Jeszenszky Géza (MDF)

1995. november 27.

DR. JESZENSZKY GÉZA (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Urak! Tisztelt Ház! Talán sokan azt gondolják, hogy már megint hosszan beszélünk olyan kérdésről, amiről nem szükséges beszélni, hiszen ezt a kérdést a parlamentben képviselt pártok látható módon örvendetesen támogatják.

Volt ennek a kérdésnek ennek a törvényjavaslatnak és ennek a határozati javaslatnak egy olyan eleme is, Szabad György módosító indítványa, amely túlmutatott az általános egyetértésen, és azt hiszem, hogy az a méltó figyelem, amit felszólalása kapott, nemcsak annak szól, hogy ez retorikailag a tőle megszokott hangnemben és érveléssel volt előadva, hanem annak a nagyon komoly tartalomnak, mondhatnám azt, hogy bizonyos aggályoknak is, amelyek nem csupán azokat töltik el, akik az elmúlt évtizedeknek átélői voltak, hanem mindenkit, aki felelős az ország jövője iránt.

Külön öröm volt számomra hallgatni Hack Péter bizottsági elnök urat, aki hangsúlyozta, hogy nem mint elnök, de úgy tűnik támogatta vagy megfontolásra ajánlotta Szabad György javaslatát. Ez nem csupán a képviselő úrnak a felelős, az ország jövőjével kapcsolatban a veszélyeket ugyancsak nem elfelejtő felfogását tükrözte, hanem azt, amire felszólalásában Rockenbauer Zoltán képviselőtársam is figyelmeztetett, hogy a külpolitika és tágabban a nemzetbiztonság kérdéseiben minden működő demokráciában valóban kísérlet van arra, hogy egyetértés legyen. Kísérlet van arra, hogy a politikai pártok a pártérdekeket tegyék félre és a nemzeti érdeket nézzék. Nagyon fontos lenne, hogy ez mindig így legyen, és nagyon szomorú az, ha bármilyen megfontolásból, rövid távú pártérdekből ezt bármelyik párt, politikai irányzat vagy sajtótermék félreteszi.

Én azonban azt hiszem, azon túl, hogy az előttünk levő javaslatokat támogatjuk, szólni kell még arról bár az előttem szólók ezt már részben megtették; de az országnak szól ez a kérdés, és az az érzésem, hogy erről a kérdésről nem ma beszélünk először, és nemcsak azért remélem, hogy nem ma beszélünk először, mert remélem, hogy az Országgyűlés Szabad György javaslatát támogatni fogja, és így újabb egyetértési memorandumok születése esetén újra szóba kerül ez a téma , tisztában vagyunk azzal is, hogy a mostani daytoni megállapodás és az ennek alapján feltehetően a jövő héten Párizsban aláírásra kerülő békeszerződés sajnos még nem fejezte be ezt a szörnyű, négy éven át tartó háborút. Azt a háborút, amelynek negyedmillió halott áldozata van, sok százezer megkínzott, meggyalázott férfi és nő az áldozata, és azt is tudjuk, hogy ennek a háborúnak a kiújulása valóban bármikor fenyegethet.

Clinton, az Egyesült Államok elnöke tegnap késő este mondta el azt a beszédét, amelyben nemcsak az amerikai kongresszus vonakodó tagjait, hanem az amerikai népet is igyekezett meggyőzni arról, hogy az Egyesült Államoknak miért nem csak erkölcsi kötelessége, de politikai érdeke is az, hogy csapatok küldésével támogassa a délszláv béke megteremtését. Christopher, az Egyesült Államok külügyminisztere a New York Times tegnapi számában cikket írt arról, amit szerintem jó lenne, ha a magyar sajtó is ismertetne. Az a címe ennek a cikknek, hogy "Csapatok nélkül nincs béke". Tehát figyelembe kell vennünk azt, hogy ez valóban nem egy könnyű menet, nem egy diadalmenet, de azt is figyelembe kell vennünk, hogy az érdekelt felek, a délszláv háború részesei, szenvedői után a szomszéd országok köztük Magyarország a leginkább érdekelt abban, hogy ez a béke megszülessen. És hogy ez a béke megszülessen, ahhoz nemcsak szavakkal, de tettekkel is hozzá kell járulni.

