Nikolits István (MSZP)

1995. november 14.

NIKOLITS ISTVÁN tárca nélküli miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vita lezárását megelőzően szeretnék néhány gondolatban reflektálni azokra a felvetésekre, észrevételekre, amelyek itt elhangzottak az elmúlt vitanapokon. Elöljáróban annyit szeretnék elmondani, hogy eddig ezt a tevékenységet amit titkosszolgálati tevékenységnek tekintünk szinte semmi nem szabályozta ebben az országban. Aki érdeklődött, utánanézett, az láthatta, hogy az a bizonyos átmenetinek titulált 1990. évi X. törvény másfél lapból áll. Ez a másfél lap éppen arra volt elegendő, hogy a különleges titkosszolgálati eszközök használatát úgy-ahogy körülírja és megpróbálja szabályozni. Tehát azóta egy igen komoly elvárás az, hogy szülessen egy valamelyest is részletesnek tekinthető törvény, amelyik megnyugtatóan próbálja a titkosszolgálati tevékenységet keretek közé foglalni.Ugyanakkor talán túlzónak ítélhető az az elvárás, amely olyan feltételeket támaszt ezzel a törvénnyel szemben, hogy ez minden kívánalomnak, minden igénynek, minden illesztési követelménynek megfeleljen, ami ebben az országban és a nagyon gyorsan változó jogrendben ma tapasztalható. Ezt azért szeretném előrebocsátani, mert valószínűleg a legjobb szándékaink ellenére sem fogunk tudni megfelelni mindazon felvetéseknek, amelyek általunk is elismerten jogosan vagy esetleg egy kissé túlzó módon hangzottak el az általános vita időszakában.

Az eddigi tárgyalás során nagyon sok megszívlelendő észrevétel és javaslat fogalmazódott meg, amelyeket a kormány mint a javaslat előkészítése során eddig is igyekszik kompromisszumként fogadni. Felmerült azonban néhány olyan kérdéskör, ahol az ellenzék és a kormány eltérő módon közelített a problémához, így maradtak véleménykülönbségek. Az általános vita lezárásaként ezekről szeretnék szólni.

Szeretnék mindenekelőtt reflektálni Dávid Ibolya képviselőtársam azon vezérszónoki állítására, mely szerint beszélgettünk ugyan a törvényről, de a kormány csak szemezgetett az ellenzék észrevételeiből.

(12.20)

A többfordulós, szakértőkkel kiegészített nemzetbiztonsági bizottsági üléseken megtárgyaltuk a legfontosabb kérdéseket, de végigmentünk a tételes normaszövegen is. Százalékos kimutatást ugyan nem készítettem, de a felvetett kérdések túlnyomó többségében kompromisszumkészséget mutattunk.

A hatpárti tárgyalások értékeléséül szeretném idézni Boross elnök úr által közvetített bizottsági állásfoglalást. "Valóban szól az idézet az elmúlt több hónap, de különösen a szeptember hónap, miniszter úr aktív és közvetlen részvételével egy olyan egyeztetési sorozatot jelentett, amelyben sok félreértés, félremagyarázhatóság és sok minden tisztázódott, így a törvényt jó szívvel lehet általános vitára alkalmasnak ajánlani és minősíteni".

Ezt azért tartottam szükségesnek elmondani, mert valóban ezek alatt a hónapok alatt az volt a törekvésünk, hogy tisztességgel felkészüljünk erre az általános vitára. Noha nem tartottunk úgymond formailag is hatpárti egyeztetést, de tekintsük ezt egy kvázi hatpárti egyeztetésnek, ahol szakértők jelen voltak, és így az MDF részéről Dávid Ibolya képviselőtársam is. Ott elhangzott egy olyan metodikai javaslat, hogy minden párt írja le azon észrevételeit, amelyeket nagyon fontosnak tart a törvénnyel kapcsolatban megvitatni, változtatni, egyáltalán erre a beszélgetéssorozatra témaként javasolni. Ezek megszülettek. Nos, el kell mondanom, tisztelt képviselőtársam, hogy sajnos az MDF részéről született vélemények töredékét tartalmazták mindazon felvetésnek, ami itt az általános vitában elhangzott. Ha szerencséltetett volna bennünket, akkor talán mi is jobban fel tudtunk volna készülni, és már azt tudtuk volna mondani, hogy ezeket az észrevételeket érdemben áttekintve, minősítve, megpróbáljuk beépíteni a törvénybe. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az észrevételek jelentős részét én nem tudom elfogadni, vagy nem tudok vele érdemben vitatkozni. Egyet azonban nem tudok elfogadni, Ibolya: nevezetesen azt, hogy ez az elmúlt nem kilenc, hanem hét hónap eredménytelenül múlt el, időhúzás, halogatás volt. Ezt nem tudom elfogadni. Ha ezt elfogadnám, akkor megdőlne az a háromhetes egyeztetés, és akkor azt kellene mondanom, hogy az volt eredménytelen.

