Surján László (KDNP)

1995. november 19.

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Sok minden elhangzott már ennek a törvénytervezetnek a tárgyalása során a mai napon. Engedjék meg, hogy néhány lényegesebb dolgot én is kiemeljek, vállalva az ismétlés kockázatát, mert úgy látom, hogy elég sok egybecsengő gondolat fogalmazódott meg a különböző pártokban. De talán a kormány számára nem káros, ha ezek egybecsengően elhangoznak a Ház több oldaláról, mert a módosítások elfogadása vagy elutasítása ügyében talán iránymutató lehet.Alapvető problémaként az a helyzet kerülhet elő bevezetőben, amelyet a miniszter úr is említett a saját bevezetőjében. Ő azt mondta, hogy hosszú-hosszú előkészítő tárgyalások állnak ezen törvényjavaslat mögött, amelyekről az is kiderült a miniszteri expozéban, hogy még nem fejeződtek be. Innentől fogva egy lehetetlen helyzetbe kerülünk, mert például nagyon komolyan kellene foglalkoznunk a járulékcsökkentés hatásával mind a tb-alapok várható költségvetésére, hiányára, a járulékbehajtás problematikájára és sok mindenre. De ha nem tudjuk, hogy milyen mértékű lesz ha egyáltalán lesz ez a csökkentés, akkor egy ilyen jellegű vitát teljesen értelmetlen lefolytatnunk.

Próbáljuk tehát figyelmünket centrálni, elsősorban azokra a kérdésekre fordítani, amelyek a jelen törvénytervezet és az újsághírek alapján némileg szilárdabb talajon állnak! Az egyik ilyen kérdés a társadalombiztosítás táppénzkiadásainak a kérdése. A társadalombiztosítás kiadásainak fedezetére járulékot kell fizetni mondta ki és mondja ki ezután is a törvény, amely úgy folytatódott, hogy: az ellátások kifizetését az állam akkor is biztosítja, ha a kiadások meghaladják a bevételeket. Most e két mondat közé a javaslat beiktatja azt az utalást, amely arról szól, hogy a táppénzkiadásokhoz a munkavállaló is hozzájárul. Mi történik akkor, ha a munkavállaló időközben, mondjuk, a betegség alatt tönkremegy? Lehet ezt kezelni eljárási ügyekkel, de a törvény maga világosan nem kezeli; és nem világos, hogy az a garancia, amely egyébként ebben a paragrafusban benne van, hogyan és mi módon érvényesül. Nyilvánvalóan úgy kell érvényesíteni, hogy a dolgozó ne járhasson rosszul és ne maradhasson ellátatlanul, mert ez alapvető kérdés.

A törvény 2. §-a a biztosítotti körbe helyezi a szakmunkástanulót. A kereszténydemokraták ennél a pontnál kihúzhatnák és kihúzhatják magukat némi büszkeséggel, mert a 75/II. ez előtti módosítása során nagyon élesen kifogásoltuk azt a korábbi módosítást, amely a szakmunkástanulók egy részét kivonta a biztosítotti körből, vagy legalábbis megadta erre a lehetőséget. Úgy gondoltuk akkor is, és úgy gondoljuk most is, hogy a bismarcki típusú betegbiztosítás, amire alapozva már a múlt század végén Magyarországon is megfogalmazódott a törvény, alapvetően munkásbiztosítás volt, ahol a tanoncot együtt kezelték a szakmunkásokkal. Ezt az elvet feladni nem szabad, s ilyen értelemben most üdvözlöm a törvénynek azt a szándékát, hogy ezt a problémát megoldja és egyértelműen rendezi. Valójában egy kicsit ellenzékiként hozzá kell tennem, hogy érdemes lett volna talán már akkor is odafigyelni arra, amit mondunk. Azt mondta Csehák Judit képviselőtársam, hogy nehéz ma szociális ügyekben és társadalombiztosítási ügyekben kormánypártinak lenni. Hozzáteszem, kedves képviselőtársaim, hogy nehéz ellenzékinek is lenni, és azokkal a gesztusokkal, hogy egy néhány hónappal később a kormány visszaigazolja a kritikánkat, valamelyest enyhülnek ezek a nehézségek, de nem oldódnak meg.

