Takács Imre (MSZP)
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Örülök annak, hogy ilyen szűk körben szólhatok a '96-os költségvetésről, és megköszönöm azt, hogy részt vesznek ezen gondolatok tolmácsolásán.Az állami költségvetési törvényjavaslat elkészítése mindig nehéz feladat, hiszen ekkor eleget kell tenni a stabilizációs, elosztási és allokációs feladatoknak.
Hazánk deficites költségvetése miatt az állam tartozik a gazdaság többi szereplőjének, és ezt figyelembe véve is szükséges növekedési pályára állítani a nemzetgazdaságot. A költségvetési politika legfőbb célja a hosszú távú egyensúlyra épülő, megalapozott gazdasági növekedés elősegítése. Ez többek között az infrastrukturális beruházások fejlesztését, az oktatás színvonalának fokozását, az adópolitika kialakítását, a közkiadások meghatározását igényli.
Az 1996. évi költségvetési törvényjavaslat kapcsán elsősorban az adópolitikára koncentrálok. Az közismert, hogy az adóemelés a fogyasztói keresletet csökkenti, ha ezért csökken a háztartások jövedelme, akkor a jövedelem visszaesése nagyobb, mint a fogyasztási kereslet csökkenése. Ekkor ugyanis a háztartások az addigi megtakarításaik egy részét fogyasztási cikkek vásárlására használják fel, így a tőkepiac jövedelme szűkül, ami csökkenti a beruházási hitelek forrását.
Hazánkban a KSH adatai szerint a lakosság bruttó megtakarítása 1995 januárjától júliusig 215 milliárd forinttal növekedett, és ez több mint az elmúlt évi hasonló időszakának emelkedése. Ha azonban a forintleértékelésből adódó árfolyamkülönbözetet kiszűrjük, akkor az idei folyó megtakarítás 13 milliárd forinttal kevesebb, mint az 1994 első félévi megtakarítás volt.
Sokan hangsúlyozzák, hogy a megtakarítások növekedése érdekében növelni kell a háztartások jövedelmét.
(19.10)
Ezzel egyet lehet érteni, ha azonban a munkavállalók névleges bére jobban nő, mint a termelékenység, akkor az a keresetalapú infláció fokozását eredményezi. Hazánkban ez év első felében a bruttó bérek körülbelül 20 százalékkal emelkedtek, ugyanakkor a tíz főnél több alkalmazottat foglalkoztató vállalkozásoknál a termelékenység csak 13 százalékkal nőtt.
A névleges bérek növekedése következtében akkor nem jön létre általános árszínvonal-emelkedés, ha a névleges bér növekedésekor könnyen mobilizálható kapacitástöbblettel rendelkeznek a gazdálkodók, és ezt a többletet a piaci igények szerint rövid idő alatt működésbe lehet hozni. Ekkor ugyanis a termelés mennyisége a szükségleteket követve gyorsabban nő, mint az árszínvonal.
Tehát a nagy kérdés az, hogy most rendelkezik-e a magyar nemzetgazdaság könnyen mobilizálható kapacitástöbblettel? Nagy a valószínűsége annak, hogy nem. Ez viszont azt jelenti, hogy egy indokolatlan béremelkedés megindítja a bér-ár-spirált. A több esetben indokolt bérharcban a legfontosabb kérdés tehát az, hogy a magyar nemzetgazdaság ezzel a már említett kapacitástöbblettel rendelkezik-e.
Az 1996. évi költségvetési törvényjavaslat adópolitikai célkitűzései elősegítik a kapacitástöbblet kialakítását, ezáltal a várva várt, megalapozottabb, egyensúlyt nem rontó gazdasági növekedést is. Az 1996. évi adópolitika a gazdaság élénkítését segítő, forrásokat növelő befektetési, megtakarítási döntéseket támogatja. A személyi jövedelem adózásában ugyanis preferálják az öngondoskodást elősegítő önkéntes, kölcsönös, valamint nyugdíj- és életbiztosítást. Kedvezményt élvez a befektetési adóhitel és az egyéni vállalkozók számára a beruházási célú tartalékolás lehetősége is.
A társasági adóval is a beruházások ösztönzését, a kapacitástöbblet megteremtését segíti a költségvetési törvényjavaslat, mert lehetővé teszi a válságtérségekben a gyorsított amortizáció megvalósítását. Az is hozzájárul az elmaradott térségek fejlődéséhez, hogy ezen településeken a kereskedelmi szálláshelybővítést adókedvezménnyel serkentik. Ezzel együtt azonban igen nagy szükség van az idegenforgalom komplex fejlesztésére is. Végső soron valamennyi tárcának hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a költségvetési törvényjavaslatban fellelhető pozitív jelenségek realizálódjanak.
