Szabad György (MDF)

1995. november 8.

DR. SZABAD GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt jelen lévő négy ügyeletes Államtitkár Úr! Sajnálom, hogy a kormány egyetlen miniszter tagja sincs jelen. Képviselőtársaim! (Dr. Szili Katalin államtitkár érkezik az ülésterembe.) Elnézést, öt politikai államtitkárt kellett volna mondanom... (Dr. Fodor István államtitkár: Kormányülés van! Közbeszólások a bal oldalról: Csütörtök van!) Nagyon korlátozott időkeretben kell szólnom, nagy témáról kívántam szólni, de az előttem szóló Tardos Mártonhoz hasonlóan és éppen az ő megszólalása miatt egy kis kitérővel kezdem az elképzeltnél így kiterjedtebb felszólalásomat. Úgy gondolom, amit Tardos Márton mondott, nagyon megszívlelendő. Megszívlelendő az, hogy kormánynak és ellenzéknek az ország helyzetéből, és nem egyszerűen saját pozíciójából kell kiindulnia. De és itt legyen szabad mindjárt az eredeti témámhoz kanyarodni én úgy gondolom, hogy ilyen körülmények között a kormánynak és támogatóinak mindent el kell követni ahhoz, hogy a száz sebből vérző országnak ne egy száz kérdőjellel terhes költségvetéssel kelljen szembenéznie.

(11.40)

Amiről beszélni akarok, tudniillik azok a költségvetés kérdőjelei, nem kevéssé azok a kérdőjelek, amelyeket alkotmányosságunk, remélem, nemcsak az ellenzék alkotmányos pozíciója, hanem a kormánypárti oldal alkotmányos pozíciója is súlyosbít.

Miről van szó? Arról, hogy a költségvetést sok vonatkozásban nem látjuk megfelelőnek ahhoz az igényszinthez mérten, amely és most történész voltom folytán ismét a múltra utalok a magyar történelem s az ország jelenlegi helyzete miatt bennünk igényként megfogalmazódik.

Engedjék meg, hogy nem térve ki most fölös részletekre, de utaljak arra, egy seregszemlére készültem, de nincs időm rá, hogy 200 évnél több, hogy megfogalmazódott, kevéssé ismert nevét hadd idézzem, általam legkorábban ismert megfogalmazója, Koppi Károly, a pesti egyetem történelem-professzora volt, aki 1790 februárjában úgy fogalmazott, hogy pénzügyekben a rendelkezés és a gondoskodás idézem latinból fordítva a nemzetet illeti. A jobban ismert Hajnóczy József 1790-91-ben ezt már egész részletesen kifejtve és tételbe foglalva mondta ki, azt is, hogy a törvényhozók joga, hogy a közjövedelmekkel úgy rendelkezik, ahogy ők, a szöveg más pontjain, és nem más, jónak látják. És talán romantikus megfogalmazása ellenére kiérződik belőle, az alkotmányos követelés mellett, a "Bentham"-en képzett magyar gondolkodók egyik legkiválóbbikának, Wesselényinek a mondata az 1730-as évek elejéről: A hon oltárán áldozni édes kötelesség, de ismeretlen célra, más önkényétől kényszerítve csak egy fillért is fizetni keserves, borzasztó, lealázó.

Ilyen előzmények után nincs módom fölsorolni a kor és a következő korszakok nagyjait formálódott ki a költségvetés igénye, amelyről jó, ha tudjuk, hogy realizálódni csak 1848-ban, s egy '48-ig terjedő küzdelem árán és révén tudott. Kossuth nyújtotta be az első költségvetést mint a Batthyány-kormány pénzügyminisztere 1848 nyarán. Akkor az alkotmányos állami élet kritériumává emelkedett a költségvetési jog gyakorlása a törvényhozás által.

És akkor egy nagy ugrás máig, felejtve pillanatnyilag mindazt, ami ennek ellenében történt oly sokszor és oly nehéz, diktatúrás körülmények között, joghatályos alkotmányunk ezt a követelményt így rögzíti: Az Országgyűlés megállapítja az államháztartás mérlegét, jóváhagyja az állami költségvetést és annak végrehajtását. Gondolom, ezt valamennyien valljuk és érvényesíteni akarjuk, akár kormány-, akár ellenzéki oldalon ülünk is.

