Bauer Tamás (SZDSZ)

1995. november 27.

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy sajnálatra méltó törvényjavaslatot tárgyalunk, amit senki se szeret, (Taps a jobb oldalon.) senki se örül neki, nem örülnek neki a kormánypárti képviselők sem, mert egy kínos, kellemetlen törvényjavaslat valamennyiünk számára. Azért nem örülünk neki, mert a családi pótlék kétségkívül az a juttatási forma Magyarországon, amelyet a hozzáértők, a szociálpolitikusok, a társadalompolitikusok a legjobban működő, legjobban sikerült költségvetésből finanszírozott pénzjuttatási formának nemzetközi kifejezéssel: transzfernek tartanak.

Azért tartják ilyen jónak, mert annak ellenére, hogy alanyi jogon járt mindezideig, egy nagyon jól célzott forma. Jól célzott forma azért, mert évtizedek óta tudjuk, hogy Magyarországon a jövedelmi differenciák a legjobban a családnagyságtól, a gyerekszámtól függenek. Ez ugyan az elmúlt évek jövedelemdifferenciálódása következtében ma már nincs annyira úgy, mint mondjuk öt vagy tíz évvel ezelőtt, de azért ma is a gyerekszám a legjelentősebb jövedelemkülönbségeket meghatározó tényező, a családi pótlék pedig köztudott módon ezt enyhíti nem szünteti meg, de nagyon erősen enyhíti , és ezért a családi pótlék egy nagyon jó forma.

Mégis felmerült nemcsak a stabilizációs csomagban, hanem már korábban is, tehát a kormányprogram előkészítése során és a kormányprogramban is , hogy abban a formában, ahogy a családi pótlék az elmúlt évtizedekben kialakult és a nyolcvanas évek során bővült ne felejtsük el, hogy a nyolcvanas évek során bővült , ebben a formában a maga több mint 100 milliárd forintos, költségvetésből finanszírozott összegével valószínűleg nem tartható. És amikor a márciusi stabilizációs csomag összeállítása idején körül kellett nézni a költségvetésben, hogy hol lehet megtakarításokat elérni, akkor természetes, hogy ez a több mint 100 milliárd forintos kiadás is odakerült azon tételek közé, amelyek kapcsán meg kellett nézni, hogy nincs-e mód arra, hogy valamit itt megtakarítsunk.

Felmerült itt a múltkor, az egy héttel ezelőtti vitában, az utánam következő Sepsey Tamás egyik kétperces felszólalásában, hogy vajon nem egy, az emberi logikával szembenálló fiskális logika-e az, amely egyáltalán felveti ezt a gondolatot. Én azt hiszem, hogy a pénzügyi logika vagyis az, hogy számoljunk, hogy mire van pénzünk és azt mire költjük az nagyon is emberi logika, és amikor országgyűlési képviselőként végiggondoljuk, hogy a kevés pénzt mire költsük, akkor nem kerülhetjük meg azt, hogy megnézzük, vajon miből lehet megtakarítani, vajon nem kell-e a családi pótlékot is ebből a szempontból megvizsgálni.

(21.00)

Logikus a gondolat, amit sokan fölvetnek, hogy ne innen vegyünk el pénzt. Csakhogy azt, hogy ne innen, ezt az elmúlt hetek költségvetési vitájában minden költségvetési fejezettel kapcsolatban elmondták ellenzéki képviselőtársaink. Elmondták azt is a múlt héten a családipótlék-vita előtt, a társadalombiztosítási törvénynél elmondta Kis Gyula képviselőtársunk, hogy az egészségügyből speciel ne vegyünk el. Amikor az Országgyűlés a haderőreform koncepciójáról tárgyalt, akkor azért vonultak vissza az ellenzéki pártok a haderőreform támogatásától, mert úgy gondolták, hogy a haderőtől nem. Az agrárkérdésekkel foglalkozók azt mondják, hogy a mezőgazdaságtól nem, és ezt a sort sokáig lehetne folytatni.

Ha sehonnan sem, akkor nem lehet takarékoskodni. Megtakarítani sajnos, kell, és akkor meg kell néznünk, hogy vajon a családi pótlék esetében nem lehet-e és nem indokolt-e megtakarítani.

