Dióssy László (SZDSZ)
DIÓSSY LÁSZLÓ (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1991. január 1-jétől hatályos 1990. évi C. törvény teremtette meg a helyi adóztatás alapját és kereteit. Meghatározta a helyi adók tárgyát, alapját, maximális mértékét. Az eltelt időszakban a törvény többször került módosításra, de lényegi változás csak a helyi iparűzési adónál történt. Ezek a módosítások azonban meghatározóak voltak, mivel az önkormányzatok döntő többsége már aki élt a helyi adóztatás lehetőségével bevezette az iparűzési adót, és a helyi adókból származó bevételeken belül is ez az adónem, az iparűzési adóból származó bevétel volt a legnagyobb volumenű.
Az iparűzési adó alapja kezdetben a teljes nettó árbevétel volt valamennyi vállalkozás esetében. 1993. január 1-jétől történt olyan módosítás, hogy az adóalapból levonhatóvá vált az eladott áruk beszerzési értéke és az alvállalkozói teljesítmény. Ez olyan jelentős helyi adóbevétel-kiesést eredményezett, hogy a 8 ezrelékre megemelt adókulcs kompenzálásra ugyan lehetőséget nyújtott, arra azonban nem volt elegendő, hogy az így hátrányos helyzetbe került vállalkozások részére jelentős kedvezményeket biztosítsanak az önkormányzatok. A bekövetkezett módosítás a kereskedelemmel foglalkozókat és a szolgáltatásban érintetteket adóztatási szempontból kedvezően érintette, a termék-előállítókat viszont hátrányosan.
1995. július 1-jétől újabb érvágást jelentett a helyi adóbevételek szempontjából a pénzintézetek és biztosítótársaságok részére adott adóalap-csökkentő tételek elfogadása, valamint a veszteséges közszolgáltató szervezetek mentesítése a helyi adófizetési kötelezettség alól. Példaként említem, hogy Veszprém városban ez az önkormányzatok pozícióit általánosságban hátrányosan érintő módosítás éves szinten több mint 40 millió forint kiesést eredményez, amelynek háromnegyed része a pénzintézetek és a biztosítótársaságok által nyújtott vagy biztosított alacsonyabb szintű bevételkiesés.
T/603. számon Rapcsák András polgármester képviselőtársam egy önálló indítványt nyújtott be a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosítására. A törvényjavaslat sajnos nem került napirendre és kérése ellenére sürgős tárgyalásra sem, holott célszerű lenne, lett volna javaslatát együtt tárgyalni a kormány által beterjesztett törvényjavaslattal.
Teljes mértékben támogatható az az igény, hogy a pénzintézetek vonatkozásában a nettó árbevétel értelmezésénél és megállapításánál álljon vissza az eredeti rend, illetve a számítási mód. Ugyanakkor indokoltnak látom az eredeti szabályozás visszaállítását a nettó árbevétel megállapításánál a biztosítóintézetekre is, vagyis a nettó árbevétel a biztosítóknál a biztosítástechnikai bevételek, a biztosítástechnikai tartalékok csökkenéséből származó bevételek kivételével, a nem biztosítási tevékenység bevételei, valamint a kapott kamatok és kamat jellegű bevételek együttes összege. Egyértelműnek látszik, hogy a pénzintézetek mellé a biztosítókat is be kell venni, hiszen ugyanaz a törvénymódosítás változtatta meg az eredeti szabályozást, és semmi sem indokolja, hogy az eredeti szabályozás visszaállítására tett kísérletnél a biztosítótársaságokat figyelmen kívül hagyjuk, és ezáltal a pénzintézeteknél kedvezőbb helyzetbe kerüljenek.
(21.10)
Tudom, hogy ez a megjegyzésem mely az önálló képviselői indítványhoz tartozik , nem kapcsolódik közvetlenül a most tárgyalt törvényjavaslathoz, de tartalmát illetően rendkívül fontosnak tartom azt, hogy egy, az idén elkövetett rossz szabályozást a jövőben az önkormányzatok számára kedvezően, az eredeti állapotnak megfelelően állítsunk vissza.
A jelenleg beterjesztett törvénytervezet pozitívuma, hogy emeli a maximális adótételeket, és szűkíti a törvényi kedvezményeket, ezáltal lényegesen nagyobb teret enged az önkormányzatok adóztatási jogának.
Azt azonban semmiképp sem tartanám helyesnek, hogy ha a beterjesztett önálló képviselői indítványnak megfelelően a jövőben elfogadnánk azt a törvényjavaslatot a helyi adókról szóló törvény módosítására, mely tovább szűkítené az iparűzési adó alapját az anyagköltséggel. Ez olyan újabb jelentős tétel, hogy nemhogy az adóalanyok közötti differenciálásra, hanem az iparűzési adóbevétel szintentartására sem lenne elegendő a maximális 1,2 százalékos adómérték. Ebben az esetben legalább 1,5 százalékos adómérték elfogadására lenne szükség a kiesés fedezetére.
Megemlítem, hogy amennyiben az önálló képviselői indítvány elfogadásra kerül, úgy további gyakorlati problémaként merülne fel a termeléshez felhasznált anyagköltség meghatározása is. Ebben az esetben szükséges lenne a számviteli törvény módosítása is, mely biztosítaná az ellenőrizhetőséget mind az egyszeres, mind a kettős könyvvitelt vezetők esetében.
