Mészáros István László (SZDSZ)

1995. november 26.

DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először egy megjegyzést szeretnék fűzni Sepsey Tamás képviselő úr fölszólalásához. Ahhoz a fölszólaláshoz, amelyet bizottsági előadóként, a kisebbségi vélemény előadójaként mondott.A képviselő úr a kormányzat pótcselekvésének nevezte az országgyűlési határozati javaslat előterjesztését. Azt szeretném leszögezni, hogy én a magam részéről ezt nem tekintem pótcselekvésnek. Tudniillik azt mindannyian tudjuk, hogy ez a kérdéskör többször megjárta az Alkotmánybíróságot, és ha van olyan ügy, amelyben fontos vitatkozni a koncepcióról, a koncepciót az előtt megvizsgálni, hogy egy törvény paragrafusokra tördelve, részletes szabályokkal megjelenik előttünk, akkor az pontosan a személyi szám további használatának az ügye.

Egyébként nem is értem teljesen képviselőtársam felvetését, hiszen pontosan azáltal, hogy határozati javaslat formájában megtárgyaljuk a koncepciót, el lehet kerülni azt, hogy egy beterjesztett törvény kapcsán kelljen koncepcionális kérdéseket fölvetni. Mert ebben a helyzetben mi történne? Az történne például, hogy ha valaki a koncepciót kifogásolná, s a kormány rádöbbenne arra, hogy valóban igaza van azoknak, akik kifogásolják a koncepciót, akkor a kormánynak vissza kellene vonnia a törvényjavaslatot, át kéne dolgoznia és újra elő kellene terjesztenie. Ezt a késedelmet pedig ebben az ügyben, azt hiszem, nem engedhetjük meg magunknak.

Én kifejezetten üdvözlöm azt, hogy végre van egy olyan ügy, amelyben előzetesen koncepcióról lehet tárgyalni. Én nem nagyon emlékszem vissza más törvényhozási tárgyra lehet egyébként, hogy az emlékezetem csal és véges , amikor meglett volna a parlamentnek az a lehetősége, hogy a törvény koncepciójáról előzetesen szót váltson a tisztelt Ház.

Tisztelt Képviselőtársaim! A személyiszám-ügy alkotmányos megoldásának egyébként az az alapfeltétele, hogy a vita végre helyes mederbe terelődjék. Jelenleg ugyanis több téves hiedelem nehezíti a tisztánlátást. Ezért én mindjárt elöljáróban fontosnak tartom két dolog tisztázását.

Az egyik: szeretném hangsúlyozni azt a tényt, hogy nem maga a személyi szám alkotmányellenes, hanem annak korlátozás nélküli, általános használati módja és egységes használata. Az Alkotmánybíróság tudniillik maga utalt erre, amikor az 1991-es határozatában a személyi számot az "akkori formájában" semmisítette meg. "A törvényhozó felelőssége eldönteni, hogy az Alkotmánybíróság által mai formájában megsemmisített személyi számot immár korlátok között ismét bevezeti-e, s hogy ez esetben milyen megszorításokat alkalmaz és milyen speciális ellenőrzést épít ki." írta határozatának indoklásában a bírói testület. Az Alkotmánybíróság ott és akkor a személyi szám alkotmányellenességét tehát azért mondta ki, mert az akkori szabályozás a személyi számra semmiféle korlátozást nem tartalmazott. És itt kell megállnunk egy pillanatra, mert nagyon fontos az, amit most le szeretnék szögezni.

Az információs önrendelkezési jog megsértését ugyanis nem önmagában egy azonosítási jel jelenti, hanem az adatok jogellenes összekapcsolása. Ebből következik véleményem szerint, hogy az információs önrendelkezési jognak nem a személyi szám léte vagy nemléte a legfőbb problémája, hiszen az adatbázisokat bármiféle más azonosító fölhasználásával is össze lehet kapcsolni jogosulatlanul, mégpedig nagyon jól tudjuk, hogy a számítógépes technika jelenlegi fokán mindenféle nagyobb nehézség nélkül.

Ugyanakkor az is igaz, tisztelt Ház, hogy egy univerzális személyazonosító szám éppen a lényegénél, az univerzális összekapcsolhatóság céljánál fogva jelent különös veszélyt az információs önrendelkezési jogra. A vitának tehát álláspontom szerint nem a személyi szám létéről vagy nemlétéről kellene folynia, hanem arról, hogy milyen módszerekkel lehet a korlátlan és önkényes adatcserének gátat vetni.

