Csépe Béla (KDNP)

1995. november 5.

CSÉPE BÉLA, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatról véleményünket négyes tagozódásban látom célszerűnek kifejteni. Először a törvényjavaslat hosszú előtörténetéről, késedelméről kívánok szólni; majd arról, ami kimaradt belőle; és miután szemügyre veszem annak konkrét elemeit, végül azok rövid idő alatti végrehajthatóságáról szólnék.Úgy vélem, a törvényjavaslat előtörténetéhez tartozik az is, hogy Magyarországon 1948-ig egy olyan kincstári gazdálkodási rendszer működött, mely legfőbb elveiben és eljárásrendjében teljesen szinkronban volt a nyugat-európai fejlett országok kincstári gazdálkodásával. Érthető, hogy a kincstári gondolat felelevenítésére a rendszerváltás után sor került.

1993 tavaszán az államháztartási és racionalizálási bizottság lényegében megkezdte ennek a törvényi előkészítését. A folyamatban törést az 1994. évi kormányváltás okozott. Sajnáljuk, hogy akkor a kormány nem kezdett hozzá ennek a mostani törvényjavaslatnak az előkészítéséhez, illetőleg még abban az évben történő beterjesztéséhez, hiszen mint később rá fogok mutatni, ennek azért olyan pénzügyi előnyei vannak, amelyeket jó lett volna előbb élvezni.

Úgy véljük, hogy az új kormány sok tekintetben megmutatkozó késedelmessége e téren is jelentős kárt okozott. Az, hogy végül ez év végére az Országgyűlés elé került ez a törvényjavaslat, önmagában üdvözlendő esemény; az azonban nem, hogy ennek tárgyalása is kapkodva, az átgondolásra elég időt nem hagyva történik meg, hiszen 1996. január 1-jétől már működtetni kívánják a rendszert.

A késedelemnek sajnos negatív kihatása van az ország társadalmi, gazdasági helyzetére is. Emlékeztetek rá, hogy az eredeti Bokros-csomag a családi pótlék terén tervezett változtatásokból mintegy 9 milliárd forint bevételt remélt, míg itt a költségvetés haszna mint hallottuk 35-40 milliárdra tehető. E számok különbsége is mutatja, hogy a legalább egy évvel ezelőtti életbeléptetés lett volna jó, amiért mindenképpen a kormányzat a felelős.

A Kereszténydemokrata Néppárt már az előző ciklusban is sürgette egy szélesebb körű államháztartási reform megvalósítását. Sajnos ezt a jelen törvényjavaslat sem tartalmazza. Ez mutatja, hogy még nem történt meg a nagy elosztási rendszerek egészségügy, oktatás, szociális ellátások, lakáspolitika újragondolása. Véleményünk szerint az állami újraelosztás arányának további csökkenése, mely a rendszerváltás lényeges eleme, egy átfogó államháztartási reform nélkül nehezen képzelhető el, mivel az állam felelősséggel tartozik e területek működéséért. A logikus sorrend nyilvánvalóan az lett volna, ha előbb a tartalmi kérdések kerülnek megoldásra, és azokra épül a működési eljárási rend, a pénzügyi lebonyolítás szabályozása, ami ebben a törvényjavaslatban van.

Azonban ennek ellenére ez egyáltalán nem lebecsülendő, hiszen ez a technikai jellegű módosítás mint az előző hozzászólásokból is kivehető volt azért jelentős pozitív elemeket tartalmaz, csak ennek jó lett volna a korábbi megvalósítása. Valószínű, hogy e mostani szabályozás az államháztartási reform keretében amire reméljük, azért rövidesen sor fog kerülni újabb módosításokra fog szorulni. Hiányoljuk a társadalmi szervezetek kezelői jogának megszüntetése óta e szervezetek vagyona rendezetlen helyzetének felszámolását is, mely immár ötéves késedelem után e törvény keretében megtörténhetett volna.

A késedelem és hiányok ellenére üdvözlendők: a kincstári rendszer létrehozása, a kincstári vagyonkezelés szabályozása és az ezekhez fűződő egyéb, racionalizálási törekvések. Üdvözlendők már csak az ugyancsak napirenden lévő, 1994. évi zárszámadás miatt is, mely legfelsőbb szinten mutat jelentős anomáliákat a közpénzek kezelésében. Ennek a vitájában többször felmerült a pénzügyi kormányzat felelőssége; igen sok tekintetben felelős, de valóban van egy rész, amelyhez ez a jogi szabályozás szükséges.

(15.10)

A jelenlegi javaslatot önmagában vizsgálva világosan látható, hogy a pénzmozgás szűkítése és a lekötött pénzeszközök és a hozzájuk fűződő kamatok megtakarítása a cél, amelyért valamilyen formában a rendszer rugalmasságával, adaptív képességeivel és a helyi gazdálkodás önállóságának feladásával kell fizetni. Ez utóbbira nyugodtan lehet ugyan mondani, hogy a lokális gazdálkodást soha nem is lett volna szabad megengedni, tudomásul kell azonban venni, hogy a helyi autonómia, az önigazgatás lehetősége és általában a decentralizált módon működő rendszerek létezése és fennmaradása bizonyos szintű pénzügyi függetlenség nélkül nem lehetséges. Mivel szinte nincs is olyan döntés, amelynek pénzügyi konzekvenciái ne lennének, még azt az állítást is megkockáztatjuk, hogy a pénzügyi függetlenség elvesztése nemcsak a lokális rendszerek autonómiáját, hanem a működőképességét is veszélyeztetik. Ugyanakkor nem állítjuk, hogy a jelenlegi javaslatnak ez lesz a következménye, de világosan látnunk kell, hogy miért mit áldozunk fel és milyen veszélyeknek nézünk elébe, s így kell mérlegelnünk az előttünk fekvő anyagot.

