Dávid Ibolya (MDF)

1995. november 14.

DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem jelentkeztem kétpercesre Lusztig Péter képviselőtársunk felszólalása kapcsán, mert gondoltam, hogy a rendes felszólalásomban el tudom mondani. Lusztig Péter képviselő úr célzott arra, hogy ezek a módosító indítványok, amelyek most a Ház előtt vannak, többségükben arról árulkodnak, hogy a képviselők nem bírnak kellő ismeretekkel a titkosszolgálatokról, és ez az ismerethiány okozza azt, hogy ezek a módosító indítványok nem mindig jók. És én önnel egyetértek. Egyetértek önnel abban, hogy nagyon kevesen vagyunk ebben a Házban, akik ismernénk a titkosszolgálatok részleteit, működési elveit; ugyanakkor törvényhozók vagyunk, képviselők vagyunk, ebből adódóan a nemzetbiztonsági törvényt nekünk kell megalkotnunk.

Ugyan volt egy előzetes javaslat, amelyet a kormány egy évvel ezelőtt benyújtott, azonban egy évet követően, kilenc hónapig mérhetetlen hallgatás volt a Házban. Részben azért, mert az a miniszter lemondott, aki az előző javaslatot beterjesztette, részben azért, mert a két koalíciós párt között megindult az egyeztetés a korábbi nemzetbiztonsági törvény szövegezése alapján. Én úgy gondolom, hogy ez a kilenc hónap, ami elfecsérelődött a mi szemszögünkből, ellenzéki képviselők szemszögéből és végül is a törvény utóbbi változata is azt mutatja, hogy nagyon sok előrelépés azért nem történt abban a kilenc hónapban, miközben a két koalíciós párt egyeztette a véleményét , azonban ez az elfecsérelt kilenc hónap alkalmas lett volna arra, hogy hatpárti megbeszéléseken nem azért, hogy a végső szöveg hatpárti legyen , hatpárti megbeszéléseken, egymás véleményét, a nemzetbiztonsági szolgálatok véleményét, a kormányzó pártok véleményét egyeztetni lehetett volna az ellenzék véleményével.

Hangsúlyozom még egyszer, vannak olyan törvények bizony ebben a Házban, amelyeknél sokkal fontosabb az előkészítés alapossága, mint a parlamenti vita. Legyen ilyen egy alkotmány, legyen ilyen a Házszabály, és a kétharmados törvények nem azért fontosak, mert valaki egyszer melléjük tette azt, hogy kétharmaddal kell azt elfogadni, hanem azért fontosak, mert a szabályozás tárgya olyan, ami miatt minél nagyobb konszenzusra kellene törekedni. Hát egy ilyen törvényjavaslat a nemzetbiztonsági törvényjavaslat, és én magam is nagyon sajnálom azt, hogy nem sikerült korábban elérni, hogy nem egy, nem kettő, hanem nagyon sok hatpárti ülésen tudtuk volna a véleményünket egyeztetni, hogy minél kisebb támadási felület maradjon végül is itt, a parlament ülésén; amely esetleg abból adódik, amit Lusztig Péter képviselőtársunk is elmondott, hogy nincsenek kellő információ birtokában a képviselők.

(11.40)

Még egyszer: nagyon sajnálom ezt az elfecsérelt kilenc hónapot, és a mai parlamenti vita is azt mutatja, hogy nagyon nagy szükség lett volna rá, hiszen még a kormánypártok részéről is olyan vélemény hangzott el, amellyel mi, ellenzékiek maximálisan egyet tudunk érteni, és nem azért, mert nekünk jó az, hogy ilyen a kormánypártok részéről elhangzik, hanem szakmailag megalapozottnak tartottuk ezt a felszólalást.

Az általános vitában, és ma általános vita van, általában a törvényjavaslat egészéről, részeiről, szükségességéről, a szabályozás elvéről szoktunk beszélni, és általában arról is, hogy mennyire illeszthető be az adott szabályozás a magyar jogrendszerbe.

Tóth Pál képviselő úr, MSZP-s képviselő, a múlt heti ülésünkön egy új műfajt vezetett be az általános vitában: összhangban áll-e az én általános vitabeli felszólalásom Tóth Pál képviselő úr véleményével. Akik ezt múlt héten végighallgatták, tudhatták, hogy nem egy-egy részét elemezve a felszólalásnak, hanem az elejétől a végéig felszólalásomnak szentelte mondandóját a képviselő úr. Azonban mi, ellenzéki képviselők azért ülünk itt többségében, hogy elemezzük és ellenezzük a kormány javaslatát, és mindig rossz emlékű volt az, amikor ilyen ellenvélemények nem hangoztak el a Házban.

