Deutsch Tamás (Fidesz)

1995. november 27.

DEUTSCH TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az előttem szóló képviselőtársam által használt hasonlatból kiindulva eljött a lehetőség, a mód és az alkalom, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt ebben a valóban nagyon nagy egybehangzásról tanúskodó dalműben a saját maga szólamát elénekelje.

Idén kora nyáron, amikor a médiatörvény általános vitájának kezdetén jómagam is elmondhattam az egyes számú vezérszónoklatomat, akkor a következőképpen fogalmaztam nem a klasszikus idézetének a szándékával mondom el, de azt gondolom, hogy ebből válik érthetővé, hogy mi a Fidesz-Magyar Polgári Párt parlamenti képviselőcsoportjának a viszonya a megszületett politikai megállapodáshoz és az új változatban benyújtott, rádiózásról és televíziózásról szóló törvényhez.

Akkor így fogalmaztam: a Fidesz meggyőződése szerint a békés rendszerváltás alapját jelentő alkotmányos szokásjog az, hogy a politikai intézményrendszer alapelemeit, az alkotmányos szabadságjogokat szabályozó úgynevezett kétharmados törvényeket valamennyi parlamenti politikai tényező egyetértésével kell megalkotni. Aki ezzel az alkotmányos szokásjoggal szembefordul, a rendszerváltás alapértékeivel fordul szembe.

Ezért fogalmazott úgy Haraszti Miklós SZDSZ-es képviselő a médiatörvény 1992-es vitájában, hogy idézem a tájékoztatási törvények megteremthetik, de el is temethetik a szabadságot. Ezért rendelkezik úgy alkotmányunk, hogy a sajtó, a rádiózás, a televíziózás dolgait kétharmados többséggel, vagyis a mindenkori ellenzék bevonásával, általános egyezkedéssel lehet szabályozni.

De idézhetem Schiffer János MSZP-s képviselőt, aki 3 esztendeje azt mondta: vajon tényleg az-e a demokrácia modellje, hogy a többség mindent megtehet, és nincs kontrollja? Hogy a demokrácia arról is szól, hogy a kisebbség, az ellenzék nem egyszerűen vesztes pozíció, hanem az ellenzék léte maga a demokrácia, szerepe nem választási matematikai kérdés.

A médiatörvénynek konszenzusos törvénynek kell lennie fogalmaztam. Ugyancsak az előbb említett vezérszónoklatnak a részét képezte az a gondolatsor, amit még idézni szeretnék, ami a következőképpen hangzott:

Hosszú és végül eredménytelen egyeztetés után, levonva annak tapasztalatait, a médiatörvény előkészítésének ügyét végre a feje tetejéről a talpára kell állítani. Ez a törvény nem cél, hanem eszköz. Eszköz az alkotmányos szabadságjogok, a sajtószabadság, a véleménynyilvánítás, a közérdekű adatok nyilvánossága érvényesüléséhez szükséges garanciák megteremtésére. Eszköz arra, hogy egy plurális médiapiac kiépítésének feltételeit meghatározza, a tájékoztatás-, a vélemény- és a tulajdonmonopóliumok lebontásával, új monopóliumok kialakulásának megakadályozásával. Eszköz arra, hogy a gazdasági alkotmányosság garanciáinak megteremtésével a médiagazdaság legnagyobb szelete működésének jogi kereteit meghatározza. S végül, de nem utolsósorban a törvény eszköz arra, hogy az elektronikus média környékén tapasztalható áldatlan politikai viszonyokat felszámolja.

Eszköz, nem egyszerűen az úgynevezett államtalanításra, hanem a direkt és indirekt politikai befolyásolás lehetőségének a minimalizálására, ha már ezt a befolyást teljesen megszüntetni nem lehet.

Amíg az előbb említett, egymással szervesen, elválaszthatatlanul összekapcsolódó koncepcionális kérdések konkrét részleteiben nincs egyetértés, addig a médiatörvény konszenzusos elfogadása eleve kudarcra van ítélve.

