Hegyi Gyula (MSZP)
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tulajdonképpen azzal kezdhetném felszólalásomat, hogy nem vagyok szociálpolitikus, és ilyen értelemben meg kell magyaráznom, hogy miért kértem szót ebben a vitában. Azt hiszem azonban, ez leszűkítő értelmezése lenne annak a kifejezésnek, hogy szociálpolitikus. Úgy hiszem, hogy minden politikus valamilyen módon szociálpolitikus is, legalábbis abban a piacgazdaságban, amely Magyarországon épülőben van, ahol a politikának, a parlamentnek nem a gazdaság irányítása a feladata, sokkal inkább a gazdasági fellendülés politikai feltételeinek megteremtése és a szociális biztonságnak a karbantartása vagy kiépítése.
Ilyen értelemben tehát úgy érzem, minden képviselőnek joga, és amennyiben lehetősége adódik, akkor kellemes kötelessége szólni szociálpolitikai kérdésekről is ebben a Házban.
A családi pótlék intézménye az európai demokráciákban kétféleképpen értelmezhető, kétféleképpen használják. Jelentheti a gyereknevelés valódi terheinek teljes vagy majdnem teljes átvállalását, és jelenthet többé-kevésbé jelképes hozzájárulást a gyereknevelés terheihez.
Nyugat-Európában általában csak a társadalom alsó rétegei számára helyettesíti vagy egészíti ki nagymértékben a munkajövedelmet a családi pótlék, de tény és való, hogy jó néhány nyugat-európai országban lényegében alanyi jogon jár egy nagyon szerény mértékű családi pótlék vagy pótlékkiegészítés minden gyermek után. Az is ismert, angolszász nyelvterületen használják azt a kifejezést, hogy "Welfare Queen", némiképpen rosszallóan azokra a gyerekeiket egyedül nevelő anyákra, akiknek egyetlen vagy lényegében egyetlen forrásuk a szociális juttatás a mi fogalmaink szerint a családi pótlék. Ez a rosszallás természetesen nem szólhat az egyénnek, aki rá van szorulva erre az ellátásra. Sokkal inkább arról van szó, hogy a főállású anyaság el nem ismerése vagy foglalkoztatási hiányok miatt alakul ki olyan állapot, hogy nagyon sokan elsősorban ebből a segélyből élnek. Magyarországon ez nem jellemző, hiszen a családi pótléknak a vitatott összege is nagyon kevés. Ebben gondolom mindannyian egyetértünk.
A Bokros-programnak a stabilizációs programnak azt hiszem, szocialista képviselőként joggal állíthatom voltak vagy vannak sikeres elemei: a forint csúszó leértékelése, a vámpótlék jelentős és komoly bevételeket eredményezett az ország, a költségvetés számára, és fontos része van valamifajta gazdaságpolitikai fordulat megalapozásában.
Azt hiszem, legelvakultabb kormánypárti képviselőtársaim sem állíthatják, hogy a Bokros-programnak a szociális fejezete különösen szépségdíjas törvényhozási alkotás lenne így is vélekedett róla az Alkotmánybíróság. Biztos, hogy ellenzéki képviselőtársaink részéről vagy akár a kormánypárti padsorokból felhangzó jó néhány kritika is jogosnak nevezhető. Ezt nem szeretném tagadni.
Ezzel együtt mindenképpen fel kell vetni azt a kérdést, hogy a jövőben, amennyiben az ország gazdasági helyzete stabilizálódik, beindul a régen várt fellendülés, akkor a szociálpolitikát alapvetően rászorultsági vagy a szolidaritási elv alapján kívánjuk-e újra felépíteni, átalakítani. Rövid távon úgy gondolom és a vita részben erről is szól elfogadhatjuk a rászorultsági elv kényszerű érvényesítését, hiszen olyan nagyon sokan vannak azok, akik a társadalom valamilyen segítségére mindenképp rászorulnak egy minimális jövedelem elérése érdekében, hogy az ezen túlmenő szolidaritási elvről nehéz ezekben a napokban vagy ezekben az években szót emelni.
Ezzel együtt meggyőződéssel vallom, hogy a szociálpolitika jelentős nagy területein fenn kell tartani vagy szerencsésebb időkben újra érvényesíteni kell a szolidaritás elvét, hiszen egy modern szociális piacgazdaság akkor stabil hölgyeim és uraim , ha minél szélesebb rétegek, a társadalom nagy többsége fizet valamilyen módon járulékot, és bizonyos élethelyzetekben, bizonyos családi helyzetekben ugyanúgy a társadalom minél szélesebb köre kap valamilyen módon juttatást a társadalomtól.
(11.00)
Ilyen módon lehet elkerülni azt, amiről sok szó esett ebben a házban, hogy a szociálpolitika szegénypolitikává váljon, hogy a szociálpolitika intézményei egyfajta szociális gettóként működjenek, ama bizonyos említett "Welfare Queen"-ek, jóléti segélyeken élő, periférián levő emberek számára.
A szocialista frakció még tavasszal, amikor az első vita folyt a Bokros-programnak erről, a családi pótlékról és a családok támogatásáról szóló törvény módosítását érintő fejezetéről, ragaszkodott ahhoz, és kemény küzdelmet folytatott azért, hogy a három- és többgyermekes családok esetében automatikusan, jövedelmi limit nélkül megmaradjon a családi pótlék. Ez természetesen így szerepel ebben a törvényben is, és ezt nagyon helyesnek tartjuk.