Az alkotmányossággal kapcsolatban volt a kétpercesemben alkalmam arra, hogy kitérjek a képviselő úr felszólalására, azonban egy nagyon fontos észrevételére nem tudtam akkor idő hiányában kitérni. Én magam is felvetettem azt, hogy sok az öt nemzetbiztonsági szolgálat: a négy hivatal és az egy szakszolgálat. Azonban Tóth Pál képviselő úr a szószékről kijelentette, hogy nemzet ellen való vétek, ha konszolidált viszonyok között hűbelebalázs módjára nekiesne bármilyen hatalom és bármilyen kormány ezeknek a szolgálatoknak.

Miután a képviselő úr felszólalásának címzettje voltam, a másik címzettje a miniszter úr lehetett volna, de nem feltételezem, hogy ezt a miniszter úrnak címezte, igen kényelmetlenül éreztem magam ezt követően, hiszen én magam a nekiesésre javaslatot nem tettem, csak felvetettem azt, hogy sok Magyarországnak, Sebők képviselőtársamhoz hasonlóan, az öt hivatal és az egy szakszolgálat. Ezt meghaladóan én nem részleteztem, nem tudom, a képviselő úr a hűbelebalázs módjára mit értett. A nemzet ellen való vétek pedig egy szónoki fogáson kívül egy szakmai melléfogás, képviselő úr, hiszen a nemzetbiztonsági szolgálatokat lehet átszervezni, szakmailag, szakszerűen, vagy félreorientáltan, megszüntetve ezáltal a kettős, a hármas és a négyes párhuzamosságokat is a tevékenységeik során. Én nem gondolom, hogy a klasszikus értelemben vett titkosszolgálat, egy hírszerzés és egy elhárítás kiépítése nemzet elleni vétek lenne.

Felmerült egy olyan javaslat is, és itt még egyszer visszautalok Sebők képviselő úr beszédére, hogy a Katonai Felderítő Hivatal sok feladatát elláthatná az Információs Hivatal. Elismerve azt, hogy a harcászati felderítő feladat fontos és speciális, ez a HM körébe tartozzék, minden bizonnyal megoldható lenne a honvédvezérkaron belül. A Katonai Biztonsági Hivatal feladatát a teljes profilhasonlóság miatt viszont a Nemzetbiztonsági Hivatal feladatkörébe lehetne utalni. Rengeteg párhuzamosságot lehetne elkerülni, ésszerűbbé tenné, veszélytelenebbé tenné még a szolgálatban részt vevő munkatársak feladatát is.

Ismétlem még egyszer: nem hiszem, hogy egy ilyen gondolat, egy ilyen felvetés, vagy megoldási javaslat nemzet ellen való vétek lenne.

A továbbiakban szeretnék szólni a szervezett bűnözésről. A korábbi törvényjavaslat sokkal részletesebben próbálta a szervezett bűnözés és a nemzetbiztonság kapcsolatát tárgyalni. Azonban nem tudott megbirkózni a korábbi javaslat ezzel a feladattal, bár az én véleményem az, hogy nem is ennek a törvényjavaslatnak lett volna a dolga, hogy ezzel megbirkózzék, hiszen amíg ezt a büntető törvénykönyvünk nem szabályozza, elég nehéz feladatra vállalkozott volna a nemzetbiztonság. Ezért az új javaslat részben kihagyta a törvényből, de csak részben.

Részben azért, mert elmaradt az értelmező rendelkezésekből is, azonban megmaradt az Információs Hivatal 4. szakaszának c) pontjában, hogy a Hivatal információkat gyűjt a külföldi szervezett bűnözésről. Szeretném megkérdezni, hogy mi a külföldi szervezett bűnözés? Magam sem tudtam, ezért az igazságügy-miniszter úrhoz fordultam még tavaly ősszel, és kértem az ő előzetes, illetőleg a tárca előzetes véleményét arról, hogy mi a szervezett bűnözésnek az eddigi ismereteink szerint a fogalma. Bár nem a teljesség és nem a pontosság igényével, ezt hozzátette az igazságügy-miniszter úr, mert ez még folyamatban van, de tíz nagyon fontos ismérv körül tudja megfogalmazni a szervezett bűnözés fogalmát, és a tíz ismérv közül az egyik az, hogy a szervezett bűnözés nemzetközi mobilitása földrészekre terjed ki.