Az elmúlt hetekben, hónapokban igen sok nemzetközi értekezleten és hazai beszélgetésen nekem szögezték a kérdést, és elmondtam válaszként: magam is úgy gondolom, ahogy azt az angolok szokták mondani, hogy nincsen ingyen lakoma, nincsen ingyen utazás ahogy az angol mondja: free-ride , tehát nem lehet azt gondolni, hogy részesei lehetünk egy béketeremtő műveletnek anélkül, hogy megmutatnánk, hogy ezt nem csupán erkölcsileg támogatjuk, hanem politikailag is, és ha szükség van rá, akkor fizikai jelenlétünkkel is támogatjuk.

(18.20)

Azt hiszem, nincs szükség arra, hogy külön beszéljünk arról, hogy mi a politikai érdekünk. De arról kell beszélni, hogy nekünk, magyaroknak gazdasági, politikai érdek mellett van még egy külön szempontunk, ami miatt rendkívül fontos ennek a békeesélynek a megragadása. Ugyanis a vajdasági magyarságnak ez létérdek. Kaposvárnak biztos, hogy egy fontos gazdasági lehetőség. Más a határ mentén elterülő területeknek is a gazdasági fellendülés talán nem is olyan csalóka, de bizonyára nem eltúlozható lehetőséget jelent. De a vajdasági magyarságnak amely már 15-20 százalékot vesztett az elmúlt pár év alatt halottakban, elmenekültekben, elűzöttekben, és a betelepültek, az odaáramlók fenyegetik alapérdeke az, hogy béke legyen ott; nemcsak azért, mert akkor ez a nyomás enyhülne, hanem azért is, mert akkor van esély arra, hogy a jogtalanul körükbe vitt, letelepített boszniai, horvátországi szerb menekültek visszatérnek oda, ahonnan eljöttek, vagy visszamennek, legalábbis Boszniába. Hiszen lássuk be nem szép dolog ez , egy lakosságcsere történik. Az etnikai tisztogatásnak nevezett szörnyűség eredményes volt, de azt hiszem, hogy még mindig jobb egy lakosságcsere, mint a gyilkolásnak az a szörnyű sorozata, aminek tanúi voltunk.

Tehát a vajdasági magyarság érdeke az, hogy Magyarország nemcsak diplomáciai úton, nemcsak hadtápbázissal, hanem minden más eszközzel segítse elő azt, hogy ezt a békeesélyt a világ ki tudja használni.

Biztos, hogy el fog hangozni talán még ebben a parlamentben is, de még inkább a sajtóban, a közvéleményben nemcsak az, hogy mibe kerül vagy esetleg kerülhet ez nekünk, hanem az, hogy minél inkább tartsuk magunkat távol magyar érdekből... az ebben való aktívabb részvételtől. Nem azt akarom mondani, hogy mit szólhat az a több száz nyugati anya, akinek a gyermeke már a délszláv háborúban áldozatul esett, életét vesztette. Hiszen azt is figyelembe kell venni, hogy miközben sokszor nagyon jogos volt bírálni az elmúlt évek tehetetlen, késlekedő diplomáciáját nyugati diplomáciáját , ugyanakkor azért nem csupán humanitárius segélyt adtak sok száz millió dolláros értékben, hanem életeket áldoztak, sofőröktől katonákig.

Itt szeretnék arról beszélni, hogy Magyarország nem engedheti meg magának... különösen hogyha arra figyelek, amire sajnos a Ház nem figyelt talán kellően, amit Rockenbauer Zoltán képviselőtársunk és barátom elmondott az előbb , hogy a magyar részvételt árgus szemmel figyelik, nemcsak Washingtonban, nemcsak Brüsszelben, hanem a szomszédságban is. Bizonyára képviselőtársaim is értesültek arról, hogy három visegrádi társország Lengyelország, Csehország és Szlovákia legjobb tudomásom szerint már jelezte is készségét, hogy katonai erővel, fegyveres erővel, műszaki eszközökkel, esetleg egészségügyi alakulatokkal csatlakozik ehhez a nagy nemzetközi megmozduláshoz, ami a boszniai béke megteremtését, megőrzését hivatott szolgálni.

