Takács Péter (MDF)

1995. november 12.

DR. TAKÁCS PÉTER (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Politikai aforizmákban és politikai aforizmák gyártásában elég gazdagok vagyunk. A múlt hét végén megtudtuk, hogy az invalidusok országa vagyunk, pénzügyminiszter úr mondotta volt rólunk ezeket a magvas gondolatokat. Megijedvén ettől az invalidus állapottól, pénzügyminiszter úr az adótörvények holdudvarában ráültette ezt az invalidus országot a Titanic hajóra és megindította, hogy majd kivezeti az országot a '96-os költségvetéssel ebből a nyomorúságos állapotból. Csakhogy amikor meglátta a jéghegy csúcsát, kiadta a jelszót, hogy restrikció! És valóban, a jelszó nyomán megszületett a másik politikai aforizma is a kormány gazdaságpolitikájának a dicséretéről: javult a költségvetés pozíciója, növekedett az export, csökkent az import és mindez lehet, hogy igaz. Bár azt hiszem, jobb lenne, ha most a '96-os költségvetés helyett a '95-ös második pótköltségvetésről vitatkoznánk, mert a beígért 125 milliárd költségvetési hiány helyett év végére 300 milliárd várható a privatizációs bevételek elmaradása miatt. Ez a hiány az érvényes törvényeink szerint mindenképpen indokolttá tenné a pótköltségvetésről való vitát is.

De ne vágjunk ennyire szigorúan a kormány gazdaságpolitikájába, inkább nézzük meg, hogy ez a látszólagos javítás, az ezüst és a korlátfák kicsiszolása mibe került az országnak. Mert azért mélyen a jéghegy csúcsa alatt meghúzódik egy társadalmi valóság is. Ha igaz a számsor és miért kételkedjünk a statisztika adataiban 100 születésre 65-ről 80-ra nőtt az abortuszok száma, 10-11 százalékkal csökkent a társadalom reáljövedelme, az elszegényedés mellett elbizonytalanodtak az intézetek, intézmények, a felsőoktatás terrénumában egy fűkaszával lenyírtunk olyan értékeket, amelyeket pótolni nemigen lehet lesz a következő években, vagy sokkal többe fog kerülni, és hát egyéb kapkodások, megfontolatlan intézkedések is jellemzik azt az öndicséretet mutató számsort, amelyet szívesen idéznek föl politikusaink a restrikciós gazdaságpolitika, pénzügypolitika magasztalására.

Ennek a jegyében született meg az 1996-os költségvetési tervezet is, amelyik ugyancsak épít ezekre a múló efemer bevételekre, a vámpótlékra, épít a társadalom elszegényítési folyamatára, és épít a társadalom túladóztatására. Az adótörvények összessége a költségvetés számsoraival összevetve azt ígéri, hogy körülbelül 4-5 százalékkal megint szegényebb lesz a társadalom, megint többet fog adózni. Ezt azzal indokolják, hogy a kormány által jótékonyan kiegészítésre szoruló társadalmi rétegek, egyáltalán azok a finanszírozási területek, amelyek egy osztogató társadalomban, költségvetésben megjelennek, feleslegesek egy piacgazdaságban.

(15.30)

Valóban feleslegesek, és senki nem vitatja azt, hogy intézményrendszerünket, államháztartásunkat meg kell reformálni. Meg kellene reformálni, de nem olyan kapkodó módon, ahogy ígéri a '96-os költségvetés is. Mert ugyanaz a helyzet, mint '95-ben. Az ellenzék jóindulatából a '95-ös költségvetés megvitatását be tudtuk fejezni még 1995-ben. És '96-ban is ugyanaz a helyzet, hogy az ellenzék jóindulata, a Házszabály türelmes módosítgatása vagy a normális menetrend megtörésének elviselése lehetővé teszi, hogy a '96-os költségvetés általános vitáját, mondjuk, holnap délben befejezzük, végiggondolatlanul azokat a folyamatokat, amelyeket esetleg módosító javaslatokkal még lehetne korrigálni, lehetne javítani rajtuk.

De ha már '95-ben így zajlik az élet, hogy a társadalom jövedelmének elvonásával, a feketegazdaság szférájának jelentős mértékű nagyobbításával '94. végén még arról szólt az ének, hogy 1100 milliárd körüli a feketegazdaság, most 1600 milliárdra becsülik a feketegazdaságot toljuk szépen át a láthatatlan szférába a gazdaság és a társadalom problémáit.

