Csehák Judit (MSZP)

1995. november 19.

DR. CSEHÁK JUDIT (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Szocialista Pártban szociálpolitikával foglalkozó képviselőkkel együtt megtárgyaltuk ezt a törvénytervezetet, és ez a családias légkör és a vacsoraidő talán megengedi, hogy egészen őszinte legyek. Legelőször is arra a rezignált megállapításra jutottunk e törvény kapcsán is, hogy nehéz ma kormánypárti képviselőnek lenni. Kormánypárti felelősségérzetünkből adódóan legelőször is arra a megállapításra jutottunk néhány tartózkodástól eltekintve , hogy általános vitára alkalmasnak, támogatandónak fogjuk tartani ezt a törvényjavaslatot. Mint erről már Kiss József képviselőtársam szólt, legelőször is abból az okból, hogy szükség van ennek a törvénynek a módosítására, el kell fogadni december 31-éig, nagyon sok bizonytalanságot jelentene, ha ez elhúzódna, és mert mi magunk is arra számítunk, hogy az érdekegyeztetéssel folytatott vitákban és a tárcák egymás közti egyeztetésében még tisztázhatók azok a nyitott kérdések, amelyekre ma nem tudtunk választ kapni.

Két kérdésben azonban alapvető érdemi módosítás nélkül nem fogjuk tudni támogatni a törvényjavaslatot. Ezért képviselőtársaimmal magam is azt remélem, hogy ezeket a lényeges véleménykülönbségeket sikerül a következő hetekben egymással tisztázni és elsimítani. Ezek a kifogások semmi esetre sem politikaiak. Ezek kizárólag szakmai kifogások. Éppen ezért remélem, hogy lesz esély az egyetértésre.

Miután azonban kormánypártiak vagyunk és a szakmai kifogásunk komoly, úgy gondolom, kicsit lényegesebb magyarázatra és elfogadható érvelésre van szükség ahhoz, hogy önök ezt megértsék. A társadalombiztosítási törvénynek valamennyiünk igénye szerint hosszú távra tartósnak, kiszámíthatónak kellene lennie. Ma mosolyogva olvassuk azokat a munkákat, amelyek arról számolnak be, hogy akár 1975-ben, de még 1929-ben is milyen hosszú távra tervezték, és biztosításmatematikusok, statisztikusok és demográfusok milyen komoly előszámításokat végeztek azért, hogy kiszámítható nyugdíjrendszer, kiszámítható társadalombiztosítási jogszabályok garantálják a társadalom széles körű biztonságát.

Azért gondolunk vissza erre mosolyogva, mert a mi rendszerünk olyan, amiben a demográfiai előszámításoknak és a kiszámíthatóságnak sajnos kevés esélye van, sokkal inkább függ a társadalom, a gazdaság teljesítőképességétől, a munkavállalók számától, a munkavállalók járulékfizetésének mértékétől, az ellátandók számától és azoktól a társadalmi kockázatoktól nyugdíjtól, betegségtől, megözvegyüléstől , amelyek finanszírozására, kiegyenlítésére szolgálnak a társadalombiztosítási ellátások. Tudjuk tehát, hogy itt álmodozásra semmi ok, a hazai társadalombiztosítási törvények bizony évről évre módosításra kell hogy kerüljenek. Azonban éppen azért, mert tudjuk, hogy a társadalmi kényszerek milyen súlyosak nem tekinthetünk el attól, hacsak nem akarjuk saját magunkat a foltozó varga helyébe képzelni, hogy milyen is ennek a társadalombiztosításnak a fazonja, vagy milyen kellene hogy legyen. Ezért minden év végi sürgetettségünk ellenére is kénytelenek vagyunk abból a szempontból is végigtekinteni a módosító javaslatokat, hogy ezek hova visznek el, milyen irányba fejlesztik vagy milyen irányba változtatják meg a társadalombiztosítási törvényeket.

Engedjék meg képviselőtársaim, hogy a jobb értelmezés kedvéért elmondjam, mi milyen ismérvek alapján módosítottuk vagy tekintettük át a társadalombiztosítási törvény módosítását.

Koncepcionálisnak két kérdéskörben találtuk a módosító javaslatot. Itt szólt már miniszter úr arról, hogy változtatni kívánja a törvényjavaslat az évenkénti nyugdíjemelések rendszerét. Ez a módosítás a koalíciós pártok kormányprogramjában is benne van. Mi ennek a bevezetését üdvözöljük, valóban biztonságot teremt.

