Kökény Mihály (MSZP)
DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Úr! Több alkalommal felmerült már plenáris ülésen is és bizottsági üléseken is a foglalkozás-egészségügy kérdése. A fogászat mellett lassan ez az örökzöld témák rangjára emelkedik mint olyan, amelyet a jelenlegi kormány tűzzel-vassal irtani kíván.
Azt gondolom, a jelenlegi interpelláció megválaszolására rendelkezésre álló öt perc talán elegendő lesz az ellenkező bizonyításához. Az Országgyűlés 1993. végén fogadta el az 1994. január 1-jével hatályos munkavédelmi törvényt. Témánkkal kapcsolatban ez a törvény a nemzetközi gyakorlatnak, az ILO és a WHO ajánlásainak figyelembevételével helyesen rögzítette, hogy a munkavállalalók egészségvédelme, biztonságos munkakörülményeik megteremtése, a foglalkozás-egészségügyi alapellátás a munkaadó kötelezettsége.
1995-re a foglalkozás-egészségügyben új helyzet alakult ki. Ennek oka egyrészt a gazdasági szerkezetváltásban keresendő, hiszen a közép- és nagyüzemek jó része megszűnt. Másrészt hogy egy korszerű, nemzetközi elvárásoknak eleget tevő foglalkozás-egészségügyi tevékenység szakmai feltételrendszerének kialakítása kezdődött meg.
1995-ig a foglalkozás-egészségügyi tevékenység részben a vállalatokhoz telepített orvosi rendelőkben, részben pedig az egészségügyi intézményekben foglalkozás-egészségügyi szakrendeléseken folyt. Ezek a szolgálatok vegyes finanszírozásúak voltak, hiszen a vállalatok biztosították a rendelő fenntartását és a nem egészségügyi dologi kiadásokat is. Helyenként pedig hozzájárultak a bér- és egészségügyi dologi kiadásokhoz is.
A szolgálatok finanszírozásához az Országos Egészségbiztosítási Pénztár évente másfél milliárd forintot meghaladó összeggel járult hozzá. A társadalombiztosítási finanszírozás tehát egyrészt nem biztosított kellő fedezetet a munkavállalók egészének foglalkozás-egészségügyi ellátására, és emiatt a munkavédelmi törvény 58. §-ának (5) bekezdése hatálybalépése után kialakult egy méltánytalan megkülönböztetés: a munkáltatók egy része kapott központi társadalombiztosítási finanszírozást, amely foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást tartott fenn, más részénél pedig csak a kötelezettségek voltak érvényesek.
A fentiek alapján jutottunk arra az elhatározásra, hogy az eddigi üzemegészségügyi ellátórendszer gyökeres átalakulása szükséges, megtartva azon hagyományokat, amelyek a megelőző szemléletű feladatok ellátását teszik elsődlegessé.
Mindezek kapcsán a képviselő úr által is említett végrehajtási rendeletek megszülettek. Most csak arra térnék ki, arra a miniszteri rendeletre, amely a szolgálatok szakképesítésének, a személyzetnek a képesítési előírásait tartalmazza.
A tárca szakmai javaslatra szigorú megkötéseket határozott meg a képesítési előírások tekintetében. Azonban azt be kellett látni, hogy ez a szakmától, a Magyar Orvosi Kamarától eredő javaslat nem állta meg a helyét, és olyan módon kellett a jogszabályt módosítani, amely szerint belgyógyászati, háziorvosi szakvizsgával rendelkező orvosok, akik korábban üzemorvosi tevékenységet is végeztek és vállalják, hogy 1998. december 31-ig szakvizsgát tesznek foglalkozás-egészségügyből szélesebb körben szintén bekapcsolódhassanak ennek a szolgáltatásnak a végzésébe. Ezzel a rendelkezéssel lehetővé válik az eddigi ezer szakorvos mellett további 2000-2500 orvos bevonása a munkavállalók egészségét óvó munkába.
A rendelet módosítása úgy gondolom nem jelent szakmai visszalépést, hiszen a felmentésekre csak a következő három évben van lehetőség, és ez az időszak módot ad az átképzésre, amelynek eredménye a megfelelő szakmai színvonalú ellátás biztosítása lesz.
Tisztelt Képviselő Úr! A rostába öntött víz hasonlata helyett a jelenlegi átalakulást egyfajta lepárlásként jellemezném, amelynek folyamatában elválik a munkavállalói biztonságot szolgáló prevenció és egyébként a háziorvos által végzendő gyógyító munka. Kérem válaszom elfogadását. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)