Pokorni Zoltán (Fidesz)

1995. november 28.

POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem olyan régen, még fél órával ezelőtt Isépy Tamás, a KDNP frakcióvezetője, igen szemléletes szavakkal írta le azt a jelenséget, aminek több esetben is tanúi lehettünk: egy ellenzéki képviselő beadott egy módosító javaslatot, azt a legtöbb bizottság és az előterjesztő képviseletében a kormány képviselője nem támogatta; majd egy kormánypárti képviselő adta be ugyanazt a javaslatot, és ekkor mind az előterjesztő képviselője, mind pedig a bizottságok nagy része támogatta azt. Így járt, ha úgy tetszik, az én javaslatom is, amely eredetiben az I. kötetben a 17. szám alatt található, majd ennek az új változata a III. kötet 15. száma alatt olvasható; szó szerint ugyanarról van itt szó: a közoktatás finanszírozási rendszeréről. Én azonban másképp látom ezt a dolgot, mint Isépy Tamás; nem hiszem, hogy el kell keserednünk emiatt. Az igazságra fény derül, a bölcs javaslatok előbb-utóbb elfogadtatnak és azt kell hogy mondjam: jobb későn, mint soha. Én, ha úgy tetszik, a kormány bölcs belátásának jeleként értékelem azt, hogy azt, amit két héttel ezelőtt általam benyújtott javaslatként elutasított és erre kérte a bizottságok tagjait is , azt két hét múlva Soós Győző és Keller László neve alatt mintegy a maga javaslatát mégiscsak támogatta, annak ellenére, hogy szó szerint ugyanaz, amit néhány héttel ezelőtt elutasított.

Ha már erről a javaslatról van szó, a 17. és a III. kötet 15/1-es módosító javaslatairól, akkor néhány szó erejéig álljunk meg ennél a sokat emlegetett közoktatás-finanszírozási rendszernél, hiszen állítólag ez az a döntése a kormánynak, a múlt heti kormányülésnek, amely alapot adott egy miniszter távozására is a kormányból; legalábbis a lemondása bejelentésére ez indíttatta Fodor Gábor miniszter urat, többek között a miniszterelnök úrnak írott levele tanúsága szerint és az ebben a tárgyban adott nyilatkozatai szerint is.

Miről is van itt szó? Arról, hogy a költségvetés úgy került a tisztelt Ház elé, olyan állapotban, hogy a jövő évre vonatkozóan kettéosztotta az évet a közoktatás-finanszírozásban: augusztus elejéig egy, nagyon üdvös módon jelentősen megemelt normatív finanszírozási rendszert vázolt; augusztus 1-jétől pedig egy egyelőre nem ismert és majd a törvényjavaslat betűje szerint: a későbbiekben tisztázandó közoktatás-finanszírozási rendszer fogja betölteni ezt a szerepet, hogy ezt az időszakot lefedje, a kellő finanszírozással ellássa az oktatási intézményeket.

A gond az, hogy nem jutott el hozzánk ez az év második felére vonatkozó javaslat. Egy olyan papírt kaptunk, hogy tekintsük az év első felére vonatkozó javaslatot az év második felére vonatkozónak is. Ez egyébként rendjén is van, hiszen ez bruttó értékben közel 5 milliárd forinttal több pénzt juttat a közoktatási intézményekhez, így ezt támogatjuk, sőt mi magunk javasoljuk. A gond ott kezdődik, hogy milyen törvényeket fogunk majd elfogadni és fog majd a kormány elénk terjeszteni a következő év első felében. Erre vonatkozóan milyen alapon, milyen program, stratégia alapján kívánja majd módosítani a kormányzat a '93-ban elfogadott közoktatási törvényt? Valóban megmarad-e az az intézményi kör, azok az előírások az oktatási intézményekben dolgozó pedagógusok számára, amelyeket ez a törvény a sokat emlegetett mellékleteiben tartalmaz, vagy pedig nem?