A járulékcsökkentés, illetve a járulékelrendezés is egy olyan koncepcionális kérdés, aminek a fontossága, időszerűsége ellen nehéz volna bármilyen érvet is felsorakoztatni. Az, hogy milyen vitánk van a járulékcsökkentéssel kapcsolatban, erre majd ki fogok térni.

Sajnos azonban a reformnak nevezett, de inkább gazdasági vagy adminisztratív kényszer szülte javaslatok vannak többségben. Mi ilyennek tekintjük a táppénzszabályok módosítására, a co-paymentnek nevezett lakossági vagy betegek általi hozzájárulás bevezetésére, a nyugdíjalap kiszámításánál érvényesülő degresszív szabályok változtatására, még pontosabban a változatlanságára és a kiegészítő biztosítások kedvezményének a csökkentésére irányuló javaslatokat. Ezekről is fogok majd szólni.

Természetesen igen jelentős terjedelemben foglalkozik a törvény erről szólt miniszter úr is a járulékbeszedés szabályaival, a végrehajtás, az elévülés, a követelések, tartozások kiegyenlítésének a sorrendjével. Ezekre is szükség van. Tulajdonképpen nagyon fontos volna szólni de itt erre most nem lesz lehetőség, ha meg akarom őrizni az önök figyelmét azokról a javaslatokról, amelyek nem kerültek a törvénybe. A Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat fontosnak tartotta volna, hogy a társadalombiztosítási ellátások legmagasabb összeghatárát valorizáljuk. Önök tudják azt, hogy az évi 900 ezer forinton felüli havi 75 ezer forintos összeghatár évről évre csökkent, és ebben ugyan van koncepció, hogy a kötelező biztosítás keretében egyre kisebb összegeket fogadjunk be, és lehetőség szerint tereljük át az e fölötti részeket a kiegészítő biztosítások közé, azonban a biztosítási összeghatár egy ilyen mértékű elértéktelenítése egyrészt anyagilag hátrányos a nyugdíjbiztosítás számára hiszen jövőre azzal, hogy nem változtatjuk ezt az összeghatárt, mintegy 6-8 milliárd forint bevételtől esik el , másrészt pedig teljesen ellenérdekeltté teszi a munkavállalókat a továbbdolgozásban.

Olyan mértékben csökkennek az induló nyugdíjak a következő években, amit semmilyen ösztönzés nem kompenzál. Ezért meggyőződésem szerint, a mi véleményünk szerint a társadalombiztosítás nemcsak bevételtől esik el, hanem a korhatáron való nyugdíjba vonulással vagy a korhatár előtti, sürgetett nyugdíjba vonulással jelentős kiadásokat vállal fel. Ezt a két dolgot meggyőződésünk szerint együtt kellene mérlegelni. Ezért sajnáljuk, hogy ez nem maradt ki. Erre már nem fogunk tudni házszabályszerű módosító javaslatot megfogalmazni, de ezt a kérdéskört vizsgálandónak tartjuk.

Nem hiszem, hogy szó nélkül el lehet menni amellett, hogy nem került be a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat arra vonatkozó javaslata, hogy csökkentsük a tanúvallomással elismerhető szolgálati idők mértékét. Nem hiszem, hogy ma Magyarországon a feketegazdaság ilyen terjedelme mellett el lehetne vállalni egy olyan típusú társadalombiztosítást, amelyik tulajdonképpen a szolgálati időből öt esztendőt tanúvallomással igazoltat. Ehhez semmiféle járulékfizetés nem kapcsolódik, és ezt a társadalombiztosítás kifizeti.

Kérdezem én: miért kéne akkor az embereket bejelenteni, ha tanúvallomással öt évet lehet igazolni járulékfizetés nélkül? Elképesztőnek tartom, hogy ez a módosítás miért nem került be a törvénybe. Természetesen vizsgáltuk a tekintetben is a törvényt, hogy hány szakasza foglalkozik az ellátásokkal és hány a járulékfizetés szabályaival. Érthető talán, hogy az ellátásokkal tíz paragrafus foglalkozik, míg lényegesen nagyobb terjedelemben, mintegy 15 passzusban és valóban, ahogy Kiss József mondta alkotmányjogászoknak és jogszabály-szerkesztésben csemegéző szakembereknek való olvasmány a zárórendelkezések fejezete, amely tulajdonképpen kétszer annyi törvényhelyet módosít, mint amennyi magában a törvényjavaslatban szerepel.

