Bruszel László (MSZP)

1995. november 13.

DR. BRUSZEL LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! Az adózás rendjéről szóló törvényt módosító törvényjavaslat elég hosszú és nagy érdeklődést keltő várakozás után került a tisztelt Ház elé. Ezért is azt gondolom, hogy célszerű egy kicsit jobban megállni ennél a törvényjavaslatnál és vitatkozni annak néhány passzusáról, áttekintve természetesen a teljes törvényjavaslatot is.

Az adózás rendjéről szóló jogszabály alaki szabályokat tartalmaz, azaz azt mutatja meg, hogy bizonyos adónemekre vonatkozó úgynevezett anyagi jogszabályokat miként, milyen rendben kell alkalmazni, és melyek azok a hatóságok, amelyek a jogalkalmazás során eljárnak, milyen kötelezettségei vannak egyik oldalról az adóhatóságnak, másik oldalról pedig az adózónak. Emiatt is én azt gondolom, hogy különösen fontos, hogy az adózás rendjéről szóló törvény egyrészt valóban csak kifejezetten eljárási szabályokat tartalmazzon, és ne tartalmazzon anyagi jogszabályt, például adómértéket.

(19.10)

Másodszor: rendkívül fontos az is, hogy a törvény nagyon tisztán, pontosan, jól követhetően és minden nehézséget nélkülöző értelmezéssel alkalmazható legyen.

Harmadszor: fontos az is, és lehet, hogy sorrendben talán ez az első, hogy olyan garanciákat tartalmazzon elsősorban az adózóra nézve , amely garanciák megóvják őt attól, hogy bármiféle kárt szenvedjen, mondjuk, egy félreértett passzus alkalmazása következtében. Ezért úgy gondolom, hogy különösen fontos áttekinteni a törvényjavaslat néhány rendelkezését az előbbiek tükrében.

A törvényjavaslat újat hoz az eddigiekhez képest több adóeljárási, adóigazgatási témakörben; így többek között a tanú és a nyilatkozattevő meghallgatása ügyében, amikor lehetővé teszi azt, hogy olyan állampolgárt is meghallgasson az adóhatóság, aki vagy amely egyébként nem adózó. Eddig csak adózót tudott meghallgatni, s ezt kiterjesztené most ezen kívüli körre is. Ehhez képest szabályozza a törvényjavaslat a meghallgatást mint tanúmeghallgatást, és tesz garanciákat, amely garanciák természetesen egyébként más törvényekből is ismerhetők.

Azt gondolom, itt fontos garancia az is, hogy belefoglaljuk a törvényjavaslatba azt is, hogy az adózó szükség szerint képviselővel együtt járjon el az adóhatóság előtt, és tanúvallomása során a vonatkozó jegyzőkönyvekben nagyon pontosan rögzítésre kerüljenek nemcsak a tanúként meghallgatottnak a válaszai, hanem az adóhatóság kérdései is. Pontosan amiatt, hogy ez a későbbiek során ne okozzon semmiféle félreértést.

A második ilyen témakör az úgynevezett nyilvánosságra hozatal ügye. Ez is egy új, illetőleg módosítottan új jogintézmény, amely azt mondja, hogy bizonyos körülmények között nyilvánosságra lehet hozni az adózó adatait, például hogyha elmulasztotta a bejelentkezési kötelezettségét, hamis vagy hamisított bizonylatot bocsátott ki. Ehhez ugyancsak hozzá kell tenni a garancia oldaláról: nem elégséges a jelenlegi megfogalmazás, mert hogy hamis vagy hamisított egy bizonylat, azt természetesen az adóhatóság egyoldalúan nem mondhatja ki, legföljebb gyanúsíthat vagy valószínűsítheti azt, hogy egy bizonylat hamis. Ahhoz azonban, hogy ez valóban hamisnak vagy hamisítottnak bizonyuljon, azt gondolom, az adóhatóságon kívül adott esetben bíróság igénybevétele is szükséges.

A harmadik új jogintézmény, amely a helyszín, helyiség, gépjármű átvizsgálásával, a fuvarellenőrzéssel, illetőleg a lefoglalással kapcsolatos. Fontosnak tartanám, hogy a törvényjavaslatban már meglévő garanciák mellett kerüljön nagyon pontosan rögzítésre az, hogy mindazon cselekményeket csak úgy és akkor teheti meg az adóhatóság, ahogyan és amikor hitelt érdemlő módon, előzetesen értesítette az adózót emiatt tudniillik később ne kerüljön külön jogvitára sor. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a meglévő rendelkezések alkalmazása során az adóhatóság meglehetősen tétován járt el, illetőleg többször, akaratlanul is átlépte a jogszabály adta kereteket, amikor például lefoglal olyan iratokat, amely iratok nem tartoznak a vizsgált adóalany iratai közé, hanem csak bekérte egy másik adóalanytól a vizsgálat kapcsán.