Egyértelmű és vitathatatlan előny lesz azonban a kamatmegtakarítás, mely a jelenlegi nagy költségvetési hiány fő orvoslási lehetősége, és mi ebben az adott helyzetben úgy véljük, hogy ennek a többi szempontot háttérbe kell szorítania.

Ha visszagondolunk arra, hogy az elmúlt esztendőkben hány alkalommal Ybl Bank-i botrány, Lupis bróker-botrány találkoztunk azzal a problémával, hogy odaveszett az adófizetők terhét növelve a kincstári pénz a tárcák, költségvetési szervek ügyeskedése kapcsán, valóban helyesnek tűnik e kérdés szabályozása. Igen fontos momentum, hogy bár a társadalombiztosítást és a helyi önkormányzatokat csak az elkövetkezendő évek során tervezi a kincstár keretébe beterelni a törvényjavaslat, a törvény gátat kíván szabni a költségvetés alrendszereiben így a helyi önkormányzatoknál is a jövőt terhelő kötelezettségvállalásoknak. Ez véleményünk szerint kétharmados szavazásra bocsátandó tétel, és meglehetősen korlátozza a helyi önkormányzatok gazdálkodását.

Költségvetési szigorítást jelentő tétel annak kimondása, hogy a költségvetés csak kivételesen indokolható esetben vállalhat készfizető kezességet. Ez tulajdonképpen mindig így volt, de ha a garancia nem készfizető, a banki szabályozás nem tudja az állami kötelezettségvállalást úgy értékelni, mint ami valóban leveszi a bankról a támogatott ügyek kockázatát. Úgy véljük, hogy e téren még több feszültségpont várható.

Üdvözöljük a javaslat azon elemeit, melyek a jövőbeni hatások bemutatási kötelezettségét tartalmazzák, továbbá mindazon változtatásokat, melyek a költségvetési tisztánlátást és tervezhetőséget segítik elő. Figyelemre méltó, hogy az ÁPV Rt. pénzforgalmi számláját is a kincstári egységes számla egyenlegéhez számítják. Ez jelentős lehet a kincstári likviditás menedzselésében.

Üdvözölni lehet, hogy az új kincstárral és az ehhez kapcsolódó információs rendszerrel harmonizálunk a nyugati országokkal. A GFS-rendszerrel valószínűleg jobban látjuk nemzetközi összehasonlításban is az államháztartás fő számadatait, s vélhetően a döntések és a rólunk kialakított kép is változik. Kiküszöbölhetők a halmozódások, ezáltal az államháztartás által centralizált és újraelosztott jövedelem aránya természetesen kisebb lesz, és így ez majd nem lehet további érv bizonyos kiadáscsökkentésekre.

Üdvözölni lehet az előrelátó gördülő tervezést is, amely választ adhat számos anomáliás helyzetre.

A felsorolt előnyök mellett komoly aggodalmunkat kell kifejeznünk a gyors bevezethetőség és működtetés oldaláról. A modell meglehetősen egyoldalú: van egy kvázi erős pénzintézeti oldala, de gyenge az információs és könyvelői oldala, és nulla a kifizetőhelyi számvevőségi ellenőrző rendszer. Számvevőségi kontroll nélkül a számlák alapján történő és teljesítményelvű utólagos finanszírozás nehezen fog működni.

Az 1996. január 1-jétől történő bevezetés technikai előkészítetlensége miatt felmerül a halasztás gondolata is. Az 1996-os költségvetési törvény azonban már kincstári szemléletben készült. Így az ellenzék részéről immár csak aggódhatunk, hogy a törvény sok pozitív és régen várt eleme mellett nehogy egy üres medencébe való fejesugrást jelentsen.

Összefoglalva: ezzel a törvényjavaslattal tulajdonképpen visszanyúlunk egy korábbi, a háború előtt már jól működött és nyilván kipróbált rendszerhez; és mindenképpen olyan pozitív elemei vannak, amelyek a pénzügyi egyensúlyi helyzetet is valamennyire javítják, illetőleg ilyen irányba hatnak.

Ugyanakkor aggódunk egyes bevezethetőségi elemeiért, és az általam kifejtett, az önkormányzatok hatásköre alá tartozó gazdálkodó szervezetek önállóságát érintő aggályainkkal kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy mi ezt a törvényjavaslatot semmiképpen nem tekintjük a demokrácia szűkítésének. Tudniillik ezen a téren úgy véljük, hogy érthető, ha a központosítási törekvésekhez térünk vissza, és ez nem ellentétes a demokráciával, hanem ellenkezőleg, a demokrácia biztosítja egy állam politikai működését. A gazdaság terén pedig, úgy véljük, a közpénzek kezelése olyan elsőrendű feladat, amelyet nem lehet ilyen szempontból negatívnak tekinteni. Ugyanakkor mi is kifejeztük azt az aggályunkat, hogy figyelemmel kell kísérni, hogy a működtetés folyamán mind az önkormányzati rendszer, mind az ide tartozó egyéb rendszerek végül is hogyan fognak működni, ezért, mint általában az ilyen nagy horderejű változtatásokat, figyelemmel kell kísérni, és a szükséges beavatkozásokat is meg kell tenni.

Aggályaink mellett is tehát ebben a törvényjavaslatban olyan pozitív elemeket látunk, amelyek miatt támogatásra javasoljuk. Köszönöm szépen. (Taps.)