Rott Nándor (FKGP)

1995. december 4.

DR. ROTT NÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kicsit formabontó leszek és nem teljesen abban a sorrendben fogom elmondani a mondandómat, ahogy terveztem, de mindenképpen reflektálnom kell Nagy Sándor igen tisztelt képviselőtársam megjegyzésére. Valóban engem is megzavart a szavazásnál, hogy úgy vettem észre, valami kis eltérés volt a megkapott számsorrendben, és most már megmondom őszintén, nem tudom, hogy jól szavaztam-e éppen a Számvevőszék ügyében, mert én is nagyon fontosnak tartom, hogy a Számvevőszék munkatársai, akik rendkívül felelősségteljes, nagy szakértelmet kívánó munkát végeznek, olyan megnyugtató, magas, kiemelt dotációhoz jussanak, ami megfelel egyszer a képesítésüknek, annak a rendkívül bonyolult, magas fokú szellemi szakmunkának, amit végeznek, és ami egyben megfelelő biztosítékot is nyújt ahhoz, hogy anyagilag is megközelíthetetlenek legyenek, hiszen milliós értékek felett mondanak ítéletet, ott a legnagyobb mértékig ki kell zárni...

Én természetesen nagyon sokat ismerek a munkatársak közül és emberileg ugyan teljesen megbízom bennük, de a javadalmazás oldaláról is alá kell támasztani azt az anyagi függetlenséget, amit ez a munka megkíván. Ehhez még: itt nem elegendő a fizetéseknek, a dotációknak az emelése, hanem megítélésem szerint az Állami Számvevőszék technikai ellátását is fejleszteni kellene, hogy lépést tudjon tartani azokkal a korszerű számítógépi módszerekkel, programokkal, amelyekkel a nyugati számvevőszékek dolgoznak, mert nagyon sokban ettől függ munkájuk teljesítőképessége, elsősorban nem annyira a minősége, mint a mennyisége.

Megítélésem szerint a jogállamiság felé vezető úton nélkülözhetetlen elem az államháztartás jogszerűségének és számszerű megfelelésének a biztosítása, és ebben döntő szerepe van az Állami Számvevőszéknek, úgyhogy a legmesszebbmenőkig egyetértek azzal, hogy munkájukat minden szempontból támogatni kell.

Én úgy tapasztaltam az előző ciklus alatt is és most is, hogy teljesen függetlenül attól, hogy az ember kormánypárti vagy ellenzéki, rendkívül hasznos, úgyszólván nélkülözhetetlen a segítsége.

Kicsit a végén kezdtem, ezek lettek volna a végső konklúziók. Néhány szót kell szólni azonban magáról a jelentésről.

Először is el kell ismernünk, ha végigolvastuk az Állami Számvevőszék éves jelentését, hogy az 1994-es esztendő mind politikai, mind gazdasági, s ezen belül állampénzügyi szempontból egyaránt igen zaklatott esztendő volt.

Mint ismeretes, az országgyűlési választások s az ezt követő kormányváltás nemcsak kiélezték a politikai kontraverziókat, hanem az állampénzügyek területén is mélyreható változásokkal jártak. Az Állami Számvevőszék tehát roppant kedvezőtlen, nehéz körülmények közepette végezte a munkáját.

Ennek ellenére meg kell állapítanunk, hogy az 1994. évről szóló beszámoló nagyon tárgyszerű és nagyon jól értékelhető. Ugyanakkor azt is le kell szögezni, hogy az 1994. évről szóló beszámoló ugyan már 1995 júniusában elkészült, rendkívül sajnálatos, hogy csak annyira megkésve került az Országgyűlés elé és még szomorúbb, lehangolóbb az, hogy tulajdonképpen ennek a jelentésnek az értékelése most, december első napjaiban zajlik, tehát legalább három-négy hónap telt el és most is így, mert azért meg kell mondanom, hogy ez a vita, ami most folyik a jelentésről, méltatlan a Számvevőszékhez és méltatlan az Országgyűléshez, mert ha elfogadjuk azt, hogy az Állami Számvevőszék az Országgyűlés legfontosabb ellenőrző szakszerve, akkor sokkal nagyobb figyelmet érdemelt volna, semhogy e jelentésnek a vitáját ennyire kétfelé szakítsuk. Azt hiszem, egy hónappal ezelőtt vagy még korábban folyt ennek a vitának az első része és a jelentőségéhez méltatlan, hogy éjjel egy órakor kerüljön sor a megvitatására.

A sok elismerő szó mellett azért néhány olyan kérdésre is fel szeretném hívni a figyelmet, amellyel szerintem az Állami Számvevőszék munkáját tovább lehetne és tovább kellene fejleszteni.

(0.40)

A jelentés, amit olvastunk, tömören beszámol a Számvevőszék legfontosabb vizsgálatairól, rögzíti a főbb megállapításokat és azt, hogy milyen javaslatokat tett a feltárt hiányosságok kiküszöbölésére, a hibák kijavítására, esetenként azt is, hogy milyen további lépéseket tartott szükségesnek.

