Pusztai Erzsébet (MDF)

1995. november 8.

DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Hozzászólásomat először néhány gazdaságpolitikai részlettel kezdem. Nem saját szavaimat fogom használni, hanem idézeteket hozok, hiszen a közgazdászok nyilván azt gondolják, hogy az ember nem ért megfelelően ehhez a témához.Egy nagy tekintélyű közgazdásztól, Kornai Jánostól idézek, aki tavaly ősszel írt egy cikksorozatot a Népszabadságban. Tanácsolom mindenkinek, különösen kormánypárti képviselőtársaimnak, hogy olvassák el, mert rendkívül tanulságos.

Ez a költségvetés arra koncentrál, hogy csökkentse a költségvetési hiányt és csökkentse a fizetésimérleg-hiányt. Kornai János szavaival: "Elmondható, hogy rövid távon a költségvetési egyenleg elsősorban a GDP növekedésének vagy csökkenésének függvénye, és csak másodsorban függ egyéb tényezőktől. Általánosságban is elmondható: amíg a GDP zsugorodik, a költségvetési hiány elkerülhetetlenül újratermelődik. Nem szoktak róla beszélni, de érdemes rámutatni: az állami kiadások reálértékben 1989 óta minden évben csökkentek, és 1993-ban körülbelül 20 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint 1989-ben, ám ennek ellenére a hiány nőttön nőtt. Itt újra hangsúlyozom gondolatmenetem vezérmotívumát: csak növekvő gazdaságban érhető el a költségvetési hiány tartós kiküszöbölése."

Ismét egy idézet: "Az ellen emelném fel a szavamat, hogy a csomagterv összességében tovább mélyítheti a recessziót, és emiatt még távolabbá és bizonytalanabbá válik a felemelkedés perspektívája."

És egy harmadik, Roosevelt-idézet: "Az egyedüli dolog, amitől félnünk kell, az maga a félelem."

Kornai azzal folytatja: "A katasztrófahangulat szítása nemcsak indokolatlan, hanem ártalmas is, mert önmegvalósító. Minél többet mondja a kormány, annál inkább elhiszi a vállalkozó, a befektető, a magyarországi, valamint külföldi tőke és üzleti élet, s akkor valóban be is következik."

Kedves Képviselőtársaim! Mi történt az elmúlt másfél évben? Én korábbra is vissza tudok menni. Most Békesi Lászlótól idézek, a '93-as költségvetési vitából: "Azt a rendkívül szomorú következtetést kell levonni, tisztelt Ház, hogy '94-ben a gazdaságpolitikának nem a növekedésre kellene kacsingatnia, melynek semmilyen feltételei nincsenek meg, hanem valójában egy válságmenedzselésre, a csőd elkerülésére kellene az országnak berendezkednie."

Nos tehát, elég régóta elkezdődött ez a katasztrófapolitika, aztán folytatódott fél éven keresztül a kormány megalakulása után mindaddig, amíg valóban elindult az önbeteljesítés, és márciusban jött a csomag. Most pedig hallgathatjuk azt az érdekes érvrendszert, amire tegnap is kénytelen voltam válaszolni, hogy most az ország azért van ilyen nagyon nehéz helyzetben, mert mi az elmúlt négy év során nem tettünk sokkal keményebb lépéseket a szociális megszorítások terén.

Az idézetek másik csokorját hozom, amiből szívesen szoktam hozni, mert szeretem emlékeztetni kormánypárti képviselőtársaimat saját pártjuk négy éven keresztül folytatott politikájára és a választási ígéreteire, a kampányidőszakra. Hiszen nagyon súlyos feszültséget kelt az országban önmagában az, ha egy párt éveken keresztül felszítja az igényeket, illúziókat kelt a társadalomban, majd hatalomra kerülve mindennek az ellenkezőjét teszi.

Néhány egészen konkrét dolog. Ezek nem kitalált idézetek, hanem szó szerint elhangzottak a tömegtájékoztatásban, a sajtóban és itt a parlamentben.