Ez a forma, amit most önök javasolnak, mindezeket sajnos nem tisztázza. Éppen így hihetünk annak, amit a hírlapokban olvasunk és főleg szabaddemokrata képviselőtársaink tájékoztatnak minket a hírlapokon keresztül erről , hogy mi lesz majd a közoktatás-finanszírozás technikája, rendje a jövő évben, mint más, a Pénzügyminisztérium szájával szóló képviselőknek, akik azt mondják, hogy marad a normatív finanszírozás.

A gond itt számunkra az és ez lenne a kisebbik baj, ha ez csak a képviselőknek okozna gondot, de a nagyobbik az, hogy az intézményvezetőknek és az intézményeket fenntartó önkormányzatoknak is , hogy nem lehet ma tudni, és illő lenne, ha ezt a költségvetés vitája során eldöntené a tisztelt Ház, hogy ez talán a finanszírozás biztonságát és ilyen értelemben a jogbiztonságot is jelentené ebben a nem kis szférában hozzáteszem: Magyarország legnagyobb "iparágáról" van szó, amikor a közoktatásról beszélünk, hiszen több mint 250 ezer munkavállaló és több mint 1 millió diák részese ennek a rendszernek. Meg kellene őket becsülni annyira, hogy az orrukra kötjük, milyen módon, milyen elvek alapján jutnak majd hozzá a működésüket garantáló vagy nem garantáló összegekhez a következő évben, nemcsak augusztusig, hanem az azt követő néhány hónapban is.

Mindezeket sajnos nem oldja föl Soós Győző és Keller László javaslata a 15/1-es javaslat -; mindezeket az én javaslatom sem oldotta föl, amely a 17. pont alatt található. Előbbre jutunk valamennyivel: 5 milliárd forinttal. Éppen ezért ezeket a javaslatokat a magunk részéről támogatni fogjuk, és ebben kérjük a többi képviselő támogató szavazatát is majd a döntés során. A felelősséget ezzel azonban nem tudtuk le, hanem tovább kell dolgozni azon, hogy valóban, a kormánynak egyrészt legyen ilyesfajta javaslata, másrészt az a tisztelt Ház elé kerüljön.

A másik része a mondandómnak a felsőoktatással kapcsolatos. Az előttünk lévő ajánlás 11., 12., 13. és 14. pontja érinti ezeket a kérdéseket. A 11. pont alatt Rab Károllyal közösen adtunk be egy módosító javaslatot, amely arra vonatkozik, hogy az állami felsőoktatási intézmények hallgatói részére nyújtható támogatásokról és az általuk fizetendő díjakról és térítésekről szóló kormányrendelet szerint beszedett tandíjat tehát ezt a sokat emlegetett 2000 forintos alaptandíjat ne vigyük el a költségvetési törvény erejénél fogva az intézményekből, hanem azok maradjanak az intézményi körben, az intézmények dönthessenek annak fölhasználásáról; és azt kell előírni a költségvetési törvényben, hogy mire fordítsák ezeket a bizonyos alaptandíjakat.

Sokan a kormány szemére is hányják a költségvetési törvényben előterjesztett javaslatot, mely szerint a kormány nem tartja a szavát, mert ugyanis az volt a kormány álláspontja, hogy csak '96. január 1-jéig lesz a bevezetett alaptandíj a költségvetési hiányt pótló forrás, '96. január 1-jétől az alaptandíj a felsőoktatásban marad. Ezek a vádak nem teljesen megalapozottak, hiszen a felsőoktatás egészében marad a költségvetési törvény által beterjesztett változat szerint az így befizetett összeg, csak éppen nem az intézményeknél. Ezek a javaslatok, ha úgy tetszik, az általunk benyújtott javaslatok annyiban beszélnek tisztábban és átláthatóbban a diákok és az ő szüleik számára, hogy annál az intézménynél marad, ahol azt beszedték.

