Kónya Imre (MDF)

1995. november 28.

DR. KÓNYA IMRE (MDF): Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásomban egyfelől az általam a költségvetéshez beadott három módosító indítvány támogatásához szeretném megnyerni a tisztelt Ház jelen lévő képviselőit és frakcióit, másfelől pedig a Pénzügyminisztérium által Keller László nevén ezúttal ő a Pénzügyminisztérium leánykori neve... (Derültség.)... benyújtott módosító indítványok közül azzal szeretnék foglalkozni, amely a lakáskamatok emelését tartalmazza.A három módosító indítványomban az a közös, hogy mindhárom egyfajta kármentést céloz; mindhárom abból kiindulva keletkezett, hogy a mégoly indokolt takarékosság körülményei között is vannak olyan területek, ahová feltétlenül szükséges forrást biztosítani, mert különben sokkal nagyobb baj következik be, mint amilyen bajt el tudunk kerülni a takarékossági intézkedések bevezetésével. Ezért bízom abban, hogy ehhez meg tudom nyerni esetleg a kormánypárti többség támogatását is.

Az első téma a rendészeti szervek hivatásos és közalkalmazotti állományának helyzetén kíván javítani. A másik módosító indítvány amiről itt már szó volt ma a Házban a Szent Erzsébet plébániatemplom a Rózsák terei templom rekonstrukciójával kapcsolatos 100 milliós tétel. A harmadik pedig a Történelmi Film Alapítványra, a dokumentumok megmentésére vonatkozó indítvány, szintén egy 100 milliós tétel.

Először foglalkoznék a legnehezebb kérdéssel, hiszen ez összességében 16 milliárdot igényel viszont a rendészeti szervek helyzetének jelentős javítását idézné elő. Miért jelent ez is kármentést?

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, mindannyiunk előtt világos, hogy a közbiztonság megőrzése a rendszerváltozás körülményei között és még mindig a rendszerváltozás körülményei között vagyunk az egyik legnehezebb és legfontosabb feladat.

(11.20)

Nyilvánvaló, hogy önmagában a rendszerváltozás az, hogy demokrácia, az, hogy szabadság, az, hogy határok megnyitása nagymértékű veszélyt jelent a közbiztonságra, és fordítva megfogalmazva jelentős terheket is ró a társadalomra, hogy mégse szabaduljanak el azok a folyamatok, amelyek óhatatlanul beindulnak egy ilyen jelentős változás következtében. És ezek negatív folyamatok.

Meg kell jegyezni, nem a politikai rendszerváltás pillanatában kezdett romlani a közbiztonság, hiszen 1985-től kezdve folyamatosan növekedett az egy évben elkövetett és ismertté vált bűncselekmények száma, viszont ez a növekedés 1989-90-ben kétségkívül ugrásszerű változást idézett elő, és ugrásszerű lett ez a növekedés.

Nos, nem utolsósorban a jelentős áldozatvállalás következtében és a rendészeti szervek nagyfokú erőfeszítése révén sikerült ezt a káros folyamatot megállítani. 1993-ban első ízben 1985 óta csökkent a bűncselekmények száma, majd 1994-ben folytatódott ez a tendencia: újabb csökkenés volt tapasztalható.

Anélkül, hogy a statisztikáknak túlzott jelentőséget tulajdonítanánk, ez mindenképpen jelez egy tendenciát, és arra mindenképpen jó. Miként az is, hogy figyelmeztessen az 1995 első félévi adat mindannyiunkat, ugyanis 1995 első félévében ismét növekedett az ismertté vált bűncselekmények száma, méghozzá nemcsak az előző évhez viszonyítva, hanem az 1993 első felében mért adatokhoz viszonyítva is.

Ez már olyan jelentős fordulat, amely mindenképpen figyelmeztető kell hogy legyen, és arra kell sarkallja a kormányzatot is és az Országgyűlést is, hogy igenis ha tetszik, erőn felül erre a területre bizony jelentős figyelmet kell fordítani.

Tudom azt, hogy a kormányzat tesz erőfeszítéseket ebben a kérdésben. S azt is tudom, nem kizárólag a rendészeti szervek hivatásos és közalkalmazotti állományának anyagi helyzete, szociális helyzete az egyedüli tényező, amely a közbiztonság romlásának megállításában szerepet játszhat.