Az a törvényjavaslat, amit benyújtottak, követve azt a törvényjavaslatot, a stabilizációs törvényjavaslatot, amit a tavasszal tárgyaltunk, természetesen nem szünteti meg a családi pótlékot, nem vonja el a támogatást a családok százezreitől és millióitól, hanem azt a célt tűzi maga elé, hogy, tetszik, nem tetszik, a családi pótlékot a magas jövedelmű csoportoktól vonja el, és így próbáljon valami megtakarítást elérni. És ezt úgy igyekszik tenni, egy olyan módszerrel, hogy megvon egy jövedelemhatárt, ami a módosítások nyomán egy lépcsőzetes jövedelemhatár, mármint a tavaszi módosítások nyomán, és ezt megőrzi a jelenlegi javaslat, és így próbálja a magas jövedelmű lakosságcsoportoktól, amelyeket az előterjesztő mintegy a családok 20 százalékára becsül, megvonni a családi pótlékot mint költségvetési támogatást.

Kétségtelen tény, hogy ez a jövedelemhatár révén történő kiszűrés nem jó módszer, rengeteg nemzetközileg ismert, vagy számos nemzetközileg ismert hátránya van, és ezért, mint ezt Béki Gabriella képviselőtársunk elmondta a Szabad Demokraták Szövetsége nevében a múlt heti vitában, a szabaddemokrata frakció nem döntötte még el, hogy támogatni tudja-e a szavazásnál ezt a törvényjavaslatot.

Tisztában vagyunk annak a szükségességével, hogy megtakarításokat érjünk el az adott költségvetési helyzetben a családi pótlék rovaton is, és ugyanakkor tisztában vagyunk azokkal az ellenvetésekkel, nyomós ellenvetésekkel is, amelyek a vitában kormánypárti és ellenzéki szakértő képviselőtársainktól elhangoztak.

Azért hallgattuk érdeklődéssel a múlt héten a vitát, mert azt gondoltuk, hogy támpontokat fogunk kapni későbbi szavazatunk eldöntéséhez. Figyelemmel hallgattuk ellenzéki képviselőtársaink érvelését, és arra a meglepő következtetésre kellett jutni, ez nem meglepő, hogy az ellenzéki képviselőtársaink érvelése ebben a kérdésben nem volt meggyőző.

Két típusú, alapjában véve két típusú érvet sorakoztattak föl ellenzéki képviselőtársaink a javaslattal szemben. Az egyik, már a márciusban előterjesztett javaslattal, illetve a stabilizációs törvény vitájában is sokszor nagy erővel hangoztatott érv úgy hangzott, hogy nem szabad elfogadni ezt a javaslatot, mert tönkreteszi a jövőt, tönkreteszi a családokat, azzal fenyeget, hogy visszaesik a népszaporulat, nem szabad elfogadni ezt a javaslatot.

A másik ellenvetés, amit legmarkánsabban Pusztai Erzsébet képviselőtársunktól hallottunk a múlt héten, úgy szólt, hogy nem érdemes elfogadni ezt a javaslatot, mert nem fogja biztosítani azt a megtakarítást, amit a kormány elképzel, mert hiszen a mellett a jövedelemhatár mellett, amit az előterjesztés tartalmaz, sokkal kevesebb család esik majd ki a családi pótlék kedvezményezettjeinek köréből, sokkal szűkebb lesz az a kör, amely nem kap családi pótlékot.

Ezt alátámasztandó hivatkozott Pusztai Erzsébet a '94. évi tavaszi egyszeri családipótlék-kiegészítés tapasztalataira, ahol sokkal kevesebben estek ki a családipótlék-kiegészítésből, mint akkor a javaslattevő gondolta, egyébként még az MDF vezetésű kormány Népjóléti Minisztériuma, amely szintén a jövedelemhatárt alkalmazta, azt a jövedelemhatárt, ami ellen most érvelnek. Tehát akkor sokkal kevesebben esnek ki. Tehát Pusztai Erzsébet érvelése alátámasztja azt a feltevést, hogy csak egy szűk köre a családoknak az, amely kiesik ebből a juttatásból, feltehetően a magas jövedelmű kör.

Tehát a Pusztai Erzsébet által adott érvelés gyökeresen ellentétes azzal az érveléssel, hogy a családi pótlék megvonása ettől a körtől veszélyeztetné a jövőt, veszélyeztetné azt, hogy gyerekek születnek majd a jövőben, hiszen annál a szűk körnél, amit Pusztai Erzsébet feltételezése szerint az intézkedés érint, nem hiszem, hogy a családi pótlékon múlna az, hogy lesz gyerek, vagy nem lesz gyerek.

