatalosan ez a kormány is meghirdetett és korábban előtte hozzávetőlegesen tíz éven keresztül minden kormányzat meghirdetett. Nevezetesen az államháztartás reformját, az állami feladatok szűkítését.
Hogy mennyire így van ez, hadd utaljak arra, hogy a mostani módosítvány lényegében nem a kormányzati feladatokat szűkíti, hanem a demokráciát. Óriási különbség, igen tisztelt képviselőtársaim! Azért szűkíti a demokráciát, mert egyrészt növeli a kormány és a Pénzügyminisztérium hatáskörét, másrészt pedig az Országgyűlés feladatkörét szűkíti. Ez egyértelműen a demokrácia szűkítése.
Úgy gondolom, az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a módosítványok pedig egyértelműen egy olyan többletjogosítványt adnak a pénzügyi kormányzat kezébe, amely semmiféle demokráciában nem képzelhető el.
Mindenekelőtt szeretnék szólni arról, hogy ez a törvény amely pontosan ellentétes irányú azzal, amit korábban meghirdetett hova fog vezetni. Legyen szabad ebben a körben kiemelnem, hogy a magyar államkincstár létrehozása elméletileg nem kifogásolható, mert valamilyen más megoldás a jelenlegiből fakadóan mindenképpen szükségeltetne, de ha abból a tényből indulunk ki, hogy az államkincstár létrehozása mennyire könnyelmű és felelőtlen volt, akkor láthatjuk, hogy hiába akarta reformként beállítani a kormánypropaganda az államkincstár létrehozását, a lényegét tekintve csak egy technikai lépésig tudott eljutni. Ráadásul ez a technikai lépés is az információ hiánya miatt, ami a törvény elégtelen rendelkezéseiből fakad, nagyon nehezen megítélhető. Tulajdonképpen egy ötletről van szó, ahol azonban az ötlet számos tévedése és kárt okozó hatása már most felmérhető. A kincstár létrehozása a szokásos formális megközelítést mutatja, ugyanis a központi költségvetési intézményeknél ennél sokkal sürgetőbb feladat lett volna a tevékenység tartalmának meghatározása, a gazdaság követelményeiből kiindulva a szektor megszervezése. Enélkül nem lehet olyan költségekről beszélni, amelyek követhetők. A kincstár tervezett felállítása tehát e helyett és más érdemi változtatások helyett történik.
Figyelembe veendő az a tény, hogy szerintünk az államhatalmi ágak egymáshoz való viszonyának rendezésével kellett volna kezdeni az átfogó államháztartási reformot és abból kellett volna kiindulni, hogy az államhatalmi ágak egymáshoz való viszonyának, a mellérendeltségnek úgy kellett volna meghatározni a feladatköreit, a szervezettségét, hogy annak világos költségkihatásai is mindenki előtt kézenfekvőek legyenek, hogy az állami feladat szűkítése ugyancsak mindenki számára nyomon követhető legyen.
Itt utalok például arra és ne vegyék rossz néven, hogy konkrét hivatkozással is élek , hogy a Független Kisgazdapárt álláspontja szerint az állami pazarlás egyik elképesztő megnyilvánulása a politikai államtitkári tisztség fenntartása. Mert miért van szükség ennyi hozzá nem értő politikai államtitkárra, akiket a saját pártjuk valamilyen okból kinevez annak a területnek a szakértőjéül, de nagyon jól tudjuk, hogy a feladat tulajdonképpen a terület parlamenti képviselete lenne. Ehhez pedig elég lenne egy parlamenti államtitkár az összes politikai államtitkár helyett. Tehát ebből is látható, hogy itt semmiféle reformról nincs szó, hanem itt állami feladatok tovább ragozásáról van szó, az állami eszközök két kézzel való pazarlásáról. Itt legyen szabad rámutatnom arra, hogy továbbra is várat magára az államháztartás számviteli rendjének kialakítása, pedig erre a pénzügyi és gazdasági folyamatok megfelelő regisztrálása és a hatékony ellenőrzés érdekében változatlanul és feltétlenül, tehát halaszthatatlanul szükség lett volna. Ez a felismerés már az 1992. évi alaptörvényben is megjelent, azonban a mai napig sem történt a szóban forgó feladatoknak a meghatározása, hiszen az államháztartási törvény az újabb pénzügyminiszteri feladatokat is határidő nélkül határozta meg. Ez gyakorlatilag elfogadhatatlan, hiszen a törvényjavaslat indoklása szerint a munka még három évig eltarthat. Egy olyan kaucsuk-rendelkezést hoztak, ami a mi megítélésünk szerint semmiképpen nem hozza meg a várt eredményt.