Ebből nem az a hír, hogy nemzetközi kapcsolatai vannak a szervezett bűnözésnek, és hogy több országra kiterjed. Ebből az a hír számomra, hogy földrészekre terjed ki, tehát evidencia a szervezett bűnözésben a külföldi kiterjedtsége, kapcsolata.

Én nagyon sajnálom, hogy elég komoly szakmaisággal indult meg az a vita a szervezett bűnözés körül, ami a nemzetbiztonsági törvény benyújtását követően az MSZP és az SZDSZ között elindult, és hogy ez ezzel a megoldással fejeződött be, mint ami végül is a nemzetbiztonsági törvényünkbe bekerült. Ez egy zsákutca volt a megoldását tekintve.

Valójában tehát a nemzetbiztonsági hivatalok közül az Információs Hivatal és a Katonai Biztonsági Hivatal foglalkozik a szervezett bűnözéssel, és miután azt a fogalmat, hogy mi a szervezett bűnözés, Magyarországon senki nem definiálta, ma szervezett bűnözés az, amit a nemzetbiztonsági hivatalok annak minősítenek.

Egy látszólagos megszorítást tesz a törvényjavaslat két helyen. Az egyik az, hogy különösen, tehát megírja, hogy a szervezett bűnözéssel különösen, a másik körben pedig, hogy a szervezett bűnözésen belül mivel foglalkozhat. Most mind a kettő egy olyan látszólagos megszorítás, miután nem taxációt tartalmaz, egy olyan látszólagos megszorítás csak, hogy mégiscsak azt bizonyítja, hogy szervezett bűnözéssel foglalkozhat a nemzetbiztonság, bármelyikkel foglalkozhat, bármelyik formájával a bűnözésnek, és attól lesz szervezett, hogy ő maga annak minősíti. S tessék végiggondolni, hogyha az elkövetők, a gyanúsítottak között, az orgazdák között, bárkik között van egy külföldi, akkor az külföldinek minősül-e, ha a bűncselekmény tárgya, amire a szervezett bűnözést elkövetik, külföldi eredetű, akkor már idetartozik. Tehát ez, úgy gondolom, hogy nem megoldás, ami bennemaradt a nemzetbiztonsági törvényben, mert ez felhatalmazást ad arra, hogy a nemzetbiztonság bizony a bűnözés bármelyik formájával foglalkozhassék.

A nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenysége egyébként is a bűnüldözés területén az én megítélésem szerint veszélyes és ésszerűtlen. Ki lesz a gesztor szerepében, ki lesz az, aki rendszeresen ezt a párhuzamosságot, vagy néha háromszoros párhuzamosságot irányítani fogja? Ki lesz az, aki ezt a sok és folyamatos egyeztetést meg tudja oldani? Vannak olyan bűncselekményi tényállások, amelyekkel egyszerre foglalkozik a négy nemzetbiztonsági hivatal, ugyanakkor a rendőrség hatáskörébe is tartozik. Ez egy olyan koordinációs munkát igényelne, ami az én megítélésem szerint a munka hatékonyságát veszélyezteti, sokkal költségesebbé teszi, és ismétlem még egyszer, a szolgálatok munkatársaira nézve jelenthet veszélyt.

A törvényjavaslat ugyan rögzíti, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok nyomozóhatósági jogkört nem gyakorolnak, azonban a nyomozás elrendeléséig végzik több köztörvényes bűncselekménynek a felderítését. Ilyen a külföldre szökés, a faji, a vallási csoport elleni bűncselekmény, a rémhírterjesztés. A javaslat még egyéb más bűnügyi területen is információ gyűjtésére kötelezi a nemzetbiztonsági szolgálatot. Nagyon érdekelt volna ebben a körben a rendőrségnek a véleménye. A jogalkotási törvény 27. szakasza szerint a szabályozásban érdekelt országos hatáskörű szervek vezetői véleményt nyilvánítanak. S talán nemcsak a rendőrség véleménye lett volna ebben nagyon fontos nekünk, hanem a honvédség véleménye is, hiszen mind a kettő olyan terület, amelynek a szabályozását érinti a nemzetbiztonsági törvényjavaslat.

