Póda Jenő (MDF)

1995. december 4.

PÓDA JENŐ (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Azt hiszem, nagyon sok érv elhangzott már a magyar katonák kiküldése ellen és kiküldése mellett is. (Zaj.) A hangomat nem szeretném felemelni... (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Nem is kell!)..., mert azt hiszem, most a nyugodt beszéd ideje van. Bár Gál elnök úr jó fél órával ezelőtt szerény pressziót kívánt gyakorolni a Házra, azt hiszem, most olyan fontos kérdésről beszélünk, hogy akár még pár órával több időt is rászánhatunk arra, hogy megfelelő és alapos véleményt alakítsunk ki.

Mindezt azért mondom, mert a legfőbb problémát éppen a kérdés előkészítésében, illetve előkészítetlenségében érzem, ez a vitából is kiderül, visszatükröződik, és a közvélemény reagálásában is azt tapasztalhatjuk, hogy túl gyors az a folyamat, aminek mi magunk bármennyire is talán más szempontok szerint előre meghatározott módon, de részesei vagyunk. Azért túl gyors, mert honvédelmi miniszter úr még öt héttel ezelőtt is azt mondta és korábban heteken, hónapokon keresztül ez így volt , hogy magyar katonák nem lépik át a magyar határt, és ezeket a kijelentéseket megszokta a magyar közvélemény. Honvédelmi miniszter úr szakértő a sajtómunkában, és tudja, hogy bármilyen fontos kérdésről is van szó, öt hét vagy egy hónap, vagy két hónap alatt nem lehet egyértelműen megfordítani a közvélemény álláspontját, ehhez sokkal alaposabb és árnyaltabb előkészítésre lett volna szükség.

Ugyancsak alaposabb előkészítést igényelt volna az ügy abból a szempontból, ahogyan azt Csóti képviselőtársam már jelezte. Hiszen a látszólag egyszerűbb kérdésben és teljesebb politikai támogatást élvező kérdésben, a NATO logisztikai központjának Kaposvár és Taszár környéki elhelyezésében jóval előbb és alaposabb előkészítés mellett tudtunk tárgyalni, és végül is egységben dönteni. Ez alatt azt értem, hiszen magam is szereplője voltam ennek, hogy már a kormány döntését megelőzően, illetve azzal párhuzamosan a kormányzat bevonta az ellenzéki pártok képviselőit is, és mielőtt a parlamenti beterjesztésre sor került volna, az előtt megismertük a témát, a terveket, és elmondhattuk véleményünket, amely beépült az előterjesztésbe. Erre a sokkal kényesebb, fajsúlyosabb kérdésben, abban a kérdésben, amiről most tárgyalunk, nem került sor, hiszen előbb olvastuk a futárpostában a kormány előterjesztését, az ominózus 2. pontot, mintsem rá hétfőn reggel megtarthattuk volna az első hatpártit. Ebből bizony sok félreértés származott a későbbiekben. Szerencsére a kormány ezek után visszavonta ezt a javaslatot, és az új beterjesztésbe olyan garanciális elemeket is bevett, amelyeket ellenzéki képviselők fogalmaztak meg és javasoltak, és azt hiszem, hogy a kis intermezzo után példás együttműködés alakult ki a kormány és ellenzéke között is, és sikerült azt a hatpárti egyeztetést megvalósítani, amire azért korábban szükség lett volna. Egyébként biztos vagyok abban, hogy ha erre korábban sor kerül, és a képviselők is előbb ismerik meg ezt a kérdéskört, kevesebb nem szavazatot kapna ez az országgyűlési határozati előterjesztés, mint amennyit egyébként most kapni fog.