Módosító indítványomban én mégis kizárólag erre a tényezőre vagyok figyelemmel, mert bízom abban, hogy a kormány egyéb területeken is megteszi a szükséges intézkedéseket, és biztos vagyok abban, hogy ezen a területen valóban egy érezhető, jelentős lépésre van szükség ahhoz, hogy megállítsuk a káros folyamatokat. Mert teljesen nyilvánvaló, hogy a rendőrség és egyéb rendészeti szervek állományából éppen a legképzettebbek, a legjobb képességűek távoznak el. Megdöbbentő jelenségeknek vagyunk tanúi ezen a téren. Nyilvánvaló, hogy a piacgazdaság vonzása, a magánszféra vonzása a legképzettebb rendőrökre és más rendészeti szervek állományában dolgozókra van jelentős hatással.

Másfelől az is biztos, hogy amíg ilyen anyagi körülmények között dolgoznak a rendőrök, nagyon nehéz erélyesen fellépni a káros jelenségekkel szemben, legyenek azok korrupcióra utaló jelenségek, vagy legyenek olyan jelenségek, amelyek a polgárbarát rendőrség kialakulása vonatkozásában jelentenek kedvezőtlen megnyilvánulásokat. Hadd ne részletezzem itt azokat az utóbbi időben napvilágra került eseményeket, amelyek egyrészt felháborodást szültek az országban, másrészt, úgy érzem, figyelmeztetőnek is kell lenniük. Mert nem lehet megfelelő erővel fellépni a káros jelenségekkel szemben, amennyiben nem tudunk a rendőrök helyzetén javítani.

Hozzá szeretném tenni: nemcsak a rendőrség, hanem talán nem árt felsorolni a határőrség, a tűzoltóság, továbbá a vám- és pénzügyőrség, a büntetés-végrehajtás, valamint a polgári védelem területén dolgozókat ugyanúgy érintenie kell az egyszeri és jelentős intézkedésnek, mint ahogy a polgári nemzetbiztonsági testületeknél dolgozókat érinteni kell.

Fel kell hívnom a figyelmet, hogy nem elég a hivatásos állományú dolgozókkal foglalkozni ebben a vonatkozásban, hanem a közalkalmazottak ügyében is feltétlenül intézkedésre van szükség, mert olyan feszültségeket eredményez az, hogyha a hivatásos állományba tartozóknál egy jelentős emelést teszünk, és ezt nem tesszük meg a közalkalmazottaknál, hogy ez is tarthatatlan állapotot idéz elő. Miként az is, ha csak a rendőrök helyzetét rendezzük, a többiekét pedig nem vagy nem megfelelően.

Az én javaslatom következtében végül is a hivatásos állományhoz tartozóknál a kormány által a költségvetési törvényben beterjesztett javaslattal együtt a rendőrök esetében egy 50 százalékos, a többi rendészeti szerv hivatásos állományú dolgozóinál bruttó 45 százalékos béremelésre nyílna lehetőség, míg a közalkalmazottaknál a kormány által tervezett 7,5 százalékhoz képest 22,5 százalékos emelésre teszek javaslatot.

Nagyon fontos a béremelésen kívül a másik terület is, nevezetesen a lakásépítési támogatás. Itt átalakult az egész lakástámogatási rendszer, és tudnunk kell nyilván mindannyian tudjuk is , hogy korábban, még a rendszerváltás előtt, az amúgy nem túl magas rendőri fizetések mellett az, hogy a rendőr lakáshoz juthatott, és az egyéb rendvédelmi szerveknél dolgozók is viszonylag könnyen juthattak lakáshoz, a helyzetüket a többi szférában dolgozókhoz képest kedvezőbbé tette, és a pályaválasztás szempontjából is jelentős tényező volt.

Ugyanakkor most a pályaelhagyás elkerülése szempontjából is jelentős lenne, ha ezen a területen egy komoly emelés lenne lehetséges. Mert miközben ez a lehetőség megszűnt a lakásgazdálkodás piacosodásával ez egy természetes és elkerülhetetlen folyamat , ugyanakkor a lakásépítési támogatási rendszer ezzel nem tartott lépést. Egyébként a korábbi kormányzat idején sem. Ez egy olyan elmaradt lépés, amelyet már korábban is meg kellett volna tenni az előző költségvetési törvényben. Ez azonban nem változtat azon, hogy elodázhatatlan feladat a lakásépítési támogatásnak az emelése.