Nagyon érdekes lett volna a nemzetközi gyakorlat a szervezett bűnözés üldözésében, hiszen a szervezett bűnözés üldözésének központja az Interpol. Az Interpol alapszabálya viszont kizárja az együttműködést a titkosszolgálatokkal.

Félő, hogy ezekre az általam említett párhuzamosságokra az egyik indok pontosan ez.

(11.50)

Két éve, amikor a rendőrségi törvény megszületett, akkor a nemzetbiztonsági szolgálatok hatáskörébe utalt néhány bűncselekményt. A nemzetbiztonsági törvény azonban a mostani benyújtása során újabb lehetőséget biztosíthatott volna arra, hogy azokat a kényszerből meghozott párhuzamosságokat most megszüntessük, legalábbis a minimálisra korlátozzuk. A nemzetbiztonsági törvényjavaslat 5. § i) pontja például a faji, vallási csoport elleni bűncselekményekkel és a terrorcselekményekkel foglalkozik. Ugyanezt szabályozza a rendőrségi törvény a 69. §-ában, azonban mind a kettőnél attól függ, ki jár el az ügyben, hogy a bejelentés hova érkezett. Talán ez a törvény lehetőséget biztosíthatott volna arra, hogy ezeket a párhuzamosságokat és idézőjelben mondom: "véletlenszerűségeket" megszüntessük.

Visszatérve a nemzetbiztonsági szolgálat és a rendőrség kapcsolatára: megítélésem szerint olyan bűnügyi területen is tevékenykedik a nemzetbiztonság, ahol nem indokolt a szuverenitás, az alkotmányos rend és a nemzetbiztonsági érdek védelme. Ahogy Kőszeg úr fogalmazott: a klasszikus, szikár meghatározáshoz képest a mi nemzetbiztonsági javaslatunk feladatkatalógusa terjengős és fontoskodó egyetértek vele. A nemzetbiztonsági szolgálatok információgyűjtő és felderítő tevékenysége adott bűncselekményeknél egyben azt is jelenti, hogy a nemzetbiztonsági szolgálat jogosult a lakásátkutatásra, jogosult a levélfelbontásra, vádalkukötésre, testi kényszer alkalmazására, lőfegyverhasználatra. S ezt még egyszer azért mondtam el, hogy amíg a párhuzamosság csak a papíron él, addig talán nem hord annyi veszélyt, mint amikor a gyakorlatban valósul meg az efféle párhuzamos tevékenység.

És itt mégiscsak el kell gondolkodnunk azon, hogy miért nem gyomlálódik ki már a törvényből ez a sokféle párhuzamosság. Magam abban láttam volna a megoldást, hogy a titkosszolgálatok végezzék a Kőszeg úr által megfogalmazott szikár, ám klasszikus meghatározású feladatkört a felderítési, elhárítási feladatokat , s ha eközben köztörvényes bűncselekményre utaló adatokat fedez fel, úgy azt információként adja át például a rendőrségnek. De nem mindent! Ugyanis a nemzetbiztonsági szolgálat bármely adatkezelési rendszerből adatokat kérhet és azokba betekinthet. Ez azt jelenti, hogy akár az adóhatóság, akár a pénzintézetek nyilvántartásait is igénybe veheti. E törvényjavaslat 41. §-a rögzíti, hogy az adatbetekintés tartalma államtitoknak minősül. A 42. § szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok a birtokukba került adatokat csak az adatbetekintés elrendelésének alapjául szolgáló célra használhatják fel, kivéve, ha az adat hivatalból üldözendő bűncselekményi tényállás megvalósítására utal vagy más nemzetbiztonsági szolgálat irányába tájékoztatási kötelezettséget alapoz meg.

Többször elolvastam ezt a láncsort, ugyanis számomra ez azt jelenti, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok gyanú esetén betekinthetnek banktitoknak vagy adótitoknak minősülő ügyekbe. Majd ugyan itt nem igazolódik be az a gyanú, ami miatt a lehetőségük megteremtődött arra, hogy megismerjék ezeket az információkat, de utóbb ezt átadhatják annak a rendőrségnek például, amely maga a saját jogán nem veheti igénybe ezeket az eszközöket. Hiszen a rendőrségi törvény 68. §-a azt mondja, hogy két évnél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő esetekben élhet csak a rendőrség e jogával, és a kapott információt ő maga másra nem használhatja fel. Szerettem volna megkérdezni, hogy összhangban áll-e ez például a banktitokról szóló törvénnyel; célszerű-e az, hogy a nemzetbiztonság úgy szerezhet meg adatot, hogy miközben az államtitok, ő átadhatja egy olyan szervnek, amelyik egyébként a saját jogán nem jogosult ezeket az adatokat megszerezni.