A másik tisztázandó tény az, hogy a közhiedelemmel szemben nem a személyi szám szűnne meg '95. december 31-én, hanem annak használati köre zsugorodna még inkább össze, és maximum a képzési módja változna. Mert ma sem az a személyi szám, ami régen, hiszen a személyi adatok és lakcímek nyilvántartásáról szóló törvény már eleve leszűkítette a használatot. A törvény három nagy adatkezelői kört különböztetett meg a számhasználat alapján. Az egyik már '92 óta sem használhat személyi számot, a másik kör csak '95. december 31-éig használhat, a harmadik kör pedig a jövőben is használhatná. Ez az, amit szeretnék itt megjegyezni; tehát a közhiedelemmel ellentétben nem a személyi szám szűnne meg december 31-én.

Az Alkotmánybíróság legutóbbi, júniusi döntése az idevágó szabályozás két részét találta alkotmányellenesnek. Az egyik ilyen rendelkezés, amely a személyazonosító jel használatának '99. december 31-éig terjedő időbeli kiterjesztését irányozta elő. Meg kell mondjam: megértem a döntésnek ezt a részét. Már a '95. május 17-ei ülésnap május 18-i hajnali szakaszában, hajnali 3/4 6 körül a parlamenti beszédemben is utaltam a határidő-hosszabbítás problematikus voltára; éppen a jogbiztonsági okokra hivatkoztam. Akkor azonban a kormány hosszabbítási szándékát kénytelen-kelletlen elfogadtuk, mert magunk is láttuk, hogy az idő már rövid az átállásra. Szeretném megjegyezni, hogy egyetlen ellenzéki módosító indítvány sem indítványozta a határidő-hosszabbítás eltörlését, hiszen az ellenzék is egyetértett az indokokkal a határidő-hosszabbítás tekintetében. Egyedül egy szabaddemokrata indítvány Kőszeg Ferencé indítványozott rövidebb, '97-es határidőt.

Igaza van azonban az Alkotmánybíróságnak abban, hogy a '91 óta eltelt idő elegendő lett volna a változtatásokra. Azt azonban már a nyilvántartási törvény '92-es megalkotásakor látni lehetett, hogy a határidő eredménytelenül fog eltelni, hiszen semmiféle garancia nem volt arra, hogy valaki is rászorítja az ellenérdekelt nagy adatkezelőket a változások feltételeinek kimunkálására. Nem volt a változtatásoknak kormányzati felelőse. A külső ellenőrzést szolgáló adatvédelmi biztosi hivatal pedig csak papíron létezett. A kormány pedig nem tervezte az éves költségvetésekben sem az átalakítás pénzügyi fedezetét. Ezt is szeretném Sepsey képviselő úr figyelmébe ajánlani, amikor arról beszélünk, hogy kit milyen felelősség terhel.

Az is világos volt, hogy egyébként ezek miatt az indokok miatt az SZDSZ meg sem szavazta annak idején a törvényt, pontosan azért, mert nem láttuk a garanciát arra, hogy végrehajtásra kerül a határidőig. Az is világos volt, hogy a kormányváltozás után az új kormánynak sem az lesz a legfontosabb feladata, hogy a személyi szám átalakításának ügyét tolja első éves munkaterve homlokterébe.

Én megértem, hogy az átalakulás kormányai és itt most az Antall-, a Boross-, illetőleg a mostani kormányról egyaránt beszélek rendkívül nehéz helyzetben vannak akkor, amikor sok, egyaránt égető feladat között valamiféle fontossági sorrendet kívánnak felállítani. Az azonban érthetetlen, hogy négy év alatt miért nem készült el legalább a személyi számos nyilvántartási rendszer átalakításának koncepciója s a végrehajtás ütemterve. Íme, most pár hónap elegendő volt ahhoz, hogy egy ilyen terv körvonalazódjék! Ahogy ezt én már régebben is elmondtam, ezért mindkét kormányt felelősség terheli. A felelősség azonban időarányosan oszlik meg közöttük. Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor vagyunk igazságosak, ha időarányosan osztjuk meg a felelősséget.

A totális ellenőrzésre törekvés vádját, amely megfogalmazódott a Bokros-csomag eme részének vitájában és föl-fölbukkant az előző parlamenti ciklusban is az előző kormány határidős törekvéseivel szemben, mindkét kormány feje fölül el kell hárítani.

(19.00)

(A jegyzői székben dr. Trombitás Zoltánt Nahimi Péter váltja fel.)

