Wachsler Tamás (Fidesz)
WACHSLER TAMÁS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy gondolom, a nemzetbiztonsági szolgálatok négy különböző körből merítik információikat. Az egyik a teljesen nyilvános információk köre, az újságban el lehet olvasni a szükséges információk többségét. A második és harmadik kört majd a vita egy későbbi szakaszában fogjuk tárgyalni, ez a titkos információgyűjtés köre, amelynek az egyik része külső engedélyhez kötött, a másiknál pedig külső engedélyre sincs szükség. Van azonban egy negyedik kör is, amely úgy gondolom a huszadik századnak egy tipikus információszerzési forrása, legalábbis állami szervek számára, ez pedig a különböző nyilvántartásokban eleve meglévő információk és az ebből összerakható további információk köre. Ismerjük azt a paradoxont, hogy az információk tekintetében nem érvényesülnek a matematika alapvető szabályai, mert egy információ meg egy információ az nem két információ, hanem legalább három, ugyanis az információk összerakásából további következtetéseket lehet levonni, ami szintén információként, adatként működik. Ennélfogva tehát érthető és támogatandó a nemzetbiztonsági szolgálatoknak az az igénye, illetve a törvényben megfogalmazott azon igény, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok ilyen forrásból is hozzájuthassanak információkhoz.
Ugyanakkor szeretnék figyelmeztetni arra és több módosító indítványunk utal erre, amelyek a 91., 162., 170. és 175. számok alatt szerepelnek az ajánlásban , hogy ezek, legalábbis de facto megteremtik annak a lehetőségét, hogy a szolgálat ne csak azoknál a személyeknél jusson hozzá információkhoz, akik jogszerűen a szolgálat érdeklődési körébe kerültek, hanem egyéb személyekről is. Ez természetesen jogsértő, de megítélésem szerint a technikai lehetőséget is ki kell zárni. Annál is inkább így van ez, mert ez az információszerzési kör bizonyos szempontból veszélyesebb lehet, mint a titkos információgyűjtésnek az eszközei. Ha ugyanis például a házmestert megkérdezik a titkosszolgálat munkatársai a ház egy lakójáról, akkor arról a házmester szólhat a lakónak, van elvi lehetősége, hogy értesüljön arról, hogy vele szemben valamiféle vizsgálat folyamatban van. Ha azonban egy zárt állami adatbázisból szerez információt a titkosszolgálat, akkor a dolgok működése és logikája folytán az állampolgárnak nagy valószínűséggel fogalma sem lehet arról, hogy valamilyen vizsgálat érinti őt.
A technikai lehetőségek megítélésem szerint akkor állnak fenn, ha a titkosszolgálatot nemcsak arra hatalmazzuk fel, hogy információkhoz, adatokhoz jusson hozzá az adatbázisokból, hanem arra is, hogy elnézést a kifejezésért a titkosszolgálat szabadon garázdálkodhasson ezekben az adatbázisokban. Ha a titkosszolgálatot beengedjük ezekbe az adatbázisokba, ha lehetőséget adunk arra, hogy a rendszereket tekintse át és ne az információkat, ha technikai lehetőséget biztosítunk arra, hogy a szolgálat összekapcsolja számítógépes rendszerét mondjuk az állami népesség-nyilvántartó számítógépes rendszerével vagy a bűnügyi nyilvántartókkal, akkor a technikai lehetőséget megteremtjük arra, hogy a szolgálat plusz információkat is levegyen ezekről az adattárolókról.
Ezeknek az adattároló rendszereknek természetesen vannak védelmi mechanizmusai, védelmi szoftverei, de nagyon bízom abban, hogy a szolgálatnak is nagyon jó szoftveresei vannak, és innentől kezdve csak technikai színvonalbeli kérdés lesz az, hogy ki nyeri meg a versenyfutást, hogy a szolgálatnak jobb-e az a szoftverese, aki megpróbálja feltörni természetesen törvénysértő módon az adott állami adatbázisnak a védelmi szoftverét, vagy pedig a védelmi szoftver készítője áll-e magasabb technikai színvonalon. Ezért azt javasoljuk, hogy a szolgálatok ne kapcsolhassák össze adatbázisaikat más állami szervekkel és ne tekinthessenek be a rendszerekbe, csak az adatokat kaphassák meg.
Külön kérdés az, hogy a szolgálatok egymással hogyan kapcsolhatják össze ezeket a rendszereket. Örömömre szolgál az, hogy a kormány támogatása alapján egy bizottsági módosító indítványba a miénknél jobb megfogalmazásban átkerült az az igényünk, hogy a nemzetbiztonsági szakszolgálat amelyik az összes többi szolgálat, sőt más állami szervek számára is információszerzési szolgáltatást végez ne őrizhesse meg az ily módon rendelkezésére jutott adatokat, ezeket törölnie kelljen a saját nyilvántartásából, így nem jön létre egy olyan óriási adatbázis, amely az összes többi titkosszolgálat számára nyújtott információkat kezeli egy helyen. De nem kaptunk megnyugtató megoldást arra a problémára, hogy a jelen szabályozási tervezet szerint lehetőség van arra, hogy a szolgálatok úgy kapcsolják össze egymással az információs rendszereiket, hogy gyakorlatilag mégis minden információ minden szolgálatnál rendelkezésre álljon.
