Pusztai Erzsébet (MDF)
DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Mindig nehéz kormánypárti képviselőnek lenni. Jelentem önöknek: legalább ugyanilyen nehéz volt az elmúlt négy évben, amikor lehet, hogy nem a családi pótlék mindenki által elvitatott rászorultsági elvhez kötéséről beszéltünk, hanem csak arról, hogy emeljük a családi pótlékot. Ellenben kevéssel emeltük az ellenzék szerint, és igen nagy hanggal képviselték ezt az ország nyilvánossága előtt.
Mindig nehéz kormánypárti képviselőnek lenni, különösen akkor, ha az ellenzék egy része nem egyszerűen csak a módszereket vitatja el, hanem a mennyiségekkel is elégedetlen, és mindenből mindig többet követel, holott az ország gazdasági helyzete akkor is ugyanolyan nehéz volt, mint most.
Most nehéz ellenzéki képviselőnek lenni azért, mert a kormánypárti képviselők minden kritikát elmondtak ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban. És azért nagyon nehéz az embernek, mert csak nézi a kormánypárti képviselőket, akik elmondják, hogy ez a javaslat az első betűtől az utolsóig rossz, nem éri el a célját, fölösleges adminisztratív terheket jelent, a legszegényebb rétegek fognak kihullani az adminisztratív kötelezettség miatt, nincs rajta megtakarítás, illetve lehet, hogy az adminisztratív költségek többet fognak jelenteni, mint amennyi megtakarítást ettől remélnek ennek ellenére ez a törvényjavaslat általános vitára alkalmas, és ennek ellenére minden bizonnyal önök meg is fogják szavazni. Ezért rendkívül nehéz ellenzéki képviselőnek lenni, tudni azt, hogy ezen kívül még milyen józan érvet sorolhat fel, hogy gondolják meg, van-e értelme ennek a lépésnek.
(10.20)
Nagyon érdekes dolog az, hogy kormánypárti képviselőtársaim sorozatosan szociális kiadásokról beszélnek. Több alkalommal mondtam már és nagyon szeretném, ha elgondolkodnának rajta önök itt és a kormányban is, hogy a gyermekes támogatások, a családok támogatásai vajon miért és mennyiben szociális kiadások. Vajon miért van szükség a gyermekes családok számára családi pótlékra? Miért működik ez minden fejlett országban a világon, és miért lenne nagyon fontos Magyarországon is megőrizni ennek valamiféle ésszerű rendjét?
Mindenki tudja, hogy a gyermeknevelés többletterhekkel jár. Ha két embernek nincs gyermeke, akkor a jövedelméből csak saját maga számára vásárol, csak a saját életvitelét kell fedeznie. Ha pedig két gyermeke van, vagy akár több, akkor ugyanaz az összeg oszlik meg nem kettő, hanem négy-öt-hat ember között. Nagyon egyszerűen kiszámítható, hogy bármilyen magas jövedelmű legyen egy család(-fő), minél több gyermeket vállal, annál nagyobb ütemben csúszik a szegénységi határ felé. Ezt minden egyes társadalom tudja és ugyanakkor azt is tudja, hogy a társadalom nemcsak idén van, meg jövőre, hanem lesz tíz-húsz, remélhetőleg száz év múlva is. Márpedig csak akkor lesz, kedves képviselőtársaim, ha születnek gyerekek! Mert egy nemzetnek csak akkor van jövője, ha utánpótlása van.
Magyarországon hosszú évek óta egyértelműen kimutatható a születések számának csökkenése. Természetesen én is tudom, mint ahogy mindenki, hogy nagyon soktényezős folyamatról van szó. Nem egyszerűen anyagi kérdésről van szó, és az anyagi támogatások növelésével nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni egy ilyen tendenciát. De egy dolog egyértelmű. A meglévő helyzet rontásával és az anyagi támogatások csökkentésével rohamosan rontani lehet a helyzetet, mint ahogy az elmúlt év erre már bizonyítékul is szolgál. Hiszen a tavaszi bejelentések után csökkent a terhességek száma és nőtt a terhességmegszakítások száma. Ennek csak egyetlen következménye lehet, az, hogy a születések száma csökkenni fog.