Más területről is szeretném elmondani a kifogásaimat. A javaslat 1. §-ában polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknak nevezi az Információs Hivatalt és a Nemzetbiztonsági Hivatalt, valamint a szakszolgálatot. Próbáltam megfejteni, hogy mitől kapta az elnevezését, hogy "polgári" a nemzetbiztonsági szolgálat, hiszen ennek a javaslatnak a 75. §-a szerint, ahol a törvény fegyveres erőt és fegyveres testületet említ, ott a polgári nemzetbiztonsági szolgálatot is érteni kell. A nemzetbiztonsági javaslatból és a szolgálati jogviszonyról szóló törvényjavaslatból is kiderül, hogy rendfokozattal járó hivatásos személyek a munkatársak, magyarul: tiszti rangokat viselnek. A gazdasági és a politikai hírszerzés inkább tisztviselői feladat, és így talán jogos lenne a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok elnevezése is.

A katonai nemzetbiztonsági szolgálatokkal, szervezetükkel kapcsolatos észrevételem az, hogy a Katonai Felderítő Hivatal és a Katonai Biztonsági Hivatal országos hatáskörrel a Magyar Honvédség részeként működik. Az én megítélésem szerint egy szervezeti hierarchiában értelmezhetetlen az a megfogalmazás, hogy mit jelent az, hogy "részeként". Egyébként az irányítás körében is igen komoly problémát jelent ez a megfogalmazás.

Az irányítás köréből kifogásolom a 10. §-ban azt a megfogalmazást, hogy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat a kijelölt miniszter irányítja. Ez azt jelenti, hogy a kormány bármelyik minisztere lehet egyben a nemzetbiztonságért felelős miniszter. Így adott esetben a belügyminiszter is, a honvédelmi miniszter is vagy a pénzügyminiszter is. Amit én kifogásoltam ebből az eljárásból, az az, hogy ez felhatalmazást adhat arra, hogy adott esetben a belügyminiszter is elláthassa ezt a feladatot, és a rendszerváltozásnak az egyik nagy vívmánya volt, hogy minél messzebb kerüljön a két tárca és a két felelősség egymástól. E körben nyilván a legcélravezetőbb az, amit az elmúlt ötéves szokásjogunk is már megerősített, hogy egy tárca nélküli miniszter az, aki ezt a feladatot el tudja látni, és a kormány megbízásából látja el.

Az irányításon belül rögzíti a javaslat: a miniszter irányító jogkörében a főigazgatók hatáskörébe tartozó ügyet nem vonhat el. Ezzel részben egyetértek. Azzal nem értek egyet, hogy ez alól valamiféle kivételt nem tud a törvény megteremteni, hiszen az élet nagyon furcsa dolgokat tud produkálni. Mi a teendő, ha ez mégis fontos lenne? Ki vonhat el vagy ki állíthat meg egy elfajulást, ha ez alól semmiféle kivételt nem tudunk megteremteni? Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a főigazgató kinevezése és felmentése a miniszterelnök hatáskörébe tartozik, és a szakszolgálatnál meg még komplikáltabb, mert három miniszter egyetértése szükséges ehhez.

A nemzetbiztonsági szolgálatok parlamenti ellenőrzését nagyon fontosnak tartom, azonban a megoldás módjával nem értettem egyet. A Házszabály 36. §-a szerint létre kell hozni vizsgálóbizottságot a képviselők egyötödének kérelmére. Nem tudom, hogy az a fajta vizsgálóbizottság, amit a Házszabály alapján föl lehet állítani, és ez a kvázi vizsgálóbizottság, amire felhatalmazást kap e törvény alapján a nemzetbiztonsági bizottság, milyen kapcsolatban áll egymással.