A tömegtájékoztatásban a választási kampány idején: "Törvényben szabályoznánk a rokkantak jogait és ellátásait, folytatnánk az egészségügyi dolgozók bérrendezését, négyéves programot készítettünk a bérlemaradás megszüntetésére." Másfél év alatt még nem hallottunk róla, hol ez a program, és az ellenkezőjét halljuk.

"Az idősek és rokkantak új gyógyszertámogatási rendjét dolgoznánk ki, ápolási otthonok létesítésével párhuzamosan biztosítanánk az anyagi eszközöket a szükséges kórházi rekonstrukciókhoz és szakmai programokhoz." "Módosítanánk a szociális törvényt, hogy a munkanélküliek a jövedelempótló támogatás mellett legálisan is vállalhassanak munkát a minimálbér összegéig, hogy a legidősebbek segély helyett jövedelempótló támogatást kaphassanak, hogy bővüljön az ápolási díjban és gyermeknevelési támogatásban részesülők köre, adómentes, értéktartó családi pótlékot támogatunk."

Aztán a szociális törvény parlamenti vitája, Kósáné Kovács Magda: "A törvény általános szemléletével kapcsolatban a szocialista frakció legfőbb fenntartása az, hogy a törvénytervezet kizárólag a rászorultság elve alapján mérlegel és nem veszi figyelembe a társadalmi igazságosság és a társadalmi szolidaritás értékeit és szempontjait. Mivel a törvény maga írja elő a feltételeket, ezért a rászorultságot csak adatok, papírok, kartotékok alapján lehet meghatározni, és ebből következik, hogy a törvény azoknak is ad, akik a kartotékok formális adatai szerint megfelelnek a feltételeknek, de azoknak keveset ad, akik valódi élethelyzetük alapján leginkább rászorulnának."

Képviselőtársaim! Miről szól a családipótlék-törvény módosítása?

Miniszterelnök úr már a választások után: "Az MSZP számára elfogadhatatlan, ami a gyógyszerárakkal történt és az is, hogy bárki kimaradjon az alapvető ellátásból."

Mi történt az elmúlt másfél évben az egészségügyben az alapvető ellátásokkal?

De később, szeptember 27-én itt a parlamentben elhangzott miniszterelnöki beszédben is még hallhattunk nagyon szép dolgokat: "Eleget teszünk a törvénynek, s '94-ben az inflációt meghaladó mértékben emeljük a nyugdíjakat, a '94-'95-ös évek átlagában pedig a nyugdíjak lépést fognak tartani az árak emelkedésével."

Kiszámolták, képviselőtársaim, hogy ez mennyit jelentene?

"Javítani fogjuk a családi ellátásokat az alacsony jövedelmű háztartásokban. A kormánynak is feladata, hogy minden iskolában legyen orvosi ellátás és biztosítsuk a diákétkeztetés javítását, a gyermeküdültetés, életmódtáborok újraszervezését, hogy állami támogatást elsősorban a munkanélküliek gyermekei élvezhessenek."

"Szándékaink szerint még a tél beállta előtt szállásra találnak a hajléktalanok." Elolvasták a költségvetést, hogy a hajléktalanság megszüntetésére mennyit csökkent az előirányzat erre az évre?

"Átfogó egészségügyi program részeként '95-ben részletes és korszerű törvényjavaslatot terjesztünk elő az egészségbiztosításról." '95-ben, képviselőtársaim! "Ez a tb keretében mindenki számára garantálja az alapvető egészségügyi szolgáltatásokat." Kivéve a fogászatot, és sorolhatnám.

Most itt tartunk. S akkor nézzünk meg még egy kérdést. Egy alapvető kérdést, amiben Kornai Jánossal nem értek egyet, illetve másként gondolkozom a dologról. Nagyon szívesen hangoztatják most kormánypárti képviselőtársaim Kornai Jánosnak azt a mondatát, hogy azért kell itt ilyen kemény lépéseket tenni, mert a szocializmus egy koraszülött jóléti állam volt. Én azonban végiggondoltam az összefüggésrendszert, lehet, hogy egy kicsit másként kéne megközelíteni a kérdést. Az a szocializmus nem koraszülött jóléti állam volt, hanem torzszülött, kedves képviselőtársaim. Mert nem úgy működött, mint a nyugati piacgazdaságok, hogy a fizetések mellett, helyett adtak szociális juttatásokat, nem a fizetések mellett vagy fölött. Hanem itt a szocializmus úgy működött, hogy a fizetések helyett adták a szociális juttatások kiterjedt rendszerét.