Akkor jön a következő kérdés: milyen társadalompolitikai kép van emögött a koncepció mögött, amelyik a családtámogatási rendszereket holmiféle szociális segélyként kezeli. Milyen jövőkép van e mögött? Ha már nem is érdekel mondjuk gazdasági szakembereket, hogy azért egy ország mégiscsak az állampolgáraiért van, de csak ha a gazdaságot tekintem, akkor sem lényegtelen, hogy 10-15 év múlva mennyi és milyen állapotú lesz az aktív korú lakosság. Arra még soha nem válaszoltak, pedig néhányszor már kérdeztem, hogy rendben van, ebben az évben még egyensúlyt teremtünk ilyen megszorítások árán és esetleg egy-két évig még ezt tehetjük, de a következményekkel számoltak-e vajon. Hogyan fogják rendezni 10-15 év múlva az akkor előálló rendkívül súlyos feszültségeket az úgynevezett nagy ellátórendszerekben, például a nyugdíjrendszerben? Számoltak-e ilyen hosszú távra, vagy most az a helyzet, hogy ezt az évet még megoldjuk és utánunk a vízözön? Majd aki akkor lesz, az gondolkozzon rajta. Csakhogy akkor már megoldhatatlan helyzetbe kerülhet az ország!
Nekem egyre inkább az a véleményem az elmúlt fél év után, amikor az első kritikákkal nem törődve mégiscsak megszavazták ezt a törvényjavaslatot, majd az Alkotmánybíróság visszaigazolta a kritikák jogosságát, aztán utána megint beterjesztette a kormány a javaslatot a parlament elé, pedig az Alkotmánybíróság még nem végzett a javaslattal. Akkor kértük, hogy várjanak még egy hetet, megint általános vitára alkalmasnak találták a javaslatot, majd gyorsan levették a napirendről, mert kiderült, hogy még egy-két-három tétele alkotmányellenes. Aztán utána már a költségvetésben vagyunk, a költségvetési tervezésben vagyunk, láthatjuk a dolog másik oldalát, hogy az adórendszerben továbbra sem veszik figyelembe az eltartottak számát. A legkülönfélébb ötletek keringenek arról, hogy milyen hozzájárulásokat kérnek majd a lakosságtól mondjuk a különféle orvosi ellátáshoz. Persze, én elhiszem, hogy esetleg nem kell fizetni az orvos munkáját, de az ápolás ugyanúgy hozzátartozik az ellátáshoz, mint az orvosi tevékenység. Ez szintén ezeket a családokat fogja rendkívül súlyosan érinteni.
És most megint benyújtják elénk ezt a javaslatot, amelyiknek az alapgondolata változatlan, és végignézhetjük az országban: bármilyen oldalon ülő szociálpolitikus egyformán azt mondja, hogy ez a megoldás rossz, nem éri el a célját, felesleges adminisztratív terheket jelent, nem jelent megtakarítást, a kormány mégis keresztül akarja erőltetni a parlamenten. (Dr. Kávássy Sándor: Így van.) Vajon miért? Most már csak azt tudom gondolni, hogy ez amolyan presztízskérdés. Ha már egyszer kimondtunk valamit, lehet az bármilyen rossz, lehet az szakmailag alapvetően hibás, akkor is megcsináljuk, mert mi egyszer ezt már kimondtuk. Vajon van-e értelme ezt tenni az országgal és van-e értelme ezt tenni a családokkal? Mit fognak akkor szólni, ha kiderül év végéig, hogy nem volt akkora megtakarítás, sőt az adminisztratív költségek elvitték a megtakarítás jó részét.
Erre van egy példánk, emlékezzenek rá! 1994 tavaszán egyszeri családipótlék-kiegészítésre állapítottunk meg 6 milliárd forintot. Azt úgy számolták ki a szakembereink, hogy a megfelelő jövedelemhatárhoz kötve ez a 6 milliárd forint elegendő legyen. Majd az igénylések befutottak és kiderült, hogy a megfelelő jövedelemhatárhoz kötve 7 milliárd forintot kellett kiadni. Nem tudom, miért gondolják, hogy ez a helyzet most megváltozik. Valamikor az elmúlt négy évben éppen a szociális törvény vitájában hallottuk, hogy a rászorultsági elv milyen hibás, mert mindenféle igazolásokat kell benyújtani, és hogy Magyarországon a jövedelmek, a kimutatható jövedelmek igazolhatók, ám de a feketegazdaság miatt nagyon sokan nemcsak ebből a jövedelemből élnek. És most? Most a kimutatható jövedelmekről igazolásokat kell hozni és ami azon kívül van? Hol lesz a rászorultsági elv pontosan mérve? Vajon hogyan fogják megoldani azt az alapdilemmát, hogy ne fosszanak meg valakit a teljes családi pótlék összegétől azért, mert 200 forinttal magasabb lett a fizetése. Ezt az alapkérdést máig sem válaszolták meg, pedig erről van szó. Egy kétgyermekes család majdnem 6000 forintot fog elveszíteni egy hónapban akkor, ha a fizetése mondjuk ezerrel több lesz. Nem tudom, hogy szándékoznak ezt kezelni, miféle jövedelemeltitkolások fognak ebből következni. Hogy fogja azt megoldani a munkáltató, hogy úgy adjon béremelést, hogy ne toljon ki a családdal? És sorolhatnám tovább.
