Kőszeg Ferenc (SZDSZ)
KŐSZEG FERENC (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A törvényjavaslat általános vitájának megkezdésekor, a vezérszónoklatok elhangzásakor többen is hangsúlyozták, hogy igen jelentős dolog az, hogy törvény szól a büntetés-végrehajtási szervezetről, és egy olyan törvény, amely korszerűbb, mint a korábbi hatályos törvényerejű rendelet és egyéb rendelkezések.Mindenekelőtt szeretnék ehhez magam is csatlakozni és azt gondolom, jelentős előrelépés, hogy egy ilyen törvény megszületett. Mégis, ha szót kérek, ezt nem azért teszem, hogy egyszerűen csatlakozzak az előttem szólókhoz, hanem inkább néhány hiányérzetet, a saját hiányérzetemet szeretném megosztani a Házzal, a tisztelt képviselőtársaimmal.
Az egyik kérdés, amely szerintem bizonyos módosítást igényel, a büntetés-végrehajtás állományával kapcsolatos. A törvény rögzíti azt, hogy a büntetés-végrehajtás szervezete elsősorban hivatásos állományú tisztekből, tiszthelyettesekből áll, és ehhez csatolja hozzá a közalkalmazottakat, illetve köztisztviselőket. De tulajdonképpen e tekintetben továbbmegy, mint a rendőrségi törvény, mert kimondja azt is, hogy köztisztviselők és közalkalmazottak csak olyan beosztásokat, munkaköröket láthatnak el a büntetés-végrehajtás szervezetében, amelyeket jogszabály nem köt kifejezetten a hivatásos állományhoz. Mintegy zárójelben jegyzem meg, hogy a hamarosan a Ház elé kerülő, már beterjesztett szolgálati törvény a honvédségtől a büntetés-végrehajtásig, a vámőrségig és a tűzoltóságig tulajdonképpen minden fegyveres szervet egy egységes törvény hatálya alá helyez, voltaképpen mindenkit katonává minősít.
Azt gondolom, ezzel a törvény tulajdonképpen rögzít, bebetonoz ahogy mondani szokták egy olyan állapotot, amely nem felel meg teljes egészében az európai normáknak és amely ellentétes integrációs törekvéseinkkel.
Az Európai Unió miniszteri bizottságának az európai börtönszabályokról kiadott ajánlása kifejezetten azt mondja, hogy a börtönökben szolgálatot teljesítőket köztisztviselői státuszba kell helyezni. Tehát az európai börtönügyben az a tendencia, hogy ne katonai státuszú, hanem éppenhogy köztisztviselői státuszú személyek teljesítsenek szolgálatot a büntetés-végrehajtás szervezetében.
Természetesen tudom, hogy egy jogszabállyal, pláne egy jogszabály-módosítással egy régóta fennálló szervezetet nem lehet megváltoztatni. Én csak arra tennék javaslatot és majd ilyen értelmű módosító indítványt nyújtok be , hogy a törvény tegye lehetővé, legalább olyan mértékig, mint ahogy a rendőrségi törvény lehetővé teszi, hogy a miniszter egy rendelettel hivatásos állományhoz kötött munkaköröket köztisztviselői, illetve közalkalmazotti munkakörré minősítsen át, és hogy ugyancsak rendeletben szabályozza a hivatásos állomány és a köztisztviselői, közalkalmazotti állomány arányát a büntetés-végrehajtás szervezetében.
(16.40)
Legyen erre módja a miniszternek, alkalmazkodva a büntetés-végrehajtás változó, korszerűsödő elveihez és az európai integráció elvárásaihoz.
