Sarkadiné Dr. Lukovics Éva (SZDSZ)
DR. SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A köztársaság költségvetését tárgyaljuk, amelynek kapcsán, ha szociális tárgyú kérdések merülnek fel, hajlamosak vagyunk arról beszélni, hogy az milyen sokba kerül, tisztelt államtitkár úr; meg arról, hogy mennyire kevés, amit erre fordítunk, kedves ellenzéki képviselőtársaim.Szándékaim szerint most egészen másról fogok beszélni, mert azt szeretném szóba hozni talán egy kicsit szokatlan megközelítésben, ugyanakkor egészen konkrétan, a számok nyelvén , mennyi pénz hozható, illetve mennyi adóforint takarítható meg egy értelmes szociális rendszerben. Egyetlen valós, megtörtént esetet fogok ismertetni, amely tipikus, így következtetések levonására alkalmas.
A példa tehát: az anya gyesen van, az apa munkanélküli. Két kisgyermeket nevelnek. Majdnem törvényszerűen házassági konfliktushelyzet alakul ki, a válás már elhatározott. A férj elköltözik a családtól, az anya ezután egyedül neveli a gyerekeket. Az anya segítséget kér az önkormányzattól és a családsegítő szolgálattól, hiszen jövedelme 7166 forint gyes, plusz családi pótlék. Az anya eme szerény jövedelméből következően jogosulttá válik rendszeres nevelési segélyre, amely esetünkben 3500 forint havonta. Egy évben ez összesen 42 ezer forint. Lakásfenntartási támogatásra is jogosulttá válik ez az anya, amelynek összege egy évben 35 ezer forint. Ősszel beiskolázási segély is aktuális, ez 3000 forintot jelent. Ha egy anya egyedül nevel két gyermeket, az óvodában és iskolában ebédtérítés is jár, 50 százalékos, ami 21 600 forintot tesz ki az általunk példaként vett évben.
A családsegítő szolgálatnál az eset 52 munkaórát vesz igénybe, ahol mentálhigiénés szakember foglalkozik vele, akinek bruttó 43 ezer forintos fizetését alapul véve 368 forintos az óradíja. Ehhez működési költség is járul, 266 forint/óra. A kettő együtt összesen, mint közvetlen költség, 634 forint/óra. Ha ezt 52 órára vetítjük, 32 968 forintos közvetlen költséggel kell számolnunk. Kialakult azonban krízishelyzet is az anya és a gyermekek életében, amelynek enyhítésére a vizsgált egy évben összesen 10 ezer forint juttatást, segélyt kaptak.
Most nézzük az apa helyzetét! Mint említettem, munkanélküli volt, akinek munkanélküli-segélye egy évben 145 142 forint. Ha összeadjuk mindezeket nem számítva a gyest és a családi pótlékot , ez a család mindannyiunk adóforintja számára egy évben 279 710 forintot jelent. A gyest és a családi pótlékot szándékosan nem számoltam ezekhez a költségekhez, mivel nem függenek össze a szociális jellegű munkával, amelyet most a fókuszba helyeztem. Jelenleg s nem szerénytelenség kimondani a szociális és mentálhigiénés szakemberek segítségével a párkapcsolat rendbejött, az anya is, az apa is dolgozik, nem szorulnak segélyre, megél a család. Ha kivonjuk a 279 710 forintból, mint egyéves költségből a szakemberek közreműködésének 32 968 forintos költségét, elmondhatjuk, hogy 246 742 forint szociális jellegű éves költségtől mentesülhetünk. Mert valamely folyamat megállítható volt, mert hozzáértő emberek tették a dolgukat. A hozzáértésre a későbbiekben még visszatérek.
Lehet, hogy lesz, aki spekulatívnak fogja minősíteni ezeket a számításokat, mondván, hogy a szociálpolitikai esetek nehezen forintosíthatók. Ez utóbbi fordulat igaz ugyan, ugyanakkor meggyőződésem, hogy minden nehézség ellenére ezek a számítások semmivel sem kevésbé helytállóak, mint bármely más költséghaszon-kalkuláció, amelyet az élet egyéb területein nap mint nap alkalmazunk. Azt azonban még az e számításokban kételkedők is minden bizonnyal elismerik, hogy a szociális konfliktusokkal terhelt családokban a legtöbb a táppénzkifizetés, a rokkantnyugdíjazás, hogy aki munkanélküli-segélyen van, az kevés adót és járulékot fizet. Aki egészségmegőrzésre, munkaképesség-megőrzésre, a családi, szociális konfliktuskezelésre pénzt áldoz, az bölcs, mert tudja, hogy a befektetés busásan megtérül. Egyrészt mert s elnézést az iróniáért pénzügyes szemmel derék adó- és járulékfizető, GDP-előállító lesz belőle, másrészt kikerül vagy éppen be sem kerül a szociális ellátórendszerbe mint rászoruló.