Hiszen amennyiben ez igaz lenne, nehezen érthetnénk, hogy az előző kormány alatt miért született korszerű adatvédelmi törvény, s az is nehezen érthető lenne, hogy a jelenlegi kormány alatt miért sikerült végre megválasztani az adatvédelmi biztost.

Én mindezek alapján azt szeretném javasolni, tisztelt képviselőtársaim, hogy kapcsoljuk ki a politikai elemet és a vádaskodásokat ebből az ügyből.

Az alkotmánybírósági határozat második része a személyi szám használatának térbeli kiterjesztését kifogásolta. A használatra jogosult zárt körnek a feloldását bélyegezte alkotmányellenesnek. Ezt a részt, tisztelt Ház, szintén megérteném, ha ez lett volna a törvényalkotó szándéka. Az alkotmánybírósági határozatnak ez a része azonban egy sajnálatos félreértésen alapul. A félreértést egy elírás és ennek következtében egy tévesen kihirdetett törvényi rendelkezés okozta, egy olyan rendelkezés, amelyet senki se a kormány, se a parlament nem terjesztett elő, és ezért senki nem szavazott meg.

Az elírás folytán a nyilvántartási törvény 21. §-a felvezető szövegében írt b) pont c) pontra változott. A betűelírás eredményeként azonban az összes olyan adatkezelő jogosítványt kapott a személyi szám használatára, akiket ebből már a '92-es törvény is kizárt. Így keletkezett az a látszat, mintha a törvénymódosítás kapcsán a nyilvántartási törvény előtti alkotmányellenes állapot került volna visszaállításra. Ez a látszat aztán több más paragrafus életét is kioltotta, hiszen azok éppen e látszattal összefüggésben nyilváníttattak alkotmányellenesnek.

Ha azonban az alkotmánybírósági határozat ezen része az előadottak miatt nem is rímel a törvényalkotó szándékára, meg kell jegyezzem, hogy tanulmányértéke mégis jelentős. A félreértést elkerülendő persze egyszerűbb lett volna és a hiba egyszerűen kijavítható lett volna , ha a tisztelt bírói testület rákérdezett volna esetleg a törvény beterjesztőjének az előzetes véleményére (Akar László bólogat.), mint ahogy ez más esetekben szokás is volt. Ezt csak azért mondom el, mert az Alkotmánybíróság elnöke éppen a minap szögezte le azt, hogy nyitott, és nem kifogásolja a szakmai észrevételeket az Alkotmánybíróság működésével kapcsolatosan.

Merre tovább, vetődik fel a kérdés. A válasz erre egyértelmű, az Alkotmánybíróság irányadó határozatai eléggé egyértelműen mutatják az utat. Az ágazatspecifikus vagy más szóval az úgynevezett szakazonosítókra való áttérést elfogadhatónak tartják, ezért járható útnak tűnik az a kormányzati elképzelés amely megjelenik a határozatban , amely szerint a közigazgatásban három szakazonosító jel kerülne bevezetésre: a személyi és lakcímazonosító jel, a közteherviseléssel kapcsolatos nyilvántartásokra alkalmazandó közteherviselési jel, valamint a jóléti és szociális igazgatással kapcsolatos nyilvántartásokra vonatkozó jel.

Annak ellenére, tisztelt Ház, hogy ez a három ágazat valóban jól elkülöníthető egymástól, azt nekünk mégis látni kell, hogy ezek az ágazatok maguk is gyűjtő kategóriák alrendszerek egyaránt több nyilvántartást tartalmaznak; a közteherviselés például az adóigazgatás, vámigazgatás, illeték területét, a jóléti és szociális terület pedig a nyugdíj- és egészségbiztosítást, a munkaügyi és szociális igazgatást.

Kérdéses lehet, hogy ezek az úgynevezett ágazati bokrok az Alkotmánybíróság esetleges majdani értelmezése szerint mennyire tekinthetők valódi ágazatoknak. Így itt érhet még bennünket esetleg meglepetés. Az Alkotmánybíróság erre nézve ugyanis nem adott iránymutatást, nem fejtette ki a szakazonosító fogalmát. Bármi is legyen azonban a válasz, tisztelt Ház, egy biztos: a már ma sem egységes közigazgatási nyilvántartás további szétbontása eredményeként az a követelmény biztosan kielégül, amely szerint idézem "az államigazgatás egésze nem tekinthető olyan egységnek, amelyen belül egyetlen egységes személyazonosító kódot lehetne használni".

