Sándorffy Ottó (FKGP)

1995. november 8.

SÁNDORFFY OTTÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy nem a Bokros-programot, hanem a magyar kormány 1996. évi költségvetési tervezetét tárgyaljuk. Azt hiszem, ez nem okozott senkinek meglepetést. A Számvevőszék jelentésével nagyjából egybecseng személyes véleményem. E törvényjavaslat meglehetősen megalapozatlan. Csak úgy repkednek a milliárdok, 107 milliárd privatizációs bevétel, 33 milliárd vámbiztosíték!

(9.30)

Tisztelt Ház! Ezt a költségvetést a kormánypártokon kívül senki sem támogatja. Jól tudom, hogy az ellenzéki pártok nem szokták támogatni a kormány által előterjesztett költségvetéseket ez olyan parlamenti hagyománynak tekinthető. Most azonban másról van szó: a költségvetés legalapvetőbb pontjainak és feltételeinek tekintetében sincs társadalmi megegyezés, nincs konszenzus. Márpedig ha a legalapvetőbb pontokban és feltételekben nem tudunk szót érteni, a kudarc biztosan bekövetkezik.

Azt se feledjük, hogy az államháztartás a tb-költségvetés benyújtásával válik áttekinthetővé. Enélkül a dolog féloldalas, mondjuk ki, hogy fals az egész. Kérem, vegyék észre, hogy az egyik oldalon társadalmi elégedetlenség, már-már robbanás fenyeget, míg a másik oldalon a pénzügyi kormányzat frissen megtalálta a bölcsek kövét, és azt mutatja fel nekünk.

Ezzel a mentalitással már találkoztam a pótköltségvetés során. Akkor is szóvá tettem, hogy a pénzügyi kormányzat törvényalkotó dühe a parlamentből ne csináljon törvénygyártó üzemet. Most is párhuzamosan fut hat-hét kardinális adótörvény, ráadásul a költségvetés tárgyalását is elindították. Egy tisztességes költségvetést akkor lehetett volna elkezdeni tárgyalni, ha az annak bevételi oldalát meghatározó adótörvényeket már elfogadtuk. Ennyire biztos volt a miniszter úr a szavazógépben. Így csak selejttörvényeket lehet gyártani.

Hol van itt a megfontoltság? Hol van itt a kiszámíthatóság? Ki vizsgálta és mikor, hogy ezeknek az adótörvényeknek milyen hatása lesz az adózóra, a nemzetgazdaságra, és erről mikor tájékoztatták a tisztelt Házat? De a kormányzatot és a kormányzó pártokat mindez nem zavarja. Így egy olyan zsákot tömögetünk, amelynél nem tudunk meggyőződni arról, hogy hol és mekkora lyukak tátonganak rajta. Csak azt látjuk, hogy a társadalom és a nemzetgazdaság roskadozik. Ez sehogy sincs rendben.

A kormány nagy feneket kerít a feketegazdaságnak, a feketegazdaság elleni harcnak. Nem tud ellenállni annak, hogy megbélyegezzen egy társadalmi réteget, például a tisztességes iparosokat és kereskedőket. Mert mindig kell egy bűnbak. Ilyen már volt a '30-as években, volt az '50-es években most újból elkezdjük. Holott csupán rossz beidegződésről van szó. Vegyük már észre, hogy közönséges bűncselekményekről, bűnözőkről van szó ami nem adóügyi eljárást igényel, és azzal véletlenül sem szabad összekeverni: rendőrségi eljárást igényel.

Ráadásul rossz helyen kereskednek. Az ország anyagilag kettészakadt: vannak rablók és vannak szegény, becsületes magyarok. Ott kell keresni, ahol eltűnt a nemzeti vagyon 50 százaléka. Megjegyezni kívánom, ha keresnénk, találnánk is. Sajnos, ezek az intézkedések nem szelektívek, hanem az adózók összessége ellen irányulnak. És a baj itt van! Szomorúan kell megállapítanom, hogy a költségvetés vesztesei ismét a gyerekek, az öregek, a betegek.

Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy egy nekem címzett levelet felolvassak, melyet egy megyei önkormányzati kórház szakszervezeti bizalmija írt hozzánk. Kérem képviselőtársaimat, akik foglalkoztak az üggyel, ne vegyék magukra.

"A szakszervezet nevében fordulok önhöz, végső elkeseredésünkben. Meggyőződésünk, hogy az egészségügy általános helyzetét ismeri, és ezen belül a dolgozók nyomorúságos bérhelyzetével is tisztában van. Az Országgyűlésben eddig egyetlen politikai erő képviselője sem adott nyomós hangot az egészségügyi dolgozókért. Tudjuk, hogy a nemzeti jólétet, a társadalmi-gazdasági kibontakozást a magyar nép egészségének gyökeres javítása nélkül, valamint az erkölcsileg, anyagilag kifosztott, kizsákmányolt egészségügyi dolgozókkal nem lehet megoldani. Az egészségügyi pályát tömegesen elhagyják a legjobban képzett dolgozók. Ez olyan feszültség forrása, amelyek nemcsak közvetlenül az ágazatra, hanem az egész társadalomra beláthatatlan következményekkel járnak.

Ön, aki a nemzeti felemelkedés fáradhatatlan képviselője és politikusa, meggyőződésünk, hogy megérti tragikus helyzetünket, szociális elnyomásunkat. Eddigi közéleti szereplése győzött meg személyesen bennünket arról is, hogy ön megteszi azt az erkölcsi kiáltást értünk a parlamentben is, amit eddig senki sem tett meg.

Az egészségügyi dolgozók tudják, hogy a mindenkori kormány gyalázatosan azt használja ki, hogy a magyar egészségügyben egy konkrét sztrájk veszélyezteti a betegek gyógyulását és ellátását. A magyar társadalomban az egészségügy stratégiai ágazat, hiszen minden fejlett országban az oktatás mellett az egészségügyre fordítják a legtöbb pénzt. Ezzel szemben nálunk a kormánypolitika, szűklátókörűségénél fogva, az egészségügy és azon belül az intézmények leépítésén, szétrombolásán fáradozik. Magyarország a népbetegségeket illetően statisztikailag sajnos a világranglista élén áll. Áldozatos, becsületes munkát végző dolgozókat meg kell fizetni és az intézményeket fejleszteni, a nemzetgazdaság erejéhez mérten.

Ismételten kérem, hogy a költségvetés tárgyalása előtti ülésen emeljen szót a levelünkben foglaltakról. Köszönettel vesszük fáradozását és figyelmét."

Eddig a levél. Van egy utóirata, ami egy jegyzőkönyv, a kórházi Liga Szakszervezet felhívását tartalmazza. Amiben azt írják, hogy a jelenlegi, 1996. évi A/1 besorolású bér 8500 forint. Jól hallották, uraim. Ki volt az a pihent agyú bürokrata, aki ezt leírta, amikor a létminimum 12 000 forint? Követelésük: 18 000 forint legyen az A/1 fizetési osztályban. A levél eredeti, tanulságos ha megengedik, még egy sorát idézem, mint alapgondolatomat. "Hiszen minden ország oktatása mellett az egészségügyre fordítja a legtöbb pénzt." Véleményem: hosszú távon az oktatásra, az egészségügyre fordított pénz a legjobban megtérülő. Látszik, olyan emberek írták a levelet, akik nem magukkal törődtek elsősorban.

Rögtön megragadnám az alkalmat, hogy a magyar diákságról szóljak. Teljesen elfogadhatatlan, hogy legyenek olyan gyerekek, akik azért ne tanulhatnának, mert esetleg szüleik anyagilag nem bírják azt biztosítani számukra; még hogyha az a gyerek akár Einstein is. Nem vagyok tandíjellenes. De ha már bevezetjük a tandíjat, akkor meg kell határozni a tandíjmentesség kritériumát is.