Ezek a tandíjak és az abból remélt bevételek nem jelentenek olyan nagy forrást, melyre egy hosszú távú, stratégiailag valóban megalapozott felsőoktatás-fejlesztés építhető. Az a 2 milliárd körüli összeg, amit éves szinten a 2000 forintos alaptandíj beszedésétől remél a Pénzügyminisztérium, nem jelentheti egy ilyen átfogó felsőoktatás-fejlesztési stratégia pénzügyi hátterét. Ezt ebben a Házban már többen elmondták, mind kormánypárti, mind ellenzéki képviselők a felsőoktatás fejlesztéséről szóló országgyűlési határozati javaslat vitájában, az elfogadása előtt, de azt követően is.

A tandíj célja egyik, a kormánypártok részéről is vallott célja , hogy megrendelői szerepbe juttassa a hallgatókat. Ez a cél nyilván csak igen fogyatékosan érhető el ezekkel az eszközökkel, mert hogy más tollával, vagyis más hasonlatával ékeskedjem körülbelül oly módon juttatja megrendelői szerepbe ez a hallgatókat, mint ha valaki a 35 forintos villamosjegyét lobogtatva kérné számon az ellenőrön, hogy miért nem takarítják rendesen a budapesti villamosokat, és miért nem mossák le az üléseket nap mint nap. Így aránylik körülbelül a 2000 forint a hallgatók által igénybe vett szolgáltatások tényleges költségéhez, amely évente eléri a félmillió forintot is. Félő tehát, hogy önmagában a 2000 forint nem jelenti ennek a hallgatói megrendelői szerepnek a kialakulását; de bizonyosan nem jelenti akkor, ha ezt az összeget kivisszük a felsőoktatási intézményekből, és nem ott gazdálkodnak vele.

A mi javaslatunkat megszívlelte az oktatási bizottság, és ellenszavazat nélkül, alig egy-két tartózkodással egy ilyen irányú bizottsági módosító javaslattal is élt.

(13.10)

Annyiban fogjuk kiegészíteni ezt, hogy az intézményi körben maradó tandíj felhasználására vonatkozóan élünk majd csatlakozó módosító javaslattal, hogy azok a hallgatói munka körülményeit javító és intézményi beruházásokra fordíthatók és semmiképpen sem szolgálhatnak forrásul az intézmények működési költségeit tekintve. Az nagy baj lenne, mert valóban semmiképpen sem lehet azt mondani, hogy a villanyszámla kifizetése fejlesztési feladatnak tudható be. Ilyen értelemben kérem a tisztelt Házat a 11., 12. és a 13. pont támogatására.

A következő pont szintén a felsőoktatás hallgatóit érinti. Valamennyien tudjuk, hogy '91 óta az akkor még más által vezetett művelődési tárca ellen először az utcára kivonuló diákok tüntetése óta ezek az úgynevezett hallgatói normatívák, az évente megállapított hallgatói támogatás ezen a szinten van, 65 ezer forint, lassan már négy éve. Ha komolyan vesszük, hogy van hallgatói támogatás, a hallgatói létszám alapján nekik juttatott szociális és más célokra felhasználható támogatás, és nem mondjuk ilyennek a megszüntetését az új felsőoktatási normatív finanszírozási rendszerben sem, mint ahogy nem tesszük és ez a kormány javaslatai között sem szerepel, akkor nem lehet ezt nevetséges módon elinfláltatni. Márpedig ha ezt nem emeljük, akkor ezzel ez történik. Éppen ezért javasoljuk mi ennek az összegnek évente 65 ezer forintról nem túl jelentős, de mégiscsak elvi fontosságú, az emelés tényét megjelenítő 72 ezer forint fő/évre történő emelését. Kérem, támogassák ez irányú javaslatunkat.

