Baky György (SZDSZ)

1995. november 8.

BAKY GYÖRGY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elnézést kérek, de Balsay képviselőtársamra számítottam, ezért nem foglaltam helyet itt oldalt, hogy előbb tudjam kezdeni.Magyarország önkormányzata és lakossága 1990ben szembesült először a helyi adó gondolatával. Egy évvel később pedig a gépjárművek megadóztatásáról döntött az Országgyűlés. Az addigi hazai gyakorlattól eltérően, a helyi adókhoz hasonló módon önkormányzati hatáskörbe utalva ennek az adófajtának a kivetését.

A két törvény megfelelt annak a törvényhozási elképzelésnek, hogy a helyi közösségek az önkormányzati törvényben megfogalmazott települési önállóság, a részleges anyagi függetlenség irányába mozdulhassanak el. Kezdetben volt ugyan bizonytalanság, hiszen a testületek egy része a saját lakossága elleni merényletként aposztrofálta a lehetőséget, nem látott benne mást, mint alkalmat arra, hogy a választott vezetéssel és egymással is összeugrassza a polgárokat. Később bebizonyosodott, hogy a kárpótlási licitek, a földkijelölések anomáliái sokkal alkalmasabbak erre a célra. A helyi adó pedig nem egyéb, mint bevételnövelő tényező, ami az évről évre növekvő kiadások legalább egy töredékét képes kompenzálni.

Aki önkormányzatnál dolgozott vagy valamilyen tisztséget vállalt, tudja, hogy amilyen mértékben csökkent a központi normatívák reálértéke, úgy nyúltak egyre többen az új eszközhöz. Természetesen csak azok, akik tehették, hiszen számos olyan település van az országban, ahol a helyi adó bevezetésével még elméleti síkon sem érdemes foglalkozni, egyszerűen azért, mert a lakosság képtelen lenne azt befizetni.

A városok, falvak többsége azonban felismerte, hogy az önkormányzati önállóság nem létezhet csak a politikai deklarációk szintjén, annak komoly gazdasági alapokkal kell rendelkeznie. Egy szóval sem állítom természetesen, hogy a helyi adók és a gépjárműadó jelentik ezt a komoly gazdasági alapot, de azt igen, hogy a fejlesztések, a működés, esetleges fejlesztési hitelek fedezeteként számolni kell vele.

Különösen igaz ez most, amikor az 1996. évi költségvetés vitája előtt állunk. Biztosan lesznek változások az előterjesztéshez képest, de az abban foglaltak alapján végzett számítások szerint vannak olyan települések, amelyeknek az állami, a normatív támogatásból származó bevételei az 1995-ös szintet sem érik el. Ezek két rossz közül választhatnak: vagy élnek a helyi adók kínálta lehetőséggel és többletbevételekhez jutnak vállalva ezzel az esetleges konfliktusokat saját választóikkal szemben , vagy folytatják azt a 4. éve tartó kísérletsorozatot, hogyan lehet kevesebb pénzből legalább szinten tartani a helyi közszolgáltatásokat. Kétségkívül a kevésbé rosszat választják azok, akik az első változatra voksolnak.

Az új törvényjavaslat ha az Országgyűlés elfogadja tágabb teret ad elődjénél a települési képviselőknek. Nemcsak megnöveli a minimális értékeket ami már ugyancsak esedékes, hiszen 1990-91-től változatlanok voltak annak ellenére, hogy az infláció évről évre meglehetősen megtépázta ezek reálértékét , hanem a mentességek körét és szűkíti, csökkentve ezzel a kiskapuk számát, megkönnyíti az önkormányzat mint adóhatóság dolgát. Például a helyi adókról szóló eredeti törvény 32. § a) pontja csak a második és a további vendégéjszakát vonta be az adó alapjába, az első tehát adómentességet élvezett. Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy elképzeljük, hányan töltöttek csak egy éjszakát az egyes szálláshelyeken.

