Pokorni Zoltán (Fidesz)

1995. november 13.

POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Többen szóltak már a közoktatás, a felsőoktatás, illetve a tudomány-finanszírozás kérdéséhez. Így én megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy részben reagálok ezekre a kérdésekre, illetve hogy nem mondom el mindazt a problémát, valamennyi szempontot, amit az előttem szólók már felvetettek.

A vita menete lesz hozzászólásom első tárgya, illetve utána néhány tartalmi kérdés. A vita menetéről a költségvetés vitájában nemigen szoktunk beszélni, pedig sajnos ma ez szükségessé vált. Hosszú évek óta kísérjük többen figyelemmel a köztársaság költségvetéseinek alakulását, a költségvetési vitákat. A közoktatás, a felsőoktatás mindig is sok vitát kiváltó, feszültségterhes terület volt; amit jól tudtak a kormány képviselői is. Jól tudták, hogy illő és helyes ezeket a feszültségeket részben előre kezelni, oly módon, hogy megosztják szempontjaikat, kételyeiket, terveiket az e területen dolgozókkal, az e területen érdekelt politikusokkal vagy szakemberekkel.

A mai kormány, a Horn-kormány e kérdésben máshogy járt el; sőt, szerintem példa nélküli az, hogy nemcsak az érdekegyeztetésben részt vevő felekkel nem osztotta meg céljait, szempontjait, hanem sok esetben a parlamenti képviselők sem tudják azt. Így jártam én is, nem lévén közvetlen kapcsolatom a kormánytisztviselőkhöz. Mind a mai napig nem tudom, hogy a közoktatás területén azon a területen, amely egy igen jelentős összeget használ fel az állampolgárok adópénzeiből , a közoktatás területén mit akar a kormány. Egy ellenzéki politikustól nyilván nem várják, hogy dicsérni fogja a kormány szándékait. Az a dolgunk, hogy alaposan megvizsgáljuk, helyénvalóak-e azok a technikák, elképzelések, amiket a kormány javasol. De egy ellenzéki politikusnak egy szempontja biztos hogy lehet a kormánnyal szemben: hogy legyen álláspontja. Ha nincs álláspontja a kormányzatnak, vagy ha egy adott időben több is van, akkor ez igen megnehezíti a vita menetét. Igen megnehezíti.

Itt van ennek a sokat emlegetett 3/A mellékletnek a sorsa; hosszú hónapokat lehetne erre vesztegetni. De én azt gondolom, jobb a tömörség; botrányos. Botrányos! Ezt nem lehet csinálni! Túl nagy összegről van szó, túl sok embert érint, túl kiélezett a vita ahhoz, hogy ezt a megoldást bárki megengedje magának. Tegnap, tegnapelőtt kapunk kézhez egy gépelt üzenetet, mely szerint az a hetekig várt 3/A melléklet aminek változataival, egymástól eltérő változataival szamizdatban nyilván megismerkedett már sok képviselő , ez a 3/A melléklet, úgymond, nem létezik, nem is lesz. Tekintse úgy minden képviselő, hogy a költségvetésben eddig beterjesztett és eredetileg csak az év első hét hónapjára számított normatívákat tekinti a kormány ennek a két soros üzenetnek az alapján az egész évre kalkulált közoktatási támogatási rendszernek. Ezzel, ugye, két baj van. Az egyik, hogy ehhez körülbelül 5 milliárd forintot mellé kellett volna tenni, hiszen az év első fele és az év második fele között ennyi a különbség.

(12.00)

Augusztus 1-jétől közel 5 milliárd forinttal csökkenti az elénk terjesztett költségvetési tervezet a normatív támogatásokon keresztül eljuttatott összegek tömegét. Ennyivel kevesebbhez jutnak majd hozzá a normatívák rendszerén keresztül '96. augusztus 1-jétől az óvodák, iskolák, mint amennyit kapnak januártól júliusig.