De az előzményeken túl a fő kérdés mégiscsak az, hogy mit jelent mindez számunkra, és természetesen nemcsak a Magyar Köztársaság polgárai számára, hanem a határon túl élő magyarok számára. Nem lehet egy kifejezés vagy egy gondolatkör alatt kezelni a határon túl élő magyarokat, még a volt Jugoszlávia területén élő magyarokat sem. Hiszen lakóhelyüktől függően őket különbözőképpen érinti vagy érintheti mindaz, amiről beszélünk. Ennek megfelelően árnyaltabb megközelítésre van szükség, hogy a végkövetkeztetéseket levonhassuk. Szükséges megkülönböztetni, hogy milyen kockázatot jelenthet mindez például azok számára, akik Horvátországban éltek, és Kórógyról vagy Szentlászlóról űzték el őket, és most, ha ez a misszió sikeres lesz és ha ők is úgy gondolják, akkor visszatérhetnek szülőföldjükre, igaz hogy ott csak romokat fognak találni, de talán megkezdhetik az újjáépítést, mondom, ha ők is úgy gondolják. Megint mást jelent ez a Szarajevóban élő szórványmagyarság számára, és megint mást jelent a vajdasági magyarok számára, és nagyon érdekesek azok a vélemények, amelyek onnan érkeznek. Hiszen a mai Kis-Jugoszlávia területén is kétféle létformában élnek magyarok. Egyik területen mondjuk Doroszló, Gombos vagy Ómoravica környékén szórványban kisebbségben vagy szerény többségben az ő politikai képviseletüket elsősorban a VMDK látja el, és a VMDK véleménye az, hogy Magyarország felvállalhatja azokat a kockázatokat, amelyeket ennek a csapatnak a kiküldése jelent. Nagyon érdekes egyébként, szeretném felhívni erre a figyelmet, hogy mindezt a VMDK képviselői mondják, pedig a legnagyobb nyomásnak és a legnagyobb veszélynek éppen ők vannak kitéve. Ez kiderült az elmúlt pár hónapban is, amikor a boszniai szerbek több tízezres csoportja menekültként a Vajdaságba került, és éppen ezeken a területeken helyezték el őket elsősorban, adott esetben több százukat, több ezrüket úgy, hogy most magyarokkal laknak egy fedél alatt, és az igazi feszültségforrás, azt hiszem, hogy ez. Szerencse, hogy eddig nem történ konfliktus ezeken a területeken, és bizakodó vagyok, hogy ha ez a misszió sikeres lesz, akkor a vajdasági szerb menekültek nagy része visszatérhet Boszniába, és ez talán szándékukban is áll. A vajdasági magyarok másik része, akik tömbmagyarságként mondjuk Horgos vagy Zenta környékén élnek és politikai képviseletüket elsősorban a VMSZ látja el, sokkal kisebb veszélynek vannak kitéve, és voltak a múltban is, és lesznek a jövőben is, éppen azért, mert ők tömbben élnek, és saját önkormányzataik is vannak, és azon kívül éppen az egységüket a létszámuk, a relatív és abszolút döntő többségük adja.

Azt hiszem, ha ilyen árnyaltan közelítjük meg a határon túli magyarok ügyét, és a véleményüket így vesszük figyelembe, akkor látható az, hogy ez a kockázat minimalizálható, és minden meglévő kockázata ellenére érdekeltek vagyunk abban, és a határon túli magyarok is érdekeltek abban, hogy ez egy sikeres misszió legyen, és mi magunk is részesei legyünk ennek.

Egy másik nagyon fontos kérdés és ez elsősorban a két igazán lényeges nemzetet érinti ebben a kérdésben, vagyis a magyar és a szerb nemzetet , hogy milyen konfliktusforrás adódhat ebből a helyzetből, milyen kockázatokkal számolhatunk. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi politikai helyzetben, amikor is Daytonban egy nagyon alapos előkészítés után rég nem látott politikai egyetértés nyilvánult meg úgy nemzetközi viszonylatban, mint a három harcoló délszláv nemzet vallás- és kultúrkörének képviselői részéről; ők egyértelműen érdekeltek abban, hogy mindez sikeres legyen. Egyedüli kockázati tényezőt a Boszniában élő és politikai ellenőrzés alól kicsúszott szerb szabadcsapatok jelentenek. De ők nem elsősorban a vajdasági magyarok számára jelentenek kockázatot. A Vajdaságban élő szerbek is és általában a Kis-Jugoszláviában élő szerbek abban érdekeltek, hogy megmaradjon az a helyzet, amit az embargó feloldása jelentett, és abban érdekeltek, mint eddig is, hogy békében élhessenek együtt az ott élő magyarokkal. Egyébként is nem hiszek abban, hogy a döntő lépést most fogjuk megtenni ezzel, hogy magyar katonákat küldünk a békefenntartó alakulatok közé.

Itt már több képviselőtársam részéről elhangzott utalás az AWACS-ek járőrözésével kapcsolatban, a Kaposvár és Taszár környékére vonuló és átvonuló amerikaikkal kapcsolatban vagy éppen a NATO-békepartner-ségünkkel kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy ha Kis-Jugoszláviában bármely politikai erőnek, szerb nemzeti nacionalista alapon álló politikai erőnek érdekévé válna a közeljövőben, hogy politikai és megfelelő média- és hecckampányt folytasson a magyarság ellen politikai céljai érdekében, akkor ezt attól függetlenül is meg fogja tenni, hogy mi részt veszünk-e egy ilyen békefenntartó alakulatban vagy sem. Mi már az elmúlt években, ha rossz szándékú megközelítést feltételezek, adtunk bőven okot és indokot ahhoz, hogy ezt megtehessék. Voltak is erre kísérletek, nem vezettek eredményre. Én úgy gondolom, hogy azóta javult a helyzet ezen a területen, és nem hiszem, hogy a közeljövőben ezt a politikai konfliktust, ezt a nemzetek közötti politikai konfliktust itt prognosztizálni lehetne.

