Daróczy Zoltán (MSZP)

1995. november 28.

DR. DARÓCZY ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Vannak dolgok az életben, amiket csak nagyon nagy energia hozzáadásával lehet kimozdítani jelenlegi állapotából, és vannak dolgok, amiket energia nélkül is ki lehet mozdítani, amennyiben megfelelő információs rendszerrel rendelkező társadalomban élünk. E költségvetési vita heteit átgondolva úgy látom, hogy az energiát igénylő és nevezzük most nevén: pénzt igénylő dolgokban vannak elmozdulások, de a csak az információt megérő dolgokban borzasztóan nehezen megy a dolog. Ennek pedig valószínűleg az az oka, hogy az emberek nem veszik komolyan azokat az intéseket, amelyek nem kerülnek pénzbe. Ugyanakkor egyértelmű tapasztalata az emberiségnek, hogy a világban az energiaigényes tevékenységnek egy kicsit vége, és egy új korszak hajnalán vagyunk, amikor meg kellene érteni egymás gondolatait, és egy kicsit átgondolni, mielőtt bármilyen tevékenységbe belefognánk.Miért mondom el ezt? Azért, mert áttanulmányozva a három kötetet, az egyes módosító javaslatokról szóló bizottsági állásfoglalásokat és az előterjesztő állásfoglalását, olyan tapasztalatra tettem szert, amit szeretnék megosztani most önökkel. Nevezetesen arról van szó, hogy tömegével vannak olyan módosító javaslatok, ahol egyetlen bizottság támogatja, egyetlen további bizottság nem támogatja természetesen az előterjesztő ezzel a többséggel ért egyet, ugyanakkor egyértelmű, hogy annak a bizottságnak a kompetenciájába tartozik az ügy, amelyik támogatja. Ezt nevezem én úgy, hogy nem figyelünk egymásra. Nem figyelünk azokra az óvó szavakra, amiket a szakmai oldal, a hozzáértő emberek mondanak valamiről. És még nem is kerülne pénzbe, tehát energiamentes az ügy! Nem arról van szó, hogy pénzt kérünk, hanem csak azt, hogy bizonyos dolgokra vigyázzunk. Mert az ország rámehet arra, ha ész nélkül cselekszünk. Erre szeretnék néhány példát mondani.

Honfoglalás, tudomány, tanulóifjúság, egyetemi hallgatóság ezek nem energiaigényes dolgok, ezek fogalmak, amelyekkel kapcsolatos ügyeket jól meg kellene gondolnunk. És nem feltétlenül az ökonómiai vagy nem tudom milyen mechanikai elvek alapján lesöpörni azokat a gondolatokat, amelyeket ezzel kapcsolatban felvetünk, mi, közösen. Ma reggel kaptam meg hogy Pokorni képviselőtársam előszava mégiscsak teljesedjen azt az angol nyelvű közlést, mely szerint az Európai Tudományos Alapok Társulata az Országos Tudományos Kutatási Alapot mint intézményt, felvette tagjai sorába. Szeretném azt is elmondani: Magyarországról eddig ennek a társulatnak egyedül a Magyar Tudományos Akadémia volt tagja. Mellette a Deutsche Forshungsgemeinschaft és az Österreichische Akademie der Wissenschaften ajánlására vették fel az OTKA-t mint önálló intézményt az európai tudományos alapítványok szervezetébe. Ez Strasbourgban történt, a november 23-24-ei ülésszakon.

Mi, akik valamennyire értünk ehhez a dologhoz, csak azt kértük hetek óta: húzzuk a költségvetésből azt a szót, és az Országos Tudományos Kutatási Alapról szóló törvény továbbra is maradjon életben. Ez egyetlen sor kihúzását jelenti, pénzkövetkezmény nélkül. Nem, ez mind a mai napig abban az állapotban van: a kormány szándéka az, hogy ezt a törvényt amit '93-ban európai felzárkózásunk legnagyobb dicsőségére hoztunk egyetlen sorral ebben a törvényben megsemmisítjük. Ezt nonszensz magatartásnak tartom. És mind a mai napig nem jutott el a kormányzat döntő agyközpontjához, hogy itt nem arról van szó formálisan, hogy le kell csökkenteni az önálló alapok számát, és akkor marad... Mi az, hogy öt marad és nem hat?

Tegnap az oktatási bizottság ülésén Keviczky László, az Akadémia főtitkára pregnánsan fogalmazta meg azt, hogy értetlenül állnak ezen szándék előtt. Érthetetlen, mert nem kerül pénzbe, mert ez az, amit úgy mondok, hogy nem kerül pénzbe, mert úgyis megmarad valamilyen más címszó alatt, és egészen más körülmények között a dolog energia része.

