Béki Gabriella (SZDSZ)
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Komoly gondot okoz nekünk ennek a hányatott sorsú, szerencsétlen családipótlék-törvénynek a módosítása.
Mielőtt rátérnék erre a javaslatra, ami most előttünk fekszik, engedjék meg, hogy röviden szóljak az előzményekről is.
Kezdettől fogva súlyos aggodalmakat fogalmaztunk meg a tavaszi parlamenti vitában is, s úgy gondoljuk, hogy ennek a jövedelemkorlátos rendszernek éppen a jövedelemkorlát az Achilles-sarka. Azért olyan kritikus a dolog, mert nincsenek igazán megbízható jövedelmi adatok, ugyanis mindenki számára ismeretes, hogy Magyarországon milyen nagy jelentősége van a feketegazdaságnak.
Elhangzott a miniszteri expozéban, hogy a rászorultság elvét szeretnénk érvényesíteni ebben a törvénymódosításban. Úgy gondoljuk, hogy a rászorultság elvét nemcsak egyféle technikával, a jövedelemkorláttal lehetne jól érvényesíteni. A szabaddemokraták nagyon sokszor szóba hozták, hogy másfajta technikát szerencsésebbnek tartanának a kérdés kezelésére; történetesen az adóalapba vonás technikáját. Természetesen nem mechanikus adóztatásról lenne szó. Azt gondoljuk, hogy az adóztatást lehetne olyan technikával megoldani, amiben a rászorultsági elv még jobban kifejezésre jut, mint ezzel a mechanikus jövedelemkorláttal.
Kérdezhetnék a képviselőtársaim, miért okoz nekünk gondot elfogadni most ezt a törvénymódosítást, hiszen már tavasszal egyszer megszavaztuk, megszavaztunk valami nagyon hasonlót. Úgy gondolom, hogy merőben új helyzet van e tekintetben, új helyzet a tavaszihoz képest, amikor hasonlóképpen nem tartottuk titokban, hogy kényszerítő körülményeket érzékelve adtuk be a derekunkat és fogadtuk el a jövedelemkorlátos megoldást. Azóta az alkotmánybírósági döntések új helyzetet teremtettek, gyakorlatilag megszűnt annak a realitása, hogy ezzel a technikával számottevő megtakarításra lehessen szert tenni.
Rátérve az előterjesztés konkrét kérdéseire, először a jövedelemkorlátról szeretnék még egyszer beszélni, illetve hangosan gondolkodni.
Úgy gondoljuk, hogy a jövedelemkorlát meghúzása, a határ meghúzása évenként heves politikai viták tárgya lesz a parlamentben. Még hatályba se lépett a törvény, már másodízben benne vagyunk ebben a problémában, másodszor kavarja fel a kedélyeket, hogy hol is húzzuk meg, hol is érdemes, hol is normális meghúzni a jövedelemhatárt. Öles betűkkel jelennek meg címek a sajtóban, hogy a 20 ezer forinthoz közelít Magyarországon a létminimum.
(10.10)
Ilyen körülmények között, azt gondolom, indokolt feltenni a kérdést: ténylegesen hány családot érint majd ez a változás? Ténylegesen hány család eshet el a jövedelemkorlát okán a családi pótléktól?
Az előbb a miniszteri expozéban is utalás történt arra a nagyságrendre, amit a Pénzügyminisztériumtól is sokszor hallottunk, hogy gyakorlatilag az ellátás a családos háztartások 80 százaléka számára megmarad. Mennyire reális ez a becslés? Való igaz, hogy ez a jövedelemkorlátos megoldás a családok 20 százalékától képes lenne elvenni a családi pótlékot?
Hadd utaljak szintén a Tárki néhány adatára. Éppen a tegnapi Magyar Nemzetben jelent meg egy olyan táblázat, amiben a háztartásokat és a családos háztartásokat mutatta be a statisztika. Ott bizony az olyan adatok szerepelnek, hogy a háztartások 83,4 százaléka 18 ezer forint/fő jövedelem alatt van. De ha a családos háztartásokat nézzük, akkor 94,1 százalék esik ez alá a jövedelemkategória alá.
