Tóth István (MDF)

1995. november 9.

TÓTH ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1996. évi költségvetési tervezetet a Magyar Demokrata Fórum részéről a magyar ifjúság érdekei szempontjából szeretném bemutatni, azzal a nemes szándékkal, amit e Ház falain belül és kívül lépten-nyomon hangsúlyozunk, hangoztatunk: az ifjúság a jövőnk. Azt kutatom, hogy a magyar kormány ezért a magyar jövőért mit kíván tenni 1996-ban; sok tekintetben kapcsolódva Csizmár képviselő úr gondolataihoz is. De mielőtt ezt megtenném, megkerülhetetlen, hogy az ifjúság jelen helyzetével, állapotával ne próbáljunk röviden megismerkedni. Természetesen vizsgálódásomat a teljesség igénye nélkül teszem. Én az ifjúság azon részével tudok foglalkozni, akik bizonyos szerveződésekben artikulálni tudják céljaikat, illetve az oktatási rendszer szférájában megragadhatók.

Nálunk élesen, mondhatnám durván ütközik kétféle álláspont. Vannak olyan felfogások, amelyek az ifjúsági kultúrát a deviáns ifjúsági viselkedés, esetenként a szegénység, a bűnözés szinonimájaként kezelik. Ezzel szemben áll a mi felfogásunk, amely az önálló ifjúsági kultúrát az ifjúság önmeghatározásaként, az ifjúság társadalmi integrációjának kizárólagos elemeként értelmezi.

A kormányzati ifjúságpolitikát belülről és kívülről megközelítő vélemények, javaslatok megegyeznek abban, hogy önálló ifjúságpolitika nincs, illetve ennek kialakíthatóságát messze az ezredforduló utánra teszik. Az ifjúság jelen szervezeteinek jellemző variánsait, a kutatás mai állása alapján, körülbelül így foglalhatjuk össze:

1. Az ifjúsági szervezetek eleve egzisztenciális programot hirdetnek, nem csekély propagandisztikus ballaszttal, így véleményünk szerint a szükséges alku megkötése csupán idő vagy választási esetlegesség kérdése, és a kormányprogramban törvényesítik az ifjúsági szervezetek által menedzselt alkukikötést;

2. vagy társadalmi, integrációs programot hirdetnek a szervezetek, de a propaganda kedvéért, a tömegbázis megteremtése érdekében kénytelenek ezt fölösen megterhelni egzisztenciális követelésekkel; vagy csupán azért, mert a beidegződés kényszere ezt diktálja,

3. vagy társadalmi, integrációs programot hirdetnek az egzisztenciális alku kizárásával, illetve az ezt helyettesítő célrendszerrel, amelyet a kormányzat vagy elfogad vagyis egzisztenciálisan honorál és elsorvad, legjobb esetben irányt vét az ifjúsági szervezet; vagy nem fogadja el, és az ifjúsági szervezet, agresszivitásától függően, a kormány által megtűrt vagy el nem ismert csoporttá válik. Mindegyik esetben elveszíti az ifjúsági szerveződés szükséges tömegbázisát és társadalmi átütő erejét. Marad a szerveződések élére került csoportok önfenntartó, alkukereső, önmenedzselő, többé-kevésbé hiteles vagy hiteltelen, az átfogó koncepciót nélkülöző tevékenysége.

A kormányzati ifjúságpolitika meghatározásának ez a kiindulópontja nem vezethet eredményre; különösen nem azok a túlpolitizált, az ifjúságot tömeggé degradáló politikai célok eléréséhez szükséges eszközként használó vélemények, melyek szerint az ifjúság problémája szociális válságcsomagként kezelendő. Ezen az sem segíthet alapvetően, ha az ilyen gyökerű kritikai észrevételekből kívánunk korrekciós megoldásokat kidolgozni.

Három tanulságot vonhatunk le ebből a mai társadalmi gyakorlatból.

1. A felnőtt társadalom és képviselői, érthetően, túlságosan elfoglaltak saját gondjaikkal; évtizedes sérelmek orvoslása, kárpótlás, privatizáció, munkanélküliség, mindennapi megélhetési gondok, földnek, víznek, levegőnek a mérgezettsége stb.

(11.30)

2. A divatos generációs jelszavakkal meghirdetett problémák Magyarországon nem igazán követik a nyugati elméleteket és azok hazai képviselőit.

3. A fiatalok lehetőségeit és értékmintáit nem ismerjük eléggé. Az állandóan harsogott, a tények ismeretét nélkülöző szólamokkal nem lehet mit kezdeni. A fiatalok között olyan értékek is megjelennek, melyek a felnőtt társadalom felismerései és elismerése nélkül is működnek.