Ugyanez a helyzet a '96-os költségvetéssel, hisz tulajdonképpen nem is tudjuk, miről vitatkozunk. Hiányzik a '96-os költségvetéshez a személyi jövedelemadó táblája, hiányzik a '96-os oktatási év megfinanszírozásának terve, egyáltalán a mutatószámok, az oktatás finanszírozásával kapcsolatos kiadások. Hiányzik a Pénzügyminisztérium apparátusának, illetve a pénzügy szférájának megfinanszírozása, illetve annak táblázatos lebontása. Hiányzik a háttérelemzés, hiányzik a hatások kalkulálása, kiszámítása, nem is beszélve a tb-költségvetés tervezetének hiányáról. Ahogy előttünk áll a költségvetés, a költségvetés mai állapota, egyáltalán az államháztartás mai állapota, arról azt hiszem okosat senki nem tud mondani. Senki nem tudja megmondani konkrétan, hogy hol fog felborulni és hol kerül sor olyan módosításra, változtatásra, amelynek eredményeként '96 márciusában a kormánynak újra be kell nyújtani majd a pótköltségvetést. De most nem is az a lényeg, hogy most mi minden hiányzik ennek a '96-os költségvetésnek a korrekt vitájához márpedig egy demokratikus parlament csak úgy tud vitatkozni, ha korrektül megkapja az adatokat , a lényeg talán inkább az, hogy megint egyszemélyi akarat fogja eldönteni, hogy hogyan alakuljon 1996-ban a költségvetés, hogyan alakuljon az államháztartás dolga. Ez pedig nagyon rossz emlékű időket idéz vissza.

Mert mit várhatunk a társadalom számára, mit várhat a társadalom 1996-ban? Várhatja a jövedelemelvonás nagymértékű fokozódását, várhatja esetleg a bankok jövedelmének, tőkeerejének növekedését. Önmagában az, hogy a társadalomtól jövedelmeket csoportosít át a pénzügyi szféra a bankokhoz, az államkötvények magas kamatozása mellett, engem még nem zavarna, ha annak meglenne a hozadéka. De van ennek egy nagy buktatója is. Éppen a Számvevőszék világított rá az OTP hitelállományának, működésének, gazdálkodásának vizsgálata során, hogy bizony ezzel párhuzamosan növekszik a vissza nem fizetett hitelállomány is, azzal párhuzamosan, hogy a bankokhoz jövedelmeket csoportosítunk át.

Az idén működését felfüggesztő, engedélyét beadó 20 ezernyi vállalkozó jelzi, hogy valami baj van. Ezek az összeomlott, működési engedélyüket beadó vagy éppen csődbe jutó vállalkozások otthagynak egy csomó kiegyenlítetlen hitelt a bankoknál, és azok előbb-utóbb felhalmozódnak. De nemcsak ez a folyamat indul el a társadalomban és erősödik fel a '96-os költségvetéssel kapcsolatban, hanem a köztartozások meg nem fizetésének fokozódása is. Nem összegezte még a statisztika és azt hiszem a pénzügyi kormányzat sem , hogy országosan mennyi villanyáramdíjjal, mennyi tévédíjjal, mennyi központi fűtési díjjal és más egyéb közszolgáltatási díjjal tartozik a társadalom és mennyit nem fog tudni megfizetni 1996-ban azok mellett a növekvő árak mellett, amelyeket '96-ra tervez a kormányzat bevezetni. Ezek az intézmények megint olyan intézmények, hogy az összeomlásuk nem következhet be, mint a bankoké sem. A bizonytalan hitelek, vissza nem térítendő hitelek, a meg nem fizetett köztartozások előbb-utóbb arra kényszerítik majd a kormányt, hogy olyan osztogató tevékenységet folytasson, amelynek révén nem a társadalom személyeihez juttatja el a pénzt, hanem eljuttatja ezekhez az intézményekhez, hogy talpon maradhassanak, hogy működhessenek egyáltalán. Azt megint valahonnan elő kell teremteni. Miből fogja tudni előteremteni? Magas kamatozású államkötvényekből vagy újabb adók kivetéséből.

Ha '95-ben tucatnyinál többször módosítottunk adótörvényt, várható, hogy '96-ban még ennél is többször fog ez a parlament adótörvényt módosítani, és olyan tűzoltásszerű osztogatásokat fog végezni a kormány átgondolatlan gazdaságpolitikája miatt , mint kellett azt tenni ez őszön a hto, a háztartási fűtőolajok esetében. Amit 3 milliárdból megoldhatott volna egy következetes végiggondolással, azt 5 milliárdból sem tudta jól megoldani, mert hisz ahhoz, hogy ezek a folyamatok normálisan bonyolódjanak a társadalomban, nagyon komoly elemzésekre lenne szükség. És ezzel a költségvetéssel kapcsolatban, ezekkel a társadalmi-gazdasági folyamatokkal kapcsolatban ezek az elemzések mindig hiányoznak.

Mit fog eredményezni az a jövedelemcsökkenés, amelyet bekalkulált a '96-os költségvetés? Fogja a sztrájkhullámot erősíteni, fogja a társadalmi elégedetlenséget erősíteni, fogja a köztartozások megfizetésének morálját csökkenteni, és fogja mindez együtt fokozni a társadalom nyugtalanságát. Márpedig egy nyugtalankodó társadalomba nemigen érkeznek be a külföldi tőkeberuházások, nemigen alkalmas egy nyugtalankodó, sztrájkoló, tüntető társadalom arra, hogy gazdasági hátterében olyan modernizációs, technológiai megújulást elősegítő tőkebeáramlás történjen, amely az országot kihúzhatná ezekből a bajokból, amely bajok között bizony vergődik ez az ország.