A negyedik ügy és azt gondolom, hogy ez sem kevésbé fontos, mint az előzőek nem garanciális kérdés: az adóelőleg-részletfizetés ügye. Ezt azért tartanám fontosnak külön megjegyezni, mert az én véleményem az: lehet, hogy a központi költségvetés finanszírozását, likviditását jól szolgálná egy ilyen megoldás, úgy gondolom azonban, hogy dupla munkát, dupla bizonylatolást jelentene mind az adóhatóságnak, mind az adózó állampolgárnak az, ha nemcsak az adóelőleget, hanem annak a részteljesítését is, mondjuk, a tárgyhót követő 5-éig fel kellene adnia az APEH részére. Ez egyes számítások szerint havonta 200 ezer bizonylatot jelentene az APEH részére, amelyet még külön kezelnie kellene. Azt hiszem, ez elég munkát és költséget jelentene, tehát azt meg kellene gondolni, hogy ezzel együtt megéri-e egy ilyen új jogintézményt, tehát az adóelőleg-részteljesítést behozni a törvénybe.

Végezetül maradt ötödikként az a kérdéskör, amelyet, azt gondolom, még többen érintenek e Házban, és elég bőven foglalkoztak vele már eddig is: a becslés jogintézménye. A félreértések elkerülése érdekében itt most nekem is ki kell azt jelentenem, hogy a becslés mint módszer eddig is létezett az adóeljárásban, ebben semmi újdonság nincs.

A törvényjavaslat ehhez képest azt az újat hozza, hogy a becslés lehetőségei között, illetőleg azon okok között, amelyek a becslés mint módszer alkalmazásához vezethetnek, negyedikként egy új okot is megjelöl, és ehhez kapcsolódóan egy teljesen új jogi megoldást próbál behozni, amely csak formailag hasonlít a jelenleg hatályos becslési módszerhez.

Hogy érthetőbb legyek, elmondom akkor tehát, hogy miről van szó. A jelenlegi hatályos Art.-szöveg szerint a becslés olyan bizonyítási módszer, amely az adó alapját valószínűsíti. Ezt tartalmazza egyébként most a módosítás is ezzel a szöveggel. Mint ahogy a jogintézménynek az elnevezése is mutatja, a becslés általában akkor alkalmazható, ha a valóságos adóalap, a valóságos adat megállapítása döntően az adózó hibájából nem lehetséges. Fogalmilag tehát kizárt a becslés olyan esetben, amikor az adózó, eleget téve a vonatkozó anyagi és eljárásjogi követelményeknek, pontosan és hitelesen vezeti könyveit, kellően alátámasztva bizonyítékokkal. Ilyen esetben ugyanis az adóhatóság még csak nem is vélelmezheti, hogy az adóalap nem tükrözi a valóságot. A törvényjavaslat azon módosítása, amely az Art. 60. § (3) bekezdését egy új d) ponttal egészítené ki, áttöri a becslés mint bizonyítási módszer eddigi kereteit. Ez a rendelkezés ugyanis ipso jure nem fogadja el valóságosan hitelesnek az adóbevallást akkor, ha a bevétel vagy a jövedelem egy, a pénzügyminiszter által rendeletben közzétett összeget nem éri el.

Ez a tervezett rendelkezés tehát eleve feltételezi az adózó rosszhiszeműségét. Alkalmazása szerintem indokolatlan, és hátrányos megkülönböztetést is jelentene az adózók csoportján belül egyes csoportok kárára, mert a tervezett rendelkezés úgy fogalmaz és ennyiben, azt hiszem, negatív diszkriminációt is jelent , hogy a kizárólag nem önálló jövedelemmel rendelkezők esetében, ha nem haladja meg a pénzügyminiszter által közzétett összeget a bevallott jövedelem, illetőleg bevétel.

Szerintem ez beépítetten is egy rendkívül nagy jogbizonytalanságot hoz létre, tehát mondhatom más oldalról, hogy a jogbiztonsággal is szembe megy olyan vonatkozásban, hogy gyakorlatilag minden adózó állampolgárnak, akinek nem kizárólag olyan jövedelme van, amelyet a törvény szabályoz, fel kell arra készülnie hogy hiába könyvel rendesen, mondjuk, egy fodrász vagy fogorvos, hiába vezeti könyveit, a bizonylatokat és így tovább, hiába vallja be bevételét, jövedelmét , hogy amennyiben nem ér el egy bizonyos összeget, akkor az adóhatóság vele szemben egyrészt egyből vizsgálatot indít, másrészt nyilatkozattételre kötelezi.