A törvényjavaslat szerint a bizottság nem jogosult egyedi ügyekkel foglalkozni, illetőleg egyedi ügyekkel kapcsolatos tájékoztatókba betekinteni. Én ellentmondást látok két szakasz között, hiszen az egyik rögzíti, hogy nem jogosult ezzel foglalkozni, a feladatkörében azonban rögzíti egy szakasz azt, hogy a panaszos a nemzetbiztonsági bizottsághoz fordulhat. Ha a panaszosnak és a bizottságnak megadjuk annak lehetőségét, hogy az oda érkezett panasszal a bizottság foglalkozzék, akkor nem tudom elképzelni azt, hogy ezek a panaszosok ne csupa egyedi ügyekben kérnének orvoslási lehetőséget a bizottságtól. Ennek a feloldását nem láttam a törvényjavaslatban.

Más terület: ha egy országgyűlési képviselőre vagy a vele közös háztartásban élő hozzátartozójára vonatkozóan információgyűjtő tevékenységet végez a nemzetbiztonság, akkor a törvényjavaslat szerint a miniszter értesíteni köteles a bizottság elnökét vagy alelnökét. Erről Wachsler képviselőtársam már részletesen beszélt, én azonban mindig csak a Házszabályhoz szeretnék visszamenni. A Házszabály 74. §-a azt mondja, hogy a bizottság alelnöke az elnök által rábízott feladatokat látja el. A mi Házszabályunk a bizottság elnökét úgy tekinti, mint az elsőt az egyenlők között. A bizottság elnöke az, aki megtestesíti ugyan a bizottságot, de a Házszabályban nem önállósulnak a bizottsági elnök jogai. Éppen ezért nem tudom értelmezni ezt a szakaszt, ugyanis ha a Házszabály alapján a bizottság elnökéhez információ érkezik, a bizottság elnöke tájékoztatja erről a bizottság tagjait. Ha a javaslat ezzel a megoldással azt szerette volna elérni, hogy ez a bizottsági elnök vagy alelnök, aki a megfelelő információkat megkapta, kvázi titoktemetőként tartsa ezt az információt magában, akkor is el kellett volna valahol varrni ezt a szálat, mert így az én megítélésem szerint a Házszabály általános szabályai szerint a bizottság elnöke ezt az információt meg fogja osztani a bizottság tagjaival.

(12.00)

Hogy ez politikailag mennyi lehetőségre ad okot, ezt Wachsler képviselő úr már elmondta, hiszen az elnök és az alelnök mindig különböző pártból kerül ki. Ha azonban a jogalkotó azt akarta ezzel elérni, hogy a bizottság elnöke vagy alelnöke, mindegy kit fog felhatalmazni végül a törvény a tudomására jutott titkot, azt hogy egy képviselő ellen ilyen eljárás folyik, köteles megtartani, akkor pedig ezt a mondatot tovább kellett volna folytatni, és valahogy úgy befejezni, hogy ezt nem hozhatja a bizottsági tagok tudtára. Bár hozzáteszem, hogy az én megítélésem szerint ezt is csak a Házszabályban lehetne megtenni.

Volt egy olyan része a törvényjavaslatnak, amely kitért arra, hogy a honvédelmi bizottság mikor, milyen körülmények között köteles zárt ülést tartani. Ismét csak a Házszabályra hívnám fel az előterjesztő figyelmét, mert a Házszabály e részében nagyon kielégítően szabályozza azt, hogy államtitok, szolgálati titok és az egyéb adat védelme. Nincs szükség arra, hogy egy törvény határozza meg azt, hogy az Országgyűlés egy bizottsága mikor tartson zárt ülést.

A legsúlyosabb házszabályi kifogásaim azonban a 19. §-sal kapcsolatban vannak, szinte az egész 19. §-sal. Ez a szakasz olyan speciális jelölési szabályokat tartalmaz a bizottságra nézve, amelyek nem illeszthetők az általános szabályaink közé.

A Házszabály 31. §-a részletezi, hogy a bizottság tagsága hogy jön létre. A frakcióvezető ajánlást készít, a házbizottság elé terjeszti, s a Házszabály alapján erre később senki más, csak az érintett frakció vezetője tehet módosító javaslatot. Ez egy olyan általános szabály, amely alól a Házszabályunk nem ad felmentést. Szerintem nem állapíthat meg ezzel szemben törvény sem eltérő szabályokat, mint amilyen szabályokat megállapít erre vonatkozóan a Házszabály.

