Lusztig Péter (MSZP)

1995. november 14.

DR. LUSZTIG PÉTER (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hosszasan gondolkodtam az előző, pulpitusról elhangzott hozzászólás és a kétperces pengeváltások során, hogy nem kellene-e esetleg egy olyan javaslatot benyújtani, hogy titkosszolgálatokra márpedig nincs szükség. Aztán gondolkodtam azon is, hogy esetleg felvételi követelményként a törvényben meghatározottak mentén oda kellene írni, hogy titkosszolgálat hivatásos munkatársa az lehet, aki gúzsba kötve keringőzni tud. Jutott eszembe olyan gondolat is, hogy ha arra a megtisztelő feladatra kérnének föl, hogy a Magyar Köztársaság titkosszolgálatai részére végezzek bizalmas természetű munkát, elvállalnám-e. Úgy döntöttem, hogy nem, és a nemzetbiztonság szerveket felügyelő tárca nélküli miniszter urat a felől is meg tudom nyugtatni, hogy néhány módosító javaslatot hallgatva az ő tárcáját sem szívesen venném át, függetlenül annak tartalmától.Képviselőtársaim, nem titok, a választási kampányban, azt követően jó néhány helyen elhangzott személyemmel kapcsolatban, hogy korábban a titkosszolgálatoknál dolgoztam.

(11.20)

Rendkívüli módon tisztelem azokat az embereket, akik ezt a munkát végzik, akár irányítóként is. És minden él nélkül mondom, hogy egyszer borzasztó kíváncsi lennék az általam egyébként is igen tisztelt Boross Péter véleményére, akinek, ha nem is tudathasadásos, de meglehetősen érdekes lehet a lelkiállapota nem politikusként, hanem magánemberként , hiszen tárca nélküli miniszterként felügyelte ezeket a szolgálatokat, miniszterelnökként viselte a politikai felelősséget a teljes kormányzati munkáért, most pedig a nemzetbiztonsági bizottság elnökeként igencsak fontos feladatokat kell ellátnia.

Hölgyeim és Uraim! Talán nem követek el vele titoksértést, hogy '91-ben, amikor saját kérésemre elhagytam a szolgálatot, egy eléggé éles nemzetközi szituációban engem megkerestek a volt kollégáim. Ha hiszi, ha nem, kedves Trombitás Zoltán, kedves Wachsler Tamás, föl sem merült bennem, hogy nem az "én" kormányom van hatalmon. Föl sem merült bennem, és én úgy gondoltam, hogy a Magyar Köztársaság kormánya irányítja ezt az országot, és nekem kötelességem magyar állampolgárként segíteni, ha tudok. És én úgy gondolom talán nem erre a pulpitusra való és talán indulat is van abban, amit mondok , hogy talán valamelyest személyes bátorságot is feltételezve jó érzéssel vettem tudomásul, hogy tudtam segíteni az akkori kormánynak, a saját hazámnak.

Én az itt elhangzott módosító javaslatok alapján nem szívesen vállalnék sem hivatásos állományban, sem, ha úgy tetszik, ügynöki állományban munkát egy olyan nemzetbiztonsági szolgálatnál, amelyet alapvető kérdésekben akarnak megkötni. Én semmiféle rosszindulatot nem tételezek fel az elhangzott hozzászólásoktól. Ismerethiányra bátorkodom gondolni. Arra bátorkodom gondolni, hogy természetesen lehet a nemzetbiztonsági bizottság hatáskörét növelni. Jogtechnikai kérdésnek tartom. Egyetlenegy dolgot nem lehet csinálni: a politikai felelősséget a kormány oldaláról átpakolni a nemzetbiztonsági bizottságra. Nem lehet egy ellenőrző jogosítványokkal felruházott szervet úgy tekinteni, mintha a végrehajtó hatalomért is ő felelne. Ezt a felelősséget meg kell hagyni a miniszternek és a kormánynak. És ha ennek a felelősségnek nem tesznek eleget, legkésőbb a következő választáson megvan a lehetősége annak, hogy ezért felelősségre legyenek vonva.

Természetesen az összes ilyen egyedi esetről, amelyekről képviselőtársaim szóltak akár az MSZP soraiból Sebők képviselőtársam is, aki katonai parancsnokként az átlagosnál szélesebb rálátással rendelkezett, legalábbis a katonai titkosszolgálatok tevékenységére , egyedi esetek szintjén lehet hosszasan vitatkozni, hogy és akkor mit lehet csinálni. És lehet elméleti játékot rendezni.