E tekintetben is lettek volna bizony ha mi vagyunk az alkotmányügyi bizottság komoly aggályaink és felvetéseink. Jelentem azonban az előterjesztőnek, hogy végigolvastam tegnap a zárórendelkezések valamennyi passzusát, tudom, hogy miről szólnak, és természetesen ezekhez is fogunk módosító javaslatokat megfogalmazni.

Örömtelinek tartom, hogy legalább az általam koncepcionálisnak nevezett két dolog szerepel a kormányprogramban. És nagyon fontosnak tartom megemlíteni azt ez a komoly kifogásunk , hogy a reformnak nevezett változtatások mindegyike sajnos ellentétes a kormányprogram célkitűzéseivel.

Két olyan tényről szeretnék beszélni, ami tulajdonképpen a lényeges kérdések közül megjegyzésekkel, de támogathatónak látszik. Az egyik a nyugdíjemelés szabályainak a változása. Erről szólt már miniszter úr is, Kiss József is, nem térnék ki rá részletesen.

(18.10)

Számunkra bármelyik változat, mind a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzaté, mind a kormányé támogatható.

A járulékcsökkentés ügye a másik kérdés. Tulajdonképpen való igaz, hogy nemcsak gazdaságpolitikai szempontból szükséges a járulékcsökkentés, hanem annak okán is, hogy az elmúlt évben a társadalombiztosítási ellátások, az egészségügyi ellátások közül kimaradt a fogászati ellátás, a mentőszállítás korlátozódott, a szanatóriumi ellátások terjedelme csökkent, és tulajdonképpen az üzem-egészségügyi szolgálatot sem finanszírozza a társadalombiztosítás. Ha munkáltató lennék, én sem mennék el szó nélkül e tények mellett, és megkérdezném a kormányt, hogy milyen járulékcsökkentéssel kívánja ezt ellentételezni.

Természetesen a kormány nemcsak ezért kívánja csökkenteni mintegy 4 százalékos mértékben a járulékokat, hanem részben a feketegazdaság korlátozása, részben a foglalkoztatás élénkítése, ösztönzése miatt. Azonban én kicsit farizeus megoldásnak tartom részben ezeket a javaslatokat, részben a változtatást, részben pedig az egyéb törvényekben szereplő munkáltatói terheket. Egy költségvetési intézményben például az történik, ha a kormány javaslatát szavazza meg a parlament, hogy éves átlagban 3,5 százalékkal csökken a társadalombiztosítási járulék szintje. Az önkormányzati intézményeknél a költségvetés megadja nemcsak a csökkentést, hanem a 44 százalékos társadalombiztosítási járulék összegét, ugyanakkor 4,2 százalékot azonnal be kell fizetni munkáltatói járulék címén. Tehát miközben 3,5 százalékkal fizet kevesebbet a társadalombiztosításnak, 4,2 százalékkal emelkedik egy másik kötelezettsége.

De 15 napra nő a betegszabadság kifizetésének kötelezettsége is, ami újabb terheket jelent, és természetesen a kormánytervezet szerint még a 15 napon túli táppénz egyharmadát is a munkáltatónak kell fizetnie. Én tehát igazában a munkaerő költségeinek csökkentéséről nem beszélnék; valójában arról van szó, hogy bizonyos ágazatokban, bizonyos munkahelyeken valóban csökken ez a teher, és vannak olyan ágazatok, intézmények, ahol ez a tehercsökkenés nem fog bekövetkezni.

Én a legnagyobb gondot abban látom, hogy amikor a társadalombiztosítási járulékmérték-csökkentést végiggondolja a kormány, akkor ezzel egyidőben és ezzel egyenrangúan nem gondolkodik arról, hogy ily módon a munkáltatónál maradó pénzt miként lehetne a kiegészítő nyugdíjbiztosításba és a kiegészítő egészségbiztosításba becsatlakoztatni. Hiányzik a fogadókészség, ez különösen az egészségbiztosítás területén igaz. Most lenne itt az ideje, amikor járulékcsökkentés van, hogy ezek a szolgáltatások kiépüljenek. Ha most nem épül ki, amikor egyszerre van bérkövetelés a társadalomban és egyszerre a társadalombiztosítási járulékcsökkentés esélye is megvan, akkor a következő években még kevesebb esélyünk és lehetőségünk lesz ennek a rendszernek a kiépítésére. Azt én nem tartom elfogadható megoldásnak és a legnagyobb bajom ezzel a szabályozással éppen az , hogy csökkentjük a társadalombiztosítási járulékot, kevesebb lesz az egészségpénztár bevétele, és ezt a kieső pénzt tulajdonképpen úgy akarom ellensúlyozni, hogy csökkentem az egészségügyi szolgáltatásokat, és ezeket a szolgáltatásokat a kórházban, a rendelőben a beteg emberrel akarom megfizettetni. Ez a járulékcsökkentésnek társadalmilag nem elfogadható módja. Hangsúlyozom még egyszer, márcsak azért sem, mert a kiegészítő biztosítások ma nem állnak széleskörűen rendelkezésre. Ezért magam is azok közé tartozom, akik az alacsonyabb mértékű tb-járulékcsökkentést pártolják, annak ellenére, hogy tisztában vagyok a kérdés fontosságával.

