Rusznák Miklós (KDNP)

1995. november 8.

RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Harmadik napja tart a költségvetés vitája, és engedjék meg, hogy egy idézettel, egy nyilatkozattal kezdjem, amely így szól: "Meggyőződésünk, hogy a törvényhozói tevékenységünk során a lehető legigazságosabb teherviselésre kell törekedni. Az eddiginél tudatosabban és következetesebben kell képviselni a társadalmi igazságosság elvét."Ha nem lennék kereszténydemokrata, akkor talán bővebben elemezném ezt a két gondolatot; és hogy ez hol jelent meg: a hajósi összejövetelen. Úgy gondolom, hogy ez a hajósi összejövetel, ahol 50 képviselő jelent meg... nem fog hajótörést szenvedni ez a gondolat, és a hajótöröttek nem fognak a tengerbe veszni. Azt hiszem, hogy üdvözölendő ez a gondolat; talán másfél év után jó, hogy ilyen gondolatok is fölmerülnek nem mintha tiltva lenne bármelyik oldalon a szociális igazságosság gondolata. (Hegyi Gyula tapsol.)

A téma, amiben felszólalásra jelentkeztem, három gondolatkört próbál övezni: az adósságot némely formában, a mezőgazdaságot és a társadalmi, regionális területfejlesztési politikát. Úgy gondolom, hogy a mezőgazdasági kormányzat csak elöljáróban annyit érzi és tudja, hogy a mezőgazdasági és a regionalitás problémája szétválaszthatatlan egymástól, és együtt kezelendő. Erre majd részletesebben kívánok kitérni.

Az igazságosságról talán még annyit, Szolnoki Andrea képviselőtársam fölszólalásából idézve bár nincs itt, és remélem, hogy nem fogja sértésnek venni, hogy idézek az ő fölszólalásából: hogyan gondolkoznak ma az emberek. Néhány hete megjelentem egy kovácsmesternél, aki örökölte az édesapjától a régi, évtizedes műhelyét. Amikor beléptem hozzá, azt kérdeztem tőle, a földes és sötét műhelyben, hogy: Pista bátyám, miért nem modernizál? Ugyan már mondja , kedves képviselő úr, önök ott, abban a nagy fényességben egymást sem látják a fényes lámpáktól, és egymás hangját sem értik meg a bekiabálásoktól. De mondom mégis olyan sötét és halvány fény van ebben a kovácsműhelyben. Ja, fiam azt mondja , ha itt fényesség lenne, akkor nem látnám az izzó vasat, amit formálni kell a kalapáccsal.

Hát talán valahol el kellene nekünk is gondolni, hogy az az izzó vas, az a munka ebben a nagy fényességben, az egymás gondolata, ami a parlamentben akár ellenzéki, akár kormánypárti oldalról megjelenik, nem minden esetben rossz. Óriási elégedetlenség van, ugye, amit a kormány is beismert a hto-val kapcsolatban. Nem illik és nem szerencsés dolog egy képviselőnek a saját módosító indítványát itt, a parlament előtt bizonygatni. De bizony, amikor a pótköltségvetéssel kapcsolatban azt az indítványt tettem és a költségvetési bizottság döntő része a folyosón, a parlamenti folyosókon egyetértett abban , hogy a távhőrendszereknek, a hto-val működő ilyen üzemeknek, az önkormányzatoknak adjunk modernizációra pénzt, akkor az volt a kifogás, hogy nincs arra annyi, elegendő pénz. Örömmel hallom, hogy az önkormányzati és a költségvetési bizottság tagjai, az MSZP képviselői most azon gondolkodnak, hogy ezt a támogatást megemeljék, és célzottan azoknak az embereknek adják, akik olajjal fűtenek és erre rászorultak. Üdvözlendő ez a dolog, de talán csak az is visszatekintésre adhat okot, hogy bizony nem mindig rossz módosító indítványokat adnak be az ellenzék képviselői.

Gazdasági életünk egyik sarkalatos pontja, hogy a felgyülemlett államadósságnak és kamatainak a fizetése mellett hogyan tudjuk talpraállítani a legyengült magyar ipart és "ezen belül" a mezőgazdaságot. Egyáltalán: lehet-e úgy fejlődni, hogy közben törlesszük ezt a szinte fojtogató adósságot? A kormány tudja-e kezelni az egyre növekvő társadalmi elégedetlenséget, ami napjainkban a tiltakozások, tüntetések formájában jelenik meg? Bizony, nagy szükség lenne a társadalmi-gazdasági megállapodásra. Csak néhány gondolatra akarok emlékeztetni: a diákok, tanárok, egészségügyi dolgozók, tűzoltók, a rendőrség tüntetésére de sorolhatnám a fiatalok és a nyugdíjasok helyzetét is.