Jelenti ez azt, hogy esetleg az igénylések folytán a családok 95 százaléka továbbra is jogosult a családi pótlékra? Mennyi megtakarítás érhető el abból a vélhetőleg 5 százalékból, amelyik ilyen módon kihullik az ellátásból? Érdemes-e vetődik fel a kérdés ezért a csekély megtakarításért felfordítani azt a kialakult rendszert, ami jól-rosszul, de valahogy működik? Érdemes-e vállalni egy óriási adminisztrációs terhet? Érdemes-e belekényszeríteni a háztartásokat, a gyermeket nevelőket az évenkénti családipótlék-igénylés tortúrájába?
Képviselőtársaim! Az az érzésem, hogy ennek az átállásnak a kárvallottai nem a gazdagok lesznek, akiknek nem jelent számottevő veszteséget a családi pótlék elvesztése, merthogy ők sajnálatos módon kevesen vannak Magyarországon. Az a félelmem, hogy az igazi kárvallottai azok a bérből és fizetésből élők lehetnek az átállásnak, akiknél a jövedelem csak néhány forinttal lépi túl a bűvös jövedelemhatárt, és ilyen módon elesnek a támogatástól, miközben valójában nem élnek igazán rózsás körülmények között.
Még egy szempont van, még egy fontos hivatkozási alap van, amire ki kell térnem, és ez a világbanki hivatkozás. A Világbank a magyar gazdaságról készített tanulmányában nyáron úgy fogalmazott, hogy a családi pótlék elkerülhetetlennek minősített visszafogására simább utat is elképzelhetőnek tartana. Azt írják, hogy "több európai országban követett gyakorlathoz hasonlóan nominálisan nem kellene csökkenteni a járandóságot, csak hagyni, hogy az infláció lemorzsolja".
Képviselőtársaim! "Nehéz ma kormánypárti képviselőnek lenni", ezekkel a szavakkal kezdte Csehák Judit tegnap a társadalombiztosításról szóló hozzászólását. Különösen nehéz, teszem hozzá, ha szociális kérdésekkel foglalkozik az ember, és szakmai meggyőződése, hogy lenne jobb megoldás, mint az, ami előttünk fekszik.
Abból a tényből kiindulva, hogy statisztikai, szociológiai módszerekkel pontosan behatárolhatók azok a rétegek, akiknél a gyermeknevelés nagyobb terhet jelent, mi, szabaddemokrata képviselők, ismételten megpróbáljuk módosító indítványokkal korrigálni ezt a benyújtott törvénytervezetet.
Három igazán rászorult réteg van: a sokgyerekesek, a gyermeket egyedül nevelők és a fogyatékos, illetve tartósan beteg gyereket nevelők csoportja, akiknél érzékelhetően nagyobb anyagi terhet jelent a gyermeknevelés. Ismeretes, hogy már a tavaszi döntés is kedvezményezte a három, illetve több gyereket nevelőket, de nem rendezte igazán a gyermeket egyedül nevelők, illetve a fogyatékos gyermeket nevelők kérdését.
Talán nem kell részleteznem, milyen súlyos anyagi gondot jelent egy fogyatékos gyermek otthoni nevelése. A legtöbb esetben az egyik szülő kénytelen feladni kereső tevékenységét. Tessék belegondolni, hogy jelenleg egy fogyatékos gyermek családi pótléka 5100 forint. Egy gyógytornaóra ára 1000 forint. A családi pótlékból gyakorlatilag egy hónapban 5 gyógytornát lehet finanszírozni. És tessék belegondolni, hogy milyen extra kiadásokkal jár a fogyatékos gyerekek ellátása!
Azt gondolom, mindenképpen indokolt lenne, sőt kívánatos lenne, ha ennél a rétegnél nem kötnénk jövedelemhatárhoz az ellátás jogosultságát. Összesen 80 ezer fogyatékos, tartósan beteg gyerek van. Azt gondolom, a költségvetés egésze szempontjából nem jelentene ez olyan számottevő terhet összegszerűségében, hogy ne hozhatnánk meg számukra a kedvező döntést.
De hogy még egy érvet megemlítsek a fogyatékos gyermekekkel kapcsolatban: ha a család föladja, és úgy dönt, hogy nem tudja tovább családban nevelni a gyermeket, intézetben elhelyezve az államnak sokszoros kiadás a fogyatékos gyermekek ellátása.
Tisztelt Képviselőtársaim! A szabaddemokrata frakció még nem döntötte el, miképpen fog szavazni a törvénymódosításról. Úgy gondoljuk, hogy döntésünkben ami tehát még előttünk áll mindenképpen szerepet fog játszani az, mi lesz a sorsa módosító indítványainknak. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)