Azt hiszem, hogy ez egy konkrét, gyakorlati segítséget jelent a három és több gyermeket nevelő családok számára. Ezen kívül azonban, tisztelt Ház, talán nem tévedek, ha azt is jelzi ez, hogy nem adjuk fel, hosszú távon semmiképpen sem adjuk fel azt az elvünket, hogy jobb gazdasági körülmények között vissza lehet térni az egy- és kétgyermekes családok esetében is az alanyi jogon járó családi pótlékra.
Nem állítom, hogy minden képviselőtársamban vagy a kormány minden tagjában ugyanígy benne van ez a gondolat. Bennem és nagyon sok szocialista képviselőtársamban s talán szabaddemokrata képviselőtársaimat is említhetem ez a gondolat is bennünk van, amikor a gazdasági kényszer, a gazdasági megszorítások miatt nem utasítjuk vissza ezt a törvénymódosítást.
Természetesen, amennyiben egy bizonyos jövedelmi szint felett egy vagy két gyermek esetében megszünte-tésre kerül a családi pótlék, akkor előbb vagy utóbb, inkább előbb vagy utóbb gondolkodni kellene azon is, hogy a valóban rászorultak esetében hogyan lehetne növelni legalább a szükségszerű inflációt figyelembe véve a családi pótlék összegét. Őszintén remélem, hogy ha a gazdasági fellendülés valósággá válik, akkor erre hamarosan lehetőség nyílik.
Nem szolgálja, hölgyeim és uraim, senkinek sem az érdekét az olyan rémhírek keltése, hogy ez a kormányzat mindenki számára megszünteti a családi pótlékot. Nem szolgálja ez természetesen az ellenzék érdekeit sem, hiszen januártól mindenki tapasztalni fogja, hogy a családi pótlék a családok nagyon nagy többsége számára nem szűnik meg, bár sajnos nem emelkedik úgy, ahogy ezt nyilván sokan joggal elvárnák.
Hogy nincsen egy merev sávhatár, és szakmai módon fogalmazva valamifajta lépcsőztetéssel kerül bevezetésre a családi pótléknak a megszüntetése a megszüntetésnek természetesen nem örülök , ezt mindenesetre mégis korrektebbnek kell tartani, mint ha egy merev forinthatárnál, egy forint túllépése esetén teljesen és azonnal megszűnne a családi pótlék.
Találkoztam talán titkot árulok el, de remélem, hogy nem túlságosan nagy titkot a Világbanknak a szakértőivel június táján, akik úgy mondták persze nyilván nem tartoztak a Világbank vezetői közé , hogy szerintük ezt talán néhány év alatt lett volna szerencsésebb bevezetni; vagy lehetett volna olyan megoldást is választani, hogy néhány év alatt történjék meg az erre a fajta mechanizmusra való átállás. Ez azonban nyilvánvaló egy vélemény, mások más véleményen vannak, így került elénk ez a kérdés.
Joggal említették képviselőtársaim is és gondolom, módosító indítványok születnek , hogy az egygyermekesek és a fogyatékos gyermekeiket nevelők esetében bizonyos módosításra mindenképpen szükség van.
Meg kell említenem egy tényezőt, amely nem tudom, helyes vagy nem, hogy az emberek gondolkodása nem mindig követi a pénzügyi logikát. Az elmúlt fél évben azt tapasztalhattuk, hogy az emberek sok tekintetben másképp gondolkodnak, mint a pénzügyi szakemberek. Lehet, hogy az egyszeri leértékelés háromszor-négyszer nagyobb érvágást jelentett a családoknak, vagy a középosztálybeli családoknak, mint a családi pótlék esetleges megszüntetése, ennek ellenére, sajátos módon, lélektanilag mégis jobban érzékelik az emberek azt, ha egy sok éve nekik járó járandóságot megszüntetnek, mint ahogy a gazdasági folyamatokat egyébként megérzik a családi háztartásukon.
Valószínűleg az embereket nem lehet mégoly elegáns pénzügyi logika alapján sem megváltoztatni, pontosabban a gondolkodásuk egy napról a másikra nem fog megváltozni.
Nyilván a viták során szóba kerültek más technikák is, például a családi pótléknak a beépítése az adóalapba, amely bizonyos jövedelem fölött lényegében nagyon nagy részét visszaforgatná az államháztartásba, vagy pedig egy olyan megoldás, hogy a magasabb jövedelműek esetében a családi pótlék összege változatlanul marad, míg az alacsonyabb jövedelműek esetén emelkedik. Nem ezt a módot választották azok, akik ezt elénk beterjesztették.
Azt hiszem, éppen ezért ahogy Győriványi Sándor képviselőtársam is említette szükség van és szükség lesz módosító indítványokra, és remélem, hogy ezekben olyan megoldást sikerül kidolgozni, amely szakmailag vállalható, és ugyanakkor a terheket csökkenti, de az állami költségvetés terheit túlságosan nem növeli.
Végül pedig, mivel Rusznák Miklós kereszténydemokrata képviselőtársam a költségvetés vitájában volt olyan kedves, hogy idézte néhány szóval a hajósi dokumentum egy gondolatát, engedjék meg, hogy őt követve magam is idézzek ebből egy mondatot, talán azért is, mert valami szerény részem volt ezen dokumentum megszületésében: "Meggyőződésünk, hogy egy elfogadható mértékű és tartalmú szociális biztonság nem lehet teher a gazdaság számára, hanem ellenkezőleg, alapfeltétele a nyugodt és kiszámítható gazdasági fejlődésnek." Hosszú távon ebben a szellemben szeretnénk politizálni, hosszú távon ezt tartjuk fontosnak és értéknek.
Látom, már többen jelentkeznek, hogy megtámadjanak ezért a felszólalásomért állok képviselőtársaim rendelkezésére.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)