Magyarország eladósodása nem egyedi eset, még itt, Európában sem, de az adósságállomány ma már fejlődésünk gátja, ezért az eddigiekhez képest más és új megoldásokat kell a kormányoknak találni. A kereszténydemokraták egyre sürgetőbbnek ítélik azt, hogy megtalálják az ország számára legjobb adósságkezelési politikát. A jelen gazdasági helyzet kísértetiesen hasonlít azon többi eladósodott országok szomorú helyzetéhez, ahol szintén a visszafogó, úgymond restriktív pénzpolitikát folytatták; ahol a betervezett sorrend: előbb jó pénz, majd jó gazdaság, és végül lesz jó társadalmi helyzet. Ezekben az országokban a tervezettel szemben az eredmény: lelassult a gazdasági fejlődés, erősen nőtt a vagyoni különbség, nőtt a szegények és a gazdagok közötti távolság, és a külső adósság mellett nőtt az állam belső adóssága is. A gyakorlat mintha azt bizonyítaná, hogy az eladósodott országoknak a monetáris, pénzpolitikája szinte életveszélyes. Tehát a sokat emlegetett "egyensúly vagy növekedés" kérdésre a helyes válasz: előbb növekedés és utána az egyensúly.

A kereszténydemokraták üzenete, hogy a tisztességes tőkefelhasználásra a magyar gazdaságnak nagy szüksége van mind az iparban, mind a mezőgazdaságban. Ezt a nemzetközi pénzvilágnak meg kell értenie. A magyar gazdaság vissza akarja fizetni az adósságát, de előbb meg kell erősödni, az ipar és a mezőgazdaság fejlesztési tervét végre kell hajtani. Ehhez ez a táj jó befektetési lehetőség, de nem hitelre, hanem működőtőkére van szükségünk, ami nem növeli tovább az adósságállományt. Az országnak nem a szociális kiadások nagysága okozza teljes mértékben a problémát, hanem a nagy adósságteher. Ezért van szükség gazdasági növekedésre, mert abból lehet az adósság kérdését és a jóléti-szociális problémákat megoldani. Adósságot fizetni és növekedni: egyszerre nem nagyon megy.

Tisztelt Országgyűlés! Ahogy említettem, hozzászólásom második része a mezőgazdasági politika. Az 1996. évben az FM költségvetésében az előirányzott 69,5 milliárd forint helyett, az állami támogatással szemben '96-ra vonatkozóan összesen 81,7 milliárd forintot tartalmaz a támogatás. Az 1996. évi előirányzatban jelentős, pozitív változás, hogy a korábbi évek gyakorlatával szemben minden agrártámogatási keret a PM XVII. költségvetési fejezetéből, az FM XV. költségvetési fejezetébe került, oda került, ahol lennie kell; még az 1995. évi rendes költségvetésben is a PM költségvetési fejezetébe tartozott az összes agrártámogatás majd 70 százaléka, az exporttámogatás, a reorganizációs program, az agárpiaci támogatás és az agrártermelési támogatási keretek. Úgy gondolom, ezzel megteremtődött az FM-miniszternek az agrárpolitika végrehajtásáért való egyszemélyi felelősségének a pénzügyi alapja. Ennek elsősorban az agrárszabályozás szempontjából akkor lesz nagy jelentősége, ha a teljes pénzügyi kompetencia után a teljes jogi és intézményi kompetenciát is megkapja az FM-miniszter.

(11.00)

Annak ellenére, hogy nagyon pozitív lépés volt az összes támogatási keretnek az FM-fejezetbe történő átcsoportosítása, nem lehet elhallgatni, hogy az agrártámogatások esetében továbbra sem megoldottak jelentős problémák. Teljesen nyilvánvaló, hogy a támogatások egy nagy része a rendkívüli időjárás, a piac által okozott és egyéb problémák kezelésére szolgál. Ahogyan maguk az események kiszámíthatatlanok, a kezelésükhöz hozzárendelt pénzszükséglet sem tervezhető előre. Erre példaként éppen a legjelentősebb agrártámogatási tételt, az exportszubvenciót lehetne megemlíteni.