Azt hiszem, hogy lehetőségeinkhez, tehetségünkhöz képest mindannyian megpróbáltuk tisztességesen jobbítani, teljesebbé tenni ezt a törvényt. De erre még mindig meglesz a lehetőségünk, hiszen a benyújtott módosító indítványok tárgyalása és beépítése előtt vagyunk.

A véleménykülönbségekkel kapcsolatban, amit az előbb említettem, szeretnék néhányat kiemelni. Az ellenzéki frakció képviseletében felszólaló vezérszónokok néhány tekintetben alkotmányellenesnek ítélték a törvényjavaslatot. Ezek nagyon súlyos vádak, így a témakörrel részletesebben szeretnék foglalkozni.

Az alkotmány 8. §-ának (2) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. E megfogalmazásból egyértelműen az következik, hogy az alapvető jogok meghatározott alkotmányos követelmények mellett korlátozhatók. A hazánkban is érvényes több, hasonló kitételt tartalmazó nemzetközi kötelezettségvállalás közül a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányából idézek, miszerint "az alapvető jogokat csak a törvényben megállapított olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek egy demokratikus társadalomban a nemzet biztonsága, a közbiztonság és a közrend megóvása érdekében szükségesek." A nemzetbiztonsági érdekből elismert alapjog-korlátozást már az Alkotmánybíróság is több döntésében deklarálta, ilyen volt például a személyi számmal kapcsolatos alaphatározat. Természetesen a jogalkalmazásra csak az adott cél eléréséhez feltétlenül szükséges mértékben kerülhet sor, de erre vonatkozó garanciát a törvényjavaslat több helyen is tartalmaz.

Az alkotmány idézett szakaszában a tilalom az alapvető jog lényeges tartalmának korlátozására, az alapjog teljes kiürítésére vonatkozik. Megnéztünk néhány alkotmánybírósági döntést, amikor az Alkotmánybíróság ezen rendelkezésre alapozva semmisített meg jogszabályokat. Az egyik ilyen döntés volt a halálbüntetés alkotmányellenességének kimondása, hisz a büntetés az életet és az emberi méltóságot biztosító jogok teljes kiürítését jelentené. A másik határozat a katonák szolgálati szabályzatának azon tilalmát semmisítette meg, mely szerint a katona szolgálati helyén társadalmi szervezetet nem alapíthat, illetőleg a már működő ilyen szervezet alapszervezetéhez nem csatlakozhat. Mint látható, itt is totális volt a tiltás. Az alapjog lényeges tartalmát tehát az olyan állami behatolás korlátozza, amelynek folytán az alapjog védelmi funkcióját már nem tudja kifejteni. A lényeges tartalom ott kezdődik, ahol a még megengedhető korlátozás végződik állapítja meg az egyik alkotmánybírósági határozathoz fűzött párhuzamos indoklás. Mindez a törvényre vonatkoztatva azt jelenti, hogy az lenne az alapjog lényeges tartalmának korlátozása, ha például a nemzetbiztonsági szolgálatok munkatársai bármely okból, bármely ideig akár saját elhatározásukból lehallgathatnák az érintett személy lakását. Természetesen erről szó sincs, a törvényjavaslat pontosan meghatározza a 90 napos határidőt, a konkrét feladatokat, a külső engedélyt és az arányossági klauzulát.