Tisztelt Ház! Ahogy azt már említettem, az adatvédelem fő kérdése nem az azonosító számok mennyisége, tehát hogy 1, 2 vagy 3 van-e, hanem az adat-összekapcsolás garanciális szabályokhoz kötése. Így a szakazonosítók bevezetésével egyidejűleg is az lesz a kulcskérdés, hogy miként bonyolódnak majd a különböző ágazatok között a törvényes adatkapcsolatok. Véleményem szerint a célhozkötöttség elvéből következően a szakazonosító nem szolgálhat arra, hogy segítségével a különálló ágazatok adatállományait összevessék. Meg kell mondjam, hogy ebben a vonatkozásban bizonyos kérdésem van a határozati javaslat f) pontjában írt azon passzussal kapcsolatosan, hogy a szakazonosító jelekkel rendelkező nyilvántartások törvényi felhatalmazással szakazonosító jeleken kommunikálhatnak a személyi adat- és lakcím-nyilvántartással ezt azonban a bizottsági vita során majd tisztázni fogjuk.

Az is nyilvánvaló, tisztelt képviselőtársaim, hogy az adatvédelem általános elveinek nemcsak az ágazati csoportok közötti adatkapcsolatokban, hanem magán az ágazati csoporton belül is érvényesülniük kell, az azonos szakazonosító egy ágazati csoporton belül sem jelenthet automatikus átjárást az ágazat nyilvántartásai között, a csoportokon belüli nyilvántartásokat is csak törvényekben rögzített esetekben és garanciák mellett lehet összekapcsolni.

Tisztelt Ház! Végezetül azt szeretném még elmondani, örülök annak, hogy a kormány néhány kezdeti megnyilatkozás ellenére végül is nem indítványozott alkotmánymódosítást ebben a témában. Ugyanis túl azon, hogy ez szükségtelen lett volna, politikailag és a polgári demokrácia etikettje szempontjából sem lenne elfogadható, hogy jogállamban az Alkotmánybíróság határozatára a kormány alkotmánymódosítással reagáljon.

Tehát én elfogadhatónak tartom a határozati javaslatban szereplő irányelveket. A fő kérdést ismételten az időtényező jelenti előttünk. Az biztos, hogy a vonatkozó törvényeket nem tudjuk december 31-éig megalkotni, illetve ha ez lehetséges is lenne, az átállásra bajosan kerülhetne sor. Mivel a közigazgatási oldal egyes közigazgatási nyilvántartások összeomlásának s ennek következtében beálló ügyintézési zűrzavaroknak a veszélyét festi elénk, nem tehetünk úgy álláspontom szerint , hogy az államigazgatás működési érdekeit teljesen figyelmen kívül hagyjuk.

A közigazgatás működőképessége ugyanis ahogy arra Tóth Pál képviselő úr utalt bizottsági előadóként maga is alkotmányos érdek, így az alapjogok érvényesülése és ezen érdek között az összhangot meg kell találnunk.

Azokban az indokokban, amelyekre tekintettel májusban a szabaddemokraták, ha kényszerűen is, de nem ellenezték a határidő-hosszabbítást, azóta nem következett be változás. Így ezt az újabb hosszabbítási kísérletet sem ellenezzük. Ezt a döntésünket azonban csakúgy, mint a nyárit, a helyzet kényszere indokolja és ezért újfent meg kell állapítanunk, hogy ebben az ügyben az előállott helyzetért a felelősség az államigazgatási oldalt terheli, amely sem az előző, sem a mostani kormány alatt nem vette eléggé komolyan az alkotmánybírósági határozat végrehajtását, s a kormányoknak kellett a hátukat tartani a felelősség miatt.

Az idő dönti majd el, tisztelt képviselőtársaim, mennyire megalapozott az a remény, hogy ez a nyári megoldásnál jóval rövidebb határidő-hosszabbítás megfelel-e majd az Alkotmánybíróság által támasztott arányossági követelményeknek. Erre a kérdésre ebben a pillanatban sem igent, sem nemet nem tudok válaszolni. Számomra nem annyira egyértelmű, hogy valamiféle rövidebb határidő-hosszabbítást ne lehetne végrehajtani. Bár teljesen joggal veti fel Rubovszky képviselőtársam az aggályait. Úgy gondolom, ez a törvény oda fog majd kerülni újra a bírói testület elé, és akkor okosabbak leszünk. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)