Tisztelt Ház! Azt gondolom, azáltal teremtődött, azáltal teremtődhetett meg annak a lehetősége, hogy most a parlament egy olyan médiatörvény általános vitáját kezdje újra, amely médiatörvény hatpárti politikai konszenzussal övezett, hogy idén nyár végén végre megérett a felismerés, egyszerre, egy időben mindkét kormánypártban, illetve mindkét kormánypárt többségében minden bizonnyal a tekintetben, hogy tényleges, érdemi, a médiatörvény által szabályozandó kérdések, az alapkérdések, a koncepcionális kérdésekben érdemi egyeztetésekre, tárgyalásokra kerüljön sor.

Valóban csodálkozni lehetett a tárgyalások első néhány fordulója után, hogy mennyire más az a tárgyalási és politizálási stílus, amely a hatpárti médiaegyeztetéseken uralkodott. Valóban a kölcsönös jó szándék, a mindenki számára elfogadható politikai és szakmai megoldások együttes keresése jellemezte ezt a tárgyalássorozatot. Nagymértékben ennek a kölcsönös és egy irányba mutató szándéknak köszönhető az, hogy végül is megszületett az a politikai megállapodás, amely alapját képezte a törvényjavaslat átdolgozásának.

Ugyanakkor azonban fel kell tenni azt a kérdést, hogy mi a magyarázata annak, hogy az MSZP-SZDSZ-kormány hivatalba lépését követően több mint másfél esztendőnek kellett eltelnie addig, ameddig mint említettem mindkét kormánypártban végre megérett az a felismerés, hogy kizárólag a megegyezés keresésével lehet elérni azt, hogy konszenzusos médiatörvényt tárgyalhasson és végül fogadhasson el a parlament.

Itt én minden körülmények között kiemelendőnek tekintem azt, hogy a parlamenti ellenzéki pártok mind a négy parlamenti ellenzéki párt, mind a négy frakció a médiatörvény előkészítésének utolsó másfél esztendejében következetes és konstruktív magatartást tanúsított. Annak ellenére, hogy több alkalommal is alibitárgyalásokon kellett részt vennünk, annak ellenére, hogy 1995 tavaszán egy már megszületett megállapodást azóta sem indokolt módon a két kormánypárti frakcióvezető alá nem írásával felrúgott, ennek ellenére az ellenzéki pártok mindvégig fenntartották tárgyalási szándékukat, mindvégig partnernek mutatkoztak a tekintetben, hogy a kormánypártokkal hajlandóak, készek érdemi előkészítő tárgyalásokat folytatni.

(12.10)

Úgy gondolom ugyanakkor, hogy a koalíciós pártok közötti viszony módosulásával is magyarázható az, hogy végül is megteremtődött a politikai előfeltétele annak, hogy politikai megállapodás születhessen a médiatörvény alapkérdéseiben. A két koalíciós párt között mindvégig tapasztalható volt véleménykülönbség a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény alapkérdéseit illetően. 1995 ősz elejére világossá vált az a kérdés, hogy elkerülhetetlen, hogy újrainduljanak a hatpárti tárgyalások a médiatörvény ügyében, tudniillik a nyár elején benyújtott törvényjavaslatot a kormánypártok jelentős része elsősorban a nagyobbik kormánypárt frakciójának többsége sem támogatta.

A kisebbik koalíciós párt előtt két út állt megítélésünk szerint: vagy változtat eddigi magatartásán, és valóban a megegyezést keresve vesz részt ezeken a tárgyalásokon; vagy felsejlett annak a veszélye, hogy az újrainduló hatpárti egyeztetéseken végül is a nagyobbik kormánypárt és a négy ellenzéki párt között születhet meg politikai megállapodás a Szabad Demokraták Szövetségének merev és változatlan álláspontja miatt. Nagy örömünkre szolgál, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége megváltoztatta a véleményét nagyon sok kérdésben, amely hosszú időn keresztül akadályát jelentette a hatpárti konszenzus kialakulásának; így valóban elhárult a két kormánypárt közötti nézetkülönbség elmúltával annak az akadálya, hogy végre érdemi és a siker reményével kecsegtető egyeztetés kezdődjön meg.

