Bogárdi Zoltán (MDF)

1995. november 14.

BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy az adó az a rossz, ami nélkül egyetlenegy társadalom sem tud működni. A kérdés csupán az, ki fizesse. Merthogy az adó fizetésében mindenki egyetért, csak mindenki úgy gondolja, hogy ő túl sokat fizet, a szomszéd pedig túl keveset.Ezeket a rossz érzéseket oldandó, a törvénytervezetekbe a kormányok befogalmaznak bizonyos alapelveket, így ebbe a személyi jövedelemadó törvénybe is befogalmazott az előterjesztő bizonyos alapelveket: arányos, méltányos közteherviselés, minden jövedelem adóköteles, kivétel csak az alapelvek figyelembevételével tehető. De hogy ezek az alapelvek könnyebben emészthetők, érthetők legyenek a szavazók részére, bizonyos célokat, jelszavakat is meg szoktak volt fogalmazni így tett az MSZP-SZDSZ-kormány is.

Ezen alapelvek elhangzottak sokszor, sok helyen, és eléggé fülbemászóak is ahhoz, hogy mindenki megjegyezze őket. Csak néhányat szeretnék idézni: szociális érzékenység, szegénybarátság, beruházástámogatás, a fiatalok esélyeinek növelése, a gazdaság fellendítése és a többi, és a többi megspékelve mindez a feketegazdaság elleni küzdelemmel. Ez helyénvaló is, a gond csak ott van, hogy ezek a célok a törvény szövegében paragrafusba fogalmazva nem jelennek meg, nem találhatók nem tudom hogy miért.

(8.40)

Sokkal inkább áthatja ezt a törvényt az a cél, hogy mindenáron, bárkitől, de a 480 milliárd folyjék be a költségvetésbe.

Különböző érdekcsoportok, érdekképviseletek érdekeinek megfelelően rángatták a kormányt és ez sajnos megjelenik a törvényben , és sokkal inkább emlékeztet a nyolcvanas évek visszaosztó rendszerére ez a törvénytervezet, mintsem egy piacgazdaságú ország személyi jövedelemadójára.

Átnézve a törvényt, az ember nem csodálkozik, hogy tulajdonképpen máig sincs kész törvény előttünk. Az imént már képviselőtársam szólt róla, hogy adótábla még nincsen.

Két hetünk volt mindössze az egész költségvetés és fióktörvényeinek általános vitájára. Ez, azt hiszem, példa nélküli. Ennek ellenére nem sikerült a kormánynak a nagy, nyilvános érdekegyeztetéseket lefolytatni az érdekképviseletekkel. Azt is tudom, hogy miért. Elment az idő a nyilvánosan meg nem jelenő, a színfalak mögött tevékenykedő érdekcsoportokkal történő egyeztetéssel. Ez vitte el az időt, ezért tudta csak későn beterjeszteni a kormány ezt a törvénytervezetet. E csoportoknak sikerült is megjeleníteni érdekeiket ebben a törvényben. Csak a könnyebb érthetőség kedvéért, a teljességre törekvés nélkül néhányat szeretnék említeni ezek közül.

Akkor, amikor egy jelentős életszínvonal-csökkenés van, amikor a terhek nőnek, a behajtás szigorodik, teljesen érthetetlen volna egyébként, hogy az ingatlanértékesítésből származó jövedelmek mintegy 65 százalékos adócsökkenést élveznek a tavalyi évhez viszonyítva. Természetesen azokról van szó, akik a tőkét kivonják az ingatlanokból, nem azokról, akik ezt befektetik. Ezzel szemben, akik vállalják a most hatályos törvényben is szereplő és az új előterjesztésben is megtalálható lehetőséget, miszerint az ingatlanértékesítésből származó jövedelmüket lakásépítésre fordítják, rendkívül szigorú elbírálásban részesednek, öt év elidegenítési tilalom sújtja őket. Nem tudom, hogy miért. Hacsak nem azért, hogy a kormány fékezze a fiataloknak a mosókonyhától a lakásig való eljutását, mert erről van szó. Öt évet kell várni arra, hogy elidegeníthesse azt a lakást, amit ilyen kedvezménnyel megvásárol. A másik, ami még szigorúbb a tavalyi évi elbírálásnál az, hogy az adókedvezményt abban az esetben is be kell fizetnie, ha lakásépítésre akarja fordítani, csak amikor megvalósul a lakásvásárlás vagy -építés, visszaigényelheti. Ezzel még inkább nehezedik azon szorgalmas, saját maguknak lakást építeni akaró fiatalok helyzete, akik dolgozni és építeni akarnak.