A következő az ajánlás I. kötetének 14. pontja alatt olvasható, az egyetemi doktori képzésben részt vevő hallgatók finanszírozására vonatkozik. Ezen hallgatók száma nem túl nagy, de jelentőségük annál fontosabb. Egy új típusú képzésről van szó, és remélhetőleg a jövő tudományos képzésének egy alapvető formájával van dolgunk. Néhány éve, a felsőoktatási törvény elfogadása óta folyik ez a képzés, és ma alig néhány ezer hallgató vesz részt ilyen típusú képzésben. Ezek nélkül a hallgatók nélkül az egyetemek nagy része működésképtelen lenne, hiszen a hallgatók nemcsak tanulnak az egyetemeken, hanem effektíve dolgoznak is, munkát végeznek, a tanszékek megbénulnának a doktoranduszok nyújtotta teljesítmény nélkül. Éppen ezért illő és méltányos, ha azt az ösztöndíjat, ami két év óta ugyanazon a szinten van, némileg növeljük, néhány ezer forinttal ezt a havi 16-18 ezer forintos összeget megemeljük. Ezt szolgálja a mi javaslatunk, illetve, ha jól látom, az ajánlás III. kötetében szereplő, Surján László és Latorcai János által jelzett javaslat is, tehát a 12/1. pont is ezt szolgálja. Mi évente 250 ezer forintot, ők pedig 240 ezer forintot javasolnak erre a célra felhasználni fő/év. Nagyon kérem, hogy egyiket vagy másikat támogassák szavazatukkal a döntés során, mert ez a tudomány finanszírozása és a tudomány jövője szempontjából meghatározó réteg megbecsülését is jelenti.

A következő, amiről beszélni szeretnék, az OTKA, de elöljáróban hozzáteszem, hogy röviden szeretnék erről beszélni, mert mint hallottam elnök úr szavait, Daróczy Zoltán képviselőtársam következik utánam. Gondolom, nem tévedek, ha arra gondolok, hogy erről a kérdésről fog beszélni. Az ajánlás I. kötetének I. fejezete 66., 67., 68., 69. és 103. pontjai foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Számos javaslat vonatkozik az OTKA-ra szánt költségvetési támogatás mennyiségi problémáira. Mindkettő fontos és mindkettőről szót kell ejtenünk. Nézzék meg a Soós és Keller képviselők által benyújtott kormányzati javaslatot, amelyik szintén tartalmaz erre vonatkozó pontot, de amelyet az oktatási bizottság nem támogatott. Én is arra kérem önöket, hogy ne ezt támogassák, hanem az oktatási bizottság által benyújtott, vagy más képviselő, Daróczy, Sasvári képviselő urak vagy általam benyújtott javaslatokat támogassák inkább, semmint a Soós és Keller-javaslatot.

Mi az oka vagy indoka ennek a kérésnek? Egyrészt az, hogy a kormány által kompromisszumként megfogalmazott javaslat valóban 300 millió forinttal növeli az OTKA-ra szánt összegeket egyfelől, másfelől azonban amit ad az egyik kezével, azt el is vonja a másik kezével, a programkezelés címén 160 millió forinttal ugyanazt el is vonja. Ehhez képest mond mást az oktatási bizottság, illetve az általunk benyújtott javaslat. Ez tisztán 300, illetve 400 millió forinttal növeli az OTKA számára rendelkezésre álló pénzeket. Ez is csak azt jelenti, hogy jószerivel a ma futó programokat tudja befejezni az OTKA és csak a minimális szinten tud új programok elindításához finanszírozási segítséget nyújtani.