A legnagyobb problémák egyikét én a 3. §-ban látom, ahol egy laza mozdulattal a kormány megkapja azt a jogot, hogy bármikor bármit csináljon az egészségbiztosítás területén. Nagy örömömre szolgált, hogy miniszter úr fölvetette azt a nyitottságot, hogy ebben az ügyben törvényi védelemre van szükség, és erre a kormány, úgy látszik, hajlandó.

Kérem szépen, elfogadhatatlannak és elképzelhetetlennek tartom, hogy egyáltalán ideterjesztettek egy ilyen javaslatot! Egy olyan javaslatot, hogy mindenfajta megkötöttség nélkül a kormány lakossági önrészesedést vezessen be; egy olyan tavasz után, amikor a fogászati ellátást kivették, majd aztán nagyon kemény képviselői munkával egy jó részét visszatették a biztosításba. Mert nem hangzott rosszul, amit a miniszteri expozé mondott, hogy bizonyos, különleges, nem alapvető... jaj, édesanyám, csakhogy a fogtömés óta az emberben egy kicsit a kételyek fölmerülnek! Tehát igen, el tudom képzelni, hogy megegyezés születhet, akár konszenzus is születhet bizonyos esetekben, de ennek a konszenzusnak csak itt, a parlamentben lehet megszületnie. Ez nem személyi kérdés, nem az a kérdés, hogy most ebben a miniszterben bízom, abban meg nem bízom.

Parkinson óta tudjuk, hogy ha egy hibát el lehet követni, azt előbb-utóbb el is követik. Óriási lenne a kísértés, és hogy így mondjam egy szociálisan kényes helyzetben egy kormány jobban teszi, ha a felelősséget ebben az ügyben ráhárítja a parlamentre. De ez nem ráhárítás, ez megítélésem szerint alkotmányos kérdés. Abban a dologban, hogy egy biztosítási rendszer milyen mértékben nyúlhat be a biztosítottak zsebébe, ebben kormányrendeletet nem szabad fölvállalni.

Nem folytatom, mert hosszasan lehetne érvelni még e rendelkezés hibás volta ellen, de megtették ezt már képviselőtársaim is. És még egyszer visszaigazolom azt az expozéban elhangzott tételt, hogy ebben az ügyben a kormány nyitott; akkor valóban szülessen olyan módosító javaslat, akár hatpárti vagy többpárti a magam részéről szívesen együttműködöm bármelyik másik frakcióban a dologban érintett képviselőtársaimmal , amely ezt a kérdést megnyugtatóan rendezi.

(19.10)

Ehhez képest egészen apróság a törvényjavaslatnak az az általam szintén támogatható gondolata, hogy szerződéses viszonyban legyen a receptírási joggal rendelkező orvos és a társadalombiztosítás.

Van azonban itt egy olyan elem, amelyet szeretnék kiemelni, nevezetesen a ma is élő pro família családi célú orvosi receptírási lehetőséget. Ennek is meg lehet szabni és meg is vannak szabva, de talán lehetne még pontosabban a szabályait, de ne vegyük el az orvosoktól azt a lehetőséget, hogy nem egy társadalombiztosítási apparátus kénye-kedvétől függő módon, orvosi diplomájukat arra használják fel, hogy családtagjaiknak, saját maguknak megfelelő szakmai bölcsességgel nyilvánvalóan, de ezt rá kell bízni az orvosra társadalombiztosítási támogatású recepteket írjanak fel. Ha van negatív tapasztalat én magam nem tudok róla , akkor legyenek nagyon kemény, személyre szabott szankciók, ha valaki ezzel a pro família recepttel visszaél. Akkor legyen kizárva, legyen ilyen büntetés, olyan büntetés, de nem hiszem, hogy a magyar orvostársadalom e tekintetben különösebb bűnöket elkövetett volna; nagyon biztos vagyok benne, hogy ez nem így van.

Viszont nagyon régi orvosi hagyomány, hogy ezen a téren kell engedni valamilyen fajta ha úgy tetszik előjogokat. Miről van szó? Hogy ne kelljen egy bürokratikus procedúrán keresztülmenni, legyen ez automatikus, az orvosi nyilvántartásban szereplő orvos saját maga számára, közvetlen családtagja számára írhassa fel a gyógyszereket. Biztos vagyok benne, hogy a társadalombiztosítás hiányát nem e pro família receptekre felírt tételek okozzák.