De vajon érvényesül-e költségvetésünkben mindez a követelmény egyértelműen, kérdőjelek nélkül? Nem mondhatjuk el. Nem kívánom megint időhiány miatt felidézni tételesen mindazt, amit az Állami Számvevőszék e vonatkozásban udvariasan, de félreérthetetlenül megfogalmaz.

Utalok azok számára is, akik most éppen keresik ennek a helyét, hogy a számvevőszéki előterjesztés II. fejezete nagyon konkrétan utal azokra a pontokra, nem ismétlem meg őket, ahol homály, ellentmondás, e téren hézag, hiány, tisztázandó feszül és megragadható.

Itt sokan szóltak sok mindenről, tehát módom van néhány esetben csak utalással hidalni át a témát, csak utalni arra, hogy bizony hiányzik a tb-önkormányzatoknak a költségvetése, s milyen nehéz, akár az előbb Tardos Márton által bölcsen mondott mérlegelés a teherviselési képesség tekintetében, ha nem ismerjük azt, hogy arról mi következik, joggal mondhatják föl, hogy nem első eset, hogy ez hiányzik vagy később kerül benyújtásra. De szeretném az óriási különbséget felmutatni azzal, hogy most van az az alkalom, amikor a kormányzat gyökeres átalakítását kezdte meg és szorgalmazza ennek az egész területnek. Ha ilyen körülmények között késik ez az előterjesztés, az többszörös gond, többszörösen nehéz következményekkel jár.

Hadd szóljak arról, sok mindent mellőzve, hogy a legkedveltebbként, vagy legkegyeltebbként említett napilap mai száma Bokros Lajos adótréfája: van másik!" címen szól arról, hogy amikor a költségvetést s természetesen az adótörvényeket tárgyaljuk, bizonytalanság van mind a bevételek, mind a teherviselés gondjai tekintetében. A távol lévő pénzügyminiszter úr nyilván most is dolgozik a másikon, vagy a másikokon. (Zaj, közbeszólások a bal oldalon: Kormányülés van.)

Kérem szépen, a kormány ülését is lehet és történelmileg szokásos volt a parlament üléseihez alakítani. Ha mi jelen lehetünk a törvényhozás munkájának végzése folytán a parlament ülésén, hogy a kormány erőltetett ütemének megfelelően ne szenvedjenek kárt az előterjesztett törvényjavaslatok a vita során, kérem, én el tudom képzelni, hogy a másik oldalon is történik. Nem a parlament tartozik felelősséggel a kormánynak, hanem a kormány tartozik felelősséggel a parlamentnek. (Taps a jobb oldalon. Ugyanonnan közbeszólás: Úgy van!)

Megemlítem továbbá, mások már szóltak róla, az érdekegyeztető tárgyalások késedelmét az ár-bérviszonyok stabilizálásának kérdésében, ami megint beláthatatlan következményű bizonytalanságot gyűrűztet a költségvetés periódusának idejére. Ellenzéki és kormánypárti képviselők egyaránt szétmutatnak, hogy mennyi képviselő is hiányzik. Megint azt mondom, nem volt módom beleszólni, de nem tartom szerencsésnek, hogy a költségvetés kérdéseiben döntő jelentőségű tanácskozások a bizottságokban tudom, az új Házszabály erre módot nyújt párhuzamosan folynak a mostani ülésekkel. De talán nem érdektelen az ország közvéleményét felvilágosítani, hogy nagyon sok üres hely gazdája most egy bizottsági ülésen működik és azért nincs jelen. (Taps.) Én pedig nemcsak időhiány miatt hadarok, hanem amiatt is, mert engem is vár egy bizottsági ülés. (Derültség, szórványos taps.)

Rokon fejlemény, hogy a költségvetés gyakorlatilag nem, vagy nem kellőképpen számol az inflációs hatásokkal. Még a bejelentett energiaárak tekintetében sem. Kérem ezt is figyelembe venni.

De rátérek egy olyan gondolatkörre, ami a számomra központi jelentőségű problémához vezet át.