Nem lehet ezt ilyen egyszerűen elintézni, már csak számszakilag sem. De politikailag sem lehet elintézni, mert azt gondolom, hogy minden képviselőnek, függetlenül attól, hogy kormánypárti vagy ellenzéki, minden polgárnak, aki érdeklődik az oktatás iránt, és minden ebben dolgozó szakembernek, aki adott esetben holnap idejön tüntetni a parlament elé, joga van hozzá, és helyes is, hogy tudja, mit tervez a kormány, és ne egy később beadandó, a hét során valamelyik képviselő neve alatt futó módosító javaslat legyen a kormány javaslata. Nem ez a kívánatos eljárásmód. Nem akarok erre sok szót vesztegetni, de igen megnehezíti a vita menetét a kormánynak ez az eljárása.

Nézzük, mi az, ami ezen a területen egyértelműen dicséretes és pozitív! Dicséretes az, hogy a kormány a közoktatás normatív támogatását jelentő fejkvótákat, normatív támogatási összegeket megemeli. A baj az, valamennyien tudjuk, hogy oly módon teszi ezt, mint a közmondásban vagy a mesében szereplő ügyes lány: hoz is valamit, meg nem is, ad is valamit, meg nem is. Hiszen miközben valóban sok esetben igen radikálisan, néhol 140 százalékkal emeli föl, például az óvodai normatívát ez a tervezet, összességében az önkormányzatokhoz eljuttatott összegek az idei 430 milliárdról az előttünk lévő tervezet alapján 414,5 milliárdra csökkennek.

Tehát azt gondolom, hogy helytelenül jár el az a kormányképviselő vagy politikus, aki ennek a mérlegnek csak az egyik oldalát, az egyik serpenyőjében lévő tényeket hangoztatja, mely szerint mennyivel növekednek ezek a normatív támogatási összegek. Hiszen valamennyien tudjuk, hogy ez az önkormányzatok számára bevételi normatíva, kiadási kötelezettség nélkül, bevételi előirányzat, és sajnos azt nem látjuk, milyen módon növekednének az önkormányzatok lehetőségei az intézményeik fenntartásában.

Van ennek mégis szerepe, és mégis a pozitívumok között említem ezt meg, hiszen egyfajta lelki vagy pszichés hatása van az önkormányzatok döntéshozóira, hogy ezeket a magas összegeket valóban a közoktatás területén használják föl. Nyilván van az önkormányzatok közötti pénzelosztásban is hatása, mert ily módon a több oktatási intézményt fenntartó önkormányzatok finanszírozási lehetősége valamennyivel javul, mint azoké, amelyek ilyen intézményeket nem tartanak fönn. De ez a hatás elenyésző ahhoz képest, amennyit az alapján sejtenénk vagy remélnénk, amit az újságokban vagy a nyilatkozatokban hallunk, hogy lám, lám, mily radikálisan, eddig sosem látott módon kívánja növelni a kormány az oktatási normatívákat. Jobb a teljes igazságot kimondani, mert azt gondolom, hogy az embereket nem lehet becsapni, a forintok, a számok egyértelműek, és jobb, hogyha ez előbb kiderül, mint utólag. Propagandaokok miatt nem szabad ilyesfajta illúziókba ringatni az oktatásban részt vevő szereplőket.

Mi a gond ezzel együtt? Az, hogy nincs ma általunk ismert, a kormánypártok által elfogadott, az érdekegyeztetés menetén végigment, a szakma által is megvitatott új oktatásfinanszírozási elképzelése a kormánynak. Nincs ilyen! És nyilván azért nincs, mert az oktatás területén egy évvel ezelőtt kidolgozott hosszú távú vízió, hosszú távú program elutasíttatott a szakma jelentős része és az érdekegyeztetésben részt vevő szereplők jelentős része által. És nyilván azért nincsen, mert minden ígérgetés és fogadkozás ellenére a közoktatási törvény átfogó felülvizsgálatát tartalmazó törvénymódosítást nem terjesztette a kormány a parlament elé.