Őszintén szólva kissé értetlenül állok az ellenzék ezzel kapcsolatos reagálását illetően, hiszen az általam felvázolt logika kellett hogy vezérelje a korábbi kormányt és pártjait, amikor benyújtották és elfogadtatták a rendőrségi törvényt. A rendőrségi törvény szinte betűre azonos módon meghatározott alapjogok korlátozását fogalmazza meg, és köti külső, bírói engedélyhez. Ezt Boross elnök úr is meg tudja erősíteni, hiszen pontosan az ő kérésére igazítottuk a normaszöveget a rendőrségi törvény megoldásához. A különbség tehát csak annyi, hogy az ugyanúgy megfogalmazott jogkorlátozást a törvény egyik esetben a közbiztonság, a másik esetben a nemzetbiztonsági érdekek védelmében tenné lehetővé. Úgy gondolom, nem helyes, ha az alkotmány értelmezését attól tesszük függővé, hogy a kormány vagy az ellenzék oldalán ülünk-e a parlamentben.

A másik alkotmányellenes vád arra vonatkozott, hogy lehet-e ebben a törvényben szabályozni a nemzetbiztonsági bizottság parlamenti ellenőrzési jogkörét. Ezzel kapcsolatosan Füzessy Tibor képviselő úr a következőket mondta: "Az alkotmány 24. § (4) bekezdése szerint az Országgyűlés Házszabályban állapítja meg működésének szabályait. Helyes, nem helyes, jó, vagy nem jó ez az intézkedés, de nem vitás, hogy az alkotmány a Házszabályra bízza az Országgyűlés és benne természetesen az Országgyűlés bizottságai működésének szabályait is. Semmilyen más törvény, így a nemzetbiztonsági törvény sem vállalkozhat az országgyűlési bizottságok működésének szabályozására" eddig az idézet.

Úgy gondolom, képviselő úr itt újra szigorúbb mércét alkalmaz, mint annak idején saját kormányában. Az elmúlt ciklusban került elfogadásra csak példálózó jelleggel a honvédelmi törvény, az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvény, és ezek hosszabb-rövidebb szabályt tartalmaznak országgyűlési bizottságok működésével kapcsolatban. Például az utóbbi törvény az ombudsman mentelmi jogával kapcsolatos eljárás rögzítése során azt is megmondja, hogy az Országgyűlés elnöke milyen határidővel mit köteles tenni és mit köteles bejelenteni a parlament plénuma előtt.

Vagy nézzük az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló törvényt! Dávid Ibolya képviselőtársunk nehezményezte, hogy a nemzetbiztonsági törvényjavaslat egyharmada a nemzetbiztonsági bizottságra vonatkozó rendelkezést tartalmaz. Az ügynöktörvény mást sem rendez, mint az átvilágítás eljárási és anyagi jogi szabályait, a nemzetbiztonsági bizottság pedig az itt leírtak szerint vizsgálja az átvilágító bírónak jelölt személyeket. Tehát ebben az értelemben az egész törvény a nemzetbiztonsági bizottság eljárását szabályozza.

(12.30)

Természetesen nem azt mondom, hogy a bizottságra vonatkozó szabályok attól alkotmányosak, mert a korábbi kormány is alkotott ilyeneket. Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatosan a Házszabályból idézzek két szakaszt.

13. § (2) bekezdés: "amennyiben törvény kivételt nem tesz, az Országgyűlés tisztségeire, illetve bizottságaiba bármelyik képviselő megválasztható."

A 29. § (1) bekezdése szerint: "az állandó bizottság, az Országgyűlés kezdeményező, véleményező, törvényben és Házszabályban meghatározott esetben ügydöntő és a kormányzati munka ellenőrzésében közreműködő szerve, amely az alkotmányban és más törvényekben, a Házszabályban, továbbá az Országgyűlés egyéb határozataiban meghatározott hatáskörét gyakorolja."

Ezek a rendelkezések, amelyek az Országgyűlés, illetve annak bizottságai működését alkotmányban, Házszabályban és törvényekben rendelik szabályozni, többpárti nevezetesen ötpárti egyetértés alapján születtek meg. Összességében tehát úgy ítélem meg, hogy az alapvető alkotmányossági aggályok nem jogosak.