Hogy ezek a kiadások mennyire nem tervezhetők, jól mutatja például az 1994. évi költségvetésben az erre szánt összegek alakulása. 1994-ben az eredeti költségvetés erre a célra 23 milliárd forintot irányzott elő. Ezt az összeget az 1994. évi módosított költségvetésben 34,6 milliárd forintra emelték, végül azonban ahogyan ez a '94. évi költségvetés végrehajtásáról nyilvánosságra hozott 3. kötetből kiderül a ténylegesen kifizetett agrártámogatások összege 1994-ben mintegy 40 milliárd forint lett. Mindez ismételten arra hívja fel a figyelmet, hogy a mozgó, előre nem kalkulálható tételek fedezetére nem szabadna fix keretösszegeket meghatározni, ehelyett ilyen esetekben lehetővé kellene tenni a több évre szóló, nem keret-, hanem alapszerű ellátást.

A közvetlen termelői támogatások jelentős növekedése remélhetőleg a termelőkhöz jut majd el. A közvetlen termeléstámogatást általában a következőkkel lehet indokolni.

Először: más agrártámogatások itt a legtöbbször konkrétan az agrárexport támogatására gondolnak jelentős része nem a célzott réteghez, a mezőgazdasági termelőkhöz jut el, hanem máshová, a feldolgozókhoz, a kereskedőkhöz. Ez a veszély remélhetőleg a közvetlen termelői támogatások esetében nincs meg.

Másodszor szól az érv a közvetlen támogatás mellett -: ma már a magyar agrártermelői kapacitások olyan leromlott állapotban vannak egyébként ez igaz is , hogy emiatt mezőgazdaságunk még a meglévő piaci export lehetőségeit sem tudja minden esetben kihasználni. Erre konkrét példaként is lehet említeni a juhászat esetében az Európai Unióhoz kötődő kedvezményes kontingensünket. A közvetlen termelői támogatások azonban hátránnyal is járhatnak, amiről a javaslattevők hajlamosak megfeledkezni.

Magyarország tervgazdasági korszakából ismerjük, hogy ez talán a magyar közgazdasági szakirodalom legkimunkáltabb fejezete, a közvetlen termelői támogatások milyen károkat is okozhatnak azáltal, hogy megzavarják a termelők piaci tisztánlátását, és lehetetlenné teszik a piaci árakon keresztül történő hatékony szabályozást és gazdálkodást. Nem lehet viszont eltekinteni a kedvezőtlen adottságú térségek jövedelemkiegészítő támogatásától sem.

A falu, a föld, a falun élő emberek sorsa, a vidék fejlesztése egy és ugyanaz, nem választható szét és nem befolyásolhatja azt az állami költségvetés hiánya oly mértékben, hogy mindennapi életükben lehetetlen helyzetbe kerüljenek az ott élő emberek. A mezőgazdaságnak feltétlenül lehetőséget és támogatást kell kapnia, de ez már nem is támogatás, hanem visszajuttatás abból a sokból, amit a mezőgazdaság hasznából eddig is sokszor elvettek: alacsony felvásárlási árak stb.

A támogatás nemcsak gazdasági szempontból szükséges és elsődleges, hanem azért is, mert a mezőgazdaság, a föld, a vidéki megélhetés a világon mindenhol nemzetmegtartó, a vidéken élő emberek elvándorlását nem növeli, hanem egészséges növekedését elősegíti. Az elöregedés, elnéptelenedés folyamata mérséklődik, ami nem közömbös az ország mai helyzetében. Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből éves szinten mintegy hétezer ember vándorol el, és költözik új helyre. Azt hiszem, ez szinte tragikus állapot.

Visszatérve a támogatási rendszerhez:

A kormány az 1996. évre 41 milliárd forintot irányzott elő az exporttámogatásra. A keretről adott rövid szöveges indoklás azonban nem szól arról, hogy a GATT-kötelezettségek fényében agrártámogatási célra reálisan felhasználható lesz-e ez az összeg; hogy a GATT-megállapodás lehetővé teszi-e a felhasználást; hogy a kormány miként látja át a normatív exporttámogatást, milyen módon, milyen indokokkal, kiknek adják ezt a rengeteg pénzt. Az egyéb kereskedelmi korlátok vámosítása mellett a GATT-megállapodás lényeges eleme volt a támogatások befagyasztása. Bár az ehhez szükséges számításokat az 1986-88. évi tényleges adatok alapján kellett kiszámítani, ahogyan a GATT-megállapodás után nyilvánosságra került, a megállapodáshoz benyújtott magyar adatok hibásak voltak, mert nem tartalmazták keleti agrárexportunk támogatását, mert a támogatásösszegeket dollár helyett forintban adták meg, és a magyar infláció a támogatásokat reálértékben számolva jelentősen leértékelte.

