Kiss József (MSZP)
DR. KISS JÓZSEF, a szociális és egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A parlament szociális és egészségügyi bizottsága 1995. november 16-ai ülésén megvitatta a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény, valamint a gyógyszertárak létesítéséről és működésük egyes szabályairól szóló 1994. évi LIV. törvény, továbbá a munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról rendelkező T/1644. számú törvényjavaslatot, és annak általános vitára bocsátását 11 igen szavazattal, 1 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett támogatta. Ez magyarázatra szorul! A bizottságban hosszas és tartalmas vita alakult ki; itt nem vállalkozhatom másra, mint a leglényegesebb elemek kiemelésére.
1. Senki nem vitatta érdemben, hogy a törvénymódosítások beterjesztése nem tűr halasztást, így a bizottsági ülésen a társadalombiztosítási önkormányzatok jelen lévő képviselői, vagy a Magyar Gyógyszerész Kamara, vagy a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének képviselője sem vitatta, hogy a törvényjavaslat általános vitájának megkezdése halaszthatatlan és fontos az esetleges tartalmi kifogások ellenére is.
2. A vitában is nyilvánvalóvá vált, hogy a benyújtott módosítások formailag megnyitják az 1975. évi II. törvény mindazon paragrafusait, amelyek változtatása a jelenleg is folyó érdekegyeztetési folyamatban változásban van, így lehet esély arra, hogy a költségvetési és a társadalombiztosítási alapok költségvetéséről szóló törvény vitájával párhuzamosan módosító javaslatokkal a kompromisszumok átvezethetők legyenek.
3. Röviden térnék ki azokra a témákra, amelyek a legélénkebb vitát váltották ki a bizottság ülésén.
Az egyszerűbben kezelhető ügyekről szólnék először.
Idegen elemként van jelen a módosító javaslatban az úgynevezett vegyes rendelkezések között a 24. § első három bekezdéseként a gyógyszertárak létesítéséről és működésük egyes szabályairól szóló 1994. évi LIV. törvény módosítása, amelyet lehet csak egy határidő-módosító apró módosításnak is tekinteni, de lehet egy, a gyógyszertár-működtetéshez szükséges személyi jogot jelentősen kiürítő módosításnak is értelmezni, ami szellemében alakítja át az 1994. évi LIV. törvényt. Ezzel a módosítással egyébként ebben az értelemben is egyetértett a bizottság többsége, és ebben a szellemben is támogatja ezt az indítványt.
A javaslat megváltoztatja az éves nyugdíjemelések eddig szokásos módjait mint ahogy itt miniszter úr az expozéjában említette , amely, valljuk be, gyakran méltatlan vitákkal is járt évente kétszer a Ház nyilvánossága előtt, és megszünteti azt a lebegtetett bizonytalanságot, hogy a nyugdíjemelés eddig az adott évi várható nettó átlagkereset növekedéséhez volt kötve, míg a jövőben a tervezet szerint az előző évi tény átlagkeresetnek megfelelően növekedhetne a nyugdíj.
(17.40)
Az 1995. évi tény- és a '96. évi várható adatok között nincs akkora különbség, ami érdeksérelemmel járna a nyugdíjasok számára. Jelentős előrelépésnek tekinthetjük akkor azt, hogy a parlamenti viták nélkül, automatikusan történhet meg a nyugdíjak emelése; ezt csak üdvözölhetjük, ha a végrehajtás konkrét szabályaiban vannak és lesznek is még viták a következőkben.
Élénk vitát váltott ki és valószínűleg a következőkben is a legvitatottabb problémák egyike lesz a keresőképtelenségi napok finanszírozásának megosztása a társadalombiztosítás és a munkáltató között. Miniszter úr is említette, a vitában is élénken megfogalmazódott: komoly aggályok merülnek föl azzal kapcsolatban, hogy az eddigi 10 nap betegszabadság, majd ezt követően táppénz amit a társadalombiztosítás finanszírozott rendszer helyett 15 nap betegszabadság, majd ezt követően táppénz, amelynek egyharmad részét a munkáltató, kétharmad részét a társadalombiztosítás finanszírozza. Az erre való átállás komoly aggályokkal jár.