Előterjesztésemben 4,75-szörösére, tehát közel ötszörösére teszek javaslatot. Erre úgy érzem feltétlenül szükség van. Ha figyelembe vesszük azt, hogy most 300 milliós lakásépítési támogatása van a rendőrségnek, itt a másfél milliárdos támogatás feltétlenül indokolt a pályaelhagyások elkerülése érdekében.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tudom, ez rendkívül nagy összegű terhet jelent a költségvetésre, mindazonáltal úgy hiszem, elkerülhetetlen, hogy itt egy jelentős és egyszeri közbeavatkozás történjék ahhoz, hogy a káros folyamatokat és káros negatív tendenciákat meg lehessen fordítani, illetve meg lehessen állítani.

A másik két kérdés már korántsem kíván ilyen megerőltető terhet róni a költségvetésre.

(11.30)

Azonban úgy hiszem, hogy szintén kármentésről van szó. Képviselőtársaim talán egyetértenek azzal, hogy áldozatot kell vállalni annak érdekében, hogy értékeinket meg tudjuk menteni. Az erzsébetvárosi Szent Erzsébet plébániatemplom egy ilyen érték, a közeljövőben lesz 100 éves évfordulója, az egyik legértékesebb neogótikus szakrális építmény. Egyébként Steindl Imre, a Parlament tervezőjének, építőjének másik nagy értékű alkotása. Pillanatnyilag olyan állapotban van, hogy esetleg nem tud működni a 100 éves évfordulóig. Az építmény anyaga olyan volt, hogy közvetlenül a felépítése után romlásnak indult, és ma már olyan állapotban van, hogy valóban életveszélyes. Megkezdődött a rekonstrukciója, amely folyamatosan tarthat 3-4 évig. A jelenlegi költségvetésben a korábbi tervezetthez képest csak 50 millió van betervezve, ehhez plusz 100 milliót javaslok, és ez a 150 millió feltétlenül szükséges ahhoz, hogy ebben az évben az állagmegóvás, illetve a rekonstrukció oly mértékben haladjon előre, hogy a 100 éves évfordulóra valóban a korábbi pompájában álljon helyre a Szent Erzsébet-plébániatemplom.

A harmadik ilyen kármentő javaslat a Történelmi Filmalapítványra vonatkozik, tisztelt képviselőtársaim. Ez csak látszólag kevésbé jelentős az előző kettőnél. Úgy hiszem, mindannyian egyetértünk abban, hogy a történelmi dokumentumok, különösen a közelmúlt történelmére vonatkozó dokumentumok megmentése, feltárása és megóvása közérdekű feladat. Az Országgyűlést 1991 végén ez indította arra, hogy képviselői indítványra 100 millió forintot szavazzon meg a költségvetésben a közelmúlt történelmi dokumentumainak filmes formában történő megmentésére. Történelmi dokumentumfilmek készítésére zároltuk annak idején ezt a 100 millió forintot. Ez elérte a célját, mert igen sok olyan film készült e 100 millió forint felhasználásával, amely egyébként azóta már megmenthetetlen dokumentumokat tudott számunkra megmenteni. Azt hiszem, könnyű belátni, hogy akkor, amikor a tanúk lassan 70-80-90 évesek, már nem lehet elodázni az e célra félretett összeget.