Komoly problémát jelent, hogy még mindig nincsenek végleges és teljes körű elképzelések a kincstár és a központi vagyonkezelő igazgatóság felállításáról, működéséről, nincs meghatározva ezek szervezete. Ez azt a veszélyt veti fel, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy ugyan beszélünk az állami feladatok szűkítéséről, a költségek csökkentéséről, de miután nem látjuk, hogy a kincstár, a kincstári vagyonkezelő igazgatóság apparátusa hogyan fog kinézni, nem arról van-e szó, hogy az egyik oldalról az állami bürokráciát átszipkázom a másik oldalra, átmentem, és ilyen módon eltüntetem a méltatlankodó társadalom elől az állami pazarlás ilyen módjait.
Úgy gondolom, ebből fakadóan nem túl szigorú az a megfogalmazás, hogy folytatódik a kormány vakrepülése. Ugyanis nem lehet tudni, hogy mire vállalkozik a kormány, átszervezésre anélkül, hogy ennek költségeit, következményeit, teljes technikáját feltárná. Álláspontunk szerint ez nem törvény, hanem egy ötlet, amely a megvalósítás területén számos veszélyt hordhat magában. Hiszen a kincstár felállítása egy igen nagy horderejű vállalkozás, és ha ennek a végrehajtása végül is rossz lesz, márpedig a rossz törvény következtében ennek a lehetősége ugyancsak adott, ebben az esetben beláthatatlan zavarokat okozhat és óriási anyagi károkkal járhat, egyenesen ellehetetlenítheti a költségvetést. Ami pedig az állítólagos megtakarításokat illeti, én kimondom egyenesen: a törvényben lévő levezetés egy nagy nulla, abból semmit nem lehet megállapítani, nem lehet nyomon követni, hogy itt megtakarításról van-e szó, vagy többletkiadásról. Végül ki kell térnem arra, ami számomra a legnyugtalanítóbb, hogy az államháztartási törvény szűkebbre szabná a parlament hatáskörét, növelné viszont a kormányét és főleg a pénzügyminiszterét.
(15.00)
Álláspontunk szerint, ha ezt a törvényjavaslatot önök elfogadnák, akkor a kormány lényegét tekintve úgy járhatna el, azt csinálhatna, amit akarna, úgy csoportosíthatna át, olyan módon kezelhetné a pénzt, ami teljes egészében kiiktatná a parlamenti ellenőrzést. Az államháztartási törvény számtalan esetben ad felhatalmazást a kormánynak vagy a pénzügyminiszternek, hogy nagyon is fontos részletekről rendeletben intézkedjen. Ezek közül különösen problematikusnak tartjuk a kincstár és a központi vagyonkezelő intézet működésének rendeleti szabályoztatását, hiszen a változtatás célszerűségéről értelmetlen dönteni a részletek ismerete nélkül.
Ráadásul ebben a kérdésben a következmények miatt nem szabad a kormánynak szabad kezet adni. Utalnék arra, hogy az 1994-es pótköltségvetés kapcsán a kormány ennél sokkal szűkebb felhatalmazása is joggal milyen felháborodását váltotta ki a Háznak. Úgy gondolom, ha a kormánynak szabad kezet adunk, ez egyben jelenti a parlamenti hatáskör olyan szűkítését, ami a rendeletalkotás irányába, tehát egy tipikusan állampárti, diktatórikus megoldás felé viszi el a parlamenti munkát. Kiveszi a demokrácia a többpárti parlamenti demokráciát jelképező Országgyűlés kezéből a rendelkezés jogát és átadja a kormánynak. Úgy gondolom, ehhez az igen tisztelt képviselőtársaim nem adhatnak segítséget.
Az államháztartási törvény komoly lehetőséget biztosít az átcsoportosításokra. Az adott költségvetési cím működési célú kiadásain belül is, a működési és felhalmozási kiadások között is a kormány olyan átcsoportosításokat engedhet meg, amely mind-mind a parlamenti hatáskört csökkenti.
Úgy gondolom, a törvénynek az az indoklása, hogy a magas inflációs ütem mellett nehéz pontosan tervezni, nem elfogadható, mert meglátásunk szerint a kormány nem az inflációt akarja visszaszorítani, hanem arra akar berendezkedni, hogy az infláció következményeit önmaga javára használja ki, és a társadalom kárára a demokráciát szűkítse. Ezért a Független Kisgazdapárt az államháztartási törvénynek ezt a módozatát elfogadni nem tudja. Ha azon nem lesznek jelentős változtatások, ebben az esetben nemmel fog szavazni erre az előterjesztésre. Köszönöm a türelmüket. (Taps a Kisgazdapárt soraiban.)