Mi következhet mindebből? Mi a feladatunk akkor, ha mi valóban Európához akarunk tartozni, jólétünket, biztonságunkat, szabadságunkat belőle akarjuk származtatni? Akkor a nyugat-európai kompatíbilis társadalmi intézményes rendszert kell kiépítenünk. Az új ifjúsági és ifjúsággal foglalkozó intézményes keretek kiépítésekor figyelembe kell venni, hogy az elmúlt időszakban egyre diszfunkcionálisabban működtek az ifjúságot a társadalomba integráló mechanizmusok, vagy még nem működnek az újak. Különösen problematikus az iskola és a munkába állás integráló szerepe, de a gazdasági átalakulás kikezdte a családi, szomszédsági, lokális integrációs formákat is. A fiatalok szakmastruktúrája sem illeszkedik a nyugat-európaihoz.

Talán a legnagyobb probléma a közoktatási rendszerek alkalmazkodóképességének, innovációs képességének, a változásokkal szembeni nyitottságának kimunkálása. Az oktatáson kívüli gazdasági, technikai és társadalmi környezet rendkívül gyorsan változik. Ha az oktatás nem tud ehhez alkalmazkodni, akkor ennek számos negatív hatása lehet és lesz. Egyfelől az oktatás a gazdasági, technikai átalakulás lassítójává válhat, másfelől magán az oktatáson belül halmozódhatnak fel, később csak robbanásszerű változással megoldható feszültségek. A változással szembeni nyitottság és az innovációs folyamatok bátorítása ugyanakkor felveti az oktatási rendszer stabilitásának, szabályozhatóságának és ellenőrizhetőségének kérdését.

Tisztelt Ház! Tehát lássuk: ebben a helyzetben és a várható közeli elvárások ismeretében a kormány mit kíván tenni a '96-os költségvetése alapján? Az ifjúság konkrét támogatása összesen öt, azaz öt tételben jelenik meg, mintegy 666 millió forint értékben.

Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, számoljanak: ez a költségvetés teljes összegének körülbelül a 3, azaz 3 ezreléke.

A költségvetés több olyan alapot szüntetett meg, amely az ifjúság széles rétegeinek problémájára adott eddig gyógyírt. Tette mindezt úgy, hogy ellentétes a kormány saját programjával, a kormányfő ígérgetéseivel és a normális emberi logikával. Az már szinte említésre sem méltó az alapok tekintetében, hogy a törvényszöveg, a számszaki mellékletek és az indoklás között tökéletes ellentmondás feszül.

Példaként egyet szeretnék kiemelni, mint a kormány következetes lépéseinek a "csodáját": a Gyermek- és Ifjúsági Alapról a magyar parlament mintegy négy hónapja törvényt fogadott el, aminek most a tervezetben hűlt helyét találjuk. A kormány ezzel a lépésével ellehetetlenítette a Magyar Országgyűlést és azokat a képviselőtársaimat, akik ezt a törvényt 120 nappal ezelőtt lelkesen megszavazták.

De a fiskális logika áldozatául esett az az önkormányzati központi előirányzat is, amellyel az önkormányzatokhoz utalt gyermek- és ifjúsági feladatokat finanszírozták. Ez a lépés alkotmányossági szempontból is igen aggályos.

Tisztelt Ház! A költségvetési tervezet oktatásra vonatkozó adatait szemlélve az lehet az összbenyomásunk, hogy a kultuszminisztérium a magyar oktatás ügyét újból és végzetesen feláldozta a fiskális szemlélet oltárán miután nem tudom elképzelni, hogy a két minisztérium az oktatás lényegi kérdéseit illetően nem egyeztetett volna. Csakis így történhetett meg, hogy a Pénzügyminisztérium határozhat meg fontos oktatásügyi szakmai paramétereket, például bele kíván szólni a csoportlétszámokat és a kötelező óraszámokat illetően.

Megkérdezem a tisztelt kormánypárti képviselőtársaimat: ezek alapján hogyan is fog alakulni az oktatás önök által fennen hangoztatott tartalmi modernizációja? És hisznek-e abban, hogy ez a költségvetés az ifjúság és oktatás részéről módosító indítványokkal pozitív irányba változtatható?

Tisztelt Ház! Ez a költségvetés az ifjúság számára megalázó. A Magyar Demokrata Fórum szempontjából pedig elfogadhatatlan. Tisztelettel köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a jobb oldalon.)