A harmadik alkotmányos vád azzal kapcsolatosan merült fel, hogy mennyiben lehet ez a törvény kétharmados. A pontosság kedvéért szintén az alkotmány vonatkozó szakaszát idézem. A 40/A § (2) bekezdése szerint "a rendőrségről és a nemzetbiztonsági tevékenységgel összefüggő részletes szabályokról szóló törvény elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges." Meggyőződésem, hogy tévúton járunk, ha az alkotmány normaszövegéből leszűkítő értelmezéssel csak a "tevékenység" szót emeljük ki. Az alkotmányozó itt garanciális szempontból bizonyára a jogállam előtti működés negatív tapasztalataira is tekintettel a lehető legszélesebben kívánta megjelölni a minősített többséget igénylő szabályokat. Erre utal, hogy a tevékenységgel összefüggő részletes szabályokat jelöli meg az alkotmány. Szerintem ide sorolandó a szolgálatok parlamenti ellenőrzése is, mint az egyik legfontosabb garanciális eleme a törvénynek, holott a bizottság nem nemzetbiztonsági tevékenységet folytat, hanem ezt hivatott ellenőrizni. Ennek ellenére mégsem kérdőjelezi meg senki a rá vonatkozó szabályok kétharmadosságát.

Ugyanilyen logikai alapon függ össze a tevékenységgel az azt megvalósító szervezetek rendszere. A teljes értékű, minél szélesebb minősített többségű garanciák kiépítése mellett szól az is, hogy a normaszöveg a "részletes szabályok" kifejezést használja. Az alkotmány e szakaszon kívül csak a rendkívüli állapottal és szükségállapottal kapcsolatosan, valamint a fegyveres erők feladataival kapcsolatban említi ezt a kifejezést, ott, ahol az alapjog-korlátozás, az alkotmányos rend erőszakos befolyásolása a legsúlyosabb kérdések közé tartozik.

Megnéztem itt is, hogy milyen gyakorlatot folytatott a parlament az előző ciklusban. Az alkotmány a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény elfogadásához ír elő minősített többséget, ehhez képest kétharmados arányban fogadták el az állami támogatásról szóló normaszöveget, de a kisebbségek szervezetrendszerére vonatkozó szakaszokat is. Korábbról, '90-ből is hozhatnék példát: a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény elfogadásához kellett a minősített többség, de ugyanilyen arányban kerültek elfogadásra törvényben az egyházak nyilvántartásba vételének szabályai is. A rám hagyományozott törvénytervezet a szervezetrendszerre vonatkozóan a szakszolgálatot kivéve ugyanazt a normaszöveget tartalmazza, mint a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat. Arra pedig sehol sincs benne utalás, hogy ezt ki kellene venni a minősített többség követelménye alól.

Az Alkotmánybíróság is vizsgálta már a minősített többség igényével kapcsolatos kérdéskört. A bíróság döntésében azokat a minimumkövetelményeket határozta meg, amelyeknek feltétlenül érvényesülniük kell egy minősített többséget igénylő alapjog korlátozása tekintetében. A másik oldalról, hogy tudniillik meddig terjedhet a minősített többség, az Alkotmánybíróság a következőt fejtette ki: "Megoldást jelenthet az Országgyűlés döntése az esetben, ahol már született kétharmados törvény, hisz a törvényhozó ezzel azt is eldöntötte, hogy az adott alapjogra vonatkozó rendelkezések közül melyeket kellett minősített törvénnyel elfogadni."

Ebből az értelmezésből az vezethető le, hogy a törvényhozónak bizonyos döntési szabadsága, mérlegelési jogköre van a tekintetben, hogy az adott tárgykörben mit kíván minősített többséggel szabályozni. Úgy ítélem meg tehát, hogy a tevékenységgel összefüggő részletes szabályok közé a törvényhozó joggal illesztheti be ezeket a garanciális előírásokat, melyek azt zárják ki, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatokat egy akár 50 százalék + 1 szavazattal rendelkező kormány más struktúrába szervezze. Meggyőződésem, hogy a szolgálatokat nem lehet kormányzati periódusonként, az aktuális koalíció mentén átszervezni. Mindezzel kapcsolatosan tehát azt szeretném világossá tenni, hogy a szervezetrendszer minősített többségű szabályozása elvi jelentőségű, nem pedig a sokak által túldarabolt struktúrát szeretnénk örök időkre bebetonozni. Ha most a szervezetrendszert nem minősített többséggel szabályozzuk, akkor a döntésünk azt jelenti, hogy ez a témakör többé a nagyobb garanciát jelentő, minősített szabályozást igénylő körbe nem vonható be.