Az első, az alkotmánybírósági álláspont tűnik a legkevésbé aggályosnak, hiszen az alkotmánybírósági döntés a Bokros-csomaggal kapcsolatban valószínűleg itt is alkalmazható, és úgy tűnik, hogy még arányosnak tekinthető ez a bizonyos megosztás a munkáltató és a társadalombiztosítás között. Az Egészségbiztosítási Pénztár nem tartja kezelhetőnek és megvalósíthatónak ezt a megoldást. Állításuk szerint a táppénzes kiadások egyharmadának munkáltatókra terhelése, az már a 15 nap betegszabadság letelte után például egy háromnapos táppénz esetében egy nap terhelését jelenti, ennek költségei, a behajtás költségei valószínűleg meghaladják a befolyó összeget, amivel egy munkáltatótól egy nap táppénz kiadásait meg tudja téríttetni a társadalombiztosítás.
Érdekes, hogy az Érdekegyeztető Tanácsban sajtóból szerzett információink alapján támogatták ezt a javaslatot a munkáltatói oldalról is. Valószínűnek tartom, hogy azért, mert az Érdekegyeztető Tanácsban jelen lévő munkáltatói, munkaadói képviseletek a nagyobb munkáltatók képviseleteit jelentik, vagy legalábbis nem biztos, hogy szignifikánsan lefedik a magyar munkáltatói réteget. Úgy tűnik, hogy a nagyobb munkáltatóknál ahol érvényesül a biztosítás alapelve, amiért a biztosítást kitalálták: a szolidaritás elve , ezeknél a munkáltatóknál egy járulékcsökkenés és egy átterhelése a táppénzkiadásoknak még elviselhető terhet jelent. Míg a járulékcsökkenés ugyanakkor a törvényben általános és egyetemleges, tehát mindenkitől enged el hadd ne mondjam ki a százalékot, mert miért pont az a százalék lenne igaz, amit én most kimondok , ebben az esetben az átterhelés viszont nagymértékben függ attól, hogy az illető munkáltatónak mennyire van szerencséje, mennyire nyúlt bele a munkavállalóinak a kiválasztásakor abba, hogy beteget, rokkantat, idősebbet is alkalmazott. Úgy érzem, hogy főleg a kis munkáltatóknál, ahol nyilvánvaló, hogy az egész vállalkozás elbírja három fő foglalkoztatását és ezzel egyensúlyban van, ugyanez a vállalkozás fejreáll, csődbe megy, ha az egyik fő kiesik, tartósan keresőképtelen állományba kerül, helyettesíteni kell, és a munkáltatónak a helyettesítés költségei mellett kell esetleg még viselni egy tartós keresőképtelen állomány egyharmad táppénzköltségeit. Ezt megfontolásra ajánljuk; ugyanakkor úgy tűnik, hogy az Egészségbiztosítási Pénztár ajánlatában lennének olyan elemek, amelyekkel valamilyen egyensúly, kompromisszum mentén kezelhető lenne a kérdés.
Bizottságunk legélénkebben kormánypárti és ellenzéki oldalról egyaránt azt vitatta, hogy a tervezet a kormányt hatalmazza fel arra, hogy egyes területeken térítési díjakat állapítson meg, azaz módosítsa a térítés nélkül igénybe vehető és a térítéses ellátási kört. Eddig is voltak ilyen kormányrendeletek, a 89/90-es vagy a 107/1992-es, magyarán szólva a rendszer eddig is valamilyen módon így működött de nem volt egy általános felhatalmazás. Ha itt egymás között vagyunk mert már megint szűkül az a kör, amelyik így estefelé társadalombiztosítási kérdésekkel is foglalkozik , azt jelentené ez a törvényhely, hogy a szép magyar szóval "co-paymentnek", de nevezhetnénk végre általánosan biztosítotti hozzájárulásnak, tehát ennek a kérdéskörét igyekszik a javaslat törvénynél alacsonyabb szinten, alacsonyabb jogszabályban, kormányrendeletben rendezni. Ez komoly alkotmányos aggályokat vetett fel a bizottságban.
Többen felvetették: aggályosnak tartható, hogy törvény szabályozza a fizetési kötelezettségeket és rendelet az ingyenes szolgáltatások körét. Bizottságunk nem tekinthető profinak alkotmányossági, alkotmányjogi kérdésekben, de szíves támogató figyelmét kérjük hozzáértő képviselőtársainknak és hozzáértő bizottságoknak, szem előtt tartva azt a Murphy óta közismert tényt, hogy valószínűleg profik alkották a Titanicot és amatőrök a bárkát.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)