Gombos András (SZDSZ)

1995. november 9.

DR. GOMBOS ANDRÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy én is az agráriumról és annak költségvetési összefüggéseiről mondjak el néhány gondolatot, arról az agráriumról, melyről az előbb egy kétperces hozzászólásban Latorcai képviselőtársam csupán úgy nyilatkozott, hogy rosszat produkált az idén a mezőgazdaság. Azt hiszem, bővebben meg kellene vizsgálni ezt a kijelentést, mert ez egy nagyon súlyos kijelentés, és aspektusaiból kellene megnézni azt, hogy miért és milyen szempontból produkált rosszat. Mert ha például azt vizsgáljuk, hogy milyen exportteljesítményre volt képes ez az ágazat, annak ellenére, hogy rendkívül súlyos aszály sújtotta a mezőgazdaságot júliusban és augusztusban, sőt még szeptemberben is, akkor azt látjuk, hogy 2,6-2,7 milliárd dollár bruttó árbevételt tudott produkálni a magyar gazdaságnak.

Ez valóban kevesebb annál, mint amire szükség volna ahhoz, hogy az ország jól tudjon működni, mert ahhoz legalább 3 milliárd dollár bruttó árbevételre volna szüksége a gazdaságnak, de mindenképpen több, mint 1993ban, amikor 2,2-2,3, vagy mint 1994-ben, amikor 2,3-2,4 milliárd dollár volt.

Ez egy picit választ ad arra a kérdésre is, amit Bogárdi képviselőtársam feszegetett, nevezetesen, hogy az intézményrendszerek arra kényszerülnek, hogy növeljék saját bevételeiket. Ez nem abból adódik, hogy az intézményrendszerek emelik a különböző vizsgálati díjakat, hanem abból, hogy növekedett az export, és az export során eljáró intézmények tekintettel arra, hogy többszöri eljárásra van lehetőségük és szükségük ebben az esetben ugyanazokon az árakon számolva is képesek emelni a különböző saját bevételeiket. Tehát ez nem emeli arányosan a gazdáknak ahogy ő mondta , az ágazat szereplőinek a terheit, hanem exportarányosan emelkedik a bevétel.

A továbbiakban néhány más témát szeretnék fölvetni, amelyek elsősorban az aszállyal, másodsorban a támogatási rendszerrel vannak összefüggésben.

Azt hiszem, nem mondok újat azzal, ha megemlítem, hogy az elmúlt tíz-tizenöt évben az országot rendkívül súlyos aszálykárok érték. Ezek az aszálykárok különböző kiterjedésűek voltak, különböző mértékűek voltak, de szinte minden évben megjelentek. Különböző tanulmányok is bizonyítják azt, hogy nekünk ezzel a problémával, ezzel a gonddal együtt kell élni, meg kell tanulnunk hozzá alkalmazkodni olyan formán, hogy olyan kultúrákat próbálunk termelni azokon a helyeken, amelyek elsősorban aszály sújtotta területek, amelyek ott termeszthetők; illetve azokon a területeken, ahol van öntözési lehetőség mert olyanok az adottságok, mert olyan a művek kiépítettségi színvonala , ott bizony öntözni kell.

Az országban az elmúlt évek, évtizedek során mintegy 340-360 ezer hektár területen épült ki öntözőmű, és ezeken a területeken öntözni lehetne. Sajnos, ebből a 360 ezer hektárból egyes becslések szerint csupán 110-120 ezer hektárt öntöznek. Ennek sok oka van. Okai között felsorolhatók a különböző tulajdonváltással kapcsolatos anomáliák, gondok és problémák, a tulajdonviszonyok rendezetlensége, de felsorolható az is, hogy bizony nagyon drága az öntözővíz. Drága az öntözővíz azért, mert egyrészt a vízszolgáltatási díj is magas, másrészt pedig ezeknek az öntözőműveknek a fenntartása, de az újaknak az építése és a meglevőknek a karbantartása is rengeteg pénzt emészt föl.

(Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)

Ezek hosszú távon, hosszú idő alatt megtérülő beruházások, és a jelenlegi haszontermelő-képesség, haszonráta mellett az agrárium szereplői általában önmagukra hagyatkozva nagyon nehezen tudják fölvállalni azt, hogy ezeket az öntözőműveket karbantartsák, ezeket az öntözőműveket bővítsék, újakkal szaporítsák. Ezért úgy gondolom, hogy az ország alapvető érdeke az, hogy ezeket az öntözőműveket próbáljuk fenntartani és újakkal bővíteni.

Ha megvizsgáljuk a költségvetést, azt tapasztaljuk, hogy 1994-ben 1,8, 1995-ben 1,6, 1996-ban 1,5 milliárd forint meliorációs és öntözési támogatás van, illetve volt elfogadva, most pedig javasolva. Úgy gondolom, ez az 1,5 milliárdos támogatás elfogadhatatlan. Különböző fölméréseket kértem és végeztem; csak Csongrád megyét vizsgáltam meg, ahol a meglévő beruházások feljavítására, illetve a megkezdett beruházások folytatására 1996-ban mintegy 250-300 millió forint támogatásra volna szükség akkor, ha az elmúlt években gyakorlattá vált 40 százalékos támogatást szeretnénk prezentálni ezeknek a vállalkozó szellemű embereknek.

