Tímár György (FKGP)

1995. december 3.

DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Mélyen tisztelt Alelnök Asszony! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Tulajdonképpen azzal, amit az előttem szóló Salamon László képviselőtársam elmondott, a magam részéről teljes mértékben egyetértek, és az időkímélés miatt nem kívánom megismételni. Hanem túlmenve azon, amit ő elmondott, szeretnék rámutatni néhány alapvető problémára ezzel a joganyaggal kapcsolatosan.Be kell látnunk azt, hogy egy alapvető jogág mesterséges megváltoztatása és egy jogintézmény mesterséges megváltoztatása még a leggondosabb jogászi szándék és munka mellett is magában kell hogy rejtse a további problémák sorozatát. Itt pontosan arra gondolok, hogy az a joganyag, amely az Alkotmánybíróság 1991. évi 25. számú határozatára tekintettel azonban meggyőződésem szerint nem kellően alapos értékelése alapján úgy döntött, hogy az akkor állami kézben levő ingatlanok egyes egységeit értékesíteni hagyja és rendeli, ez megbontotta azt a korábbi jogrendet, amely teljes egészében az évezredes nemzetközi tapasztalat alapján épült fel, és amely a jog- és tulajdonbiztonság intézményét garantálta.

Ha valaki ezt a jogintézményt bármilyen motivációból felrúgja, elerőtleníti, annak tudomásul kell vennie azt, hogy ennek az extra vagy szabálytalan lépésének jogi lépésének következtében, mint egy dominósorozat, sorozatosan bele fog ütközni olyan további problémák megoldási kényszerébe, amelyek fel sem merültek volna, hogyha az eredeti, hibátlan jogrendet tartja hatályban.

Az előttünk lévő joganyag tulajdonképpen nem más az én megítélésem szerint, mint egy további probléma mesterséges probléma felléptének a jó szándékú megoldási kísérlete. De szeretnék rámutatni arra, hogy ez a kísérlet, ez a joganyag, amely fölött a Ház majd szavazni fog, bármilyen jó szándékú is, bármilyen alaposan is próbálja kezelni és rendezni ezt a kérdéskört, nem elégséges, és mint ilyen, elvileg alkalmatlan az egész megbontott jogrendi alapintézmény visszaállítására a helyes irányba.

(18.30)

Itt most egy olyan joganyag részletes módosításával foglalkozik a Ház, amely joganyag felöleli úgy a lakások, mint az egyéb helyiségek értékesítésének a rendjét, és most mi mégis csupán csak az egyik elemet tárgyaltuk a javaslatot beterjesztő szándékának megfelelően; és fennmaradt ugyanennek a kérdéskörnek mesterségesen leválasztott, másik irányú problémacsomagjának a kezelése: a helyiségek, az üzlet- és üzemhelyiségek kérdéskörének a megoldása.

Amikor egy ingatlant értékesítenek, akkor tulajdonképpen nem lehet megkülönböztetést tenni abban a tekintetben a jog klasszikus értelmezése alapján , hogy a használó azt alvás, üzlethelyiség vagy üzem céljára hasznosítja és használja. Eklatánsan bizonyítja ezt például a műteremlakások problematikája.

Akkor, amikor valaki művészként alkotás létrehozatalához használja, hasznosítja a helyiséget, akkor a jog klasszikus értelmében mesterséges és tarthatatlan olyan diszkrimináció, amely például a nem a művészi értelemben vett alkotók által használt helyiségeket egész más módon próbálja kezelni.

Itt arról van szó, hogy van egy volt állami tulajdonban levő ingatlan, az ingatlanban van egy felépítményi rész, attól, hogy szobor készítésére vagy teszem fel termelőeszköz megjavítása céljára használják fel ugyanazt a területet, az ingatlan területét, semmi nem támasztja alá, hogy ilyen vagy olyan módon rendezze a jogszabály ennek a körülményeit.

Amikor a jogszabályok előírták a kötelező értékesítést, ezt csak a lakások tekintetében igyekeztek végrehajtani, ugyanakkor nem hajtották végre megítélésem szerint teljesen mesterséges diszkrimináció alapján az üzlethelyiségekre vagy üzleti gazdasági célú hasznosítású helyiségekre.