Azt hiszem, emlékszünk arra is, hogy Magyarország 1990-91-ben úgy érezte, hogy erkölcsi okokból, a jelképesnél valamivel többet érve, az öbölháború rendezését, az ottani agresszió felszámolását egy önkéntes egészségügyi alakulattal kell támogatnia. De hogyha mi vállalhattunk kockázatot az öbölháborúban, és vállalunk bizonyos szerény, de mégiscsak létező kockázatokat hegyi Karabahban vagy Cipruson vagy a Sinai-félszigeten, akkor azt hiszem, hogy azon a földön, ami nagyon közel van hozzánk... most nem akarom azt mondani, hogy a történelemben a magyar királyok címében hogy szerepelt Bosznia, azt hiszem, vannak, akik esetleg ezt félremagyaráznák; de az, hogy a vajdasági érdek és a magyar nemzet biztonsága azt igényli, hogy mi maximális módon, természetesen anyagi erőnkkel arányban, de elsősorban erkölcsileg jelezzük azt, hogy ezzel az akcióval egyetértünk és támogatjuk, ez szükségessé teszi azt, hogy esetleg szükség esetén túlmenjünk azon, ami az előttünk lévő határozati javaslatban szerepel.

Itt kell szólnom arról, hogy az a kép, amit a bizottsági elnökök elénk terjesztettek, nagyon rokonszenves volt, rózsás kép volt hogy itt mindenki egyetért ebben. Nagyon sajnálom, hogy Eörsi Mátyás elnök úr a bizottsági jelentésben nem tett említést arról, hogy tegnap a bizottsági vitán Szabad György határozatijavaslat-módosítását a bizottság több mint egyharmada támogatta. Ha megengedi, elnök úr, ezt most pótlom, (Általános zaj.) ...és azt hiszem, hogy itt nemcsak arról van szó, hogy elhangzott-e egy jelzés, hanem arról van itt szó, hogy miközben én is üdvözlöm azt, hogy a jelen parlamentben képviselt pártok ezt a két javaslatot támogatják remélhetőleg egyhangúság vagy ahhoz egész közeli vélemény lesz , nem hallgathatom el azt és remélem, senki sem tekinti ünneprontásnak , hogy ezt az egész ügyet lehetett volna gyorsabban és biztonságosabban is idehozni a Ház elé.

Ha jól tudom, Kovács miniszter úr de lehet, hogy Keleti miniszter úr júniusban írta alá azt a SOFA-nak nevezett megállapodást, ami most kerül az Országgyűlés elé. Póda Jenő képviselőtársam már több alkalommal is utalt arra, és javaslatokat tett, hogy ezt a javaslatot, ezt a megállapodást elő kellene készíteni. Itt látszólag egy sietségről van szó, de nemcsak arról van szó, hogy ami majdnem fél évig váratott magára, most hirtelen elénk kerül, rendkívüli bizottsági üléseken kell megtárgyalni, és nem tudjuk kellően mérlegre tenni, hanem arról is szó van, hogy ez a megállapodás több mint egy hónap múlva léphet csak életbe. Ez elkerülhető lett volna, hiszen az előttünk levő törvényjavaslat 4. oldalán az V. cikk (3) bekezdésében szerepel pontosan, hogy mi kell a letétbe helyezéshez és mi kell az életbelépéshez. Tehát a Magyarországra érkező NATO-alakulatok itt egy exlex állapotban lesznek. Tudom, hogy vannak bizonyos javaslatok vagy tervek, hogy ezt hogyan lehet áthidalni, de megnyugtató választ igazán az jelentett volna, hogyha ez a törvényjavaslat hamarabb kerül elénk. (Zaj.)

Utoljára szólnék arról, amit nagyon fájlalok: ez a határozati javaslat kétpontos. Nem árulok el államtitkot mert a mai lapok erről írtak , hogy eredetileg ez hárompontos javaslat volt. Ennek a javaslatnak a most nem szereplő 2. pontja a sajtó alapján mondom ezt tartalmazta azt a pontot, hogy műszaki alakulataink vegyenek részt ebben a béketeremtő akcióban. Itt nem arról van szó, hogy most volt-e elég idő, hogy ezt megvitassuk, vagy biztosítható volt-e a teljes egyetértés. El tudtam fogadni azt a kormányjavaslatot, hogy válasszuk ketté ezt a kérdést, és amiben teljes egyetértés van, arról szavazzunk egyszer. De tegnap még Keleti miniszter úr egy olyan javaslattal állt elő és ezt a sajtóban is megerősítette , hogy a kormány benyújt most az Országgyűlés elé még a mai napra egy olyan javaslatot is, hogy mód legyen megvitatni és szavazni azt a bizonyos hiányzó pontot. Én nem azért... (Az elnök kikapcsolja a szónok mikrofonját.)