(19.20)

De van a kérdésnek egy másik oldala is. Ha most azt mondjuk, hogy nem megyünk, és mégis valamiféle provokációra sor kerül a közeljövőben, mondjuk a Vajdaságban, akár előre megfontolt politikai szándékkal, akár csak egy kocsmában elcsattanó pofon után, milyen alapon mondhatjuk azt Európa és a világ közvéleményének, hogy legyen a segítségünkre? Először természetesen politikai eszközökkel, de mint minden ilyen folyamat végén és éppen most erről tárgyalunk akár katonai eszközökkel is békét teremtve vagy fenntartva, szóval legyen a segítségünkre egy olyan kérdésben, és lépjen fel a magyar kisebbségek védelme érdekében egy olyan kérdésben, aminek kapcsán mi magunk nem léptünk akkor, és nem voltunk az ő segítségükre egy európai politikai tűzfészekben a béketeremtésben, amelyben nemcsak ők érdekeltek, de elsősorban mi magunk vagyunk érdekeltek.

Nem hiszem, hogy külön kellene szólnom arról, hogy milyen politikai, gazdasági s nagyon valós anyagi érdekek szólnak amellett, hogy végre béke legyen ebben a térségben.

A döntő érv ami miatt én magam azt mondom, hogy minden kockázatával együtt részt kell ebben az akcióban vállalni, és vállalni kell annak a reális kockázatát, hogy magyar katonák átvonulnak és részt vesznek a béke fenntartásában az, hogy szüksége van a határon innen és a határon túl élő magyaroknak is egy olyan élményre, sikerélményre, amely talán fordulópontot jelenthet a tekintetben, amit megszoktunk, kénytelenek voltunk megszokni az elmúlt évtizedekben, ha nem az évszázadban. Egyszerűen érdekünk fűződik, lélektani, politikai szempontból is, nemzeti szempontból is, hogy egy sikeres missziónak mi magunk is részesei legyünk, és ezáltal megszabaduljunk azoktól a politikai görcsöktől, amelyeket mi magunk is hordozunk, és amelyeket oly sokan a szomszédaink próbálnak erőltetni és táplálni az irányunkban.

Azt hiszem, éppen a nemzetközi politikai előkészítés okán éppen a nagyon szerény kockázatvállalás okán, úgy anyagi, mint emberi szempontból mondom ezt ritka kivételes lehetőségünk van arra, hogy mi magunk többet profitáljunk ebből a kérdésből, mint amennyit tulajdonképpen résztvevőként hozzá kell járulnunk ehhez a kérdéshez.

De mindez csak akkor valósulhat meg és ez zárógondolatom az igen szavazatok kérése mellett , ha a kormány erősíteni próbálja külpolitikája révén azt a törekvését, hogy a következő hónapokban mindez a folyamat hatpárti konszenzus irányába mutasson, és nem követi el azokat a kisebb-nagyobb hibákat, amelyeket megtapasztaltunk az elmúlt 15-16 hónapban a külpolitika részéről, és tényleg alapos, megfelelő előkészítés után le tudjuk aratni annak a termését, amiért most kockázatot vállalunk. Mindennek csak akkor lesz értelme, ha be tudjuk takarítani azt a termést, amely kecsegtető lehetőségként ebben a misszióban megjelenik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, egy dolgot meg kell szoknunk a parlamentben is, és talán a választóinknak, a felelősen gondolkodó polgároknak is meg kell szokniuk: csak akkor vehetünk részt bármilyen kérdés legyen az politikai vagy gazdasági, ebben a helyzetben éppen mindkettőről szó van rendezésében, ha az előkészítésben is aktív szereplőként részt veszünk. Nem mondhatjuk, hogy minket is vonjanak be a rendezésbe amely mondjuk majd a kisebbségi jogok kérdését érinti, ugyanúgy, ahogy a kosovói albánokat is be fogják vonni mindaddig nem mondhatjuk ezt, amíg nem járulunk hozzá az előkészítés és a rendezés során mi magunk is tevékenyen és erőforrásainkkal is ahhoz, hogy egy helyzet kialakuljon, amelynek során rendezni lehet a kérdéseket, és ahol tényleg szereplőként tudjuk nemzetünk érdekeit képviselni.

Azt hiszem, ez az a kérdés igazán, amelyben a 15 millió magyar érdekeinek képviselete és cselekvő képviselete megjelenhet. Ehhez én igen szavazatomat adom, és úgy gondolom, hogy mások is adhatják igen szavazatukat. Köszönöm szépen. (Taps.)