(19.20)

Ráadásul a törvényjavaslatnak ez a rendelkezése amely a (7) bekezdéssel is kapcsolatos ellentétes a 60. § (1) bekezdésével is, tehát a paragrafuson belül önmagával is ellentétben van, amikor kimondja, hogy a becslés olyan bizonyítási módszer, ami a törvényeknek megfelelő, a valóságos adó stb. alapját valószínűsíti. Tehát csak akkor kerülhet sor becslésre.

Itt nincs erről szó, itt arról van szó, hogy minden rendben van, pusztán egy bizonyos összeghatárt nem ér el a bevallásban feltüntetett jövedelem. Ezt követően az adóhatóság az új rendelkezés szerint, amelyet a (7) bekezdés fogalmaz meg, meg sem várva egy esetleges ellenőrzés eredményét, azonnal olyan nyilatkozattételre kötelezi a magánszemélyt, tehát kötelezi ez a szóhasználat is, hogy kötelezi, tehát nem az, hogy mérlegelhet és így tovább , amely nyilatkozattételben az adózó gyakorlatilag egy teljes körű vagyoni számadásra kötelezett.

Ez gyakorlatilag azt jelenti amely folyóba egyszer már megpróbáltunk belelépni , hogy bár nem minden adózóra, de az adózók egy jelentős csoportjára nézve kimondja, hogy "amennyiben ez a feltétel nem jön be, akkor te valószínűleg csaltál, adóellenőrzést rendelek el. és kötelezlek arra, hogy minden jövedelmedről, ráadásul nemcsak személyi jövedelmedről, hanem a család bevételéről és jövedelméről is köteles vagy elszámolni".

Megítélésem szerint ez a bizonyos teljes körű vagyoni számadásra kötelezés olyan arányú beavatkozást jelentene az alapvető jogokba, jelesül a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jogba, amely beavatkozás már-már az alkotmányellenességet jelentené.

Egyébként az újonnan javasolt (7) bekezdés ütközik magának a személyi jövedelemadónak a szabályozási szellemével, koncepciójával is, amikor az adózó magánszemélyt a családi felhasználásról és családjának jövedelméről, vagyoni forrásáról kötelezi nyilatkozattételre. Tehát miközben a cím és az összes rendelkezés is arról szól, hogy személyi jövedelemadó, közben már áttérünk a családi bevétel és jövedelemfelhasználás vizsgálatára.

Tehát bármennyire is nagyon helyeslem az előterjesztő azon indokolását, hogy a feketegazdaság ellen küzdeni kell, ezt senki sem vitatja, azonban nem biztos, hogy ez a megoldás alkotmányosan megfelel ennek a célnak. Ez az egyik oldala.

A másik oldala gyakorlati. Tessék végiggondolni: kiadni egy olyan rendeletet, amelyben az összes, mindenféle szakmának a bevétele, jövedelemminimuma benne van, s amelyben az összeghatár Záhonytól Nagykanizsáig jó és alkalmazható, alkalmazható-e egy győri fogorvosra is és egy békéscsabai fodrászra is és így tovább. Kíváncsi leszek rá, hogy ezt hogyan lehet megoldani.

A második: a törvényjavaslat egy későbbi szakasza azonnali vizsgálatot rendel el. Tehát nem azt mondja, hogy rendelhet el az adóhatóság, hanem elrendeli. Ez azt jelenti, hogyha az adóhatóság, miután beérkeznek az adóbevallások, áttekinti azokat, összehasonlítja az összegeket, akkor minden külön megfontolás nélkül azonnali vizsgálatot rendel el az illetővel szemben. Tessék végiggondolni, mit jelent ez a munkával jelenleg is túlterhelt adóhatóság munkájában. Azt nem akarom mondani, hogy ez szakmai oldalról milyen mércét fog jelenteni.

A harmadik az, hogy ezzel együtt a nyilatkozattételben valakinek és ez az adózó bizonyítani kell az állításait, és amennyiben nem tudja bizonyítani, akkor az adóhatóság valószínűsít egy adóalapot; csekélység, mert azt mondja, hogy "az összes körülményre és a tevékenység jellegére tekintettel". Csak a tevékenység jellegére, amikor egy adózónak még számtalan egyéb jövedelmi forrása lehetne, talán mondjuk a kaszinóban nyert az előző héten egymilliót, vagy nyer mindennap akármennyit tehát onnan is származhat bevétele, amit lehet, hogy nem fog tudni bizonyítani. Ugyanakkor, miután megtörtént a vagyonrazzia, visszaviszi a tevékenységbe és azt mondja, hogy "neked, fodrász, ennyi jövedelmednek meg kellett lennie, és ezután te iksz adót fogsz fizetni."