Ezek alapján az 1996. évi magyar támogatás a húszmilliárdos nagyságrendet nem haladhatja meg. Az USA Genfben ez ügyben már panaszt is emelt Magyarország ellen. Hogyan lehet akkor 41 milliárdot ily feltétek között betervezni? Legalábbis a tételhez adott szöveges ismertetésben a képviselőkkel közölni kellett volna ezt a problémát. Ez a költségvetés azt mutatja, hogy továbbra is késik a magyar exporttámogatás alapvető átalakítása, az ugyanis nem tekinthető jelentős mértékű változásnak, hogy a kormány a korábbi árbevételhez kötött támogatási kulcsokat súlyra vetített fix összeggé változtatta át.

Az alapvető problémák az exporttámogatási rendszerrel kapcsolatban továbbra is fennállnak. Ezek közül a legnagyobb, hogy a támogatást a parlament mint agrártámogatást szavazza meg, de az összeg jelentéktelen része jut valóban a mezőgazdasági termelőkhöz. Jelenlegi formájában az exporttámogatás igazán nem is tekinthető agrártámogatásnak.

De más baj is van a támogatással. Ha piaci veszteségek alapján adják, akkor hogyan lehet fenntartani a támogatást például a búza esetében 1995-ben, amikor a világpiaci árak rövid idő alatt duplájukra emelkedtek? 1995-ben, mivel a búza nagyon magas világpiaci ára mellett is folytatták a magyar búzakivitel támogatását, ezzel azt érték el, hogy az amúgy is elviselhetetlenül magas belföldi ár az exporttámogatás mértékével a világpiaci árszint fölé emelkedett.

Az exporttámogatással kapcsolatban már többször kifejtettük, hogy az igazi áttörést az hozná, ha olyan módszert dolgoznánk ki, amely a piaci feltételek átalakulásától tenné függővé az exporttámogatás mértékét. Ha olyan támogatási formákat dolgoznának ki, hogy ez a támogatás valóban a mezőgazdasági termelést serkentené, az agrártermékek piacrajutását segítené elő, például exporttermeltetés, agrármarketing-elemek működtetése, márkavédjegy, stb.

Végezetül a mezőgazdasággal kapcsolatban meg kell említenem, hogy az 1996. évi költségvetési javaslat véleményezésekor nem hagyható szó nélkül az a tény, hogy 1994 és '96 között 30 százalékhoz közeli évi inflációs ráta mellett az agrár kutatóintézetek költségvetési támogatása a két év alatt nominálisan csökkent.

Államtitkár úr figyelmébe szeretném ajánlani még a mezőgazdasági felszólalásommal kapcsolatban, hogy ne feledkezzenek el a megalakult hegyközségekről, amelyek oly nehezen, mondhatnám: kínkeservesen alakultak meg. Bár az ez évi szőlőtermés sem kedvezett a bevétel növekedésének, kellene, hogy ezek kapjanak támogatási lehetőséget bizonyos formában, hogy ha szűkösen is a működésüket megkezdjék. Úgy gondolom, most, november 30-áig alakulnak meg a hegyközségi tanácsok, december 31-éig az országos tanács, a jövőt illetően pedig mindenféleképpen fontos, hogy a minőségi bort, márkát előállító termékek valamilyen formában védelmet élvezzenek ebben az országban. Nagy szükség van a hegyközségi szervezetekre.

A másik téma, amihez röviden szeretnék szólni, a középszint, a területi kiegyenlítés és a regionalitás feladata. Amikor a pénzügyminiszter úr munkába lépett, első napján föltettem neki a kérdést: hogyan lehet az, hogy egy költségvetésben kötelezően előírjuk, hogy a helyi önkormányzatok regionális feladatot ellátó intézményeiket a megyének leadják? Ő akkor ígéretet tett, hogy bizony, szükség lenne egy olyan átfogó törvényre, megállapodásra, amikor bizonyos feladatokat bizonyos önkormányzatokhoz, bizonyos térségekhez rendelünk, és ma ez nem megoldott. Nem hiszem, hogy a helyi önkormányzatoktól száz kilométerre a megyei központok jobban el tudják látni az iskola működtetését, feladatrendszerét. Többszáz éves gimnáziumok kerülnek megyei leadásra. Vajon mitől lesz a megyének több pénze? Mitől fog jobb helyzetbe kerülni egy-egy intézmény vagy több száz intézmény a megyei leadás kapcsán?