És ha így közelítjük meg a kérdést, akkor felvetődik egy egészen alapvető dilemma. Persze tökéletesen igaz, hogy fokozatosan le kell építeni azt a szociális terhet, amit a gazdaság visz. De egy olyan helyzetből kiindulva, amikor az emberek nem bérben, hanem szociális juttatásokban kapták meg jövedelmük jelentős részét ezért volt torzszülött a szocializmus meg lehet-e ezt tenni egy-két éven belül anélkül, hogy nagyon súlyos társadalmi robbanás ne következzen be?

Kedves Képviselőtársaim! Ezeken a kérdéseken az elmúlt négy évben is gondolkodnunk kellett, és gondolkodtunk is. Csak akkor még a mi lépéseinkre nem az volt a válasz, hogy hurrá, nagyon szép ez a lépés, még többet el kell venni, hanem az volt a válasz, hogy antiszociálisak vagyunk és szociálisan érzéketlenek.

(8.30)

Nem tettük meg valóban, nem is tehettük meg, hogy egyik évről a másikra azt a torz szerkezetet, ami bér helyett szociális támogatásokat adott, megváltoztassuk, mert azt nem tehettük meg ezt is minden közgazdász tudja , hogy a béreket emeljük meg, pedig ez lett volna a reális. Az sajnos, időbe telik, és ha a bérek fokozatos emelkedése nélkül építjük le durván és drasztikusan a szociális ellátórendszereket, akkor a társadalmi stabilitást súlyosan veszélyeztetjük. Úgy tudom, hogy azért az egyensúlyi mutatók mellett a társadalmi stabilitás is egyenrangú fontosságú, mert semmiféle egyensúlyt nem lehet megőrizni és semmiféle növekedés nem tud elindulni akkor, ha a társadalmi stabilitás megrendül, ha különféle társadalmi rétegek sztrájkmozgalmai vagy adott esetben még intenzívebb megmozdulásai megbénítják az országot.

Kedves Képviselőtársaim! Az első lépések után taxisblokád volt Magyarországon. Ezt soha ne felejtsék el! Pedig nem arról volt szó, hogy megfelezzük a családi pótlékot, nem arról volt szó, hogy nem emelünk nyugdíjat, nem arról volt szó, hogy leépítjük az egészségügyi ellátás tb-támogatását, csak arról, hogy megemelik a benzinárat. Gondolkozzanak ezen a kérdésen, mert a kormány most egyszerre három lépést akar megtenni. Egyfelől elég farizeus módon leírja a különféle anyagokban, hogy egy piacgazdaságban elvárható, hogy az emberek a saját maguk jövedelméből tartsák fenn magukat, utána leírja, hogy reálbércsökkentésre van szükség ami sikerült is, idén 10 százalék, de jövőre még 4 százalék reálbércsökkentésre van szükség , ezzel egyidőben elmondja, hogy a szociális támogatásokat csökkenteni kell és utána még melléteszi azt is, hogy növelni kell a lakossági hozzájárulásokat az egészségügyhöz, oktatáshoz és még sorolhatom.

Ez egyszerre három. Vajon gondolkodtak-e már azon, hogy megőrizhető-e a társadalmi stabilitás akkor, hogyha ezeket a lépéseket így teszik meg? Mert ez egy alapvető kérdés. Biztos vagyok abban, hogy semmiféle nemzetközi tárgyalás nem vezet akkor eredményre, ha a kormány háta mögött felgyullad az ország. Nem tudom, hogy akkor milyen tőkebefektetők lesznek hajlandók idehozni a pénzüket, mint ahogy elég volt az a nyolc hónapon vagy egy éven keresztül hangoztatott csődpropaganda ahhoz, hogy a nyugati befektetők megálljanak, mert a helyzet a korábbi évtizedekhez képest erősen megváltozott. Valamikor, amikor a Szovjetunióval kellett egyezkedni bizonyos lépésekben, akkor használhatott a sírás, hogy kérem, ez az ország olyan helyzetben van, hogy itt kell és akkor hadd legyen bizonyos gazdasági lépésekben nagyobb szabadságunk, de a nyugati tőkebefektetők szemében a sírás elriasztó, kedves képviselőtársaim. Ha telekiabálták a világot azzal, hogy ez az ország államcsőd szélén áll, akkor ki fogja idehozni a pénzét? Melyik az a tőkebefektető, aki úgy gondolja, hogy "egy államcsőd előtt álló országba viszem a pénzemet?" Ennek nagyon súlyos ára van a társadalom számára.