Olvastam a jegyzőkönyvben, amint SZDSZ-es képviselőtársaim azt mondják, hogy ez a javaslat elkészült, csak a kormány által diktált és a parlament feszített menete nem tette lehetővé ennek a megvitatását. Hozzá kell tegyem: ezzel a javaslattal rajtuk kívül más nem találkozott. Lehet, hogy elkészült, de ezt a szakma, az érdekegyeztetés, vagy ha úgy tetszik, az ellenzéki pártok oktatáspolitikusai nem ismerik, és ilyen értelemben ezt akkor tekintsük egy belső munkaanyagnak, ne pedig egy legitim törvénytervezetnek. Nincs ilyen, és a mai gondjaink számát ez szaporítja, ez a helyzet, hogy a kormány ezen a területen bizony igencsak vészes késlekedésben leledzik.

Bretter Zoltán képviselőtársam az előbb a felsőoktatás finanszírozásáról beszélt és 10 milliárd forintos növekedést állapított meg. Én ezt az összeget így nem találtam a költségvetésben, nem is tudtam volna összehozni; lehet, hogy ott van elrejtve a számok között, de egyet mindenképpen hangsúlyoznunk kell megint csak az egyszerű, a világos beszéd érdekében: ez a 10 milliárd forint nem az, amit hinnénk, nem pusztán növekedés, hanem a pótköltségvetés által ebben az évben 4,1 milliárddal már csökkentett összeggel nekünk is csökkentenünk kell. Ehhez a pótköltségvetés elfogadása utáni állapothoz képest jelent esetleg 10 milliárdos növekedést, de az ez évi teljes finanszírozáshoz képest bizonyosan nem.

Még egy jelentős gonddal nem számol, noha azok a pozitívumok, amiket itt fölsorolt: az integrációs törekvés, a bajba jutott felsőoktatási intézmények gyors kisegítése, nyilván konzekvenciákkal együtt, létező pozitívumai ennek a szabályozásnak, de sajnos ebben az előttünk fekvő tervezetben nem látjuk azt a meghatározó reformlépést, amelyről valamennyien tudjuk, hogy elkerülhetetlen és szükséges: ez a felsőoktatás normatív jellegű finanszírozásának a bevezetése. Noha ezt vitatjuk, elvileg ennek folynia kéne, de mégsem látjuk ennek a nyomait semmilyen módon az előttünk lévő tervezetben ahogyan az általa említett OTKA-ról, Országos Tudományos Kutatási Alapról folyó viták vagy állítólag megkötött megállapodások nyomát sem tapasztaljuk semmilyen módon. Hosszú viták folytak már az OTKA-ról, a Felsőoktatás-fejlesztési Alapról, a KMÜFA-ról, ezekről ebben a Házban, de egy biztos, hogyha született is valamilyen engedmény a tudománypolitikai kollégiumban az OTKA-ra vonatkozóan, ennek írásos következménye, nyoma mind a mai napig nincs. S azt gondolom, hogy a diákok után már a tudós urak sem elégednek meg pusztán a szóbeli kijelentésekkel ezen a területen.

Nincs miről vitatkozni, mert az, amit a kormány elénk terjesztett, ma nem létező, mert senki sem támogatja. Az ellenzék eleve támadta, és mint kiderült, a kormánypártok sem azonosítják magukat vele, sőt ma már a miniszterelnök úr is elhatárolódik attól. Viszont hogy mi a kormány tényleges akarata ezen a területen, azt még mindig nem látjuk, nincs előttünk. Nem tudunk kivel vitatkozni. Nem tudunk egy álláspontot alaposan megvitatni, mert ez az álláspont el-elsiklik az ellenzék vitára kész tagjai elől.

Így kénytelen vagyok, ha úgy tetszik, napilapok alapján tájékozódni, hogy mi is történik majd jövőre. Itt olvasom, hogy a pedagógusok jövőre 25 százalékos béremeléssel számolhatnak mondja Szabó Zoltán államtitkár úr. Kiváló, kiváló, gratulálok! Hol van ennek a nyoma, a fedezete, a kalkulációja?! És miért most kell ezt megtudnunk, hogy ilyen remek tárgyalási pozícióval kezdi majd a miniszterelnök úr által fölkért Szabó Zoltán a pedagógusokkal folyó érdekegyeztetést? S aztán később kiderül, hogy ennek nincs fedezete! 10 milliárd forintról beszélgetnek, vitatkoznak a kormánypárti urak, amiről egy szót se tud a parlament hivatalosan, de jure. Nyilatkozatok vannak, hírlapi viták, hírlapi stílus ezen a területen. Ez az, ami elfogadhatatlan, de nem vesztegetek rá több szót, az elején beszéltünk róla.