A tervezett adórendszer megalapozza a hosszú távú növekedést azzal is, hogy ezután is támogatja azokat az alapítványi hozzájárulásokat, amelyek az oktatás és a kultúra fejlesztését segítik elő.
Igen kedvező a törvényjavaslat azon törekvése, amely szerint olcsóbb legyen az 1996. évi adózás. Ezért törekszik a törvényjavaslat azon szabályok kiiktatására, amelyek végrehajtása aránytalanul sokba kerül az elérhető adóbevétel nagyságrendjéhez képest. Ezzel a tervezet eleget tesz Adam Smith négy adózási alapelve közül a következőnek: "Az adókivetés és -beszedés ne legyen olyan költséges, hogy a polgárok által befizetett összegnek nagy része a kincstártól elvonassék."
Az 1996. évi költségvetési törvényjavaslatban is megjelennek az adóterhek csökkentésének elemei, véleményem szerint azonban és örülök annak, hogy a pénzügyi kormányzat véleménye szerint is a következő években további adókulcscsökkentést célszerű megvalósítani a gazdasági növekedés és egyensúly érdekében.
Ennek kapcsán érdemes figyelembe venni a fejlett országok tapasztalatait is. Ma is és a korábbi napokban is különösen tegnap sok szó esett a hatásvizsgálatokról. Megmondom őszintén, ennek a kérdésnek a tisztázása igen nehéz, hiszen a Pénzügyminisztérium a társadalomkutatók munkájára támaszkodik. Azt pedig a jelenlevők tudják, hogy a társadalomtudományok objektíven fejletlenebbek, mint a természettudományok, hiszen a társadalomtudományokban nincs lehetőség olyan kísérletezésekre, mint a természettudományokban, a társadalomkutatók kevésbé szilárd és állandó értékekkel dolgoznak, mint a természetkutatók, ugyanakkor a természettudomány-ágak sokkal jobban integrálódtak, mint a társadalomtudomány-ágak. Tehát ha a társadalomtudomány-ágak fejletlensége megmutatkozik a természettudomány-ágakkal szemben, akkor nehéz a társadalom kutatóinak olyan egzakt válaszokat adni különböző társadalmi, gazdasági jelenségekre, amelyeket az ellenzék részéről sokan elvárnak.
Nem vitatom a hatásvizsgálatok fontosságát. De amíg a társadalomtudományok fejlődése nem lesz nagyobb mértékű, addig erről beszélni szerintem felesleges.
A Világbank a közelmúltban megvizsgálta a magyar adórendszert is. A szakértők megállapították, hogy a magas adókulcsok miatt egyre többen titkolják el jövedelmüket és a rendszeresen adózók számára nehéz a megtakarítás. Rámutattak, hogy az adóreform alapja az adókulcsok csökkentése és az adóalap szélesítése.
Véleményem szerint az adókulcsok mérséklését az is indokolja, hogy hazánkban költségalapú infláció is van, nem nő eléggé a termelés, ezért nő az egy termékre jutó költség, ez pedig árszínvonal-emelkedést eredményez. Emiatt, ha a központi terheket az adókat, a tb-járulékokat a következő években jobban csökkentik, az mérsékli a vállalkozók önköltségét, így az inflációt is. Mindez nem növeli a költségvetési hiányt amit több neves közgazdász tanulmánya alapján igyekszem nagyon röviden bizonyítani.
Mitschke német közgazda Az adó- és újraelosztási politika következetlenségei című írásában megállapítja, hogy a volt NSZK-ban az elmúlt évtizedekben nőtt az összes adótarifa nyíltan vagy burkoltan, és a társadalmi terméken belül ennek ellenére nem emelkedett az adóbevételek aránya.
A szerző bizonyítja, hogy ez a tény az adózás miatt bekövetkező nemzetgazdasági vesztességet eredményez, mert az adótarifa növekedése a munka és tőke korlátozott kihasználásához vezetett, elszaporodott a föld alatti gazdaság és a nagy adóterhek miatt megkezdődött a tőke menekülése más országokba.