(9.40)

Az én gyerekkoromban szegénységi bizonyítványt állítottak ki a szegényeknek, ami elég ok volt arra, hogy a gyerekek tandíjmentesen tanulhassanak. A magyar kormánynak még nem jutott eszébe, hogy a szegénység elég ok lehet a tandíjmentességre. Az ifjúsággal kapcsolatban megemlíteném, hogy meg kell emelni a lakásépítési támogatást, pont ellenkezőleg, mint ahogyan a kormány tette. A tavalyinak is a felét irányozták elő. Már az idei is a tavalyinak a fele volt. A fiataloknak lakás kell és iskola. Hat évvel a rendszerváltás után ideje lenne egy lakáspolitikai koncepciót megalkotni. A lakás-takarékpénztár törvény tervezetén is időtlen idők óta ül a kormány. Ha jól emlékszem, a pénzügyminiszter úr áprilisban tervezte a Ház elé hozni.

Miért kell egyes oktatási intézményektől az egyszer már megígért pénzt elvenni? Elvette az előttem szóló MSZP-s képviselő úr a kenyeremet. A Pázmány Péter Tudományegyetemről és a Károly Gáspár Egyetemről szólnék. Mind a kettő méltánytalanul kevés támogatást kap. Nem ér annyit az egész, olyan jelentéktelen tételről van szó, hogy ezt én itt propagandisztikusan kifejtsem. Nem is akarom, mert illetlen dolog lenne.

Beszéljünk a rendőrség ügyéről! Valamelyik nap hallgatom a rádiót: másfél milliárd a rendőrség adóssága. Tévedés! Nem a rendőrség adóssága. Kovács II. Jánosnak nincs adóssága. A magyar költségvetés adóssága, mert a mi rendőrségünkről van szó. Egyáltalán nem tudom, miért nem itt szerepeltetjük a másfél milliárdot, miért a rendőrségnél szerepeltetjük. Nekünk kell azt kifizetni.

Szóljunk és ne utolsósorban az öregekről, a nyugdíjasokról! Tudom, hogy nagyon nehéz valamiféle értékállóságot biztosítani a nyugdíjnak. De megengedhetetlen, hogy az államháztartás hiányát a kisnyugdíjasok életszínvonalából kelljen pótolni. A mai kisnyugdíjasoknak ugyanazok a közgazdászok mesélték, hogy majd a kommunizmusban jó lesz, akik ma a piacgazdaság nehézségére hivatkozva kényszerítik önkizsákmányolásra az országot. Hajdani marxistákból monetaristák lettek, s most ők vezetnek át minket a kapitalizmusba. Azért tartunk itt, ahol tartunk.

Még egy hivatkozási alap, ami állandóan visszatér, ez pedig az adósságállomány kezelése. Még egy kormány sem mondta konkrétan: ettől eddig, ha így vagy úgy élünk, garantáltan visszafizethetjük az adósságot. Egy ilyen stratégia kidolgozásához kellenének a szakemberek, nem pedig ahhoz, hogy az adósságot "kezelgetjük". Az nem stratégia, hogy a kamatok visszafizetésére mindig újabb és újabb hitelt veszünk fel. Erre egy rossz háziasszony is képes. Vegyük észre, hogy a magyar nemzetgazdaság fejlődése nyomasztó adósságok visszafizetésén áll vagy bukik. Az adósságteher a magyar gazdaság fejlődésének útjában álló legnagyobb probléma. A kormánynak legalább egy évtizedre szóló adósság-visszafizetési stratégiát kellene kidolgoznia, melyből minden állampolgár számára nyilvánvalóvá válna, hogy mi az, amiért az erőfeszítéseit kérik. Majd az elkövetkezendő évek költségvetéseit ezen adósság-visszafizetési stratégia szellemében kellene kidolgozni.

Nem az az igazi baj, hogy sötét van az alagútban, hanem az, hogy nem látjuk a végét. Vegyük azt is észre, hogy az utóbbi időben monetáris túlsúly nehezedik a gazdaságra, ami az egész reálgazdaságot megviseli. Néhány év múlva talán a pénzügyminiszter úr is felismeri, hogy a monetarizmusban egy közgazdasági divatnak hódol. Amiben reménykedem, az az, amit a pénzügyminiszter úr legjobban sajnál. Mégpedig abban, hogy a pénzügyi kormányzat nem tud hatni a makrogazdasági folyamatokra.

A gazdaság logikája, a nemzet életképessége utat tör magának minden ellenkező próbálkozással szemben. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)