Ezután eljutunk a törvényjavaslatban a nyugdíjkifizetések követési rendszeréhez. Itt valóban az a helyzet, hogy objektívebb nyugdíjemelési rendszerek irányában megvan a konszenzus. Az a fajta számháború, amit évek óta folytattunk ebben a Házban, talán a Házhoz sem, a nyugdíjasokhoz sem méltó. Nem akarok most itt mutogatni, hogy ezért meg azért volt ez, ezen túlvagyunk, és keresünk egy olyan megoldást, amely jó.

Azt hiszem, az ellenzéknek az a dolga, hogy ennek a megoldásnak a problémáira rámutasson. Elsősorban egy olyan képletet szeretnék felvázolni, amikor az alapul számító évben tehát vegyük úgy, hogy az előző évben a nettó bérkiáramlás magas volt, és ahhoz képest a következő évben alacsony lesz. Ebben az esetben a következő probléma áll fenn.

Az egyik irányból a nyugdíjas fellélegezhet, mert ő jobban jár miközben az aktív dolgozók kevesebbet keresnek, netán reálbércsökkentésben, esetleg nominálbér-csökkentésben részesülnek , számára a törvény garantálja a magasabb nyugdíjat. Ebben az esetben nem fogom irigyelni nyugdíjas polgártársainktól ezt a többletet, de meg kell kérdeznem, hogy mi lesz ennek a többletnek a forrása. Hiszen a tárgyévben a tárgyévben befolyó bérből fizetjük a nyugdíjakat, és az előbb említett példában ezek a bérek bizony csökkennek.

Itt a nettó-bruttó problémakörrel is számolnunk kell. A ma érvényes szabályok szerint a társadalombiztosítási járulékot a bruttó bérből számítjuk és egy személyi jövedelemadó-változással a nettó bér tud úgy emelkedni, hogy a tb-járulék egyáltalán nem változik. Itt a jövő évet még nem látjuk tisztán magunk előtt, és azt sem tudom, hogy milyen személyi jövedelemadó-táblával kell dolgoznunk, de amit a Pénzügyminisztérium beterjesztett, az bizony a nettó béreket az alkalmazottak körében 960 ezer forint alatt megemeli anélkül, hogy a bruttójuk változnék. A vállalkozói szférában csökkenti, de ennek a számítása is elég nehézkes. Hogy ebből végül is majd mit fog a KSH kihozni viszonyítási alapként, erre erőteljesen kíváncsi vagyok, csak felvetem azt a lehetőséget, hogy azért ma még több alkalmazott van, mint vállalkozó, és egyáltalán nem vagyok arról meggyőződve, hogy itt nem keletkezhet egy lyuk a jövő évi társadalombiztosítási költségvetésen.

Meg kell oldani ezeket a problémákat. Most azt hallottuk, hogy a rendszerre való áttérés az idén csodálatos, mert a tavalyi tényleges és a jövőre várható köszönő viszonyban vannak egymással. Tehát erre majd akkor tudunk felelni, ha hatályos lesz a '96-os személyi jövedelemadó törvény, mert ez jelentősen befolyásolja ezt a kérdést.

Tehát, tisztelt képviselőtársaim, lehet, hogy itt egy speciális állami garanciát kell bevezetnünk, de ezzel a kérdéssel mindenképpen foglalkoznunk kell. Valóban, a parlament munkáját meg fogja könnyíteni ez a megoldás, tehát ha a nyugdíjemelés úgy történik, hogy kormányrendelet, az érintett önkormányzattal egyetértésben. És tisztelt képviselőtársaim, mi lesz, ha nem lesz meg ez az egyetértés?

Eddig úgy működött a rendszer, hogyha a kormány nem tud megegyezni az önkormányzattal, akkor van fellebbviteli bíróság hogy így mondjam -: a parlament. Igaz, hogy a parlamentnek megvan a kormánypárti többsége, hiszen ez a dolog természete, magyarán: előre lehet látni, hogy vita esetén a kormány álláspontja fog érvényesülni. De mégis beszéltünk már erről itt, e Ház falai között, ez egyfajta társadalmi kontrollt, széles körű nyilvánosságot jelent, magyarán: csökken annak az esélye, hogy egy ilyen vitában a kormány valami nagyon rosszat képviseljen. Akkor ugyanis nem szívesen hozza be ide, a parlament nyilvánossága elé, és ha irreális követeléseket fogalmaz meg az önkormányzat, akkor ezekben az esetekben a kormány igaza érvényesülhet. De ha jól értem ezt az új rendszert, akkor ebben nem tételeződik fel, hogy nem jön létre a konszenzus, márpedig elvileg ez is előállhat. Egy törvényi szabályozásban bizony rendelkezni kell arról, hogy az egyet nem értés esetén végül is milyen megoldás érvényesül, mert egy dolog nem érvényesülhet, hogy nem következik be a nyugdíjak karbantartása.