Ugyanakkor az, aki kivonja, megkapja azt a bizonyos 65 százalékos adókedvezményt. Miért? Teszi és teheti föl bárki nyugodtan a kérdést. Azért, mert a kormány már meghirdette azt, hogy 1997. január 1-jétől be fogják vezetni az ingatlanadót. Most egy év lehetőséget kell biztosítani a nagyoknak, akik tudják érvényesíteni az érdekeiket, hogy megszabaduljanak a jövő év utáni időszakban az adó alá eső fölösleges ingatlanaiktól, és ezt a lehető legkisebb adóterhek mellett tegyék meg. Más magyarázatot én erre nem tudok adni.

Ugyanez a kategória, ami szintén teljesen érthetetlen, hogy miért szerepel a törvényben a termőföld bérbeadása két teljesen külön fogalom és külön elbánás alatt. Az egyik: legalább tízszer fordul elő a törvényben ez a bizonyos külterületi termőföld bérbeadásából származó jövedelem és az összevont adóalapba tartozik. Tehát hozzá kell adni a jövedelmekhez és adózni kell utána. Ha az előttem felszólaló képviselőtársunknak igaza lesz, akkor maximum 50 százalékkal, ha nem lesz igaza, akkor csak 44 százalékkal. Ez az a termőföld, amit magánszemélyek bérelnek. Ezzel szemben ugyanebben a törvényben a 74. §-ban pedig egy földjáradékból származó jövedelem szerepel. Ugyanannak a földnek a bérbeadása, csak itt a bérlő a szövetkezet. Ennek az adóterhe viszont szabadon választható. Választható a 20 százalékos forrásadókulcs, illetőleg hozzáírható a jövedelemhez.

Ki tudja nekem megmagyarázni, hogy miért van erre a két megkülönböztetett bánásmódra szükség? Nyilván itt is az érdekeit jól érvényesíteni tudó csoport érdekéről van szó, semmi másról nem lehet. Nem beszélve arról, hogy tudomásom szerint a kormánykoalíció készül a szövetkezetek földszerzési jogának megadására. Tehát ott kell tartani a földet a szövetkezetben, amíg azt a szövetkezet majd tulajdonaként meg tudja venni.

Meglepő, hogy az alapítványi felhasználás korábbi rendkívül szigorú szabályai most ebből a törvényből hiányoznak. Alapítványoknak sokkal könnyebben lehet jövőre pénzt átutalni, mint ez tehető volt ebben az esztendőben.

A legnagyobb káosz viszont a tőkejövedelmek, a 12. fejezet körül van. A most hatályos törvény egyetlen paragrafusban, mintegy tíz sorban intézi el azt, hogy jövedelemnek tekintendő a tőkejövedelem és adó alá tartozik. Most ugyanez két oldalra bővült, és egy keszekusza, szinte áttekinthetetlen kedvezményrendszer egymásra lapátolásából áll.

Teljesen érthetetlen akkor, amikor mindenki több terhet visel, ezen kedvezmények megadása. Nem szabad elfelejteni viszont, hogy amikor ezek a kedvezmények és természetesen a teljességre nem törekedtem a törvényben szerepelnek, és ilyen bőkezűen szerepelnek, a lakás célú megtakarítás az adóalap-csökkentések összegénél egy fillérrel sem emelkedett az elmúlt évi 12 ezer forint adócsökkentő keret fölé. Hatvanezer forint az, amit erre a célra félretehet az adózó, és ebből 12 ezer forintot írhat le az adójából. Nem emelkedett, pedig ne felejtsük, képviselőtársaim: az elmúlt évben 30 százalékos infláció volt, és ezek azok az emberek, akik takarékoskodni akarnak. Itt nem nem dolgozó, munkakerülő, hanem jövedelemmel rendelkező, takarékoskodni akaró emberekről van szó. Ők nem kaptak kedvezményt.