Azt mondom önöknek, hogy a legnehezebb nem ennek a törvénynek az elfogadása, hanem mondjuk a nemzetbiztonsági szolgálatok speciális iskoláján az iskolán, nem a valóságban megoldani a Wachsler képviselőtársam által említett házőrző kutya kivonását, hogy be tudjunk menni és be tudjunk titkos eszközökkel épülni. Az is nagyon nehéz, néha több időt vesz igénybe, mint itt az általános vitára biztosított idő.

Lehet technikai kérdésen vitatkozni, és föl lehet tenni a kérdést, hogy képviselőtársaim rendszeresen össze akarják mosni a konkrét, Btk.-ba ütköztethető, ha úgy tetszik, elhárító tevékenységet a kormány politikai mozgásterét bővítő, megkönnyítő, információszerző tevékenységgel. Miért akarjuk bírói szintre vinni a politikai felelősséget? Abban a kérdésben, hogy valaki terrorellenes cselekményre készül, tud a bíró dönteni, el tudja bírálni, és tud dönteni arról, hogy kérem, ez megér egy technikai felderítést. De azt a kérdést, hogy X vagy Y külföldi szervezet Magyarországgal szembeni politikája hogyan alakul, már nehogy bíróval akarjuk eldönteni! Mért kéne az igazságszolgáltatás szintjére levinni a politikai döntéshez szükséges kérdéseket? Két teljesen különböző dologról van szó. Véleményem szerint nagyon helyesen foglalkozik vele a törvény-előkészítő, hogy ezt igenis, valahol az igazságügy-miniszter szintjén kellene megoldani. Nem lehet akármelyik miniszternek odatenni az engedélyezés kérdését sem. Odategyük a külügyminiszternek, ha mondjuk hiányzik az igazságügy-miniszter? Kompromittáljuk a külügyminisztert, hiszen a titkosszolgálati akciók nem mindig sikerülnek, kedves képviselőtársaim. Van, amikor balul ütnek ki. Ilyenkor valaki elviszi a balhét. Az viszi el a balhét, aki engedélyezett. Vitessük el a külügyminiszterrel? A földművelésügyi miniszterrel? A népjólétivel? Akárkinek nem lehet odaadni. De a politikai felelősség mindenképpen a kormányé, és ezt tudomásul kell venni. A parlamenti játékszabályok szerint négy évig, két évig, egy évig valaki kormányoz, és hagyni kell, hogy ezzel a kormányzati felelősséggel éljen, miközben a parlament ellenőrző szerepe a világ legtermészetesebb módján érvényesül.

Mért vitatkozunk akkor, amikor a törvény egyébként nem túl jól, nyelvtanilag szerintem kifogásolhatóan, a szerkesztésén is lehet módosítani, de taxatíve felsorolja, hogy az egyes titkosszolgálatok milyen kérdésekben járhatnak el. Márpedig, ha az adott kérdésben járhat el, akkor tessék annyi mérlegelési lehetőséget engedélyezni a titkosszolgálatnak még egyszer mondom: a politikai felelősség megléte mellett , hogy a nemzetbiztonság érdekeit különösen veszélyeztető tevékenységet megítélje.

A 24 óra, 90 nap, 48 óra kérdéséről megint nem érdemes, képviselőtársaim, belemenni egy részletes vitába, ugyanis nem eldönthető. A valóság sokszínűsége alapján nem eldönthető, hogy mennyi időre van hozzá szükség. Tessék, csináljunk egy gondolatkísérletet! Menjünk ki Magyarország területéről! Az izraeli miniszterelnököt meggyilkolták. Magyar viszonylatban a nemzetbiztonsági szakszolgálatnak nincs intézkedési joga. Ha a nemzetbiztonsági szakszolgálat egy adott telefon lehallgatása során információt kap arról, hogy X vagy Y helységben terrorcselekményre készülnek és erre néhány óra áll rendelkezésre, mit csinálnak, ha önök a nemzetbiztonsági főigazgató? Igazságügy-minisztert keresnek? Úgy döntenek, hogy ez nem az önök kompetenciája, és szépen futár útján átküldik a mondjuk tíz kilométerre lévő másik objektumba? Megvárják, míg a miniszter visszaérkezik a kormányülésről? Vagy azonnali hatállyal intézkednek? Mondjuk fölemelik a telefont, és átszólnak a rendőrségnek, megkockáztatják ezt a hihetetlen impertimenciát, fölhívják a rendőr-főkapitányt, és felhívják a figyelmét arra, hogy valami történik? Sokféle dolgot el lehet képzelni, egyetlenegy dolgot nem, hogy a bírót éjszaka fölébresszük. Egyrészt, mert a bírók, mint lelkiismeretes emberek, igen mélyen alszanak, másrészt igen nehezen tudom elképzelni, hogy egy ilyen kérdésben a bíró, mondjuk az éjszaka kellős közepén, egyszál információ, mondjuk egy kétmondatos telefonüzenet alapján dönteni tudjon.