Apropó: rászorultság! A magam részéről mindig is egyetértettem az alapvetően rászorultságra alapuló szociálpolitikával, s meggyőződésem, hogy a kormány ezen az úton helyesen jár.
(10.10)
Sohasem láttam be, miért mondja ki egy szakma saját képviselőiről az alkalmatlanságot azzal, hogy az állampolgári jogon járó ellátásokra alapoz, mondván, hogy a rászorultság megállapítása csak embereket megalázó eljárásban történhet. Miért történhet az kizárólag megalázó eljárásban? Azt, hogy kinek járjon támogatás, csak néhány ember képes megállapítani, akik a szabályt megalkotják? Mások, például képzett szociális szakemberek nem? Meglátásom szerint bízni lehet és kell egy jól képzett szakembergárdában.
Különösen egyet lehet érteni a rászorultsági elv kiemelésével egy olyan nehéz gazdasági körülmények között lévő országban, mint a mienk. És ezek a rossz gazdasági feltételek nem újkeletűek! Ha kevés a pénz, azt kötelesség a lehető legkörültekintőbben elkölteni különösen, ha közpénzekről van szó. S hogy miért van kevés pénz közcélokra? Igazán nem hangsúlyozzuk eléggé, hogy egész egyszerűen azért, mert ennyi gyűlik össze az adókból! Tovább is lehetne folytatni persze ezt a gondolatsort, de erről most itt nem érdemes tovább szót ejteni.
Mondandóm elején említettem, hogy vissza fogok térni a szakképzettség problémakörére. Egy alapvetően rászorultsági elven nyugvó szociális rendszer ugyanis nem nélkülözhet szakképzett szakembergárdát. Bizony számtalan kérdés vetődött fel bennem, amikor megpróbáltam elmélyülni a magyar szociális szakma képzési rendszerének tanulmányozásában. Magyarországon ma a felsőoktatásban tizenhat helyen, négy szakon mintegy 1200 hallgató tanul felsőfokon szociálpolitikát; középfokon huszonhárom helyen asszisztenseket, tizenkilenc helyen gondozókat képeznek. Munka mellett is folyik képzés; ezt azonban csupán néhány százan veszik igénybe, mert önköltséges, és így igen drága általában 30 ezer forint egy félév díja. Ez sajnálatos, mert ugyan nagy szükség volna rá.
Reményeim szerint a '96-os költségvetés némi gyógyírt jelent e problémára, hiszen a költségvetés népjóléti fejezete 50 millió forintot szán többek között szociális szakképzési feladatok végrehajtására.
Azt, hogy összességében mennyit is szánunk a költségvetésben a szociális szakma kiművelt emberfőinek, nem egyszerű megállapítani. Igen nehéz ugyanis elkülöníteni a pénzeket annak az intézménynek a költségvetésében, ahol ilyen jellegű oktatás is folyik. Nem terhelve a részletekkel önöket, 1994-es adatok szerint e célra mintegy 274 millió forintot költöttünk ez bizony nem volt valami sok. Ez az összeg a '96-os évben némileg emelkedni fog. Van olyan oktatási intézmény, ahol 37 ezer forint, és van olyan is, ahol 670 ezer forint volt az egy hallgatóra vetített éves költség 1994-ben. Ez hússzoros szóródást jelentett a különböző intézmények között! És bizony ezen szabályok megállapítása valahol 1993-ban történt. Ami viszont a legtöbbet mondó tény: a teljes felsőoktatásnak csupán 1 százaléka szociális tárgyú képzés. Legalább a duplájára van szükség annak ismeretében, miszerint jelenleg mintegy 52 ezer ember dolgozik ebben a szakmában mint szakdolgozó, és körülbelül ugyanennyi a száma a kiegészítő tevékenységet végzőké is. Ez a közalkalmazottaknak közel egyhetede.
Kuszaság, finanszírozási egyenetlenségek jellemezték bízom abban, hogy múlt időben a magyar szociális szakma képzését. És ezért bizony alapvetően az előző kormányokat illeti a feddés. Ha ismereteim nem csalnak, a jelenlegi kormány felismerte, hogy tenni kellene végre valamit ez ügyben. Kormányhatározat készül a szociális szakképzés áttekintéséről. Ideje volt már várjuk.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)