Szájer József (Fidesz)

1995. december 5.

DR. SZÁJER JÓZSEF, a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nehéz helyzetben van az Országgyűlés, amikor ezt a törvényjavaslatot tárgyalja, hiszen nagyon súlyos udvariatlanság volna a köztársasági elnök úrnak egyébként jóindulatú, ámde a büntetőjog magas követelményeinek és szakmai, garanciális rendszerének hogy finoman szóljak nem mindenben megfelelő javaslatának immár többedszeri levétele az Országgyűlés napirendjéről. Éppen ezért a nehéz helyzetet úgy lehet feloldani, hogy az Országgyűlés együtt kodifikál ebben a kérdésben, és különböző lépéseket tesz annak érdekében, hogy ez a javaslat valóban elfogadható legyen, és nagyon fontosnak tartom, hogy ez az Országgyűlés által általánosan elfogadható javaslattá váljék.

(10.30)

Éppen ezért nagyon örültem a miniszter úr szavainak, aki erre az együttgondolkodásra hívott fel, és tulajdonképpen az eddigi hozzászólók is hasonlóképpen cselekedtek.

Ugyanis miről van szó? Arról van szó, hogy a Magyar Köztársaság fennállása hatodik esztendejében a büntetőjog egy olyan típusú módosítását tervezzük, amely mindenképpen bűncselekménnyé tesz vagy bűncselekménnyé tehet olyan jellegű cselekményeket, amelyek eddig nem voltak azok. Tehát az úgynevezett kriminalizálás folyamatában vagyunk, amely egy nagyon fontos aktusa a társadalomnak, amelyben eldönti bizonyos cselekményekről, hogy azok büntetőjogi szankcióval, tehát a legsúlyosabb szankcióval üldözendők vagy nem ezzel üldözendő cselekmények.

Ennek fényében azt gondolom, hogy a kriminalizálás folyamatában büntetőjogi tényállások kreálása nagyon fontos politikai, szakmai és alkotmányossági kérdés. Volt ilyenre példa a Btk.-ban 1989-ben; az 1989. évi XXV. törvény, lényegében a kerekasztal-tárgyalások eredményeképpen, módosította a büntető törvénykönyvet, és a politikai vonatkozású elemeket hogy úgy mondjam dekriminalizálta. Tehát volt egy dekriminalizálási hullám. És szintén a rendszerváltás szükségleteiből következően egy másik, úgynevezett kriminalizálási lépcső következett, amikor a gazdasági bűncselekményekkel kapcsolatban a '94. évi IX. törvény rendelkezett arról, hogy bizonyos, a piacgazdasággal járó bűncselekményeket kriminalizálni kell.

Ahhoz, hogy eldöntsük, hogy valamit büntethetővé nyilvánítsunk, az én véleményem szerint három szempontot kell nagyon alaposan megvizsgálni, és nem szabad ezeket föltétlenül összekeverni sem; bár ezek szorosan kapcsolódnak. Három ilyen szempont kapcsolódik egyébként össze az itt elhangzott eddigi vitában is és a korábbi kísérletekben is. Hiszen az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága előtt már volt a köztársasági elnök úrnak egy korábbi javaslata, amelyet aztán a kormány átvett, hogy azt kiigazítsa, és ez került most igazából az Országgyűlés elé.

E három szempont vizsgálatával szeretném tulajdonképpen a Fidesz-Magyar Polgári Párt véleményét ebben a kérdésben kifejteni.

Az első ilyen kérdés az alkotmányosság kérdése. Az alkotmányos kérdések között két olyan elem merül fel a törvényjavaslattal kapcsolatban, amiről mindenképpen szót kell ejteni. Az egyik a szólásszabadság, a másik pedig az egyesülési szabadság kérdése. Mi váltotta ki egyáltalán azt a helyzetet, hogy erről az ügyről a parlamentnek vitatkoznia kell, illetőleg felmerült a büntető törvénykönyv módosításának a kérdése. Elsősorban az, hogy bizonyos társadalmi jelenségek büntethetősége általában a társadalomban vagy a társadalom bizonyos csoportjaiban felmerült, és ebből következően elindult ez a büntethetővé nyilvánítási folyamat; egy társadalmi általános megítélés következtében lehet ilyen jellegű cselekményeket büntetendővé nyilvánítani.

A szólásszabadság korlátjaként a Fidesz-Magyar Polgári Párt el tudja fogadni azt, hogy a rasszista motívumú, illetőleg idegengyűlöletet keltő, általában gyűlöletet keltő különböző megnyilvánulások legyenek ilyenek. Tehát a voltaire-i elvet, hogy "a véleményedet mélységesen megvetem, ugyanakkor az életemet adnám azért, hogy elmondhassad azt", ezt az elvet bizonyos történelmi okokra tekintettel, nagyon óvatosan és nagyon biztos garanciákkal körülbástyázva, igenis lehet korlátozni. Ennek a jegyében fogadta el annak idején a Fidesz-Magyar Polgári Párt a büntetőtörvénynek azt a módosítását, amely a kommunista és a fasiszta jelképeket büntethetővé nyilvánította. Tehát mi ennek a korlátozásnak a lehetőségét el tudjuk fogadni.