Játékteret kell hagyni a szolgálatoknak a nemzetbiztonsági bizottság ellenőrző szerepének érvényesülése mellett, a kormány politikai felelősségének érvényesülése mellett, vagy különben teljesen fölösleges odaírni a törvény preambulumába, hogy a titkosszolgálatok feladata, hogy a törvényben meghatározott feladatok elvégzésével titkos információgyűjtés eszközrendszerével elősegítsék a Magyar Köztársaság nemzetbiztonsági érdekeinek érvényesítését. Akkor azt kell mondani, hogy nincsenek ilyen érdekeink, vagy ezeknek az érvényesítéséhez nem kívánunk titkosszolgálati eszközöket és módszereket igénybe venni.

Természetesen az apparátusok túlhatalma, képviselőtársaim, minden esetben fennáll. Nem ismerek és higgyék el, hogy objektív okoknál fogva meglehetősen sok titkosszolgálat történetét ismerem a világon egyetlenegy olyan titkosszolgálatot, amelyik működése során valamilyen formában, vagy szándékosan, vagy gondatlanul, mert ilyen is van, alapvetően nem megrögzött bűnözők dolgoznak ezeknél a szervezeteknél, ne követett volna el hibát. Ezek néha igen nagy visszhangot keltenek.

A kémkedés és a hírszerzés történetéből, kedves képviselőtársaim, azért ismerünk annyit, amennyit, mert ezek az ügyek megbuktak. Az igazán jól sikerült ügyeket nem ismerjük. Ezért aztán lehet azon vitatkozni, hogy 50 vagy 70 évig legyenek információk titkosak, de tessenek végiggondolni: ki az, aki olyan körülmények között segít egy titkosszolgálati munkát, hogy lehet már működő titkosszolgálati embereinket megvédeni, ha ezeket a védelmi időket szubjektív alapon lerövidítjük, és valamiféle mumussal hadakozva úgy döntünk, hogy a törvényesség mindenekelőtt való érvényesítése a nemzetbiztonsági érdeket oly módon ronthatja le, hogy tulajdonképpen nemzetbiztonsági szolgálat működésére nincs is szükség?

Én magam is adtam be módosító javaslatokat. Én magam is úgy látom, hogy a törvény jó néhány rendelkezése finomításra szorul. De abban politikai konszenzusnak kellene lenni, hogy működőképes titkosszolgálatokat akarunk. S ha ez a politikai konszenzus megvan, akkor nekem mély meggyőződésem a kormány nevében ugyan nem nyilatkozhatom, de kormánypárti képviselőként felelősséggel állíthatom , hogy mi olyan titkosszolgálati működést szeretnénk látni, ahol igenis, az ellenzéknek, beleértve a nemzetbiztonsági szolgálatokat is, úgy érvényesül az ellenőrző szerepe, hogy az nem rontja le a kormány politikai felelősségét a kormányzásért, az ország dolgainak a viteléért. Ebben a reményben nyújtottam be a módosító javaslataimat.

Még egyszer mondom, mert itt Trombitás Zoltán képviselőtársam ne haragudjon, nem tudom megállni, képviselőtársam, hogy ne reagáljak rá azt mondta, hogy minden titkosszolgálat hajlamos szert tenni túlhatalomra. Nekem ab ovo eszembe nem jutott, hogy akár Boross Péter, akár Füzessy Tibor minisztersége alatt a titkosszolgálatokat eleve elrendeltetetten rossz célra használták föl. Én mind a két miniszterről feltételeztem, és a következő kormányokról is feltételezem, hogy az ország javára kívánják azt felhasználni. És ebben én partner vagyok mindegyik kormánynál. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

(11.30)