Azt kell tehát mondanom, hogy az az ellenzéki érvelés, amit a múlt heti vitában is hallottunk, ellentmond önmagának. Egyébként mind a két érv szerepelt Pusztai Erzsébet hozzászólásában: az első is és a második is, és a kettő ellentmond. Tehát tetszik, nem tetszik, azt kell mondanom, hogy az ellenzéki képviselőtársaink ellenvetései nem győztek meg arról, hogy el kéne utasítanunk ezt a törvényjavaslatot, minden ellentmondása dacára.

Nem győzött meg az sem, amikor Varga Mihály képviselőtársunk az alanyi jogon juttatott családi pótlék mellett arra hivatkozva érvelt, hogy nézzünk körül más országokban, mi ott a gyakorlat, és elmondta, hogy nézzük meg a szomszéd országokat, és három szomszéd országot említett: Ausztriát, Németországot és Belgiumot, amelyek közül csak egy szomszédos ország van, és mind a három ország enyhén szólva dúsgazdagnak tekinthető Magyarországhoz képest. És a valódi szomszéd országokat nem említette, azokat a szomszéd országokat, amelyeknek a helyzete hasonló, a gazdasági helyzete Magyarországhoz. Nem említette például Csehországot, ahol éppen most vezették be azt a rendszert, amiről ebben az előterjesztésben is szó van. Nem volt korrekt tehát ez az érvelés, amelyik Belgiumra, Németországra és Ausztriára hivatkozott.

Azt kell tehát mondanom, végighallgatva türelemmel ellenzéki képviselőtársaink érvelését, azt kell mondanom, hogy még mindig nyitott számunkra a kérdés, hogy mit is kell tennünk. Nem meggyőző az ellenzék érvelése a mellett, hogy vessük el ezt a javaslatot.

Nem meggyőző az az érvelés sem, hogy minek néhány milliárdért a családi pótlékot érintetlenül hagyni, amikor ott van az 500 milliárdos kamatkiadás, amikor más, ennél sokkal jelentősebb tételekkel kell stabilizálni. Azért nem meggyőző, mert azért van az az 500 milliós kamatteher, mert a megelőző években nem csökkentettük a költségvetési hiányt úgy, ahogy most kell, és ezért halmozódott fel a kamatteher.

Nem meggyőző az, hogy stabilizáljunk másként. Nem meggyőző az, amit Pusztai Erzsébet mondott, hogy lám, lám, enélkül is ment a stabilizáció '95-ben, hiszen '95-ben egy olyan gazdaságpolitikai lépéssel ment a stabilizáció, mint a vámpótlék, ez enyhítette a költségvetés gondjait. Ez egy átmeneti eszköz, '97-ben elmúlik a kedvező hatása, és akkor másutt kell elérnünk a kedvező költségvetési hatásokat.

Azt gondolom tehát, hogy az ellenzéki érvelések nem meggyőzőek, nem oszlatják el, nem cáfolják azokat az érveket, amelyeket a kormány a javaslat mellett fölvet.

Most azok, akik nem utasítják el eleve azt az igényt, hogy valamit takarékoskodnunk kell a családi pótlékon is, hanem elfogadják, hogy szűkíteni kell, azt mondják, egyébként joggal, hogy a jövedelemhatáros megoldás, amit a kormány előterjesztése javasol, nem jó megoldás. Tudjuk mi is, hogy nem jó megoldás. Elmondták a kormánypárti hozzászólók is itt már a stabilizációs törvény vitájában is, és most is. A probléma az, hogy az a javaslat, amit a szociálpolitika magyar szakértői a legjobb módszernek tartottak, vagy a legtisztességesebb, legkorrektebb módnak tartottak volna, nevezetesen azt, hogy kezdjük ott, hogy hatéves kortól az egygyerekes, kétszülős családoknál szüntetjük meg, vagyis visszaállítjuk azt a helyzetet, ami a '80-as évek közepéig érvényes volt Magyarországon.

(21.10)

Ezt a helyzetet az Alkotmánybíróság döntése nyomán nem lehet alkalmazni. Szociálpolitikai megfontolások szerint ez lenne a legkívánatosabb, de az Alkotmánybíróság más szempontokat vett figyelembe, és ezt nekünk tudomásul kell vennünk, holott ez lett volna a legnagyobb megtakarítás és társadalmilag is a leginkább elfogadható.