Hasonlóképpen: az egyesülési és más szabadságjogokkal kapcsolatban azt gondoljuk, hogy igenis lehetnek ezeknek a jogoknak korlátai. Itt azt kell megvizsgálni, hogy a különböző korlátok milyen formában nyilvánuljanak meg. Nem biztos egyébként, hogy feltétlenül és azonnal elsőként a büntetőjogi szankció eszközével kell élni ezekkel kapcsolatban; a fokozatosság elve mindenképpen érvényesíthető.

Az Alkotmánybíróság korábbi ítéletéről itt már a Ház falai között többen szót ejtettek, ezért ezt részletesen nem szeretném kifejteni. De mindenképpen, amikor a kodifikációba belefogunk, azt figyelembe kell venni, hogy az Alkotmánybíróság egyszer már megsemmisített egy tényállást ezzel összefüggésben, a Btk. 269. § (2) bekezdésben foglalt tényállást, a közösség elleni izgatást; amely azt mondta, hogy közösség elleni izgatást követ el, aki nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzetet, nemzetiséget, népet vagy fajt sértő, illetve lealacsonyító kifejezést használ, vagy más ilyen cselekményt követ el. Azért, hogy a szólásszabadság érdekében hozott alkotmánybírósági határozattal szembe ne menjen a törvényjavaslat, nagyon alaposan meg kell fontolni, hogy milyen formában fogadjuk azt el.

A másik kérdés, az alkotmányosságon túl, a szakmai megalapozottság kérdése. Itt már a bevezető szavaimban jeleztem, hogy a Fidesz ezzel a szöveggel nem eléggé elégedett, és akkor nagyon finoman fogalmaztam. Azt gondolom, hogy a törvényjavaslat szövegezése, a büntetőjog nagyon szigorú szövegezését és garanciáit is figyelembe véve, nagyon komoly kívánnivalókat hagy maga után. Sőt, hogy úgy mondjam, bizonyos esetekben egyszerűen nem azt a célt szolgálja, amit egyébként a jóindulatú előterjesztők ebben az esetben megfogalmaztak. Majd egyenként is végig fogok menni ezeken a problémákon, de azt hiszem, a legrosszabbat tehetjük, ha bizonytalan törvényi fogalmakkal tulajdonképpen végül inkább megnehezítjük a bíróságok dolgát ezekben az ügyekben. Hiszen itt igazából azt gondolom és ami igazából ebből hiányzott, az az , hogy szélesebb körű szakmai vita folyjon erről a kérdésről mind a büntetőjogászok, mind pedig tulajdonképpen a bíróság és a jogalkalmazók részvételével. Hiszen ezt a helyzetet, amiben most vagyunk, az váltotta ki, hogy a magyar jogrendszerben lényegében benne vannak azok a tényállások, a büntetőjogban benne vannak azok a tényállások, amelyek alapján azokat a jelenségeket büntetni lehet, amelyek olyan nagy médianyilvánosságot kaptak és amelyek joggal váltották ki egyébként a társadalom ellenérzését is. Tehát benne vannak ezek, a bírósági gyakorlat az, amely tartózkodott attól, hogy eddig a határig elmenjen és alkalmazza ezeket a jogszabályokat.

Ennek egyébként megvan a maga oka. Pontosan az az oka, amiről az elején beszéltem, hogy annak idején amikor a politikai jellegű bűncselekményeket az Országgyűlés, illetőleg annak idején a Kerekasztal dekriminalizálta, így azokat a politikai bűncselekményeket, köztük az izgatást, amelyek kapcsán annak idején a valóban rasszista, kisebbségellenes megnyilvánulásokat tulajdonképpen ugyanúgy tiltották, mint ahogyan a normál szólásszabadság és a normál szólás, a politikai szabadság lehetőségét , ebből következően egy elég furcsa helyzet állt elő. Nem alakult még ki igazából a bírósági gyakorlatban az a határ és az a korlát, amely ezeket a dolgokat egymástól világosan el tudta volna választani. És ezért hogy úgy mondjam tartózkodtak a bíróságok, hogy ezekben a kérdésekben véleményt nyilvánítsanak. Én nem hiszem, hogyha rossz és bizonytalan törvényi fogalmakat alkalmazunk, abban az esetben ezen lényegesen segíteni tudnánk.

Igaz és ezt elismerem , az Országgyűlésnek egyetlen módja van a bírósági gyakorlat alakítására, pontosabban kettő. Az egyik a Legfelsőbb Bíróság elnökének a megválasztása, a másik pedig a törvényhozás, hiszen a hatalmi ágak elválasztásából ez a lehetőség következik. Tehát ha az Országgyűlés előtt egy ilyen probléma felmerül, akkor valóban meg kell fontolni a törvényhozás kérdését.

A társadalmi egyetértéssel kapcsolatban szeretném megjegyezni: itt vélelmezhetjük, hogy van társadalmi egyetértés aközött, hogy ezeket a cselekményeket történelmi hagyományok és egyéb dolgok miatt valamilyen szinten büntetendővé kell nyilvánítani. Ugyanakkor arra is felhívnám a figyelmet, hogy ezek a tényállások egyébként nemcsak a kisebbségekre vonatkoznak, hanem általában minden nemzetre, nemzetiségre; tehát úgy mondjam, a többséget is bizonyos értelemben védhetik, ha megfelelően vannak megfogalmazva.

Most akkor nézzük meg egyenként, nagyon röviden a különböző tényállásokat és lehet, hogy az időmön egy kicsit túl fogok lépni. Én azt gondolom, hogy az 1. §-ban szereplő...