Ennek az egyeztetéssorozatnak a végén, október 20-án megszületett az a politikai megállapodás, amely politikai megállapodás által megrajzolt konstrukciót a Fidesz-Magyar Polgári Párt parlamenti képviselőcsoportja támogat. Ugyancsak támogatja a Fidesz-Magyar Polgári Párt parlamenti képviselőcsoportja azt, hogy a politikai megállapodáson alapuló, átdolgozott, a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényt a még valóban készülő és folyamatosan készülő hatpárti módosító indítványokkal együtt a parlament elfogadja.

Azt gondolom azonban, hogy a politikai megállapodás megszületését követően az átdolgozott törvényjavaslat parlament elé történt benyújtása után meglehetősen sok félreértett vagy félreértésre okot adó értékelés, vélemény vagy véleménytöredék jelent meg a nyilvánosságban. Úgyhogy én a hozzászólásom hátralévő részében néhány egyre közkeletűbbé váló sommás véleménnyel, ítélettel kapcsolatban szeretném elmondani a véleményemet, a véleményünket; azt, hogy meggyőződésünk szerint mi a valóság a benyújtott törvénytervezettel kapcsolatban.

Igen gyakran hangzik el az a vélemény, hogy ez a 163 szakaszból álló törvény rendkívül bonyolult, áttekinthetetlen, annyira kusza, hogy feltehetően alkalmatlan lesz azon nagyon fontos és nagy jelentőségű szféra: a médiaszféra szabályozására. Ezzel kapcsolatban hadd mondjam el azt az általam már évek óta használt hasonlatot, hogy én megütközéssel hallottam és hallgatom azokat a véleményeket, amelyek a jelen pillanatban is hatályos országgyűlési választójogi törvénnyel kapcsolatban annak bonyolultságáról beszélnek. Meggyőződésem szerint az országgyűlési választásokat szabályozó törvényjavaslat egyáltalán nem bonyolult, egyáltalán nem áttekinthetetlen. Ez a törvényjavaslat a választópolgárok szempontjából pusztán csak három dolog ismeretét feltételezi: nekik van egy jelölőcédulájuk, azzal egy egyéni képviselőjelöltet jelölhetnek; amikor elmennek szavazni, akkor kapnak két szavazólapot, az egyiken listákra szavazhatnak, a másikon egyéni képviselőjelöltekre. Ez a törvény is nagyon sok, jogilag is nehezen kimunkálható szabályt tartalmaz; olyan bonyolult garanciarendszert, amelynek a megértése kevesek feladata. Ilyen értelemben ez a törvény a médiaszférát, a médiaszféra szolgáltatásait fogyasztók, a tévénézők és a rádióhallgatók szempontjából, tehát a magyar társadalom döntő többsége szempontjából egyáltalán nem bonyolult törvény.

Az természetesen egy más kérdés a hasonlatomnál maradva , hogy egy parlamenti választáson induló politikai szervezet, politikai párt számára nagyon sok részletszabályt tartalmaz a választójogi törvény. Egy olyan gazdasági vállalkozás számára, amely helyi, regionális vagy országos televíziót vagy rádiót szeretne beindítani, ennek érdekében pályázaton pályázni fog valamelyik frekvencia használatára, annak nagyon sok részletszabályt kell ismernie ahhoz, hogy megalapozottan tudja benyújtani a pályázatát.