Azon folyik ma a vita november közepén, a költségvetés általános vitájának lezárása előtt egy nappal, hogy állítólag a hírlapban megjelenő 10 milliárd forint mire való: végkielégítésekre vagy bérfejlesztésre? Ezt most kell eldöntenünk, 10 milliárd forint sorsát, ilyen módon! Tessenek komolyan venni mind a területet, mind a parlamentet, mind pedig az érintetteket!

A Szakképzési Alapról mint elkülönített alapról eddig nem volt szó. A Szakképzési Alapot akár joggal is illetheti az a kritika, ami nem érintheti az OTKA-t és az előbb felsoroltakat, a tudomány-finanszírozásban résztvevőket, hogy a döntési mechanizmusa lassú volt.

(12.10)

Ezt kétségtelenül javítani kell, de ez nem jelentheti azt, hogy feladjuk azt az elvet, ami a Szakképzési Alap működésében az egyik legfontosabb elv volt, hogy a szakképzést igyekszünk közelíteni a tényleges munkaerőpiaci kereslethez, a munkaerőpiacnak valamilyen hatása legyen a szakképzés-politika alakítására. Ez pedig csak oly módon valósulhat meg, ha a gazdálkodó szervezetek egyrészt az alapba való befizetéssel, másrészt a szakképzésben részt vevő intézmények közvetlen támogatásával közvetlenül befolyásolni tudják a magyar szakképzés napi alakulását, s ily módon reményeink szerint a hosszú távú sorsát is.

Az a tervezet, az a politika, amelyik feladja ezt a befolyást, az egy nagyon fontos alapelvet ad fel, tudniillik, hogy a szakképzésnek valamilyen módon közvetlen kapcsolatban kell lennie a munkaerőpiaccal, ismernie kell annak igényeit, elvárásait. Ezt nem lehet feladni semmilyen pénzügyminiszteri centralizáció vagy racionalizáció érdekében.

Szeretném összefoglalni a mondandómat, mert nagyon sokat vesztegettünk erre.

1. A vita menete, a kormánynak e területen mutatott eljárásmódja nem megengedhető a kérdés súlyához, a pénz nagyságához mérten.

2. A kormány fejtse ki egyértelműen az álláspontját és lehetőleg tartson is ki amellett.

3. Nem szabad megtéveszteni a közvéleményt látszat számjátékokkal, a normatívák látszatemelésével és az önkormányzatok teljes finanszírozás-tömegének csökkentésével, ahogyan nem lehet ez eljárásmód a felsőoktatás területén sem.

4. Az elkülönített állami pénzalapoknak, ha úgy tetszik egy kalap alá vonása ebben az eljárásmódban tarthatatlan, külön-külön kell kezelni, megvizsgálni az eddigi gyakorlatot és az alapok célját. Ebben valamennyien egyetértünk, de ennek az eredményét is szeretnénk látni.

5. Olyan helyzetbe manőverezték magukat ma a kormánypártok és a kormány, hogy az oktatás finanszírozását, a pedagógusbérek, az oktatói bérek megoldását tekintve nincs jó és elfogadható megoldás ma szerintem, mely minden igényt kielégít. Ennek a felelősségét mindenképpen vállalni kell. Én azt gondolom, hogy ennek nem az a megoldása, hogy a szakszervezetekkel tárgyal az államtitkár úr. Ennek sokkal magasabb szinten kell folynia. Ma a helyzet egész egyszerűen tarthatatlan, hiszen az általános vita lezárásakor nem tudjuk, milyen finanszírozási módot kíván a kormány e területen végrehajtani.

Befejezem. Köszönöm a figyelmüket. Örültem volna, hogyha ennek a beszédnek az elmondására nincs szükség, és valóban az apróbb részletekről, a bejáró normatíváról és a kistelepülések gondjairól tudunk beszélni és nem kell megint az alapkérdéseket felvetni, ahogyan ez itt történt. Köszönöm. (Taps.)