Nagyon sokat emlegetik itt a nagy ellátórendszerek reformját. Az az érzésem időnként, hogy képviselőtársaim nem tudják, de megjegyzem, pénzügyminiszter úr sem mindig tudja, hogy mit akar ezzel mondani. Megint Kornai Jánost idézem: "Csak összezavarja a fiskális problémák felelősségteljes átgondolását az, aki a deficitet megszüntető csodaszerként emlegeti a nagy ellátási rendszerek reformját." És ez valóban így van.

Nekem az a legnagyobb gondom, hogyha különféle nemzetközi pénzügyi tárgyalásokon, az IMF-fel folytatott egyezkedéseken olyan emberek folytatják a tárgyalást, akik a magyar szociális ellátórendszer és az egészségügyi ellátórendszer alapkérdéseivel nincsenek tisztában, illetve rendkívül súlyos félreértéseket hordoznak saját magukban, akkor ők nem tudják megfelelően képviselni azt a speciális helyzetet, amit nemcsak Magyarországnak, hanem az összes volt szocialista országnak kezelnie kell. Azt, amiről beszéltem, hogy torzszülött volt az ország, hogy a gazdaságba építették be a szociálpolitikát és ezt nem lehet egy lépésben, kettőben, a hagyományos nyugati gazdaságpolitikai módszerekkel kezelni annak veszélye nélkül, hogy az ország társadalmi stabilitása meg ne bomoljon.

Még egy gond van. Most válságkezelés címén, a csődhelyzet rémét előrevetítve arról beszélnek, hogy borzasztó fontos megtenni bizonyos kemény lépéseket annak érdekében, hogy az ország jövője kinyíljon előttünk. Csak az a baj, hogy a most rövid távra szánt lépéseknek sorozatosan nem vizsgálják meg a hosszú távú hatásait. Mert nem válságkezelés, nem kitörés az ország gazdasági helyzetéből egy olyan politika, amely most szükséghelyzetre hivatkozva sorozatosan olyan lépéseket tesz, amik egy vagy két év múlva sokkal többe fognak kerülni az országnak. Erre egy konkrét példát mondok, majd részben a társadalombiztosítás költségvetésénél, részben pedig a tárca költségvetésénél többet is fogok mondani.

Ott van az egészségügyi ellátórendszer "reformja", amiről nem átallja leírni a Pénzügyminisztérium a költségvetési törvényben, hogy sikerül elfogadni a lakossági hozzájárulást az egészségügyi ellátásokhoz. Egyfelől nem tudom, hogy kinek sikerül elfogadni, hogy ők saját maguk már elfogadták, az valószínű, nyilván azért, mert nem tudják, hogy mit jelent. Másoktól még nem hallottam, hogy elfogadták volna, sem a szocialista frakciótól, sem a szabaddemokrata frakciótól, hogy növeljük a lakossági hozzájárulásokat a konkrét és eseti egészségügyi ellátáshoz. Ez azért vetődik fel így, mert úgy gondolja a Pénzügyminisztérium, hogy az egészségügyi ellátórendszer olyan, mint a hagyományos piac, hogy az ember vagy bemegy és vásárol vagy nem megy be, ha van kedve, ha nincs. Az egészségügy nem ilyen, oda az ember akkor megy be, ha muszáj neki, és éppen ezért nem lehet a hagyományos piaci eszközökkel kezelni.