További észrevételem az idegenforgalmi adóra vonatkozik. A Pénzügyminisztérium korábbi előterjesztése, mely szintén a fenti törvények módosítására vonatkozott, szűkítette a tartózkodás utáni idegenforgalmi adó alóli mentességek körét azokkal, akik munkaviszony, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony alapján tartózkodnak az önkormányzat illetékességi területén. Ez a mentességi szabály az adóztatási gyakorlatban lehetőséget ad az adókikerülésre, ugyanis az adómentességet igénybe veszik olyan személyek is, akik például szakmai kiállításon, konferencián vesznek részt a településen és ott több vendégéjszakát töltenek. Akik tényleges munkavégzés céljából hosszabb ideig tartózkodnak az önkormányzat illetékességi területén, azok megfelelnek az állandó lakos fogalmának, így őket idegenforgalmi adó egyébként sem terhelné. A jelenlegi törvénytervezet negatívumaként említem, hogy a fenti módosítás már nem szerepel az előterjesztésben.
Véleményem szerint a helyi adóztatás igazi korlátai azonban nem a helyi adókról szóló jogszabályban, hanem a központi adótörvényekben találhatók. Erről ma már többször is volt szó, hiszen egyik alapelv, hogy az adóalanyok terhelhetőségének figyelembevételével kell megalkotni a helyi rendeleteket. Valóban nagyon nagy mértékű a központi elvonás, és emellett szinte lehetetlen a lakosság további adóztatása, de a vállalkozások terhelhetősége is nyilván megkérdőjelezhető.
Az elmondottakon túl feltétlenül szeretném hangsúlyozni a törvénytervezet tárgyalásának szükségességét, sürgősségét. Ugyanis lehetetlen helyzetbe hozza az önkormányzatokat, ha csak december közepére születik meg a kihirdetett törvénymódosítás. Ilyen körülmények között igazán lehetetlen korrekt anyagot készíteni, hiszen az önkormányzatoknak nemcsak a saját bizottságaikkal kell megtárgyaltatni, hanem az érdekképviseleti szervekkel is egyeztetni kell a helyi adórendelet-tervezeteket, és a különböző vélemények figyelembevételével kell közgyűlési döntést hozni. Ennek hiányában azonban fennáll a veszélye annak, hogy lesz egy sor olyan önkormányzat, amely a jövő évben még az ez évinél is kevesebb pénzzel lesz kénytelen gazdálkodni.
A gépjárműadóról szóló törvény módosításával kapcsolatosan az önkormányzatok által történő mértékmeghatározás lehetőségét egyelőre csak elvi lehetőségnek tekintem, hiszen nem valószínű, hogy lesz olyan önkormányzat, amely a minimumnál magasabb tételt fog most a jelen helyzetben megállapítani. Hiszen a minimum a jelenlegi tételnek a duplája lesz, és figyelembe véve a gépkocsi magas fenntartási költségeit, pontosan az adóalanyok terhelhetőségének korlátai miatt nem emelhető a minimumnál magasabb szintre. Amennyiben azonban mégis eltérő lesz az egyes önkormányzatok közötti adótétel, további gyakorlati problémát fog okozni a fuvarozók és egyéb cégek telephelyének áthelyezése az alacsonyabb adótételt alkalmazó önkormányzat területére. Ez a jelenség már megfigyelhető az iparűzési adó vonatkozásában.
A tervezet pozitívuma, és támogatandónak tartom a gépjármű adóztatásánál a január 1-jei állapot szerinti adómegállapítást. Ez a módszer kevesebb adminisztrációval jár, és némi postaköltség-megtakarítást is eredményezne.
Az adózás rendjéről szóló, az imént megtárgyalt 1990. évi XCI. törvény módosítását tartalmazó T/1548. számú előterjesztés nagyrészt olyan módosításokat foglal magában, melyek leginkább az állami adóhatóság eljárását érintik. Amit mégis feltétlenül kiemelnék, az az új adóazonosító képzésével és használatával kapcsolatos eljárás.
A törvény rendelkezései szerint az új adóazonosítót az állami adóhatóság állapítja meg a magánszemélyek születési adatainak közlése után, s erről értesíti a magánszemélyt. Amennyiben magánszemélynek helyi adókötelezettsége is fennáll, úgy szintén ezen az adóazonosítón kerül be a helyi adó nyilvántartásába. A helyi adó és a gépjárműadó alanyai azonban nem feltétlenül azonosak a jövedelmet szerző személyekkel, ugyanis gyakran előfordul mint például nyugdíjasok esetében , hogy személyi jövedelemadót nem fizetnek, de a helyi adóban építményadó vagy gépjárműadó fizetésére kötelezettek. Ebben az esetben az önkormányzat megkeresése alapján az állami adóhatóság ezeket a személyeket is ellátja adóazonosítóval, és erről értesíti az önkormányzati adóhatóságot. Aggályaim vannak ennek a gyakorlati kivitelezésével kapcsolatban, ugyanis a magánszemély hiába adja be a bevallását, amennyiben nincs adóazonosító száma, ezt az adókivetés előtt meg kell kérni az állami adóhatóságtól, ami az eljárást elhúzhatja és nehezíti.
Végül ismét szeretném nyomatékosítani és hangsúlyozni a helyi adókról és a gépjárműadókról szóló törvényjavaslat sürgős tárgyalását, elfogadását és kihirdetését, mivel az önkormányzatok csak ebben az esetben lesznek képesek időre elkészíteni és kihirdetni a helyi adórendeletüket. Ennek egyetlen lehetséges módja megítélésem szerint a Házszabálytól való eltérés pártok által történő támogatása. Nagyon szeretném kérni képviselőtársaimat a különböző frakciókban, hogy támogassák ezt a javaslatot.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)