Csakhogy ezzel nincs vége az ügynek, mert ezzel jön az elsőfokú eljárás után a másodfokú eljárás és jön a bírósági eljárás. Jön az elsőfok, a másodfok, aztán a legfelsőbb bírósági fok, tehát ismerjük mi a procedúrákat. Ebből a gyakorlatra vetítve azt akarom kihozni, hogy ez a megoldás még két év múlva sem fog annyi pénzt hozni, mint amennyit remélünk tőle.

Akkor félrevezettük magunkat is és az adózókat is, mert azt ígértük, hogy a feketegazdaság ellen akarunk küzdeni ezekkel az eszközökkel is, és nem tudunk hatékonyan küzdeni a feketegazdaság ellen. Arról nem is beszélve, hogy ahogy ez lenni szokott , nem biztos, hogy azt az adózót fogják olyan keményen megvizsgálni és erre sajnos, vannak tapasztalatok , akit egyébként meg kellene.

Még egyszer mondom: az ügy nem áll meg sosem az adóeljárási szakban, mert az esetek túlnyomó többségében ez a mechanizmus az adózók elnézést kérek, hogy ilyet mondok igazságérzetével is szemben hajt. Ahhoz viszont, hogy mi tisztességes adózást tudjunk folytatni, és elvárjuk az adóalanyoktól, az adózóktól a helyes polgári jogkövető magatartást, nem elég, hogy valamiféle potenciális vádlotti pozícióba helyezzük őket. Ez nem jó, nem helyes irány.

Inkább arról kellene meggyőzni, hogyha bizonyos keretek között nyilván a törvényeket tiszteletben tartva együttműködik az adóhatóságokkal, akkor ez neki jó, és ha befizeti az adóját, akkor nyugodtan hajthatja álomra a fejét. Itt nem ez történik. Tehát még egyszer mondom: meg sem vizsgálja a hatóság azt, hogy a bevallás hiteles-e vagy sem, mert lehet, hogy nagyobb tárgyieszköz-beszerzései voltak, és amiatt lesz veszteséges vagy kis jövedelmű. Ezt meg sem nézik, hanem egyből kérik az adatok sokaságát és az igazolásokat. Tessék végiggondolni, hányféle papírt és nem tudom miket visznek be az adóhatósághoz.

Summa summárum, én azt gondolom, hogy ezt a rendelkezést újra kell gondolni, nincs ebben nagy probléma, túl azon még egyszer mondom , hogy szerintem alkotmányellenesség lelhető fel benne, és gyakorlatilag sem jó. (Derültség, zaj.) Azt gondolom, ehelyett a jelenleg hatályos rendelkezést amelyben továbbra is benne van a becslési módszer, csak hiányzik ez a d) pont és annak a továbbfolytatását a jelenleg hatályos 6. § esetében alkalmazni kellene. Ehhez megfelelően felkészült adóapparátust és olyan adóellenőröket kellene alkalmazni, akik nemcsak kipipálják az adott vizsgálatot, megelégszenek valamilyen látszólagos adóhiánnyal, és mindkét fél megnyugvásával zárják az ügyet.

(19.30)

Ezért azt javaslom, hogy amennyiben e körben gondolkodva nem tudjuk jobbá tenni a 60. §-t de megpróbáljuk azért jobbá tenni majd , azon kellene elgondolkodni, hogy igenis akkor már tisztességesebb, ha bizonyos olyan vagyontárgyakat próbálunk adó alá vonni, ahol minden kétséget kizáróan kimutatható a vagyongyarapodás, olyan vagyongyarapodás, amely messze meghaladja az átlagot és vélhetően természetesen az illető jövedelmi képességeit, mármint hivatalos jövedelmi képességeit. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy újra vissza kell térni az egy több évvel ezelőtti állapothoz, tehát a vagyon-nyilatkozattételhez, mert félig ez is az, de azt gondolom, hogy a jelenlegi alkotmány keretei között is lehet ebben gondolkodni. Abban az esetben, ha az új alkotmány belátható időn belül megfelelő készültségi fokba jut, akkor azon kellene gondolkodni, hogy az alkotmányban kell kodifikálni azokat a kiinduló pontokat, amelyek alapján az adóhatóság a jelenleginél sokkal hatékonyabb munkát tud végezni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)