Valóban nem látom és nem értem, miért erőszakolják tovább ezt a megoldást. Nagyon szomorú leszek, meg kell mondjam, ha mégis megszavazzák a kormánypárti képviselők mindannak a teljesen jogos kritikának az ellenére, amit ők maguk is megfogalmaztak. Nem tudom, hogy lehet ezt a javaslatot módosító indítványokkal jobbá tenni. Mert mondjuk, el lehet érni azt, hogy a tartósan beteg testi vagy értelmi fogyatékosoktól ne vegyék el az 5100 forintot jövedelmi viszonyoktól függően. Ezt még meg lehet oldani. De azt, hogy a legszerencsétlenebb, legrászorultabb kétgyerekes családnak igazolásokat kell benyújtania és olyan kérőlapot kitölteni, amit nagy valószínűséggel egyedül nem is fog tudni megtenni ezt nem fogják tudni kijavítani ebben a javaslatban. Még egyszer megismétlem, nemcsak én mondtam, hanem kormánypárti képviselőtársam is, hogy nem a magasabb jövedelműek fognak igazán kiesni ebből a körből, hanem a legszegényebbek és legnyomorultabbak, akik nem tudnak annyira eligazodni a világban, hogy a kérőlapot kitöltsék és az adminisztrációt saját maguktól könnyedén és egyszerűen végigcsinálják. Legfeljebb olyan önkormányzatoknál nem történik meg, ahol képesek arra, hogy utánajárjanak ezeknek a rászorult rétegeknek. De minél nagyobb városról lesz szó, annál kevésbé fog ez megtörténni.
(10.30)
Szóval ez a rászorultsági elv nem érvényesül még a saját megoldásaikban sem. Persze lehet beszélni arról, hogy az adórendszeren keresztül kellene a családokat valamilyen módon segíteni a gyermeknevelésben. Erre kormánypárti képviselőtársaink a múltkor azt mondták, hogy a szociálpolitikát ne keverjük össze az adórendszerrel ami alapvető tévedés, mert ha az adórendszerben kifejeződik az, hogy a megszerzett jövedelemből hány eltartott után kell fizetni, akkor az nem szociálpolitika, az egyszerűen csak ésszerű adóztatást jelent.
Nem adóztatja túl a két- vagy többgyerekes családokat, akik egyébként is lényegesen magasabb adót fizetnek be a különféle forgalmi adókon keresztül, mert a fogyasztásuk lényegesen nagyobb, mint annak, akinek nincs gyereke, mert több cipőre, több ruhára és több ennivalóra van szükség. Mert igenis az adórendszeren keresztül lehetne kedvezményezni azokat, akiknek a jövedelme ezt megengedi, és lehetne az adórendszeren keresztül a családi pótlékot is csökkenteni. Erre nagyon sokféle terv készült a korábbiakban ez is ott van a Népjóléti Minisztérium fiókjában. Nagyon sokféle számítás történt erre, és utoljára a szociális bizottság ülésén a pénzügyminiszter úr is azt emlegette, hogy valami ilyesfajta megoldásra lenne szükség hosszú távon. Igaz ez még nyáron vagy tavasszal volt, azóta eltelt néhány hónap, de úgy látom, hogy ilyenfajta megoldásra azóta sem gondoltak.
Kedves kormánypárti Képviselőtársaim! Én azt javaslom önöknek, hogy nagyon gondolják meg, hogy megszavazzák-e ezt a törvényjavaslatot. Nem azért, mert az ellenzéknek nem tetszik, hanem azért, mert önök szerint sem jó. Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)