Szívesen hivatkoznak pénzügyi szakemberek arra, hogy egy gazdaságélénkítő, a restrikciónak ellentmondó folyamat csődbe jutott Törökországban, csődbe jutott Mexikóban, és erre a sorsra juthatunk mi is. Csak elfelejtik elemzéseik során megemlíteni azt, hogy mi a különbség Mexikó társadalma, munkára való felkészültsége, munkavégzése, jövedelemtermelő képessége és mi a különbség Törökország munkavégzése, jövedelemképző képessége és termelékenysége között, illetve a magyar társadalom munkamorálja, jövedelemképző és modernizációs hajlandósága között. Az ilyen távoli, harmadik világbeli összehasonlítások nem mindig vezetnek sikerre. Ott beszélni a társadalombiztosítási járulékok elmaradásáról, ahol soha nem volt a történelemben, egyszerűbb dolog természetesen, mint ott beszélni róla, ahol egy túlfinanszírozott társadalombiztosítás működött. Ezeket átvezetni egy új szisztémába, azt hiszem, csak egy generáció alatt lehet, nem pedig egy költségvetési évben.

Ugyanígy alakul majd a bankok helyzete is. Előbb-utóbb azok a vissza nem fizetett hitelek megintcsak arra fogják kényszeríteni a költségvetést, hogy újabban nagy összegekkel mélyen nyúljon a zsebbe, és százmilliárdokat fordítson egy újabb bankkonszolidációra.

(15.40)

Mindez felveti a kérdést, hogy a pénzügyi kormányzat egyenlően teríti-e a társadalomra azokat a terheket, amelyeket viselnie kell. Nemcsak társadalmi rétegekről, hanem az ország regionális tagozódása szerint immár hetven-nyolcvan év óta a szerves fejlődést többször megtörő folyamatról lévén szó, ezeknek a terheknek a zömét, az elnyomorodásnak, a társadalmi ellehetetlenülésnek a zömét az a félkaréj fogja elvinni, amelyik Nógrádtól az ország északi, keleti, déli peremét követve Zaláig tart.

Sokszor kiáltottam már e térségek érdekében. Most is kiáltani kell az 1996-os költségvetés tárgyalása során. Ezeknek a térségeknek az állampolgárai olyan jövedelempozícióban vannak, hogy már nem terhelhetők ilyen jövedelemcsökkentéssel, ilyen adóterhekkel. S természetesen ezek azok a térségek, amelyek nem tudják majd azokat a kedvezményeket sem igénybe venni, amelyeket ígér a kormányzat. Tessék már nekem megmondani, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vagy Hajdú-Bihar térségének elmaradottabb részeiben ki fog egymilliárd forint fölötti beruházást eszközölni? S melyik magyar kereskedelmi bank vagy külföldi bank fogja azt megfinanszírozni, amikor, ha 29-32-35 százalék kamatozású államkötvénybe, kincstárkötvénybe helyezi a pénzét, akkor kétszeres jövedelme lehet.

A társadalom másik rétegét, másik szektorát, amely meg fogja fizetni ezt a restrikciót, azok a most induló egyéni kisvállalkozók alkotják, akik nem milliárdokkal játszanak, akik nem kettőskönyvelést vezetnek, akik nem ezer-ötezer alkalmazottat foglalkoztatnak, hanem akik egymaguk kínlódnak vagy családjukkal együtt próbálják meg átvészelni ezeket a nehéz időket.

Persze hogy könnyebb lesz megjósolni vagy megsaccolni pénzügyminiszter úrnak azt, hogy a tiszabecsi garázsboltos milyen jövedelemmel rendelkezik, mint a Mol Rt. jövedelmi pozícióját. Persze hogy ott fog lecsapni az adóhatóság, az APEH, és azt a tiszabecsi kisvállalkozót, illetve ahhoz hasonlókat fogja tönkretenni tízezrével, húszezrével, és keletkeznek majd a perek ennek nyomán, amelyek felduzzasztják az adminisztrációt. Hadd ne mondjam tovább.

Egy ördögi kör ez. Olyan ördögi kör, amelyből nem lehet ezzel a gazdaságpolitikával, ezzel a társadalmi szemlélettel kitörni. S megítélésem szerint nem az az ország a gazdag, amelyben öt nagypénzű, tőkeerős bank van. Az az ország gazdag, amelynek a társadalma gazdag, ahol a családok egyharmada, fele önállóan meg tud állni saját lábán, s nem szorul állami támogatásra. De nem is fojtja meg restrikcióval az állam.

Ez a költségvetés a társadalomnak éppen ezen rétegeit teszi tönkre, az orvosokat, a kisiparosokat, a kisvállalkozókat, a garázsboltosokat, a kézműveseket, mindazokat, akik felépíthetnék ezt az országot, akik kivezethetnék ebből az állapotól, amelyben van.

Sajnos az időm letelt, ezért nem folytathatom tovább. Köszönöm szépen a figyelmüket. Lenne még mondanivalóm ezekről a középrétegekről, ezeknek a tönkremeneteléről.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)