(10.00)

(A jegyzői székben Nahimi Pétert dr. Kiss Róbert váltja fel.)

Úgy gondolom, erre rendkívül nagy szükség van, ezért módosító indítványt nyújtok be és nyújtottam be a tisztelt Ház elé fejezeten belüli átcsoportosítással. Abban ugyanis egyetértünk Bogárdi képviselőtársammal és más képviselőtársaimmal , hogy valóban nagyon kevés az a 90 milliárd forint, és nagyon jó lenne, ha ez másfélszerese volna ennek; mint ahogy itt Gráf képviselőtársam mondta, mintegy 135-140 milliárdra volna szükség, valóban nagyon jó lenne de hát ennyi van.

Úgy gondolom, hogy a realitásokon belül próbáljunk mozogni akkor, amikor különböző igényeket próbálunk megfogalmazni. Azt hiszem, a realitásokhoz tartozik az is, hogy a meglévő, a rendelkezésre álló anyagi eszközökkel próbáljunk olyan szinten és olyan módon gazdálkodni, hogy azok lehetőleg hatékonyan és jól felhasználhatók legyenek azokon a helyeken, amely helyeken ezeket az eszközöket értelmesen, hasznosan, profitorientáltan fel tudják használni. Ezért úgy gondolom, hogy fejezeten belüli átcsoportosítással tehát nem pluszforrás bevonásával mód nyílik arra, hogy az 1,5 milliárd forintos összeg helyett 2,5 milliárd forintot tehát 1 milliárd forinttal megemelve tudjunk a költségvetésbe beállítani.

Egy másik, szintén az aszállyal és az öntözéssel kapcsolatos téma és ezzel a témával most másodjára hozakodom elő a parlamentben az úgymond, vízhasználati és vízkészenléti díj 13 százaléka. A költségvetési törvény 16. §-a rendelkezik arról, hogy az állami intézmények a szolgáltatási tevékenységük során beszedett díjak 13 százalékát kötelesek befizetni az állami költségvetésbe. Ez azt jelenti, hogy a vízügyi igazgatóságok annak a vízszolgáltatásnak a díját, melyet a vízgazdálkodási társulatoknak, illetve egyéb gazdálkodóknak átadnak és tőlük a díjat beszedik, ennek a díjnak a 13 százalékát be kell hogy fizessék; automatikusan és természetes módon ezt a 13 százalékot beépítik a vízdíjba, ez pedig emeli a díjat.

Igaz, elismerem, hogy ez országos szinten úgy az öntözési területeken vizet használó gazdálkodók számára, mind a halászattal foglalkozó gazdák számára összességében néhány tízmillió forintot jelent, de úgy gondolom, ennek gesztus értéke lenne, emelné az öntözési kultúrát, és serkentené az embereket arra, hogy igenis, az öntözést érdemes és célszerű használni, mert ennek hangulatkeltő és pozitív értelemben vett hangulatkeltő hatása is lehetne.

Most ismét benyújtottam ezt a módosító indítványomat, és kérem képviselőtársaimat, hogy gondolják végig, és próbálják meg támogatni indítványomat. Ugyanis ennek a néhány tízmillió forintnak a bevételi oldalról való kiesése bőségesen megtérül azoknak a terményeknek, termékeknek az árában, amelyek az öntözés hatására megteremnek az országban, és az ebből származó különböző adók bőségesen fedezik ennek a néhány tízmilliónak a kiesését.

A harmadik kérdés, amivel szeretnék foglalkozni, az exporttámogatások kérdése. Úgy gondolom, ebben nagyon nagy az egyetértés a Házban, hogy az exporttámogatások egy részét lehetőség szerint az alapanyag-termelőkhöz kell eljuttatni azért, hogy érezzék: érdemes minőségi árut termelni, minőségi exportárualapot előállítani, mert ezt anyagilag is elismerik. Valóban, az árakban néhol megjelennek ezek az exporttámogatások, amelyek eljutnak az agrárium szereplőihez, az egész vertikumhoz, de úgy gondolom, hogy a termelők nagyon kevésbé tudják érzékelni vagy nem is érzékelik. Itt fel lehetne hozni egy nagyon negatív példát: például 1991-ben, amikor a sertéshús-túltermelési válság volt, akkor nagyon komoly exporttámogatásokat kapott az ágazat, a feldolgozók nevezzük nevén a gyereket annak érdekében, hogy próbálják megmenteni azokat az értékeket, amelyeket előállítottak, sőt plusz 2500 forintot kaptak minden felvásárolt sertés után. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a 38 és 42 forintos felvásárlási árban ez egyáltalán nem igazolódott vissza, tehát negatív példákat is fel lehet sorolni ezzel a dologgal kapcsolatban..