Voltaképpen ezzel összefüggő dolog az is, hogy azt gondolom, hogy szükséges volna, bár nem feladata ennek a törvénynek, hogy a büntetés-végrehajtás állományára nézve részletes szabályokat dolgozzon ki, hiszen ezt más törvények és jogszabályok teszik meg, de ebben a törvényben is szükséges felhívni a figyelmet arra, hogy a büntetés-végrehajtás állományában dolgozóknak a fizikai, egészségi alkalmasságon, személyi alkalmasságon és a megfelelő iskolai végzettségen, illetve szakképzettségen kívül szükségük van olyan pszichikai adottságokra, olyan alkati pszichikai adottságokra, amelyek képessé teszik őket arra, hogy ebben az állandó feszültségeket termelő munkában, amelyet fogva tartott emberek között végeznek, megfelelő emberséggel tudjanak viselkedni és tudják ellátni a munkájukat.
Én általában nem vagyok híve a javító-nevelő jellegű jogszabályoknak. Nem helyeslem azt, amikor olyan jogszabályok jelennek meg a magyar corpus iurisban, amelyek valamit úgy írnak elő, hogy nem fűznek hozzá következményeket a nemteljesítéshez, illetve az azzal ellentétes magatartáshoz.
Nem helyeseltem például, amikor a rendőrségi törvénybe belekerült az a passzus, hogy a rendőr bárkitől felvilágosítást kérhet, és az állampolgár ezt a felvilágosítást nem tagadhatja meg. Ugyanis nem szól arról a törvény, hogy mi történik, hogyha mégis megtagadja.
Ugyanakkor a nemzetközi törvényhozásban, nemzetközi egyezményekben egyre többször jelennek meg úgynevezett soft law, tehát ilyen puha törvény jellegű szabályok, olyan nemzetközi szerződések, amelyek mintegy ajánlásokat tartalmaznak. Én azt gondolom, hogy az állami intézményekkel, az intézményekkel szemben van helye ilyen soft law-ok elfogadásának, és ezért gondolom azt, hogy szükséges az, hogy a törvénynek a személyi állományra, a büntetés-végrehajtás személyi állományára vonatkozó része kiegészüljön olyan szabállyal, amely erre a pszichikai adottságra és az emberséges magatartáshoz szükséges adottságokra hívja fel a figyelmet.
Van egy része a törvénynek, amely ellentétes a jelenlegi formájában a rendőrségről szóló törvénnyel, illetve a rendőrségre vonatkozó jogszabályokkal, és bizonyos fokig ellentétes a készülő, és hamarosan elfogadásra kerülő nemzetbiztonsági törvénnyel is.
Itt a lőfegyverhasználatra gondolok. A sokat bírált rendőrségi törvénynek mindenképpen pozitívuma, hogy jelentős mértékben korlátozta a lőfegyverhasználatot a rendőrök számára. Tehát azt mondja a rendőrségi törvény, hogy lőfegyvert csak olyan tettes, elkövető elfogására lehet fölhasználni, aki vagy más életét kioltotta, vagy pedig államellenes, illetve emberiségellenes bűncselekményt követett el.
Megint csak zárójelben mondom, hogy én azt hiszem, hogy ez a kitétel az államellenes, meg az emberiségellenes bűncselekményekre, így egészében inkább egy maradvány valamiféle régi szemléletből, mert hiszen ezek a fejezetek a Btk-ban olyan szélesek, hogy nyilvánvalóan nem is gondolhatja komolyan senki, hogy minden esetben lőfegyvert lehet használni, hogyha valakit, mondjuk, tetten érnek egy ilyen, amúgy is igen nehezen meghatározható, mondjuk, emberiségellenes bűncselekmény elkövetésénél.
Ezért nagyon helyesnek tartom azt, hogy a nemzetbiztonsági törvényjavaslat már szűkíti ezt a kört, és meghatározza azt, hogy melyek azok az állam- és emberiségellenes bűncselekmények, amelyeknek a tetten ért elkövetője elfogása céljából lőfegyvert lehet használni.
Ugyanakkor a rendőrségi törvény azt mondja, hogy a fogva tartott szökésének megakadályozására, illetve az elszökött fogva tartott elfogására lehet lőfegyvert használni.