A degressziós táblával kapcsolatban Csehák Judit képviselőtársam már megfogalmazta az aggályait. Én magam is úgy érzem, hogy az inflációt figyelembe nem véve azt hiszem, Kis Gyula képviselőtársam is említette ezt a problémát itt reálértékben jelentős kárt okozunk a nyugdíjasoknak, a friss nyugdíjasoknak, és nem biztos, hogy ezt fel szabad vállalnunk.

Érdekes járulékfizetési szigorítást vezet be a javaslat akkor, amikor azt mondja, hogy a társas vállalkozásoknál a társas vállalkozások tagjaira nézve nagyon negatív következménnyel jár, ha a befizetés elmarad. Vajon nem kell-e hasonló érdekeltséget végiggondolnunk az alkalmazottakat illetően? És vajon csak a társas vállalkozók esetén vagy netán az állami vállalatok esetén is hasonló szigorral kellene fellépni?

Ha igaz az az újsághír, miszerint az APEH-nek is van társadalombiztosítási tartozása, akkor kedves képviselőtársaim, itt a feje tetejére fordult a világ, és akkor megfontolandó, hogy milyen szigorral kell fellépnünk; persze nem gondolom, hogy a munkavállaló kiszolgáltatható a munkaadója kénye-kedvének. Azt mondtam az előbb félreértés ne legyen , hogy végig kell gondolnunk ezeket a dolgokat, de valamiképpen érdekeltté kell tennünk a vállalatnál dolgozókat abban, hogy oda tudjanak hatni a vállalatvezetésre, vagy a vállalatvezetők körére kell a büntetéseket összpontosítani, hogy személyükben is érintettek legyenek a befizetési fegyelemben.

(19.20)

Mert én remélem, hogy csak kacsa, ami az APEH-re vonatkozik, de hogy állami vállalat ne teljesítse a befizetéseit, ez egy évek óta létező, de évek óta nonszensz magatartás. A MÁV-ot szoktuk mint valamifajta szent tehenet emlegetni, hogy annyi baja van. Ez is a baja, de hát nemcsak a MÁV-ról van itt szó.

Van egy nagyon érdekes paragrafus, a 10., amely hatalmat ad a kormánynak arra, hogy a társadalombiztosítás tényét az általános szabályokon túl egyedi módon is szabályozza. Olyan talányos ez a kis paragrafus! Én úgy látom, itt valószínűleg arról van szó, hogy a Belügyminisztérium munkatársai és a rendőri igazolvány magában hordozza a társadalombiztosítási számot is. Az ő esetükben tehát teljesen fölösleges még külön a társadalombiztosítási igazolvány szerepeltetése. Nem tudom, jól gondolom-e, de világossá kellene tenni, hogy itt mifajta fölhatalmazást kér a kormány. Mert ha arra céloz ez a dolog, hogy be akarja vezetni az intelligens kártyát például előbb-utóbb, ezt nagy örömmel tudom üdvözölni. És én azt sem bánom, ha mondjuk, a rendőrségi állománynak nem kell két igazolványt hordozgatnia magával. Teljesen bölcs ez a dolog csak mért nem beszélünk világosan?

Tisztelt Képviselőtársaim! Én nagyon remélem, hogy föl fog szállni a füst a járulékmértékek ügyében, és a járulékcsökkentés valamilyen formában be fog következni. Azonban azt nagyon fontosnak tartom, hogy a vállalatokra rakott teher olyan formában alakuljon, hogy a vállalat anyagi helyzetétől a biztosított ellátása ne függhessen hiszen a biztosításnak ez az egyik, nagyon lényeges eleme. Itt már érintettem néhány olyan problémát, amely kételyeket támaszt, hogy ez a jövőben is így lesz. Nagyon remélem, hogy ezeket a kételyeket el lehet oszlatni.