Ugyancsak elhangzik az az ítélet, az a vélemény, hogy rendkívüli sok testület jön létre a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény hatálybalépését követően, hatalmas lesz a bürokrácia Zsigmond Attila képviselőtársam már utalt erre. A valóság ezzel szemben az, hogy négy és fél, illetve öt testület megalakításáról rendelkezik ez a törvény. Létrejön az a testület, amelyik a világ valamennyi demokráciájában, ahol van médiatörvény, a legalapvetőbb feladataként elvégzi a frekvenciák kiosztását ez az Országos Rádió és Televízió Testület. Ennek a testületnek lesz egy olyan panaszbizottsága, amelynek a működése valóban nagyon fontos a tévénéző és a rádióhallgató polgárok szempontjából, mert panaszaikkal ehhez a bizottsághoz fordulhatnak, ez a bizottság lesz az, amelyik elbírálja, helyt ad nekik vagy elutasítja ezeket a panaszokat. És valóban, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió, valamint a Duna Televízió vagyona egy-egy közalapítvány tulajdonába kerül, és a három közalapítványnak három kuratóriumi testülete jön létre. Nem felel meg tehát a valóságnak, hogy egy bonyolult, áttekinthetetlen rendszerű törvényben nagyon sok testület jön létre, túlbürokratizálttá válna a médiaszféra Magyarországon.

Sokan mondják azt, hogy komoly érdekeket sért ez a médiatörvény. Ebben az értékítéletben, ebben a véleményben nagyon sok igazság van. Én nagyon örülök annak, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt természetesnek tekinti, hogy végre a mai szabályozatlansággal, káosszal szemben a világos, egyértelmű szabályokat megvalósító és megteremtő, a jogállamiság követelményeinek megfelelő médiaszabályozás létező érdekeket természetes, hogy sért. Nem felel meg ugyanakkor a valóságnak, hogy ez a médiaszabályozás olyan lenne, hogy a médiaszféra akár egyik, akár másik területét kedvezményezné akár egyik vagy akár másik terület rovására. Az e médiatörvény előkészítésében részt vevő politikusok és szakértők sem nem voltak elfogultak a közszolgálati szférával szemben a kereskedelmi szféra javára, sem nem voltak elfogultak a kereskedelmi szférával szemben a közszolgálati szféra javára. Nyilvánvalóan olyan döntéseket kellett meghozni, mind a frekvenciaszűkösség, mind az úgynevezett reklámtorta nem korlátlan mértéke és volta következtében, amelyek létező, megfogalmazódott érdekek számára a százszázalékos érvényesülés lehetőségét nem teremtik meg; ugyanakkor a rendezettség, a tiszta, átlátható szabályozottság feltételeit, alapfeltételeit teremtik meg.

Nagyon fontos az a vélekedés, amely azt állítja, hogy a most benyújtott törvényjavaslat túlzott mértékben átpolitizált, egyértelműen azt mutatja, hogy a hat parlamenti párt az egymás irányában érzett kölcsönös bizonytalanságon kizárólag túlméretezett politikai garanciák törvénybe foglalásával tudott felülemelkedni, s hogy ezt a bizalmatlanságot kizárólag a médiaszféra átpolitizáltságának megteremtésével és a vélekedés szerint elfogadhatatlan mértékű átpolitizáltságának megteremtésével lehetett feloldani. Én nem osztom ezt a vélekedést. A helyzetemből adódóan viszonylag jól ismerve a körülményeket hisz mindvégig, már évek óta részt veszek a különböző médiatörvény-tervezetek előkészítésében, mindvégig személyesen részese lehettem a mostani médiatörvény-tervezetet előkészítő tanácskozásoknak , az én meggyőződésem szerint a magyar politikai intézményrendszer lényeges területeit szabályozó törvények közül egyetlenegy területhez képest sem átpolitizáltabb a remélhetőleg elfogadásra kerülő médiatörvény és médiaszféra, mint bármely más terület.