(11.10)

Nincs egy település- és intézményi szintű hatáselemzés, ennélfogva majdnem azt mondhatom, hogy a kormány vakon lő. A középszint helyzete nagyon ellentmondásos; amíg a tavalyi költségvetési törvényben előírtuk a kötelező intézményleadást bár egy módosító indítvánnyal ezt társulási formában megváltoztattuk egy törvény kapcsán , addig azt hiszem, teljesen ellentmondásos az, hogy az önkormányzatoknak le kell adniuk a középfokú intézményeiket, viszont a térségi feladatot ellátó tűzoltóságot a törvény kényszerénél fogva , amelynek 60-70 községet kell ellátni, a helyi önkormányzatok felelősségévé, illetve intézményalakítási kötelezettségévé tettük.

Bár új feladat a területi kiegyenlítést szolgáló, fejlesztési célú támogatás, amelynek a fedezetét az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok előirányzatából csoportosították át, valójában ez a feladat e támogatási körben rendszeridegen. A vállalkozási feltételek javítása még ha az az infrastruktúrára is irányul nem idevaló, mert nem világos és nem látható, hogy az elosztás pályázati rendszere mekkora teret enged a megyei szintű szubjektivizmusnak, mérlegelésnek. Ennek árnyékában a települési lobbyzás fel fog erősödni.

A pénzeszköz elosztását menedzselő megyei fejlesztési tanácsok meglehetősen bizonytalanul működnek, ennek ellenére el fogják költeni a pénzt sok mindenre, de a felmerülő problémák megoldásában nem biztos, hogy érdekeltek lesznek, mert akkor a támogatásban részesülők kedvező pozíciójukat veszthetik el.

Ellentmond a főbb céloknak, a többi terület prioritásának, mivel valójában működési, folyó kiadási pénzeszközöket csoportosít át teljesen más természetű feladatokra. E területfejlesztési feladat forrását más eszközökből kellett volna megoldani. Ki felel a működésképtelen önkormányzatok segélyezésére fordított pénzek várható elégtelenségéért?

A helyi önkormányzatok 1996. évi finanszírozásának legizgalmasabb kérdése az szja-szabályozás volt. Nem kívánok itt belemenni a választási ígéretekbe, de biztos, hogy a nyári vitában a két kormányzó párt is nagyon markánsan fogalmazott az szja helybenmaradó részét illetően.

Úgy gondolom, hogy ezek a gondolatok már az MSZP-s és kormánypárti képviselők gondolatában is megjelentek, így az, hogy az önkormányzatoknak mindenféleképpen több támogatást kell kapniuk. Azt senki sem tagadhatja, hogy ma Magyarországon az örökölt regionális egyenlőtlenség mint örökölt probléma milyen súlyos, ez várhatóan növekedni fog, és előbb-utóbb kezelhetetlenné válik, ha ebben nem történik előrelépés. A gondolat lényege: ezt kezelni kell, mert ennek az országnak a keleti fele kilátástalan helyzetbe kerülhet. Az ország örökölt egyenlőtlensége mindinkább súlyosbodik.

Az önkormányzatok feladatait nagymértékben meghatározza a munkanélküliségből fakadó teher, a szociális gondok kezelése, ami a helyi önkormányzatok mind erőteljesebben jelentkező decentralizált feladatát képezi. A munkanélküliség regionális atlasza azt mutatja, hogy a fejlettebb és tőkeerősebb nyugati megyékben, a fővárosban és Pest megyében a ráta alacsonyabb az országos átlagnál, így a feladat is kevesebb. Eszerint ott, ahol a munkanélküliség magas, az egy főre jutó szja is alacsony. Azaz a feszültség központjában az áll, hogy ahol a feladat jelentkezik, ott nincs forrás, ahol bevétel van, ott a feladat aránytalanul kevesebb. Ezt a feszültséget ugyan mérsékli a kiegészítés és más nivellálási törekvés, de az ebből fakadó finanszírozási szakadékot nem hidalja át, ezért az szja az ország fejlődésében alapvetően az egyenlőtlenséget növeli.