A következő évben kiegészítettük ezt az összeget, a dokumentumfilmek mellett a történelmi játékfilmekre is további összeget tettünk félre. Akkor összesen 350 milliót szavazott meg az Országgyűlés, mert tudomásul vettük azt is, hogy nemcsak a dokumentumok őrzése, hanem a közelmúlt történelmének játékfilm formájában való megjelenítése is nagyon fontos feladat. 1994-re 300 millió volt a Történelmi Filmalapítvány számára megszavazott összeg. A pótköltségvetés ezt 60 millióval csökkentette '94-ben úgy, hogy '94-ben összesen 240 millióval gazdálkodott. Itt jött a fordulat, tisztelt képviselőtársaim, 1995-re az elmúlt évi költségvetésben annak ellenére, hogy a Pénzügyminisztérium eredeti előterjesztésében 100 millió forintos összeg szerepelt, most már a dokumentumok megmentésére koncentrálva és a játékfilmet valóban későbbi időszakra téve a Művelődési Minisztérium nem támogatta ezt a kérdést, és így kikerült a költségvetési javaslatból. Ekkor a kulturális bizottságban hatpárti javaslatot terjesztettek elő 90 millió forintra, azonban végülis ezt sem szavazta meg a tisztelt Ház, megint csak a Művelődési Minisztérium támogatása hiányzott. Örülök annak, hogy a pénzügyminisztériumi államtitkár úr jelen van, és kérem, hogy erre fordítsanak figyelmet. Úgy gondolom, hogy ez a 100 millió forintos összeg, ami most a képviselői módosító indítványomban szerepel, mindenképpen indokolt, hogy megjelenjék. A dokumentumokat változatlanul menteni kell és úgy érzem, hogy ez a történelmi filmalapítvány a három évi végzett munkája alapján joggal tart igényt arra, hogy ezzel az összeggel gazdálkodva a kármentési feladatot folytassa.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek voltak tehát azok a módosító indítványaim, amelyekhez szeretném a támogatásukat megnyerni. Ugyanakkor szeretném kérni önöket, hogy azt a módosító indítványt, amelyet a Pénzügyminisztérium Keller László néven benyújtott és amely a lakáskamatok emelését célozza, semmiképpen ne támogassák. Ez egy nagyon furcsa módosító indítvány. Az ÉT-n született megállapodások realizálására nyújtotta be Keller László a módosító indítványokat, és ezek közé került be az a módosító indítvány, amelynek semmi köze nincs az ÉT megállapodáshoz. Van viszont köze egy alkotmánybírósági döntéshez. Az Alkotmánybíróság ugyanis, mint ahogy a Házban is ma már elhangzott és mindannyian tudják, alkotmányellenesnek nyilvánította azt a pótköltségvetésben tett korábbi kísérletet, hogy 15 százalékról 25 százalékra emeljék a lakáshitel-kamatokat. Most újabb kísérlet történik az emelésre, 15-ről ezúttal most már csak 17 százalékra. Az összeg önmagában a költségvetésnek nem olyan jelentős, erős a gyanú tehát, hogy elsősorban az Alkotmánybíróság és a Pénzügyminisztérium, vagy a pénzügyminiszter úr presztízsvitáját van hivatva szolgálni. Az Alkotmánybíróság döntését követően rögtön előkerül egy javaslat, úgy látszik a miniszter úr bízik abban, hogy kormánypárti támogatással átmegy a költségvetésen és ezzel ország-világ előtt bebizonyosodik, hogy az Alkotmánybíróság döntése nem kötelező, az Alkotmánybíróság döntése megkerülhető.

Tisztelt Képviselőtársaim! (Az MSZP-s képviselőkhöz fordulva:) Tudom és látom a fejbólogatásokból, hogy önök arra akarnak hivatkozni, hogy volt már egy korábbi döntés, amely kisebb mértékű emelést alkotmányosnak tartott. Tehát esetleg bízhat abban a kormányzat, hogy most is egy kisebb mértékű emelés alkotmányos lesz. Azt hiszem, hogy a jelen lévő jogászok világosan tudják, hogy nem az emelés mértéke miatt tartotta alkotmányosnak korábban, '91-ben az Alkotmánybíróság a korábbi parlament döntését és nem a nagyobb mérvű emelést tartotta most alkotmányellenesnek, hanem egyszerűen arról van szó, hogy korábban azt vizsgálta az Alkotmánybíróság, hogy az a robbanásszerű változás, amely a rendszerváltás idején és ezzel összefüggésben elsősorban a kamatnövekedésben beállt, annak idején indokolttá tette lakáskamat egyszeri felemelését jogszabályi úton. De van-e olyan indok most, van-e olyan robbanásszerű változás a felek helyzetében a két fél itt az állam, illetve a lakáskamatot fizető, a hitelt felvevő állampolgár , ami most is indokolttá teszi az állami beavatkozást a polgári jogi viszonyba.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen az alapon döntött az Alkotmánybíróság és azt mondta, hogy nincs meg az a változás, amely ezt a kivételes beavatkozást indokolttá tenné.