Ennek a gondolatvilágnak a mentén születtek meg azok a módosító indítványok, amelyek azt szolgálnák, hogy lehetőleg az alapanyag-termelőkhöz juttassuk el ezt a támogatást; elismerem, hogy nem normatív módon javaslom, hanem célspecifikusan próbálom ezt a dolgot kezelni.

Az egyik ilyen lehetőség volna az exportárualap-fejlesztési támogatás. Ez is fejezeten belüli átcsoportosítást jelentene, ami tulajdonképpen azt a folyamatot szolgálná és próbálná továbbvinni, ami 1995-ben elindult a 86/1995-ös kormányrendelettel. Ez annak az ominózus 4 milliárd forintnak a pluszként való megjelenítése az agrárágazat finanszírozásában, amelynek egy része az alapanyag-termelőket szolgálta olyan módon, hogy főleg azoknak az állattartó telepeknek a reorganizációját, infrastruktúrával való betelepítésének és újraindításának a támogatását szolgálná, amelyek az elmúlt időszakban elnéptelenedtek, az enyészet határán vannak és nincsenek kihasználva, de mégis az ország értékét képviselik, és szükség volna arra, hogy ezeken az állattartó telepeken igenis jó minőségű exportárualapot állítsanak elő. Ez a folyamat mely folyamat nyilvánvalóan ebben az évben nem zárható le hosszú éveken keresztül vezetendő folyamat kell hogy legyen, ezt szolgálná ez az exportárualap-fejlesztési támogatás, mely hangsúlyozom szintén fejezeten belüli átcsoportosítás, és mintegy 5 milliárd forintos keretet jelentene.

Szintén az exportárualap támogatását szolgálná egy másik indítványom, amely az "exportárualap-bővítés, jövedelemkiegészítés" címet viseli, és ez szintén azokat a termelőket próbálná közvetlenül előnyhöz juttatni, akik jó minőségű, valóban piacképes, eladható termékeket képesek előállítani. Ez is egy ilyen címet adtam neki exportárualapot bővítő, jövedelemkiegészítő, kiemelt előirányzatként jelenne meg a költségvetésben, és mintegy 8 milliárd forint átcsoportosítását jelentené.

Végezetül, úgy gondolom, egy nem kevésbé fontos témáról is érdemes szót váltani. Ahhoz, hogy hosszú távon meg tudjunk kapaszkodni agrártermékeinkkel a fizetőképes, nagyon igényes, nemcsak a nyugat-európai, hanem az egész világpiacon, ahhoz az szükséges, hogy megfelelő marketingmunkát is próbáljunk kifejteni annak érdekében, hogy hitessük el a világgal, hogy termékeink valóban jó minőségűek és valóban érdemes ezeket megvásárolni; ehhez viszont nagyon fontos, hogy nagyon profi, nagyon jól szervezett és hatékony exportmarketing-munkát folytassanak a szereplők.

Sajnos az exportáló cégeink legyenek azok gazdasági társaságok vagy ennél kisebbek általában nagyon kevés anyagi forrással rendelkeznek a marketingtevékenység finanszírozására, és sajnos ez meglátszik az eredményeinken. Ezek ugyan nagyon költséges befektetések, nagyon drága dolgok, de úgy gondolom, busásan megtérülnek akkor, ha ezt jól és időben és jó helyen csináljuk.

Ezért módosító indítványom arra irányul, hogy egy exportmarketing-támogatási rendszert szeretnék beiktatni a költségvetésbe, mely szintén fejezeten belüli átcsoportosítással, tehát nem pluszforrás bevonásával, hitem szerint az ésszerűsítés jegyében zajlana, történne ez az egész dolog.

Ez egy 1 milliárd forintos keret volna, és ennek a marketingtevékenységnek a támogatását szolgálná.

Úgy gondolom, hogy ezek a technikák és ez meggyőződésem is jól szolgálnák az exportáru-alapanyagok termelését, és megvalósulhatna az az elv, hogy igenis, az exporttámogatás egy részét próbáljuk közvetlen módon eljuttatni az alapanyag-termelőkhöz.

(10.10)

Még akkor is ez a hitem, hogyha néhány, jelentős befolyással bíró hölgy és úr úgy aposztrofálta két-három héttel ezelőtt egy összejövetelen ezt a gondolatvilágot: bizony, ez egy olcsó politikai demagógia, ha mi azt mondjuk, hogy az exporttámogatás egy részét adjuk oda az alapanyag-termelőknek. És a szomorú az egészben az, hogy ezeknek a hölgyeknek és uraknak, úgymond, a termelőket, az alapanyag-termelőket is legalább 30 százalékban kellett volna képviselniük. Hát így képviselték; én ezért szomorú vagyok. De ettől függetlenül erről a meggyőződésemről nem tudok lemondani. Köszönöm a türelmet, és kérem képviselőtársaimat, ha egyetértenek módosító indítványaimmal, támogassák azokat. Köszönöm. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)