Az egészségügy piacosítása ha értene hozzá a Pénzügyminisztérium és utánaszámolna, rájönne, hogy rövid időn belül sokkal többe fog kerülni, mintha megőrzi az ellátórendszert. Hiszen ha piacosodik az egészségügy javaslom egy kicsit megvizsgálni az Egyesült Államok példáját , rohamosan növekedni kezd az árszínvonal, ám az önmagukról gondoskodni nem tudókról mégiscsak gondoskodni kell valamilyen központi pénzből, és akkor lényegesen nagyobb áron fogja megvásárolni a költségvetés vagy az állam ezeket a szolgáltatásokat, ergo, tehát sokkal nagyobb lesz a kiadása.

De megvizsgálhatjuk, hogy mit jelent a családokra nézve ez a politika, ami kifejeződik a költségvetésben és az adótörvényekben. A tavalyi évben már elég sok ellentmondást hallhattunk ez ügyben. Először hallottuk még novemberben a kormányhatározatban , hogy a személyi jövedelemadó-kedvezmény megszüntetéséből a családi pótlékot kell differenciáltan emelni, aztán a költségvetési törvényben azt mondták, hogy nem a családi pótlékot emeljük, hanem az anyasági ellátásokat kiterjesztjük, aztán megegyeztek a kormánypárti frakciókkal, hogy lesz egy egyszeri családipótlék-kiegészítés, aztán semmi nem lett az egészből és az egyszeri családipótlék-kiegészítést is elvetették. Aztán alkotmányellenes lett a családi pótlékról szóló törvényjavaslatuk, aztán újra beterjesztették ugyanazt, majd kiderült, hogy még egy részlete alkotmányellenes és most már ott tartunk, hogy ez a törvényjavaslat gyakorlatilag nem jelent megtakarítást, az adminisztratív terheket viszont igen jelentősen meg fogja növelni mindenki számára.

(8.40)

De képviselőtársaim, 30 százalékos infláció mellett a legszegényebb, legrászorultabb rétegek számára sem emelkedett egyetlen fillért sem a családi pótlék! És most itt van előttünk egy új adótörvény, itt van előttünk a költségvetés, ahol a családi pótlék összegének jelentős csökkenését tervezték de azt még nem tudja a kormány, hogy milyen alapon, mert törvény nincs róla , ugyanakkor a személyi jövedelemadó törvényben már megint egyetlen szó sincs arról, hogy abból az adott jövedelemből hány embert tart el, aki megkeresi ezt a jövedelmet. Megszűnt az adókedvezmény, csökken a családi pótlék értéke igen jelentősen még azok számára is, akik jogosultak rá, akik igénybe tudják venni, mert éppen a legszegényebb rétegek közül fognak igen sokan kihullani az adminisztratív kötelezettségek miatt, és ugyanakkor a személyi jövedelemadó-teher jelentősen nő.

Ez is egy rendkívül szűk látókörű és rövid távú politika, képviselőtársaim. Ennek a kormánynak nemcsak ezért az évért, és nemcsak a következőért, és nemcsak ezért a ciklusért van felelőssége, hanem az ország jövőjéért is. Mindenki tudja, hogy a demográfiai helyzet hogyan alakul az országban. Ez alatt az egy év alatt már sikerült elérni, hogy még rosszabb legyen, mint volt. Szeretném, ha egyszer a Pénzügyminisztérium szikrázó elméjű szakértői azt is megmondanák, hogy hogyan tervezik az ezredforduló utánra a nagy ellátórendszereket, ha a születések száma tovább csökken a mostani lépések következtében. Mert igenis tényszerűen kimutatható, hogy a tavaszi bejelentések után csökkent a terhességek száma, nőtt az abortuszok száma; ebből egyetlen következmény adódhat csak, hogy a születések száma is csökkenni fog. Kérdezzék meg, kedves kormánypárti képviselőtársaim mert nekünk ritkábban szoktak válaszolni , hogy hogyan tervezik mondjuk a nyugdíjrendszert 2010-ben, ha ez így folytatódik. Milyen megoldásaik vannak rá? Mert ezen is gondolkodni kell! És az az ország, amelyik a lakosság egészségi állapotában és a lakosság családi állapotában csak a rövid távú szempontokat, fiskális szempontokat tartja szem előtt, és ezeken akarja megvenni a pénzügyi egyensúlyt, az a jövőjét teszi tönkre. Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)