Ezt a disszonanciát, hogy a tetten ért elkövetővel szemben nem lehet, ellenben a fogságból, az őrizetből elszökő személlyel szemben lehet lőfegyvert használni, a szolgálati szabályzat oldja fel, amely ugyan nem törvény, csak belügyminiszteri rendelet, de természetesen a rendőrökre nézve, és itt róluk van szó, kötelező. Az már kimondja, hogy fogva tartott szökésének megakadályozására, vagy a szökevény elfogására csak ugyanazokban az esetekben lehet fegyvert használni, mint a tettenéréskor, tehát ugyanazokkal a korlátozásokkal.
Most a büntetés-végrehajtási törvény lőfegyverhasználattal kapcsolatos szabályaiból ez a korlátozás hiányzik. Ez magyarán azt jelenti, hogyha ugyanaz a személy rendőri őrizetből vagy rendőri kíséretből szökik meg, az őt kísérő rendőr elől szökik meg, akkor vele szemben nem lehet lőfegyvert használni, ellenben hogyha a fegyőr elől szökik meg, vagy büntetés-végrehajtási intézetből, tehát nem rendőrségi fogdából, hanem büntetés-végrehajtási intézetből szökik meg, akkor lehet.
Én azt gondolom, hogy a két törvény között meg kell teremteni az összhangot, és ugyanazok a korlátozások jogosak és indokoltak a büntetés-végrehajtási szervezetről szóló törvényben, mint amelyek a rendőrségi törvényben fennállnak.
Erre persze mondhatja valaki, hogy honnan fogja tudni a fegyőr, hogy a falon éppen lefelé mászó elítélt olyan bűncselekmény miatt volt elítélve, amely esetében jogos a fegyverhasználat. Erre csak azt tudom mondani, hogy egyrészt a büntetés-végrehajtási intézeteket úgy kell őrizni, és általában így is vannak őrizve, hogy ne kerülhessen sor szökésre. Ha pedig ez mégis megtörténik, akkor igenis le kell mondani, ezeket a törvényben meghatározott eseteket kivéve, a lőfegyverhasználatról. Ezer módja van még annak, hogy a szökevény később elfogassék.
Egy olyan országban, amely eltörölte a halálbüntetést, egészen kivételes esetben fordulhat csak elő, és sajnos, az ilyen esetek nem kivételesek, egészen kivételes esetben fordulhat csak elő, hogy a fegyveres szervezetek lőfegyvert használnak.
Végezetül pedig egy olyan dologra szeretném felhívni a figyelmet, amellyel azt gondolom, hogy a büntetés-végrehajtási szervezetek mindenképpen egyetérthetnek. Nevezetesen arra, hogy a törvény nagyon helyesen szól arról, hogy a piacgazdaságra való áttérés következtében működésképtelenné vált büntetés-végrehajtási gazdálkodó szervezetek költségvetési támogatásban részesülnek, részesüljenek. Azt gondolom, hogy ezt ki kellene egészíteni azzal, hogy az amúgy is egységben szemlélt fegyveres szervek, tehát a honvédségtől a rendőrségen át a tűzoltóságig, amennyiben beszerzéseiknél a büntetés-végrehajtás gazdálkodó szervezete olyan árut kínál, amellyel azonos minőségű, azonos értékű, azonos árfekvésben eladott áru áll szemben a szabadpiacon, akkor ezek a szervek részesítsék előnyben a büntetés-végrehajtási szervezet gazdálkodó szerveiben előállított árucikkeket, ne csak költségvetési támogatással, hanem ilyen, voltaképpen piaci eszközökkel próbálja a törvényhozás támogatni azt, hogy a büntetés-végrehajtás gazdálkodó szervezetei, a munkaalkalmak, a rabok számára fenntartott munkaalkalmak működőképesek legyenek, illetve újra azokká váljanak. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a bal oldalon.)