Az ellenzéki képviselőkkel maximálisan egyetértek abban, hogy a törvényjavaslatban szereplő struktúra nem a legideálisabb megoldás, de lassan hat éve működik, ezen idő nagyobb része az MDF-kormány idejére esik. Elvi vitánk ott van, hogy mi nem tartjuk szerencsésnek a szolgálatok kormányzati periódusonkénti átszervezését. Ezért tisztelettel és nyugodt szívvel ajánlom elfogadni azt a megoldást, hogy a törvényt most minél szélesebb, a szervezetrendszert is magába foglaló garanciával együtt fogadjuk el, és 1997-ben, alapos szakmai előkészítést követően mint ahogy erről a bizottságban már többször szót váltottunk, megegyeztünk, sőt országgyűlési határozati szövegtervezetet is készítettünk egy többpárti konszenzus alapján egyszerűsítsük a szervezetrendszert.

A törvényjavaslat leginkább közérdeklődésre számot tartó része a biztonsági ellenőrzéssel és a biztonsági védelemmel kapcsolatos fejezet. Itt is fogalmazódtak meg eltérő vélemények, így szeretném még egyszer röviden felvázolni az általunk választott szabályozási modell logikáját. Alapvető biztonsági érdek, hogy garantálni tudjuk az állami szervezetrendszer külső, jogellenes befolyástól mentes működését, illetve az illetéktelen személyek elől megvédjük a minősített védett információkat. Ehhez kötődően a szolgálatok három területen kaptak feladatot. Az egyik feladatkör az ellenséges titkosszolgálati szervezetek tevékenységének feltárása, a terrorszervezetek felderítése és az alkotmányos működést jogellenesen befolyásolni igyekvő, leplezett törekvések elhárítása. Tehát egyik oldalon a szolgálatok tevékenységének tárgya maga a jogellenes befolyásolást célzó szervezet.

A másik feladatkör a biztonsági ellenőrzés. Ennek keretében a szolgálatok az állami működés szempontjából legfontosabb titokhordozó, illetve a legfontosabb döntéshozó vagy döntéselőkészítő személyek tekintetében vizsgálják azokat a kockázati tényezőket, amelyek kihasználásával működésük befolyásolhatóvá válhat. E második körben tehát a szolgálatok azokat a potenciális veszélyforrásokat térképezik fel, ahol az állami működés az egyes személyeknél lévő kockázati tényezők kihasználása által sérülhet.

A harmadik terület pedig a védelem. A szolgálatok nem végezhetnek az egész társadalomra kiterjedő totális elhárítást, az állami működés megzavarására irányuló jogellenes tevékenységre utaló jeleket folyamatosan ebben az értelemben csak az államhatalmi szervek csúcsán lévő személyek környezetében kutatják. Tekintettel arra, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok a végrehajtó hatalom részei, szűrő-kutató jellegű átvilágítást nem végezhetnek a többi hatalmi ág élén álló személyek vonatkozásában.

(12.40)

Ez indokolja azt, hogy a védelem és az ellenőrzés személyi köre egymástól eltér.

Az értelmezésbeli problémákat általában a 67. § (4) bekezdése okozza, ugyanis ez arról rendelkezik, hogy a védelem alá eső tisztségeket betöltő személyek közül hármat kinevezésük előtt egyszeri biztonsági ellenőrzésnek kell alávetni. Ezek: a nemzetbiztonsági bizottság tagjai, a titkos információgyűjtést engedélyező bírók és a miniszterek. E kör elsősorban a nemzetbiztonsági szolgálatok konkrét ügyei kapcsán a legvédettebb államtitkok birtokába kerülhet. Az igaz, hogy a többi, védelem alá eső személyek is ismerhetnek fontos államtitkot, de az ő ellenőrzésükre alkotmányos indokok miatt nem kerülhet sor.

A nemzetbiztonsági törvénynek nem lehet tárgya az államhatalmi ágak élén állók egymáshoz való viszonya, ezen személyek megválasztása. Ennek megfelelően maga az alkotmány részletesen rendezi a köztársasági elnök, a miniszterelnök megválasztását, ebbe a folyamatba külső törvény nem nyúlhat bele. A legfőbb közjogi méltóságok alkotmányos pozícióját nem rendezheti ez a törvény.