A másik szintén nem a legnagyobbak közül való, de meg kell, hogy említsem, az a bizonyos, a munkáltató által nyújtott étkezés támogatása, az 1600 forint. Ez sem emelkedett egy fillérrel sem. Még azoknak a munkáltatóknak sem adja meg a lehetőséget a törvény, hogy nagyobb összeggel, legalább az infláció mértékével emeljék az étkezési hozzájárulást, akik ezt anyagilag megtehetnék, illetve megtennék.

Az idő hiányában sajnos többre nincs lehetőségem.

Tisztelt Ház! Ilyen mérvű stílustalanság és kicsinyes érdekek kiszolgálása mellett azt kell mondanom, hogy aggódom. Aggódom, mert ebből rettenetes nagy baj lehet. Ugyanis azok az emberek, akik alávetettek, kiszolgáltatottak ebben a törvénytervezetben, erre rá fognak jönni. Rájönnek, és akkor mi lesz? Ezek az emberek önöktől vártak valamit. Nem azt, amit a választásokon ígértek, azt már régen nem várják. De legalább megértést, legalább valami színlelést, látszatigazságot, de valamit vártak. Ezt nem kapták meg.

(8.50)

Amit most ebben a költségvetésben látnak, az nem az, amit ők ígéretben kaptak és természetesen vártak is. Ezek az ígéretek és az emiatti csalódottság rendkívüli módon emeli, növeli az emberekben a "minden mindegy" érzését. Ez pedig egy demokráciában gondolkodó embernek, pártnak a legnagyobb veszély. A legnagyobb veszély, mert ezeket az embereket a másik oldalon várják. Ne felejtsék: a politikai mutatványosok, a politikai cukros bácsik ott állnak a túlsó oldalon, és ezeket az embereket várják. Azt ígérnek nekik, amit önöktől, a mindenkori kormánytól vártak és joggal vártak. Ezeket az embereket ezen rossz figurák, politikailag gyanús elemek karmaiba zavarják, és ettől, ebben a térségben igazán lehet félni.

Önök segítenek ezeknek az embereknek. Tessék megnézni: Brezsnyevet, Castrót meghazudtoló, a legjobb korszakukra emlékeztető beszédekben próbálják ígérni nekik azt, amit szeretnének hallani, és elhiszik, még akkor is, ha tudják, hogy nem igaz. És ezért a mindenkori kormány felelős. És ezt mindenkinek tudnia kell!

És még egy gondolat, képviselőtársaim: ez az igazi gyűlöletkeltés alapja. Ebből lehet igazi gyűlöletkeltést kreálni azoknak, akik abban érdekeltek. Csak azt nem értem, hogy a gyűlöletgyűlölők most miért nem tesznek? Miért nem tesznek valamit, valamit a gyűlölet ellen, mondjuk. Most néma hallgatás van.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a térségben meg kell gondolniuk a kormányoknak, hogy mit tesznek, és azt végig kell vinniük. Végig kell, mert ha nem, akkor a mindenkori kormány, a mindenkori koalíció csődje a demokrácia csődjévé válhat. Ezt pedig, nem hiszem el, hogy valaki is, aki demokráciában gondolkodik, akarhatja. Akarhatja mondom, és egy kicsit kétkedem, mert azért azt tudjuk, mindegy, hogy a sanda szándék milyen színben, milyen oldalon jelenik meg: a sanda szándék kezei a függönyök mögött összeérnek. És ez rendkívül veszélyes.

Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Ezt a költségvetést az elmondottak miatt támogatni nem tudom. Ilyen veszélyekbe nem kívánom egy percig se belekergetni az országot. Ezt a költségvetést és ezt a törvénytervezetet nem nyelvbotlás a költségvetés, mert fióktörvényről van szó , csak elutasítani tudom. Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)