Pokorni Zoltán (Fidesz)
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Többször napirend előtt is beszéltünk már a közalkalmazottak, a pedagógusok, az egészségügyben dolgozók bérköveteléseiről, illetve arról, hogy ennek a követelésnek a közalkalmazottak kénytelenek demonstrációk, sztrájkfenyegetések formájában érvényt szerezni, illetve felhívni erre a figyelmet.
Arról is szó volt már ebben a teremben, hogy a parlamenti pártok nagy része bölcs és mértéktartó magatartást tanúsított. Távol tartotta magát attól az elítélendő viselkedéstől, hogy jogos követeléseket kihasználva felpattanjon bárki is erre a kis pódiumra és onnét kisajátítva bizonyos kiszolgáltatott munkavállalói csoportok elkeseredését magának politikai tőkét kovácsoljon.
Nem mindenki tartotta ehhez a viselkedésformához magát, de általában elmondható a parlamentről, a parlamenti pártokról, hogy távol tartották magukat ettől a politikailag igen veszélyes magatartástól és ez így van jól, ez így helyes. Ezért aggodalmat keltő az, amit a sajtóban olvashattunk, a rádióban hallhattunk a múlt héten.
Itt van előttem néhány november 16-i lapszám, amelyben ilyen vezércímek találhatók: "A kormányfő egyetért a tüntetők követeléseivel." "Horn Gyula alapvetően egyetért a tüntető közalkalmazottak, a pedagógusok törekvéseivel." "A közalkalmazottaknak köztük a pedagógusoknak nem csökkenhet tovább a reáljövedelme" idézik a rádió Reggeli krónika című adásából a miniszterelnök urat.
November 16-án ha én jól emlékszem vagy a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa, vagy az úgynevezett nagy Érdekegyeztető Tanács is ülést tartott, és ott ennek a kormánynak a pénzügyi tárcáját képviselő szakértő politikusok nem ezt az álláspontot fejtették ki, legalábbis nem látták a fedezetét annak a követelésnek, amit a szakszervezetek megfogalmaztak.
Lehetne itt ironikus megjegyzéseket tenni a miniszterelnök úr viselkedésére. Visszautalhatnánk néhány évvel korábban "az írói munkássága része" című kifejezésre, de a helyzethez, a pedagógusok sorsához és rossz életkörülményeihez képest ez méltatlan.
Elmesélhetnénk azt is, hogy itt a költségvetési vita során megbizonyosodtunk arról, hogy még az a legjobb megoldás, ha a kormány álláspontja vitatható, ennél csak rosszabb az, ha nincs álláspontja, és még rosszabb az, amivel jelen esetben is dolgunk van, hogy egyidőben két, egymást kizáró álláspontja is van. Az egyik Horn Gyula kormányfőé, a másik Bokros Lajos pénzügyminiszteré. De szerintem nem ez, amiért figyelemre érdemes ez a viselkedés. Ha igaz az, amit Horn Gyula megfogalmazott, hogy ő maga egyetért, számára elfogadhatatlan a pedagógusok, az egészségügyben dolgozók reáljövedelmének csökkenése, akkor azt a kérdést kell feltennünk, hogy miért folytatta az elmúlt két hónapban ez a kormány, a Horn-kormány a tapasztalt pénzügyi politikát a költségvetési vitában vagy a szakszervezetekkel folyó egyeztetés során. Miért kergették bele több tízezer fős demonstrációk szervezésébe, sztrájkbizottságok felállításába, sztrájkok előkészítésébe ezeket az érdekcsoportokat?
Ha nem igaz az, amit Horn Gyula állított és ez a másik lehetőség , hogyan tudjuk megmagyarázni ezt a jelenséget?
Nem hiszem, hogy elegendő lenne erre az a sokat emlegetett hírlapírói fordulat, hogy a jó király és a gonosz tanácsadók szokásos szereposztásával van itt dolgunk.
Ennek a kormánynak egy vezetője, egy miniszterelnöke van Horn Gyula személyében, és nem lehet kettő: egy adminisztratív Horn Gyula miniszterelnök úr és egy, a nyilvánosság előtt szereplő vagy ahogy most mondani szokták , image szempontokat vagy arculati szempontokat figyelembe vevő Horn Gyula, az MSZP pártelnöke.
(9.20)
Még akkor sem, hogyha az MSZP kongresszusa küszöbön áll, és nyilván ez az ő részükre meghatározó fontosságú. Egy ország számára ez a fajta kettősség, kettős játék vagy szerepjáték elfogadhatatlan és veszélyes. Azt gondolom, ezt mindenkinek jó tisztán látni, legyenek akár a kormánypárti, akár az ellenzéki padsorokban. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)