Üdvözlendő változás az iparűzési adó fejezeténél az a módosítás, ami az adó mértékének felső határát emeli. Értelmezésem szerint ennek nem az a célja, hogy minden egyes vállalkozást azonos, megemelt adóval sújtson, hanem az, hogy a vállalkozói profilt a település igényeinek, elvárásainak megfelelően alakítsa, adókedvezménnyel preferáljon olyan tevékenységeket, amelyek az önkormányzat megítélése szerint alapvető lakossági igényeket elégítenek ki, munkahelyteremtéssel, infrastruktúra-fejlesztéssel járnak, a másik oldalon pedig a nem ebbe a körbe tartozó tevékenységekből származó adóelvonásból magasabb bevételre tehet szert.

Hasonló megközelítéssel kezelném a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény módosítását. A javaslat átolvasásakor az ember első reakciója, hogy ez is a duplájára emelkedik. Ez akkor igaz, ha az új adótételekről szóló önkormányzati rendelet az adóévet megelőző év december 15-éig nem születik meg. Akkor is igaz lehet, ha a rendeletet időben kihirdetik, és abban a törvény alsó határát jelölik meg alkalmazandó tételként. Ha azonban a törvényjavaslat törvénnyé emelkedik, a választott önkormányzati testületeknek módjukban áll majd a minimális 400 forint/100 kilogrammos összeget akár 1000 forintig is megemelni, viselve ennek összes politikai következményét. Nyilvánvaló, hogy a döntés meghozatala előtt minden önkormányzat alaposan tanulmányozza a lakosság teherbíró képességét és ennek alapján mérlegel.

(13.50)

1996-ban a Magyar Köztársaságban többek között ez is jelenti majd az önkormányzatok döntési szabadságát. Igaz ugyan, hogy ez minket csöppet sem vigasztal, de a kormány is hasonló szélességű mezsgyén kénytelen manőverezni. Van azonban valami, amit kifogásolok az eredeti gépjárműadóról szóló törvényben és ugyanezt a hiányosságot tapasztalom a mostani előterjesztésben is.

Az 1991. évi LXXXII. törvény indoklásában a következő mondat olvasható: "A gépjárműadóról szóló törvény a közutak használatához kapcsolódó, céljellegű, funkcionáló adó."

Ebből az következne, hogy minden egyes jármű esetében az az önkormányzat láthassa el az adóztatási feladatokat, amelyik illetékességi területén az adott gépjármű a közutakat a legnagyobb gyakorisággal használja. A törvény 6. §-a az adó alapjaként a forgalmi engedélyt jelöli meg. A 9. § (1) bekezdése szerint pedig az adóztatási feladatokat a forgalmi engedélybe bejegyzett lakóhely, székhely, illetőleg telephely szerint illetékes települési adóhatóság látja el.

A Magyarországon az elmúlt évtizedekben kialakult, egy nagy központtal, de több kis igazgatósággal, üzemmérnökséggel működő cégek tehát gépjárműadójukat a forgalmi engedélyben megjelölt tulajdonos önkormányzatnál fizetik be, még akkor is, ha az érintett járművek soha a közelébe se mennek az adott beszedő városnak, az a település pedig, amelyiknek az útjait használják, egy fillért sem lát a befizetett gépjárműadóból, holott a település útjainak karbantartása az ő feladata.

Köztudott, hogy az ilyen vállalatok központjai többnyire városokban vannak, gazdasági tevékenységüket pedig mint például az erdőgazdaságok csak a falvakban és környékükön tudják végezni. Helyesen és igazságosan akkor járnánk el, ha feloldanánk ezt az ellentmondást és a gépjárműadó ezentúl oda folyhatna be, ahol a gazdasági tevékenység következtében a közutak igénybevétele nagyobb.

Néhány képviselőtársammal önálló képviselői indítványt nyújtunk be, amely a most felvázolt problémát képes megoldani. Kérem majd ehhez a támogatásukat.

Összegzésképpen: a benyújtott törvényjavaslatot a magam részéről támogatom, hiszen kismértékben ugyan, de növeli az önkormányzatok bevételeit, gazdasági önállóságát. Igazán persze csak akkor lelkesednék érte, ha a helyi adók növekedésével párhuzamosan a központi adók arányosan csökkennének. A Magyar Köztársaság költségvetésének helyzete azonban és ezt valamennyien tudjuk, tisztelt képviselőtársaim egyelőre nem teszi ezt lehetővé. Csak határozott, célratörő pénzügypolitikával teremthetők meg ennek feltételei. Az 1996. évi költségvetés pedig ezt a célt szolgálja. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)