Végezetül a kereszténydemokraták részéről elfogadhatatlannak tartjuk azt s ez külön kiemelendő és sajnálandó , hogy a központosított előirányzatok körében szereplő egyes közoktatási feladatok támogatása mintegy 7 milliárd forint előirányzattal szerepel, ami lényegében véve az iskolák visszakörzetesítésének támogatása. Nagy kérdés, hogy lehet-e kellő átgondolás és társadalmi vita nélkül ilyen akciót kezdeményezni. A cikcakk fejlesztés félő, többe fog kerülni, nem beszélve településpolitikai hatásáról: elsorvadnak a falvak helyi iskola és értelmiség nélkül.

Végezetül szeretném a környezetvédelmi államtitkár asszony figyelmébe ajánlani azt a problémát, amely a Bodrogköz térségében valamilyen formában megoldást kell hogy találjon. Úgy gondolom, a záhonyi vállalkozói övezet kormányszinten döntésre került. A szomszédos lácacsékei határátkelőt ahol a szlovákiai részen, Dobra községben már kamionterminál épült , valamilyen formában a záhonyi övezethez kellene csatolni, illetve annak formájában működtetni. Ha ez nem történik meg, a Bodrogköz térsége örökre ott marad kezeletlenül, gazdátlanul, és az ott élő emberek szinte lehetetlen és kilátástalan helyzetbe kerülnek. Kérem államtitkár asszonyt, hogyha van lehetősége, próbálja ezt közelíteni Záhony térségéhez, hiszen csak a Tisza választja el, de a Tiszán a cigándi részen keresztülmegy a híd, és azt hiszem, a záhonyi túlzsúfolt forgalmat levezetheti ez a néhány kilométeres kitérő.

Mindenféleképpen meg kell még említenem két gondolatot bár a népjóléti miniszter úr, államtitkár úr nincs itt. Nem tartjuk elfogadhatónak a kereszténydemokraták részéről azt, hogy a falugondnoki rendszerrel működő kisközségek autói, amelyekkel a beteg embereknek szállítják ki a gyógyszert, alig 200 milliós támogatást kapnak. Mindenféleképpen bővíteni kell ezt, kérem képviselőtársaimat és azoknak a megyéknek a képviselőit, ahol falugondnoki rendszer van és ilyen autó működik, hogy ezen módosító indítványokat majd megfelelő módon támogassák.

Mindenféleképpen meg kell említenem még a hadigondozottak és hadiárvák részére megállapított egyösszegű térítés 1997-től történő bevezetését, amit a kereszténydemokraták nem tudnak elfogadni, hiszen ezek az emberek nem mennek ki az utcára tüntetni, de valamilyen formában megoldást kell találni ezeknek az embereknek a kártérítésére.

Ebben a parlamentben nagyon sok sportember van. Elfogadhatatlannak tartom, hogy azt az ötvenforintos minimális támogatást, ami az elmúlt évek költségvetésében megjelent, beletették az úgynevezett településüzemeltetési, út-, híd- és egyéb alapba, ami a helyi önkormányzatoknál ilyen címen jelenik meg.

Úgy gondolom, a parlament képviselőinek mindenféleképpen azért kellene a szó jó értelmében lobbyzni, hogy ez a sporttámogatás önálló, normatív támogatás legyen, ha nem is ötven forinttal, de legalább nyolcvan forinttal, hiszen mit jelent ma már ötven forint egy személyre jutó normatív támogatás?

Végezetül a nagy adok-kapok és a költségvetési törvény tárgyalása kapcsán egy általam már egyszer idézett verset szeretnék elmondani, abból egy részletet, de úgy gondolom, ha egy jó gondolatot többször ismételnek, akkor nem baj, ha az kétszer is elhangzik ebben a Házban. Úgy gondolom, nagyon ellentétes vélemények, sokszor személyeskedésbe menő viták és Hegyi képviselő által is említett olyan megítélések hangzottak el akár ellenzéki, akár kormánypártok részéről , amelyeket ebben a Házban nem tűrhetünk szó nélkül, és ilyen értelemben meg kell változni mindnyájunknak.

Az idézet pedig Mécs Lászlótól úgy szól, hogy "Ki a betyár, ki a szent, ha a mérték tönkrement, senki, semmi meg nem ment." Azt hiszem, ezen gondolkodjunk, hogy a mértéket tartsuk meg és mentsük meg ezt az országot. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)