Esett szó róla, de engedjék meg, hogy az elfogadhatatlan ügyek között én is hadd szóljak arról a szabályozási pontról, amely biankó felhatalmazást akar adni a kormánynak arra, hogy a térítésköteles egészségügyi ellátásokat kormányrendeletben szabályozza. Kezemben van természetesen a népjóléti miniszter úrnak a korábbi előterjesztése is, amely október 11-ei dátumot visel. Akkor még a népjóléti miniszter úr nagyon helyesen azt írja le a kormány-előterjesztésben vagy annak egy tervezetében, hogy a részleges térítési díj alkalmazhatóságának meghatározása a parlament döntési kompetenciájába tartozik, ezért magának a társadalombiztosításról szóló törvénynek kell tartalmaznia azokat az eseteket, amelyekben a biztosított nem térítésmentesen jogosult az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére. Nagyon fájlalom, bár pontosan tudom és megértem, hogy miért változott meg, miért kellett megváltoznia a tárca álláspontjának, de nem szabad, hogy a törvényhozás helyt adjon ennek a módosításnak, és hogy mi ezt támogassuk.

A koalíciós pártok kormányprogramjában az a célkitűzés szerepel, hogy az egészségbiztosítási törvényben viszonylag rövid időn belül fogjuk szabályozni, felsorolni azokat az ellátásokat, amelyekre az állampolgárok jogosultak a kötelező egészségbiztosítás keretében. Ezt semmilyen kormányrendelet nem helyettesítheti! Tulajdonképpen, ha arról van szó, azt kell szabályoznunk, ami az előterjesztő eredeti szándéka, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő kórházak térítést kérhessenek a hosszú ápolású részlegeken, akkor jelentem, hogy 1993 óta a jelenleg érvényben lévő társadalombiztosítási törvényben ez a lehetőség benne van. Ezzel a lehetőséggel ma is élhetnek a kórházak. Tehát ha ezt az inkriminált passzust kihagynánk és semmit nem írunk be a törvénybe, akkor is a kormány eredeti szándéka szerint ezek a kormányrendeletek megjelenhetnek.

Szeretném elmondani, hogy természetesen gondolkodtunk a megoldáson. Nekünk is az a javaslatunk, hogy ezt az alkotmányügyi vitát, a szabályozásnak ezt a kérdéskörét rendezni kell. Erre van megoldás, csak a kormány belátásán múlik, hiszen ez nem anyagi konzekvenciákkal járó dolog, a társadalombiztosítási járulékcsökkentés és a táppénz kérdésében pedig még az Érdekegyeztető Tanács pénteki ülése előtt kellene egy újbóli egyeztetésen az értelmes, használható megoldásokat megtalálni. Ugyanis, mint azt Kiss József képviselő úr említette, azt nem tartjuk járható útnak, hogy egy csomó olyan munkavállaló esetében, akik nem tartoznak üzemi kifizetőhelyhez és ezek vannak ma többségben minden egyes, 15 napot meghaladó táppénzes eset után a társadalombiztosítás maga számítsa ki, hogy hány forinttal tartozik neki a munkáltató, erről értesítse őt, aztán sürgesse, aztán szedje be külön. Ezzel csak a társadalombiztosítási kintlevőségek nagyságrendje szaporodik, ezzel csak pro forma tudjuk részben betömni azt a költségvetési hiányt, ami a társadalombiztosítási költségvetés és az ország költségvetésében egyelőre még bizony ott van, és aminek a fedezetét valahogyan ezekben a költségvetésekben meg kellene találnunk.

Elnézést kérek a hosszas felszólalásért, köszönöm a figyelmüket. (Taps.)