(11.50)

Már a Számvevőszék is felhívja a figyelmet arra, hogy gondok vannak a fejezetek közötti átcsoportosítás jogának átruházásával, illetve a pénzügyminiszter átcsoportosítási jogának gyakorlatával kapcsolatos törekvéseket illetően a költségvetésben, ahol én úgy gondolom megint rövidítve szólok , hogy elkerülhetetlen lesz a költségvetési törvényjavaslat 44., 45. és 46. §-ának a gondos újramérlegelése a szükséges módosítások tekintetében, mert itt már közeledünk az alkotmányos költségvetés-alkotás problémájához, ahhoz tehát, hogy meddig és milyen módon van jog, indok az átcsoportosításra, és mennyiben van összhangban mindez többen már érintették ezt a kérdést a különböző vitákban az alkotmányos költségvetés és általában a pénzügyek alkotmányos kezelése tekintetében.

Ne vegyék zokon, de az államháztartási törvényjavaslatba beiktatásra került egy új paragrafus és én nem ott, hanem itt beszélek róla, mert itt van az, ahol az ostor csattan: ez a bizonyos 38/A §, amelyik így szól: "A kormány a költségvetési egyenlegtervezettől tartósan és jelentős mértékben eltérő, kedvezőtlen évközi alakulása esetén a nyelvi megfogalmazás sem tőlem van előirányzatokat zárolhat, csökkenthet, illetve törölhet, azon előirányzatok kivételével, amelyeknek évközi megváltoztatási jogát az Országgyűlés magának tartotta fenn." Nem kívánok most a kivétellel kapcsolatban mást mondani, mint hogy lehetetlennek tartom, hogy az Országgyűlés kivételessé tegye egy törvénymódosítás révén az Országgyűlést megillető legfontosabb alkotmányos jogosultságok egész sorát.

Tisztelt Országgyűlés! Én elfogadom mert önökön múlik: most az Országgyűlésnek egy olyan pénzügyminisztere van, akik önök teljes bizalmukkal ajándékoztak meg, vannak olyanok is, akik vakon bíznak benne. Ez egy adottság, egy helyzet, amit a többségnek módja van kialakítani, vallani, védeni. Nem állítom, hogy mindenki vakon, van, aki bírálóan, van, aki fenntartásokkal, de a többség bízik benne. De mi lesz, ha ezt az előbb említett és általam már módosítással megváltoztatni kívánt paragrafust az Országgyűlés törvénybe iktatja? Mi lesz akkor, ha ez a rendkívüli jogosultság a továbbiak során egy olyan pénzügyminiszternek a kezébe jut, aki esetleg felkészültsége folytán vissza fog élni hatalmával, és úgy bánik majd a többséggel, mint Marióval a varázsló. Mi lesz akkor?

Megtörténhet, hogy nem egyszerűen formális alkotmánysérelem esetével kerülünk szembe, hanem egy meghozott törvényre támaszkodva a kezébe kapott eszközökkel, az az esetleg kormányra kerülő pénzügyminiszter káoszt teremtő módon fog bánni. Mi lesz akkor? Goethe varázsinasa jut eszembe. Ellesi a varázsigét, páratlan energiákat szabadít fel, láthatólag óriási könnyebbség támad a műhelyben nem kell vizet hordani, nem kell tüzet gyújtani, minden magától működik varázsszavak mentén , de mégis káosz támad, mert a dolgok összehangolatlanok, és kiderül, hogy a varázsinas azt nem leste el, hogy hogy lehet mértéket tartani, hogy lehet leállítani a fölös, elszabadult energiákat és így tovább.

Goethe intelme az alkotmányosság intelme a felszabadított, de kantározni nem tudott, energiákat irányító politikusok számára is.

Nem folytathatom, lejárt az időm, kollégámtól venném el a számunkra oly szűkre szabott lehetőséget, tehát itt befejezem. Csak azt szeretném mondani és ismét fel fogom hívni szíves figyelmüket , hogy óriási a felelősség. Óriási a felelősség, hogy elmulasztunk hasznos lépéseket. Óriási a felelősség, hogy be nem látható következményű lépéseket teszünk meg. Óriási valamennyiünk felelőssége, de a legnagyobb felelősség a többségé. Köszönöm. (Taps.)