Ugyanakkor hiányzik annak nyomon követése, hogy a Számvevőszék javaslatait mennyiben fogadták meg, mennyiben történt meg a hibák kijavítása, mi történt a hiányosságok kiküszöbölése érdekében. Mindez bizonyos fokig érthető, hiszen az ÁSZ javaslatára megtett tényleges intézkedések, legalábbis részben, már a beszámolási időszak, azaz 1994 után kerültek sorra. De ezzel együtt is tény marad: az Állami Számvevőszék vizsgálati megállapításainak és a javításra tett javaslatainak a realizálódása kiesik a látókörből.

Ezzel a számonkérés, a szankcionálás válik úgyszólván követhetetlenné és teljesen bizonytalanná. Nagyrészt ennek a következménye az, hogy az Állami Számvevőszék évről évre megállapítja ugyanazokat a rendellenességeket, ugyanazokat a törvénysértéseket, mint például épp a most tárgyalt 1994. évi zárszámadás esetében is történt, s a következő évben, években nem történik mindezek ellenére semmi javulás. Tehát ugyanazokat a hibákat, ugyanazokat a negatívumokat megállapítják és semmi nem történik, és a következő évben újra megállapítják ugyanazokat a negatívumokat. Ez így követhetetlen és teljesen értelmetlen. Itt feltétlenül gyökeres változtatásokra lenne szükség, ha kell, törvényhozási úton.

Azonban elsősorban az Állami Számvevőszéknek kellene elemeznie a helyzetet és kidolgoznia azokat a javaslatokat, amelyek módszert és eljárási rendet tartalmaznak arra vonatkozóan, hogy miként lehetne ellenőrizhetővé és számonkérhetővé tenni javaslatai végrehajtását. Ezután pedig természetesen jogszabályi rendezésre lenne szükség.

A másik ilyen, ha úgy tetszik, negatív észrevétel az Állami Számvevőszék jelentésével és általában beszámolóival kapcsolatban, hogy az Állami Számvevőszék nem minősíti a saját megállapításait. Ez bizonyos szempontból érthető. Az Állami Számvevőszék az objektivitást szeretné ezzel produkálni, hogy nem fűz a megállapításaihoz kommentárt. De ez megítélésem szerint nem helyes. Mert az Állami Számvevőszék a vizsgálatai során legalább annyit meg tud állapítani, hogy a vizsgált jelenségeknek, föltárt negatívumoknak mi a súlya és mi a törvényhozás, a parlament szempontjából a jelentősége. És valamilyen módon mégis meg kellene próbálnia súlyozni és minősíteni a föltárt negatívumokat, mert így a képviselő, aki nem szakember, nem nagyon tudja, nem tudja föltétlenül megítélni, hogy az egyes megállapításoknak mi a jelentősége. És főképp azt nem, hogy ezeknek a kijavítása a jelentőségük következtében mennyire sürgős vagy mennyire igényel hosszabb előkészítő munkát.

Én azt hiszem, valamiképpen minősítenie, értékelnie kellene a saját megállapításait magának a Számvevőszéknek is.

Még egy további hiányérzet is kialakult bennem. A számvevőszéki jelentésből ugyanis nem derül ki, hogy az egyes tárgykörökre, az egyes feladatokra az Állami Számvevőszék mennyi időt, munkát fordított. A műszaki területen ismeretes a mérnöknap, ami egy fizikai mértékegység és le lehet benne mérni a ráfordítás naturális mértékét. Valahogy ezt kellene bevezetni esetleg ezen a területen is, hogy hány számvevőszéki, számvevői munkanapot fordítottak az egyes témákra, és akkor ennek alapján meg lehetne állapítani, hogyan ossza meg, hogyan ossza föl a különböző témák és különböző feladatok között a kapacitását a Számvevőszék. És egyben persze ezt meg lehet határozni pénzben is, mert hiszen az sem közömbös, hogy a rendelkezésre álló ellenőrző kapacitást mire fordítja az Állami Számvevőszék.

Igyekszem nagyon sűríteni, mert lényegesen részletesebben írtam, mint amit most elmondok önöknek, de gondolom, hogy ebben az időben, ez idő tájt már nagyon gazdálkodni kell az időnkkel. Azért még két dolgot megjegyzek.

Az egyik az, hogy nagyon gyakran fölmerül annak a szüksége, hogy valahogyan megpróbáljuk prognosztizálni az egyes tevékenységek, az egyes jogszabályok várható következményeit. Ennek elterjedt módszerei vannak. Aki ezzel foglalkozott, az ismeri, hogy nyugaton nagyon kiterjedt módszerei vannak a költséghaszon-elemzésnek és a jogszabályalkotás várható következményeinek.

Én azt hiszem, ezen a téren is tovább lehetne lépnie a Számvevőszéknek. Azzal is kellene foglalkoznia, hogy megpróbálja az egyes jogszabályok gazdasági következményeit fölmérni, részben a tapasztalatok alapján és esetleg visszamenőleg, de akkor, amikor kritikát, bírálatot mond egy törvényről, annak a szakszerűségéről, számszaki szempontból, akkor annak a következményeit is esetleg meg kellene kísérelnie prognosztizálni, mert ez nagyban elősegítené az Országgyűlés munkáját.

Én azt hiszem, az Állami Számvevőszékben megvan mindannak a lehetősége, hogy ebben a nagyon helyes irányban tovább működjék és tovább fejlődjön, ha úgy tetszik, ehhez persze kapja meg a szükséges feltételeket. Mert nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ez a törvényhozás valóban európaivá válhasson. Köszönöm a türelmüket. (Taps.)