A jelölés érvényessége tekintetében az Országgyűlés elnöke, illetőleg szavazattöbbséggel a bizottság dönt. Én nagyon örülök, hogy erre Sebők képviselő úr kitért. Hogy az általános vita eddigi szakaszában és vezérszónokként ilyen részletekről nem szóltam, annak az volt az oka, hogy azt vártam, és erre kértem is az előterjesztőt, hogy tegye meg ezt a kétféle, az alkotmány és a Házszabály összhangjával kapcsolatos módosító sorozatát a kormány nem tette meg.

Addig nem kívántunk az ilyen részletekről szólni, amit egyébként hiányolt Sebők úr. Nyilván az ellenzéki pártok ezt rögtön észrevették. Észrevették azt, hogy egy többpárti parlamentben lehetőséget biztosítani arra, hogy ilyen kérdésekben az Országgyűlés elnöke vagy egy bizottság többségi szavazással döntsön, ez egy idegen test egyébként az egész többpárti parlament működésében. Megint szeretnék visszatérni, hogy amíg ennek a lehetőségét a Házszabály nem teremti meg, addig szerintem erre egy törvényjavaslat vagy egy törvény nem tehet javaslatot illetőleg javaslatot tehet, kérdés, hogy alkotmánysértő lesz-e vagy sem.

Gondolkodtunk korábban azon, hogy ne a végrehajtó hatalom és ne a nemzetbiztonsági tárca nélküli miniszter készítse el adott esetben azt a házszabály-módosítást, ami a Házszabállyal való összeegyeztethetőségét teremtette volna meg. Én ezzel maximálisan egyetértek. Nem először került volna a Ház olyan helyzetbe, hogy kétféle úton megy egy-egy politikai döntésnek az előkészítése. Volt már rá példánk, hogy az alkotmány módosítását meg kellett oldani egy törvény módosítása vagy egy törvény megszületése miatt, és a kettőt párhuzamosan csináltuk. Egy parlamenti politikai döntést kellett volna előzőleg a Házszabály módosítására megalkotni.

A javaslat szerint a bizottság tagjai nemzetbiztonsági védelemben részesülnek. Bár a javaslat nem fogalmazza meg és ezt is kifogásoltam már, hogy mi a nemzetbiztonsági védelemnek a fogalma , a célját meghatározza, ami így szól, hogy "Meghatározott személyek tevékenységéhez kötődő, védett információk megszerzését célzó leplezett törekvéseket elhárítja." Ez a törvénybeli fogalma. Ha ez a védelem a célját eléri, be tudja tölteni a feladatát, úgy nem kell tartani attól, hogy a köztársasági elnök, a miniszterelnök vagy az Országgyűlés elnöke és sorolhatnám mindazt a 12 kört, ami az 1. számú mellékletben van , jogellenes céllal befolyásolhatóvá vagy jogellenes céllal támadhatóvá válnak. Ahogy a bizottsági ülésen fogalmaztak, ez a zsarolhatóság ellen szól. Ha viszont a védelem nem, vagy csak hiányosan tudja betölteni ezt a feladatát, akkor tartani kell attól, hogy a miniszterelnök, a köztársasági elnök, az Országgyűlés elnöke és megint nem mondom el azt a tizenkettes felsorolást, ami az 1. számú mellékletben van esetében, ezeknél a személyeknél is csak hiányosan fogja betölteni a feladatát.

Ezért nem értem azt, hogy a védelem alatt állók közül miért veszi ki ez a törvényjavaslat azt a három kört, amelyet nemcsak védelemben részesít, hanem előzetes ellenőrzési kötelezettséggel terhel.

Más kérdésben: a szolgálati viszony szabályozása. Nagyon örültem, amikor megkaptuk a múlt heti csomagban a hivatásos szolgálati jogviszonnyal összefüggő új törvényjavaslatot, mert ez már valóban nagyon nagy hiányossága az elmúlt éveknek, és már korábban meg kellett volna hozni ezt a törvényt. Azonban amikor megláttam, hogy ez a törvény több mint 300 szakaszos törvény, akkor gondolkodtam el azon, hogy az ebben a törvényjavaslatban szereplő összesen négy szakasz, amit egyébként is nagyon hiányosnak és felületesnek tartottunk, egyáltalán alkalmas-e valamit szabályozni abból a mérhetetlen nagy anyagból, amelyet egyébként a szolgálati törvény ismétlem még egyszer több mint 300 szakaszban próbál megfejteni.