Ha ezt nem tesszük nem tehetjük , akkor fölmerült az az alternatív megoldás, hogy vonjuk az adóalap alá; ezt képviseltük mi is az előzetes vitánkban, nemcsak itt a Házban, hanem az előkészítés során is. Csak fölhívom a figyelmet, ellenzéki pártok közül itt a plénumon ezt senki sem vetette föl emlékezetem szerint, az ellenzéki pártok többsége csak arról beszélt, hogy ne csináljunk ebben a kérdésben semmit. De kétségkívül, amikor éppen nem volt parlament, akkor sajtóértekezleten a Magyar Demokrata Fórum részéről megemlítették ezt a lehetőséget. A másik ellenzéki párt, a Fidesz különböző érvekkel a múlt heti vitában ezt a lehetőséget, amit mi is képviselünk, elutasította. Meg kell mondanom, én még mindig amellett vagyok, hogy talán ez lenne a legjobb megoldás, de tudomásul kell vennünk, hogy amilyen fázisban az adótörvények előkészítése ma van, most, '96-ra már ezt a megoldást aligha lehet bevezetni.

A másik javaslat, ami alternatív javaslatként az ellenzék részéről fölmerült, a Fidesz javaslata volt, amit Varga Mihály ismertetett a múlt héten. Ez úgy hangzik, hogy részben legyen alanyi jog, részben olasz mintára jövedelemtől függő. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy ezt a Fidesz-javaslatot éppen az MDF képviselője utasította el, amikor a jövedelemtől függő megoldást kerekperec elutasította arra hivatkozva, hogy ennek nagy hátrányai vannak, jövedelemigazolásra kényszerít, adminisztrációval jár s a többi. Tehát homlokegyenest ellentétes álláspontot képviselt a Fidesz és az MDF képviselője ebben a kérdésben. Tehát nincs, nem hallottunk sajnos itt az Országgyűlésben meggyőzően jobb javaslatot annál, amit a kormány előterjesztett. Tehát továbbra is ott tartunk, hogy ha egyszer elfogadjuk azt, hogy valamit takarékoskodni kell és valamit takarékoskodni méltányos lehet, akkor bizony jobb javaslatot és ma bevezethető javaslatot sajnos az ellenzéki padsorokból sem hallottunk és a kormánypárti oldalról sem.

Maradt tehát a kérdés: helyes-e megszavaznunk vagy nem? Számunkra, szabaddemokraták számára ebben a helyzetben tulajdonképpen a következő marad:

Azt a kérdést, hogy ezt a kényszermegoldást megszavazzuk-e, két dologtól kell függővé tenni. Az egyik, hogy tudjuk-e módosító javaslatokkal enyhíteni azokat a kedvezőtlen hatásokat, amivel ennek a javaslatnak a bevezetése kétségkívül jár. Ebből a szempontból három célcsoportot kedvezményeznének azok a módosító javaslatok, amelyeket az SZDSZ benyújtott és amelyeket részben a vezérszónoklatában Béki Gabriella már említett: a fogyatékos gyermekek, a nagycsaládosok és az egyszülős családok. Ha itt tudunk módosítani a benyújtott javaslaton, akkor valamelyest enyhülnek a dolog hátrányai. Ez az egyik szempont, amit figyelembe kell vennünk.

A másik szempont pedig nem tagadom az, hogy amikor a költségvetéssel kapcsolatban végső fázisba jutnak a tárgyalásaink, a módosító javaslatok megítélése, amikor az adótörvényekben a végső fázisba jutnak az egyeztetéseink, amikor eljutunk a szavazások közelébe, akkor mennyire érezzük nélkülözhetetlennek azt a mintegy 10 milliárd forint körül becsülhető megtakarítást, amit ez a javaslat jelent; ha arra fogunk jutni, hogy el kell fogadnunk azt, hogy erre a 10 milliárd körüli megtakarításra feltétlenül szükség van, akkor valószínűleg nem tehetünk majd mást, mint hogy tudomásul vesszük: nincs más lehetőség, és kénytelenek leszünk elfogadni az előterjesztést. Ha a kormánnyal és a koalíciós partnerrel folyó tárgyalásainkon úgy alakul, olyan benyomásunk lesz, hogy talán mégis mellőzhető ez a megtakarítás és emiatt nem érdemes ezt a rendszert bevezetni, akkor esetleg mondom, figyelembe véve a módosító javaslatokat is más következtetésre fogunk jutni.

Meg kell ismételnem ezért Béki Gabriellát: annak alapján, amit a javaslat előnyeiről és hátrányairól ma látni lehet, kell majd eldöntenünk, hogy végül is hogyan foglalunk állást. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)