Ma már a parlamentben többször megtörtént az Alkotmánybíróság szervezetének, testületének említése. Az Alkotmánybírósággal kapcsolatosan az új alkotmánybírákra is egy olyan testület tesz javaslatokat, amely testület az alkotmány rendelkezései következtében a parlamentben frakcióalakítással bíró pártok egy-egy képviselőjéből áll. Amikor a köztársasági elnök úr javaslatot tesz a különböző országgyűlési szószólók személyére, mivel az ő megválasztásukhoz a legnagyobb mértékű parlamenti többségre van szükség az összes megválasztott képviselő kétharmadára , értelemszerűen konzultációra hívja meg a parlamenti pártok képviselőit; nem alibi konzultációra, hanem érdemi konzultációra, hogy lehetőleg az általa megtett javaslatnak meglegyen az a politikai előfeltétele, hogy megvan az elfogadásához szükséges többség. Sorolhatnám még azokat a nagyon fontos kinevezési vagy megválasztási eljárásokat, ahol annak rendje és módja szerint más, hosszú hagyományokkal, több évtizedes tradícióval bíró európai és tengerentúli demokráciákhoz hasonlóan van bizony a különböző parlamenti politikai erőknek beleszólása, befolyása arra, hogy milyen módon és milyen eljárásban történik meg a kinevezés.

(12.20)

Nem gondolom azt, hogy akár a rádió-televízió testület megválasztásával kapcsolatban, akár a létrejövő három közalapítványi kuratórium elnökségének megválasztásával kapcsolatban olyan túlzott befolyásolási lehetőséghez jutnak a pártok, amelynek alapján azt lehetne mondani, hogy itt egy mélyen átpolitizált rendszerről van szó.

Ráadásul egy fontos dolgot hadd jegyezzek meg: az egész magyar médiaszféra összességében, megítélésem szerint, valóban súlyosan, általam elfogadhatatlan mértékben átpolitizált. Ez az átpolitizáltság azonban nem abból fakad, hogy a parlamenti pártok külön-külön és együttvéve a politikai gyarmatosító törekvések jegyében minél nagyobb részét szeretnék maguk alá söpörni a sajtónak sokszor nem elsősorban ebből fakad , hanem alapvetően abból, hogy a médiaszakma egyes képviselői nyílt vagy burkolt formában vállalnak politikai szerepet, az ő döntésük alapján válnak a politikai élet szereplőivé. Nem a hírtovábbítás, nem a hír, a történésekről szóló információk eljuttatásának a tevékenységét folytatják, hanem az írott vagy elektronikus sajtón belüli, sokunk által oly sokat kárhoztatott politikacsináló újságírást művelik. Ilyen értelemben tehát valóban átpolitizált a médiaszféra ez a médiatörvény a médiaszféra e tekintetben meglevő átpolitizáltságán nagyon sokat, nagyon nagy mértékben javíthat.

Még egy fontos kérdésről hadd beszéljek, ez pedig az a kérdés, hogy a benyújtott médiatörvényben szabályozott konstrukció tehát az a rendszer, hogy például öt országosan fogható televíziócsatorna kezdheti meg a működését majd 1997 elejétől egy olyan konstrukció, amelynek a gazdasági megalapozottsága erősen kérdéses. A mi szakértőink által elvégzett modellszámítások ezeket a vélekedéseket nem támasztják alá. Megítélésünk szerint valóban sok bizonytalansági tényező van a médiatörvényben, annak gazdasági vonatkozású részeit tekintve, ez a bizonytalanság azonban a helyzet természetéből fakadó bizonytalanság. Az egész magyar gazdaság teljesítménye nehezen tervezhető 1998-ban, '99-ben vagy 2000-ben. Az egész magyar gazdaság átalakulásával és teljesítményével van szoros összefüggésben, hogy Magyarországon milyen mértékben bővül a reklámpiac; ilyen értelemben tehát egy olyan biztos és csalhatatlan gazdasági prognózissal kellene rendelkezniük a médiatörvény előkészítőinek, amely prognózissal sokszor sem kormánypárti, sem ellenzéki gazdaságpolitikusok sem rendelkeznek sokszor nem is rendelkezhetnek.

