Kávássy Sándor (FKGP)
DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Engedjék meg, hogy erről a helyről is Ferge Zsuzsa szociológusra, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudós professzorára hivatkozzak, aki nyilvánosan ítélte el, hogy a családi pótlékot szociális segéllyé akarják silányítani, és kertelés nélkül jelentette ki, hogy Európában példa nélkül áll, hogy a családi pótlék folyósítását vagyoni helyzethez, jövedelemhez kössék.
Mindehhez a magam részéről csak annyit tennék, hogy korántsem csak mint minden európaitól idegen elgondolást ítélem el a tervezett intézkedéseket, hanem ezen túl is súlyos kifogásaim vannak. Nem tudom eléggé megbélyegezni, nem tehetek róla, nekem mindez azt az esetet juttatja eszembe, amikor a haramia jelenik meg az igazságos elosztás hőseként, kifosztja a gazdagokat, de nem bántja a szegényeket, illetve elveszi a gazdagokét és szétosztja a szegények közt.
Ritka pillanatokban, kivételes esetekben még tán meg is járja, el is szenvedhető valami hasonló; de nem gyermekekkel szemben. Sőt, gyermekek ellen soha. Nem szeretem a lelkizést, a lírázást, se az idejétmúlt pátoszt, mégsem tudom megtenni, hogy ebben az ügyben minden pátosz nélkül foglaljak állást.
A haza mindannyiunk közös édesanyja! És rosszul sáfárkodnak a hatalommal, akik megfeledkeznek vagy nem akarnak tudomást venni erről, és alantas indulatokra, például az irigységre építve számítanak arra, hogy a többség majd úgyis elfogadja, sőt helyeselni fogja a tervezett intézkedéseket.
Gyermekekkel szemben nincs és nem is lehet többségi elv. Csak tiszta és megkérdőjelezhetetlen erkölcsi kategóriák, amiket mindenkinek el kell fogadnia és tisztelnie kell. Mert helyzeténél, életkoránál fogva minden gyermek kiszolgáltatott, erőtlen, védelemre szorul; legyenek bár gazdagok vagy szegények a szülei. Mert igenis a gyermekeken ütnek, őket sújtják, amikor egy részüket meg akarják fosztani a családi pótléktól, illetve el akarják venni azt a támogatást, amit ma Magyarországon a családi pótlék jelent, kivétel nélkül, minden család számára.
De kiváltképp is elmarasztalandó, sőt nemzetellenes hozzányúlni a családi pótlékhoz egy olyan országban, amelynek népessége fogy, ahol az élet szerves részét jelenti az infláció, megszakítás nélküli áremelkedéstől szenved a társadalom, és ahol csak maroknyi kisebbség osztályrésze a jólét. És micsoda elgondolás ilyen körülmények között a családi pótlékra való jogosultság jövedelemhatárát 19 500 forintban megvonni, ott, ahol újévkor már kevesebbet ér a pénz, mint karácsonykor. Nem is szólva arról, hogy az elsődleges létfenntartási cikkek, a nevelési és iskoláztatási költségek, a gyógyszerárak növekedése folytán a jelzett határ a létminimum körül mozog.
Kiváló, kormánypárti padokban ülő szakértőtől hallottam, hogy az intézkedés kitalálói csak és itt a "csak"-ot idézőjelbe tenném a jogosultak 15 százalékát kívánják kizárni a családi pótlékból, így állapodtak meg a már idézett bűvös 19 500 forintos jövedelemhatárnál.
Szigorúan erkölcsi és nemzeti alapon állván, számomra ez sem elfogadható és helyeselhető megoldás, és egészen biztos vagyok benne, hogy a jelzett határ közgazdasági szempontból is hibás számításokon nyugszik. Nehezen indokolható, mert nem számol a valósággal, a helyzet bizonytalan és cseppfolyós voltával és a már említett inflációval se.
A törvényjavaslatot én nem támogathatom, és tisztelettel kérem képviselőtársaimat, hogy emelkedjenek felül párt- és frakcióelfogultságaikon, ne hallgassanak másra, csak a lelkiismeretükre; ne támogassák és ne szavazzák meg a törvénytervezetben foglalt intézkedéseket, amelyek bár a népjóléti miniszter terjesztette azokat elő semmitől sem állnak távolabb, mint a népjóléttől és attól, amit ez a fogalom úgy nagy általánosságban, a legtöbb ember tudatában jelent, illetve asszociál. (Taps a jobb oldalon.)
(12.40)