(11.40)

Annak idején ugyanis a kiindulópont az volt, hogy az 1, illetőleg 3,5 százalékos, lakáshitelre vonatkozó kamatokkal szemben az eredetileg 5 százalékos piaci kamatokhoz képest mutatkozó különbséget kellett a költségvetésnek megtéríteni az OTP javára. Ehhez képest rendszerváltás történt és megemelkedtek a kamatok, már 1991-ben körülbelül 30 százalékra. Akkor már változatlanul 1, illetőleg 3,5 százalékos lakáskamatok, illetőleg a 30 százalékos piaci kamatok közötti különbözetet kellett a költségvetésnek rendszeresen fizetnie az OTP részére, és ez valóban egy olyan megnövekedett teher volt az állam számára a korábbi helyzethez képest, amely az Alkotmánybíróság megítélése szerint indokolttá tette azt a kivételesen alkalmazható megoldást, hogy jogszabállyal beavatkozik az állam a szerződéses viszonyokba.

Most viszont mi a helyzet? Az akkori 30 százalékhoz képest, ami a 15 százalékos emelést indokolttá tette, most szintén körülbelül 30 százalékos a piaci kamat. Tehát nincs érdemi emelkedés, ami a 15 százalékhoz képest további emelést tenne szükségessé. Hangsúlyozom: nincs érdemi emelkedés a 30 százalékhoz képest, robbanásszerű emelkedésről pedig nem is beszélhetünk. De annak tükrében, hogy a kormány 19 százalékra prognosztizálja a következő évi inflációt, világosan látható, hogy ha ez valóban így van, akkor a kamatok a jövő évben csökkenni fognak a mostani 30 százalékhoz képest, hiszen a mostani 30 százalék körüli inflációhoz kapcsolódó viszonylag magas kamatnak egy 18 százalékos infláció esetén nyilvánvalóan csökkennie kell. Tehát nemhogy a robbanásszerűen növekedő teher nincs meg az állam oldalán, hanem várhatóan csökkenni fognak azok a terhek, amelyek az államot terhelik a lakáskamat, illetőleg a tényleges piaci kamatok különbözőségének megtérítése vonatkozásában.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az Alkotmánybíróság döntésének az indoka. Tehát nem arról van szó, hogy az Alkotmánybíróság egyszer így, egyszer úgy dönt. Az Alkotmánybíróság következetes, és csak abban az esetben avatkozik be a viszonyokba, hogyha valami robbanásszerű változást észlel a két polgári jogi jogviszonyban szereplő fél között és ez független attól, hogy az állam vagy pedig magánszemély az egyik fél. Magánszemély esetében ugyanilyen változás esetén a bíróság van hivatva a szerződésbe beavatkozni. Az Alkotmánybíróság mellesleg azt is kimondja, hogy az állam jogszabállyal csak akkor avatkozik be a szerződéses jogviszonyokba, ha ennek feltételei egy bírósági beavatkozás esetén is fennállnának magánfelek vonatkozásában.

Következetes tehát az Alkotmánybíróság, és ezért nagyon óvnám attól a tisztelt kormánypárti képviselőket, hogy most kormány iránti lojalitásból egy presztízsjavaslatot megszavazzanak, mert ennek a következményei rendkívüliek, tudniillik első alkalommal lenne példa arra, hogy kifejezetten megszegi egy Országgyűlés, illetőleg egy kormány az Alkotmánybíróság döntését, kifejezetten megkerüli azt.

Most nem lehet arra hivatkozni, hogy nincs egy alkotmánybírósági döntés, amelyből egyértelmű a döntés alkotmányellenessége. Igen, én megkockáztatom azt, amit korábban képviselőtársaim nem kockáztattak meg: ez a javaslat alkotmányellenes, teljesen egyértelműen alkotmányellenes, mert már meghozott alkotmánybírósági döntésbe ütközik, annak a megkerülését célozza.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én őszintén bízom abban, hogy nem kerülünk olyan helyzetbe, amikor egy parlamenti döntéssel nyíltan és nyilvánvalóan szembefordulunk az alkotmánnyal, és szembefordulunk egy érvényes alkotmánybírósági döntéssel. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)