Azoknak az információknak a birtokában, amelyek az elmúlt évek médiagazdaságban lezajlott történéseit elemezték például azt, hogy milyen mértékben bővült a reklámpiac , az elvégzett modellszámítások azt támasztják alá, hogy egy működőképes rendszerről van szó. Egy olyan rendszerről van szó, amelyben mind a közszolgálati intézmények, a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és a Duna Televízió, mind a létrejövő országos, regionális és helyi kereskedelmi, illetve nonprofit műsorszolgáltatók, televíziók és rádiók működésének a gazdasági feltételei összességében biztosítottak.

Befejezésül két dolgot hadd mondjak el nagyon röviden. Egyrészről szólnom kell a köszönet hangján. Valóban azt gondolom, köszönet illeti mindazokat a politikusokat a Fideszen kívüli öt párt politikusait és szakértőit , akik igen nagy energiákat latba vetve vettek részt a hosszú egyeztetéseken. Komoly köszönet illeti azokat a szakértőket mind a minisztériumok, mind a Miniszterelnöki Hivatal részéről, akik munkánkban segítségünkre voltak.

Külön köszönet illeti a parlament kulturális bizottságának munkatársait, akik mindvégig mind a szakmai, mind egyéb technikai segítségükkel próbálták és sikerült is megteremteniük a nyugodt és végeredményben most az egyszer eredményes munkavégzés feltételeit.

Végül, de nem utolsósorban azzal a gondolattal, vélekedéssel vagy állítással kapcsolatban hadd mondjak egy mondatot, amely állítással Magyar Bálint képviselőtársam kezdte a vezérszónoklatát. Ő azt mondta, hogy befejeződött a médiaháború. Ezt a kifejezést évek óta nagyon nem szeretem; nyilvánvaló, hogy pontos leírása bizonyos szempontból azoknak a történéseknek, amely történések jellemezték mind az elektronikus, mind az írott sajtót az elmúlt öt és fél esztendőben. És nem véletlenül mondom, hogy az elmúlt öt és fél esztendőben, mert sajnos az elmúlt másfél év történései nagyon sok szempontból nem támasztják alá azt a vélekedést, hogy befejeződött volna, ne lennének tapasztalhatók olyan politikai jelenségek, amelyek alapján jogosan levonható lenne az a következtetés, hogy Magyarországon bizony még mindig folytatódik a médiaháború, Magyarországon még mindig tapasztalhatóak olyan politikai jelenségek, amelyek ezzel a minősítéssel illethetők.

Melyek a feltételei annak, hogy valóban pont kerüljön erre a sokunk által kárhoztatott folyamatra? Először is az, hogy a médiatörvényhez hasonlóan megszülessenek azok a további törvények, amely törvények által azt lehetne mondani, hogy konszenzus, egyetértés alapján, a jogállami feltételeknek megfelelően szabályozott az egész magyar sajtórendszer. Nincsen új sajtótörvény Magyarországon, a sajtó működésével kapcsolatos fontos részletszabályok még nem tisztázottak.

Nagyon fontos, hogy a kormány, a kormánypártok a médiatárgyalásokon tapasztalt önmérséklettel és politikai bölcsességgel járjanak el azokban a nagyon fontos, a média, a sajtó területét érintő privatizációs kérdésekben, amely privatizációs döntések az elkövetkezendő időszakban napirenden lesznek.

És végül: ne legyen tapasztalható olyan kormányzati magatartás sem a mostani kormánytól, sem az ezt a kormányt követő kormányoktól, amely politikai magatartás, amely politikai cselekvés egyértelműen azt a benyomást kelti a parlamenti ellenzéki pártokban, a parlamenten kívüli különböző politikai és társadalmi szervezetekben, hogy a kormánypártok saját hatalmi pozíciójukat felhasználva bizony közvetlen politikai befolyást szeretnének megteremteni akár az írott, akár az elektronikus sajtóban.

Ha ezek a feltételek teljesülnek, akkor valóban azt lehet mondani, hogy egy szomorú és átmeneti időszak volt a magyar politikatörténetnek az a része, amikor arról lehetett beszélni, hogy médiaháborúskodás, médiadulakodás volt Magyarországon. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)