Én a magam részéről ezzel nem értek egyet és azzal pláne nem értek egyet, hogy most, évekkel később, amikor ennek a törvénynek a módosítását a Ház elé, az igen tisztelt Magyar Országgyűlés elé tárták, akkor nem tartalmaz olyan kitételt, olyan kötelező, az önkormányzatokra vagy az önkormányzatok alá rendelt, általuk létrehozott egyéb szervekre nézve kötelező iránymutatást, amely azt mondaná ki, hogy az üzlethelyiségek sorsa éppen olyan jogilag minden vonatkozásában, mint a lakóterületeké, hiszen tudjuk, hogy nagyon sok esetben üzletlakások voltak és vannak.

Mennyiben érdemel pozitív diszkriminatív kezelést egy olyan helyiségnek a sorsa, amelyet alvásra használnak, azzal szemben, amit bizonyos kereskedelmi forgalomban szokásos tárgyak elidegenítésére hasznosítanak.

Én a magam részéről ezzel nem értek egyet, és szeretném felhívni az igen tisztelt belügyi kormányzat figyelmét arra, hogy ennek az anomáliának a következménye egész szélsőséges esetekig is eljuthat, méghozzá úgy, hogy aki elmegy a szélsőség irányába jogi szélsőséget értek ezalatt teszem fel, jó szándékkal teszi ezt, mert abban a hiszemben van, hogy az ő magatartása, az ő cselekedete megfelel a magyar törvényes rendnek.

Hivatkozni kívánok a budapesti V. kerületi belvárosi, lipótvárosi önkormányzat 14/1995. június 23-i keltű rendeletére, amely az üzlethelyiségek vagy üzemhelyiségek bérletét kívánja rendezni. Abból az alapállásból indul ki meggyőződésem szerint teljesen tévesen , hogy olyan tulajdonosi pozíciót foglal el az önkormányzat ebben a jogszabályban, minthogyha az ingatlanok az ő valódi tulajdonai lennének. Tehát sui generis módon rendelkezik fölöttük, pedig hogyha megnézzük, ezeket a helyiségeket az önkormányzat egy állami rendelkezés folytán kapta meg gyakorlatilag ellenszolgáltatás nélkül, és mégis olyan előfeltétel- sorozatot próbál a tulajdonosi pozíciójából, amely kombinálódik államigazgatási erővel is, ezekből kiindulva olyan módon próbál fellépni a bérlőkkel szemben, olyan kényszerhelyzetet alakít ki a bérlők számára, amely jogállamban meggyőződésem szerint tarthatatlan. Itt nem csupán bérletidíj-meghatározásról van szó, hanem mint ahogy ennek a rendeletnek a III. fejezete tartalmazza, egy új jogi kategóriát próbál meghatározni és érvényesíteni, a bérleti jog ellenértékét határozza meg.

Ez a 20. §, amelynek ez a lényege és most az igen tisztelt Ház elé ezt nem tárom részletesen, mert ebben a pillanatban nem arról van szó, hogy a részletszabályokat értelmezzük , hanem olyan előnytelen feltételrendszert próbál kényszeríteni a bérlőkre, amely tarthatatlan, egyoldalú hátrányokat jelent. Ezekért semmilyen előnyt nem szolgáltat, semmilyen jogot nem ad.

Én a magam részéről azért tártam ezt a Belügyminisztérium jelen lévő államtitkára elé, mert kérem, hogy alaposan és tüzetesen vizsgálják meg, hogy mennyiben lépnek fel alkotmányos aggályok az ilyen jellegű magatartásokkal szemben, amire én a magam részéről azért szeretnék rámutatni már most, mert úgy gondolom, attól félek, hogy abban az esetben, ha az önkormányzat egyoldalú lépését itt a belvárosban tudomásul vesszük és hagyjuk érvényre jutni, akkor ez az egész országban általánossá válik. Márpedig nem lehet cél a vállalkozói réteg ilyen jellegű hátrányos helyzetbe hozatala, mert ezzel azt a közös akaratot, amely az ország gazdasági talpraállítását, a megfelelő eredményességet célozza, hátráltatjuk, és kitesszük a vállalkozókat, tehát a helyiséghasználók egyik részét olyan diszkriminatív hátránynak, amely ellentétes úgy az alkotmánnyal, mint az alkotmányos renddel.

Mélyen tisztelt Országgyűlés! Szeretném, ha e rendelet kapcsán minél hamarabb további módosítások születnének azért, hogy az ilyen jellegű diszkriminatív, egyoldalú és alkotmányos rendbe ütköző önkormányzati intézkedések ne szülessenek meg. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)