Ugyanígy akár az alkotmányban vagy külön törvényben rendezett garanciális szabályok határozzák meg az Alkotmánybíróság tagjainak, az Állami Számvevőszék elnökének, a Magyar Nemzeti Bank elnökének választási szabályait. Ha megválasztásuk előtt biztonsági ellenőrzésüket a tisztelt Ház feltétlenül indokoltnak tartja, akkor ennek szabályait az új alkotmányba beépítve kell majd kialakítani. Akkor válna tehát alkotmányellenessé a törvény, ha burkolt alkotmányozásba kezdene a legfőbb közjogi méltóságok pozíciójának egymáshoz mérésével. Ha ezeket az alapelveket nem sértve valamely módosító indítvány jobbá és következetesebbé teszi az ellenőrzésre és a védelemre vonatkozó szabályokat, azt természetesen örömmel elfogadjuk.

Nem szeretnék részleteiben foglalkozni a katonai nemzetbiztonsági szolgálatokkal, így csak egy kérdéskörre térek ki. A honvédelmi bizottság szolgálatokkal szembeni feladatköre és a tagok biztonsági ellenőrzése ez a témakör. A törvényjavaslat a parlamenti ellenőrzés tekintetében jelentősen kiszélesíti a nemzetbiztonsági bizottság jogkörét, ezért ezzel párhuzamosan megteremti a tagjelöltek biztonsági ellenőrzését. A honvédelmi bizottság hatáskörét a javaslat a kialakult gyakorlathoz képest nem bővíti, de nem is szűkíti. Valamennyi titkosszolgálat működésének részletekbe menő vizsgálatát, az állampolgári jogkorlátozás törvényességi felügyeletét a nemzetbiztonsági bizottság látja el. Hatásköre tehát az ágazati elv alapján kiterjed a katonai szolgálatokra is.

A honvédelmi bizottság tevékenysége során megkaphatja a katonai szolgálatok produktumait, illetve általános jelleggel vizsgálhatja az egész honvédelmi szervezet munkáját, így a katonai szolgálatokét is. Ez a munkamegosztás a két bizottság között a továbbiakban is fennmarad. Amennyiben a honvédelmi bizottság úgy ítéli meg, hogy munkájához a nemzetbiztonsági bizottság feladatkörét nem érintve olyan államtitkot kap meg, amelyhez elengedhetetlen az előzetes biztonsági ellenőrzés, ez elől nem zárkózom el. A lényeg az, hogy a titkosszolgálatok felügyelete során ne legyen a bizottságok között hatáskör-összeütközés, illetve szeretnénk minél szűkebben meghúzni a képviselőket érintő biztonsági ellenőrzés határait. Ezért egyben a többi bizottságtól önmérsékletet szeretnék kérni: az előzetes biztonsági ellenőrzés lehetőség szerint ne váljon presztízsszempontú rivalizálássá.

Szeretnék tanúbizonyságot adni arra, hogy minden olyan módosító indítványt elfogadunk, amely nem hátráltatja a törvény mielőbbi elfogadását, amely nem rontja le a közösen kialakított garanciarendszert, és amely nem lehetetleníti el a szolgálatok tevékenységét. Ezért is kérem, hogy ne mélyítsük tovább az érzelmi vagy más mesterséges alapon táplált véleménykülönbségeket. A törvény alapvető rendelkezéseiben már legalábbis konszenzusközeli állapot mutatkozott, mondvacsinált formáljogi alapon nem halogathatjuk a törvény elfogadását. Meggyőződésem, hogy senkinek sem lehet elég oka arra, hogy személyes indulattól vezérelve vagy rövid távú pártpolitikai érdekekre tekintettel továbbra is fenntartsuk az immár ötéves mulasztásos alkotmányellenességet.

Kérem tehát képviselőtársaimat és így természetesen saját, illetve koalíciós frakciónk képviselőit is , hogy az általam kifejtett elveket elfogadva zárjuk le az általános vitát, és ha kell, a részletes vita során módosító indítványokkal pontosítsák a javaslatot, hogy minél szélesebb konszenzus alapján fogadhassuk el a nemzetbiztonságot érintő egyik legfontosabb törvényt.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)