Figyelemre méltó és hazánkban is megszívlelendő a neves közgazda véleménye az adóalapról, amely szerint a volt NSZK-ban egy időben a teljes jövedelemre vetették ki az adót, így az egyformán terhelt minden adóalaprészt, függetlenül attól, hogy azt fogyasztásra vagy megtakarításra használták fel. Mindez visszafogta a teljesítményt és csökkentette a munkahelyteremtő beruházásokat.
A magyar 1996. évi költségvetési törvényjavaslat ezen a téren kedvező folyamatokat indít meg, hiszen nem minden adóalaprészt egyformán terhel.
Mirlees közgazda bebizonyította, hogy az optimális jövedelemadó csaknem lineáris, vagyis az adókulcs nem nő sokkal jobban, mint a jövedelem. Ennek ugyanis nincs teljesítmény-visszafogó hatása és a nagyobb teljesítmény alacsonyabb adókulcs mellett is nagyobb bevételhez juttatja az állami költségvetést, mint az elégtelen teljesítményt kiváltó magas adókulcs.
Az USA-ban a hetvenes években kialakult kínálati gazdaságtan az adókulcsok csökkentését és ennek szükségszerű következményeként a költségvetési kiadások mérséklését, valamint az antiinflációs programot hirdette meg. Ezt a gazdaságpolitikát valósította meg Reagen kormánya. Az adókulcsok csökkentése miatt több profit és munkabér marad a tőkéseknél, illetve a munkásoknál. Ha jól és zavartalanul működik a piac, akkor ezt a többletet a termelés bővítésére lehet használni. Ezáltal nő az adóalap, így kevesebb adókulcs mellett is nő a befizetett adók összege.
(19.20)
Az antiinflációs politika pedig a megtakarításokra ösztönöz, ami végső soron szintén hozzájárul a gazdaság gyarapodásához.
Feldstein, a kínálati gazdaságtan amerikai szakértője megállapítja, hogy ha az adókulcsok csökkentése nem az adó összegének növelését, hanem annak mérséklődését és ezáltal a költségvetési hiány emelkedését eredményezi, akkor sincs gond, mert a növekvő megtakarítások miatt finanszírozható a költségvetési hiány. Ő is hangsúlyozza, hogy csak antiinflációs folyamatok eredményezik a megtakarítások fokozását.
Peterson német közgazda Adó- és szociális reform, de hogyan? című írásában kifejti, hogy a volt NSZK-ban csak lépésenként valósították meg a reformot, amelynek során olyan adózási technikát alkalmaztak, ami megakadályozta egyes jövedelmek hátrányos megkülönböztetését. Hazánkban is csak fokozatosan lehet hangsúlyozom még egyszer: csak fokozatosan lehet rátérni az átfogó adóreformra. A pénzügyi kormányzat már többször kifejtette ismétlem , hogy az adókulcsok további csökkentésére az elkövetkezendő években lesz lehetőség, most azonban véleményem szerint 1996-ban további csökkentést nem lehetett megvalósítani.
Peterson hangsúlyozza, hogy az adózásnál meg kell szüntetni a speciális kedvezményeket, és helyettük egységes adómentes összeget kell meghatározni, aminek a kialakításánál figyelemmel kell lenni a szociális és kulturális létminimumra. Magyarországon az 1996. évi költségvetési törvényjavaslat a személyi jövedelem adózásánál a szociális létminimum alatti jövedelmet preferálja. Ez támogatandó, hiszen így a rászorultság a szociáldemokrácia elve jobban érvényesül.
A neves közgazdászok hangsúlyozzák, hogy az adóreform miatt szükségszerűen bekövetkező adókönnyítéseknek növelni kell a teljesítményeket, a megtakarításokat, a beruházási hajlamot. A következő gondolat igen fontos! Ha az adókulcsok mérséklése után a teljesítmények mennyiségi és minőségi javulása nem következik be, akkor a társadalom és a gazdaság egyensúlyi zavarai krónikussá válnak.
Befejezésképpen megjegyzem, hogy bármilyen korszerű adórendszert dolgoznak ki a következő években vagy a következő évre, akkor sem lesz népszerű az adóbefizetés. Nem volt ez népszerű kétezer évvel ezelőtt sem. Gondoljunk csak Lévi, illetve Máté történetére. Mégis szüksége van az államnak az adóbevételekre, hiszen csak így képes a közösségi célok megvalósítására, a jogbiztonság garantálására, a piac negatív folyamatainak mérséklésére. Bízom abban, hogy az 1996. évi költségvetési törvényjavaslat is hozzájárul ezen célkitűzések megvalósításához.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)