A másik kérdés pedig az, hogy ki felügyelje, vagy kinek a rovatába tartozzon az OTKA. Tudjuk, hogy lassan most már két éve önálló törvény rendezi és garantálja az önállóságát, a biztonságát a tudomány, finanszírozás és a politikai szféra, vagy ha úgy tetszik, a végrehajtó hatalom egymástól való elválasztását. E tekintetben látszatra kompromisszumot fogalmazott meg a kormány javaslata, amikor az OTKA-t a Magyar Tudományos Akadémia alá rendeli. Azonban egy dolgot nem vett figyelembe, hogy ezt sem a Magyar Tudományos Akadémia nem támogatja, nem ért vele egyet, sem pedig az OTKA-bizottság, sem az OTKA elnöke nem támogatja ezt. Éppen ezért javasoljuk mi a mai helyzet, status quo fenntartását, az OTKA függetlenségének, az ezt szabályozó törvény érvényben tartásának megszívlelését. Kérem, hogy támogassák az oktatási bizottság, vagy az előbb említett képviselő urak ez irányú javaslatait.

Kevesek által jól ismert, mint az OTKA, amely elég nagy hírverést kapott, de hasonló problémát jelent a felsőoktatás fejlesztéséről szóló, illetve a Központi Műszaki Fejlesztési Alapokról szóló javaslatok. Ezeket a képviselő urak a FEFA-ról, tehát a felsőoktatási fejlesztésről a 97. és 98. pontok alatt találják, a KMŰFA-ról, tehát a Központi Műszaki Fejlesztési Alapról szóló javaslatokat a 104., 105. és 106. pontok alatt találják. Kérem ugyanezen megfontolások miatt, amely a tudományos élet és a politika vagy a végrehajtó hatalom egymástól való elválasztásának fontosságára vonatkoznak, támogassák ezeket a javaslatokat.

Azzal kezdtem, hogy ellenzéki képviselők gyakran járnak úgy, hogy kormánypárti képviselők magukévá teszik a javaslatukat, és akkor már támogatják. Hogy ez nem teljesen így van, erre hadd hozzak egy szemléletes ellenpéldát. A Németh Zsolt képviselőtársunk által beadott módosító javaslat az Illyés Gyula Közalapítvány költségvetési támogatását javasolja megnövelni 60 millió forinttal. Valamennyien tudjuk, akik ebben a házban ülünk és tanúi lehettünk a Szlovákiában elfogadott nyelvtörvény, illetve az azt követő politikai vita fejleményeinek, hogy milyen meghatározó szerepe lehet ebben az időszakban az Illyés Gyula Közalapítványnak, és mennyiben kell gondoskodnunk ennek az alapítványának a financiális biztonságáról. Nyilván ez játszott szerepet abban, hogy a kormány által benyújtott javaslatok, a Keller és Soós javaslatok körébe bekerült, nyilván új néven, az ellenzéki képviselő nevét levéve a javaslatról, ez a 60 millió forintos támogatási javaslat is. Éppen ezért fájdalmas volt tegnap a költségvetési bizottság ülésén hallani azt, hogy ez a közel 6 tucat pontból álló javaslat, a Keller-Soós javaslatból a kormány ma már összesen 3 javaslatot nem tart támogathatónak. Az egyik az, amely az Illyés Gyula Közalapítványt támogatja, a másik az, ami a határon túli magyarok támogatására vonatkozó alapítvány támogatását tűzte ki célul, a harmadik pedig a Kézfogás Alapítvány, szintén a határon túli magyarok támogatását célzó alapítványra vonatkozó javaslat volt. Én nem értem és nem tudom elfogadni az előterjesztőnek, vagy ha úgy tetszik, a kormánynak azt az álláspontját, hogy ezekre nincs pénz, miközben a kormány javaslata, a Keller-Soós féle javaslat több milliárd forintot megmozgat.

(13.20)

Ezek a 30, 15, 60 millió forintok a szlovákiai magyarság, az erdélyi magyarság támogatása szempontjából meghatározó összegek. Szemforgató, álszent magatartásnak gondolom azt, amit a kormány e tekintetben a múlt éjszaka a költségvetési bizottság vitáján művelt. Kérem a képviselő urakat, legyenek bölcsebbek, mint a kormányuk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)