Ezért javasoltuk azt, hogy a szolgálatok együttműködési megállapodásban rögzítsék, hogy milyen módon kapcsolják össze egymással az információs rendszereiket, és ezért utaltam az előző szakaszban arra, hogy olyan kérdéseket is érintenem kell itt és most, amik a korábbi szakaszhoz tartoztak azt is javasoljuk, hogy ezekkel az együttműködési megállapodásokkal a nemzetbiztonsági bizottságnak legyen joga megismerkedni. Nem megvétózni, nem módosítani, de megismerkedni, hogy a törvényhozó hatalom képviselői pontosan tudhassák, milyen módon áramlik az információ a különböző titkosszolgálatok között.
A második problémakör, amiről szólni szeretnék, a piaci szféra, a magángazdaság szférája és az állami információigény közötti viszonyról szól. Úgy hiszem, jogos igény, hogy a titkosszolgálatok egyfelől információkat kaphassanak olyan gazdálkodószervezetektől, amelyek nem állami tulajdonban vannak, vagy általában gazdálkodószervezetektől, és azt is elfogadható igénynek tartom, hogy a titkosszolgálatok bizonyos szervezetekhez a munkatársaikat beépíthessék. Az alapelvet tehát nem kérdőjelezem meg, sőt helyeslem.
Az azonban egyáltalán nem mindegy, hogy az ebből az információszolgáltatásból adódó költségeket kinek kell állnia. Ez bizonyos esetekben súlyos összegekre rúghat, és meggyőződésem szerint az állam jogos információigénye nem alapozza meg annak lehetőségét, hogy az állam kvázi adóra kötelezzen bizonyos, általa szabadon kiválasztott gazdálkodószervezeteket, ami ezeknek a gazdálkodószervezeteknek a piaci versenypozícióját más szervezetekkel szemben rontja.
Ugyanez vonatkozik az alkalmazási kényszerre is. Tehát módosító indítványokat terjesztettünk be annak érdekében, hogy ha ilyen költség keletkezik valamely többségében magántulajdonú gazdálkodószervezetnél, akkor ezeket a költségeket a titkosszolgálat, illetve az állam legyen köteles megtéríteni.
A harmadik problémakör és egyben az utolsó, amiről szólni szeretnék ebben a körben , az a jelentés 181. pontjában foglalt módosító indítványunk. Amikor a titkosszolgálatok különböző adatokhoz jutnak, azokat természetesen kezelik, a törvény meghatározza, hogy hány éven keresztül kell ezeket az adatokat kezelni. Tíz, húsz, illetve bizonyos esetekben hetven éven keresztül ezek az adatok a titkosszolgálatnál megvannak, ezeket az adatokat kezelik. Ennek az adatkezelésnek azonban van egy olyan vonatkozása is, ami meggyőződésem szerint túlkapásokra ad lehetőséget, sőt továbbmennék, az én értelmezésem szerint nem lehetőséget ad túlkapásokra, hanem a szolgálat kötelességévé teszi azt, hogy ezeket a dolgokat végrehajtsa. Azt mondja ki ugyanis a törvény egyik paragrafusa, hogy a kezelt adatokat a szolgálatok kötelesek naprakészen tartani, folyamatosan karbantartani, azaz ellenőrizni, hogy a kezelt adatok megfelelnek-e a valóságnak. Ez azt jelenti, hogy ha valamelyikünk kitölt mondjuk egy C-típusú ellenőrzési űrlapot, és az ebben megadott adatokat a szolgálat ellenőrzi, így például információkhoz jut azzal kapcsolatban, hogy mennyi a jövedelmünk innen vagy máshonnan. Érdemes megnézni ezeket az űrlapokat, hogy a magánszférába milyen mélyen behatoló kérdésekre kell választ adniuk azoknak, akik felelős állami pozíciókra aspirálnak. Nos, ezeket az adatokat a szolgálatnak azután is kezelnie kell, hogy már régen megszűnt ez az állami pozíció vagy visszatérve az előző példánkra , már régen nem vagyunk képviselők, sőt tíz, húsz vagy akár hetven évig folyamatosan ellenőrizni is kell.
(14.00)
Szerintem a törvény betű szerinti értelmezéséből az következik, hogy aki egyszer kikerül a parlamentből, az a következő hetven évben folyamatosan számíthat arra, hogy a szolgálatnak, ha betartja a törvényt, akkor ellenőriznie kell például, hogy mennyi a jövedelme; vagy például milyenek a szexuális preferenciái és hasonló személyes adatokat.
Nos, ezért javasoltuk a 181. pontban, hogy ezt a két igényt az egyik igény az adatkezelés, ami egy jogos igény; a másik igény az adatok karbantartása ne kapcsoljuk össze arra az időre, amikor már az adatgyűjtés oka nem áll fent. Tehát amikor megszűnik például az a felelős pozíció, ami indokolja a nemzetbiztonsági védelmet vagy ellenőrzést, akkor csak a régi adatok álljanak a szolgálat rendelkezésére.
Semmiképpen ne legyen úgy értelmezhető a törvény, hogy a szolgálatnak az a kötelessége, hogy folyamatosan utánamenjen ezeknek az adatoknak. Köszönöm a figyelmüket.