A jogszabályszerkesztés szempontjából nagyon kifogásolható volt az a rendelkezés, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok főigazgatói kezdeményezik a nemzetbiztonsági szempontból különleges fontosságú állami szerveknél a munkaviszony létesítését. Ugyanis nem világos az, ki dönti el, hogy mi a "nemzetbiztonsági szempontból különleges fontosságú állami szerv". Ezt is a Nemzetbiztonsági Hivatal maga fogja eldönteni?

Az sem világos, hogy az indokolás miért rögzít olyan dolgokat, amelyeket nem tartalmaz a törvényjavaslat, hiszen az indokolás azt mondja, hogy a munkaviszony mindig a vezető tudtával jön létre. Ha ez így van, akkor ennek az érdemi rendelkezésekből kellene kiderülnie, ha viszont erre csak az indokolás hivatkozik, akkor át kellene helyezni az érdemi rendelkezések közé.

De azon is elgondolkodtam, mit jelent az indokolásban az, hogy a "vezető tudtával", hiszen vezető egy brigádvezető, vezető a munkahelyi vezető, az intézményi vezető. Nem mindegy, hogy ki gyakorolja a munkáltatói jogot egy osztályvezető, a munkaügyis, az igazgató stb. meghatározott személyek vonatkozásában.

A törvényjavaslat 68. §-a rögzíti, hogy a szolgálatok minősítőként nem vonhatók perbe. Túl azon, hogy a perbe vonás a polgári perrendtartásban egy szakkifejezés, valószínű, itt a törvényalkotó arra gondolt, hogy nem lehet ellenük pert indítani, illetőleg egy másik perbe nem vonhatók be. Ez egy nehezen értelmezhető szakasza az egész törvénynek, hiszen ki vonható akkor perbe. Ez a fajta per arra irányul, hogy a minősített adat veszélyeztet-e konkrét nemzetbiztonsági érdeket és ezt a bíróság fogja megállapítani.

Végezetül azzal az ügyésszel szeretnék foglalkozni, aki a nemzetbiztonsági vádalkuban részt vesz. A rendőrségi vádalku során az ügyész valós mérlegelést tud elvégezni, mert ismeri a bűnüldözéshez fűződő minden érdeket. A nemzetbiztonsági ügyben eljáró ügyész vagy ismeri az ügy minden részletét és ehhez megfelelő adatok ismeretében kell lennie , vagy egyszerűen csak megrendeli a nemzetbiztonság az ügyésztől ezt a megállapodást, és ezáltal nem hozza olyan helyzetbe, hogy minden lényeges információ birtokában tudjon az ügyész dönteni.

Én nem feltételezem azt, és egészen biztos vagyok benne, hogy egyetlenegy ügyész sem lenne, aki ilyen feladatra vállalkozna. Tehát a helyzet az, hogy ismerni kell az ügyésznek az ügy minden lényeges körülményét ahhoz, hogy a vádalkuban a vádalkuhoz szükséges döntést meg tudja hozni. Ha viszont ismeri az összes lényeges elemét ennek, akkor nem értem, hogy miért nem vonatkozik rá például az a védelem, mint ami a bíróra vonatkozik, hiszen a bíró egy eljárás elején, közepén mindig sokkal kevesebb információ birtokában van, mint az az ügyész, aki egy eljárás vége felé a teljes ismeret anyagában egy vádalkuhoz szükséges megállapodást megköt.

(12.10)

Ezt hiányoltuk a törvényjavaslatból. Az általános vitában tett kifogásaink egy része olyan volt a maiban is és a vezérszónoki vitában is , amelynek módosítására csak a kormány vagy csak az előterjesztő tudott volna megfelelő módosítássorozatot benyújtani, hogy megteremtse az összhangját az alkotmánnyal és a Házszabállyal. Ilyen volt a szervezetátalakítás kérdése is. Ebben nyilván annak ellenére, hogy mi nem készítettünk módosító indítványt igyekeztünk meggyőzni a kormányt és az előterjesztőt álláspontunk helyességéről.

A kifogásaink másik része azonban olyan volt, melyet módosító indítvány formájában be is nyújtottunk, bár nekem, mint benyújtónak kételyeim voltak afelől, hogy lehet-e plasztikázni egy olyan törvényjavaslatot, melynek alkotmányosságát és Házszabálynak való megfelelőségét vitatjuk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)