Másik szempontból érdekes ötletnek tűnik, hogy a munkavállaló által viselt albérleti és szállásdíj teljes összegét tekintve kint legyen a járulékalapból. Nem tudom, nem arra fog-e ez vezetni, hogy lakáscserehullám indul el az alkalmazottak körében, főleg a vezető alkalmazottak körében, és az új lakások, bérleti lakások árát a társadalombiztosítási díjat nem terhelő módon, jelentős összegben fizetik a vállalatok. S akkor még megvizsgáljuk, ki a szóban forgó lakás tulajdonosa, akkor esetleg egészen sajátos pénzkimentési lehetőségeket rejt magában ez a paragrafus.

Én javaslom a kormánynak, gondolja végig, nem kell-e itt valamifajta, akár plafont bevezetni vagy valamilyen kontrollmechanizmust, ami tulajdonképpen mindenfajta sanda szándékot kihúz.

Végezetül engedjék meg, hogy a gyógyszertárak ügyéről magam is szóljak. Ezek a gyógyszertárak úgy fityegnek ezen a törvényen... nem is mondok hasonlatot; az "idegentest" orvosi kifejezésként itt már többször, nagyon jól elhangzott.

Elfogadhatatlan, hogy egy ilyen törvénykezési rohamban döntsünk arról, hogy meg akarjuk-e szüntetni a személyi jogot vagy nem akarjuk megszüntetni. Azt gondolom, a kormány jól tenné, ha az érintettek bevonásával terjesztené elénk a javaslatait. Valóban az a helyzet, hogy a főváros által megtett javaslatok nem fedik pontosan azt, amit ide elénk terjesztett a kormány. Azt, hogy itt egy határidőt kell módosítani, ezek kényszerű tények. Ugyan Kis Gyula képviselőtársam ezt nagyon markánsan kifogásolta, de ha csupán arról volna szó, hogy itt egy határidőt módosítunk, akkor azt hiszem, ez a kifogás nem lenne olyan erős.

A gyógyszertárakat akkor kapta meg tulajdonba az önkormányzat, amikor már a személyi jogra vonatkozó törvény ismeretes volt. Tehát mindenképpen világos, hogy ez a tulajdon nem olyan tulajdon. Nem lehet tehát olyan érvet fölhozni, mint ami itt ma már elhangzott, hogy nincs jogunk belebeszélni, hogy egy tulajdonos mit csinál a tulajdonával. Itt bizonyítható, hogy ez a tulajdon bizonyos feltételekkel érkezik.

Van azonban egy jelentős probléma. Lehet, hogy valós az a gond, hogy bizonyos területeken bizonyos gyógyszertárak ráfizetéses jellegüknél fogva nem üzemeltethetők, nem lesz rá jelentkező, és talán a fiókgyógyszertárrá való alakításának feltételei sem állnak.

Biztos vagyok benne, hogy a Magyar Gyógyszerészek Kamarájával ki lehet alakítani egy olyan konszenzust, ami ezt a problémát valamilyen formában kezeli. De akkor kell ezt a kérdést idehozni, ha ez a konszenzus megszületett. S a magam részéről csak csatlakozni szeretnék az MDF-es szónokhoz, hogy bizony, ne teremtsünk olyan érdekeltséget, hogy a gyógyszertár-tulajdonos önkormányzat saját egyéni anyagi érdekéből inkább közalkalmazottakat akar látni a gyógyszertárban, mint önálló vállalkozókat. És ezt a Pénzügyminisztérium tisztelt figyelmébe is ajánlom, ahol törekvés van arra, hogy a közalkalmazotti létszámot csökkentsük. Ez bizony egy olyan terület, ahol ezt elég jól meg lehetne csinálni. És azt hiszem, érdemes is megcsinálni.

Tisztelt Képviselőtársaim! A táppénzzel kapcsolatos munkatörvénykönyv-változtatások már bizottsági elnöki minőségemben is szerepeltek. Ezért elnézést kérek a hosszúra nyúlt beszédért. Nem kívánom az önök türelmét tovább rabolni. Azt kérem, hogy egy nagyon alapos módosítóindítvány-sorozat járuljon hozzá ahhoz, hogy ezzel a törvénnyel ne bajt csináljunk, hanem jót. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)