De itt van a másik: a múltunk kérdése is. Nagy tisztelettel viseltettem mindig a kormányzati szándékok megértése iránt, még úgy is mondanám, erőfeszítéseket teszek olykor-olykor, hogy a kormányzati szándékot mint kormánypárti képviselő, megértessem a környezetemmel akár választópolgárokról van szó, akár arról a környezetről, ahol én egyáltalán előfordulok. De úgy vélem, az a kvázi pótköltségvetés amelyet Soós Győző és Keller László képviselő jegyez, mert ez nyilvánvalóan egy pótköltségvetés még mindig nem azt tükrözi, hogy a Pénzügyminisztérium vagy a kormány képviselői felmérték minden vonatkozásban a pénzbe nem kerülő problémákat, hanem még mindig vannak makacs előítéletek velünk szemben. Velünk, a mi tudásunkkal, a mi agyunkkal, a mi szándékunkkal szemben.

Ez vonatkozik arra, amivel maximálisan egyetértek amit Pál Béla képviselőtársam mondott , a honfoglalás 1100 éves évfordulójának ilyetén módon való kezelésére is. Nem is tudom, hogy ezek miből erednek. Abból, hogy valakinek ennyire rossz emlékei vannak a történelemórákról? (Derültség.) Előfordulhat, kétségtelen tény, ezt nem vitatom. Vagy úgy gondolja, hogy meg lehet úszni ennek az országnak az Európához való közelítését anélkül, hogy a történelmünkkel szembenézzünk és tisztességesen nézzünk szembe? Húsz évvel ezelőtt egy olaszországi tudományos konferencián akkor még erősen dohányoztam 100 éves cigarettát szívtam. Egy kanadai odajött hozzám, és azt mondta: milyen remekek vagytok ti, magyarok, megünneplitek Kanada fennállásának a 100 éves évfordulóját.

(13.30)

Mondom: nem, öreg, nálunk a dohányipar 100 éves. (Derültség.) Erről van szó. Ha ezt mi csak úgy félredobjuk azon az alapon...

Kanada természetesen megelőzött bennünket egy csomó kérdésben, de azért itt volt 1100 év, annak összes gyötrelme valahogy meg kellene jelenjen abban, amit úgy hívunk, hogy a jövő Magyarországa és modern Magyarország.

Nem tudom, hogy milyen szándék vezérelhet embereket, ha ezzel kapcsolatosan ez a magatartás.

Még hozzátenném azt, hogy ez a dolog nemcsak a jelenkori Magyarország szempontjából fontos, hanem szerintem ugyanolyan fontos az erdélyi románság vagy a szlovákság szempontjából is, ugyanis óriási nagy probléma ennek a területnek a történelme. Én csodálkoztam azon is, hogy nem sikerült egyfajta nemzetközi együttműködést kezdeményezni ebben a kérdésben.

De beszéljünk inkább a jövőről! Meggyőződésem, hogy a jövő természetesen a pénzbe kerülő dolgokon is a pénzbe nem kerülő dolgok fokozottabb figyelembevételén múlik, és az eszmék iránti valamivel toleránsabb magatartáson.

Ezzel kapcsolatosan hadd mondjam el, hogy milyenek voltak az első számítógépek Magyarországon. Az Odra-3000-esnek egy egész nagy termet kellett kiüríteni, hogy tudjon annyit, mint most egy kis ketyere. Akkor még az volt, azzal kezdtük. Akkor sokan nem hitték el, hogy ennek van jövője. Akkor, megmondom őszintén, a felsőoktatás volt a motorja annak, hogy ez elterjedt. A felsőoktatásban először szakembereket kellett kiképezni, mert nem voltak szakemberek. Ebből lett a mai állapot, amikor Magyarország már valamilyen szinten van a számítástechnikában. Ezzel kapcsolatosan még hadd mondjam azt: nehogy azt higgyük, hogy a csúcson vagyunk! Szó sincs róla! Hiszen Nyugat-Európában, ahová igyekszünk, a munkavállalók több mint negyven százaléka foglalkozik munkája kapcsán számítógéppel, nálunk ez a 10 százalékot sem éri el. Munkavállalókról van szó, nem arról, hogy hórukkolunk, hanem arról, hogy az eszünket, a gépet és az információs jövőt használjuk.

Ilyen körülmények között, úgy gondolom, méltánytalan az, ami a Felzárkózás az Európai Felsőoktatáshoz Alappal történik. Az alap egyik célja az volt, hogy úgy megerősítsük a felsőoktatás infrastruktúráját, hogy az onnan kijött hallgatóink versenyképesek legyenek.

Szeretném hinni és remélem is, hogy egyszer talán igaz, az államtitkár úr nem volt végig bent, amíg beszéltem egy nem magas rangú ember nem kell politikai államtitkár, elég nekem egy főosztályvezető is a Pénzügyminisztériumból, azt mondja nekem, hogy tessék már bejönni, kedves képviselő úr, úgy tudom, hogy ön egyetemi tanár is, és ért valamihez, tessék már nekem megmondani, hogy ebben a kérdésben helyesen készítettük elő a döntéseket, avagy nem akarja nekem mindenáron tizennyolcadjára megmagyarázni azt, ami megmagyarázhatatlan. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)