Sepsey Tamás (MDF)
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt előterjesztő Képviselőtársam! A jelenlegi vita, én úgy gondolom, nagyon tanulságos. Nagyon tanulságos, hogy Tóth Károly képviselőtársamat idézzem, a korábbi Országgyűlés által hevenyészve összedobott törvény hibáinak kijavítása során milyen indulatok fakadnak föl. Milyen félelmetes feszültség üli meg a levegőt az Országgyűlésben akkor, amikor az úgynevezett ügynöktörvény módosításáról beszélünk! És mi mindig ügynököket említünk, és időnként a közvélemény valójában nem tudja, hogy kiket is értünk ügynökök alatt. Ezért engedtessék meg nekem, hogy az általános vita kezdetén hadd mondjam azt, hogy ügynökök alatt, és a kormány által beterjesztett javaslatból idézek, azokat a személyeket értjük, akik hivatásos, nyílt vagy szigorúan titkos állományú tisztként szolgálatot teljesítettek a volt Belügyminisztérium III/III-as csoportfőnökségénél, a budapesti vagy a megyei rendőr-főkapitányságok III/III-as osztályainál, illetve elődeiknél és itt van az a dolog, amire nagyon szeretném fölhívni az Országgyűlés figyelmét a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitánysága politikai rendészeti osztályánál, a Magyar Államrendőrség államvédelmi osztályának, a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatóságának, az Államvédelmi Hatóságnak a belső reakció elhárításával foglalkozó szervezeti egységeinél, a Belügyminisztérium IV. belső reakció elhárítási osztályánál, a Belügyminisztérium politikai nyomozó főosztálya V. belső reakció elleni harc osztályánál. Akkor, mikor oly indulatokat érzünk egyes fölszólalások mögött, nemcsak az utóbbi néhány év, a hetvenes vagy a nyolcvanas évek eseményeire kell gondolnunk, hanem nekünk 1945-től kezdve kell ezt a történelmet vizsgálnunk.
(13.00)
(A jegyzői széket Sasvári Szilárd foglalja el.)
Hozzá kell tenni, igaza van Kövér képviselőtársamnak, valóban nagyon sokak által kifogásolván, igen szűk körben. A jogállamiságnak nagyon kesztyűs kezével simogatjuk meg ezeknek az embereknek a fejét, hogy ejnye, nem jót tettetek akkor, amikor részt vettetek egy olyan hatalom szolgálatában, amely hatalom, bár az alkotmány szerint a dolgozó népet szolgálta, jól tudjuk mindannyian, hogy messze nem a dolgozó népet, hanem egy szűk, kiváltságos réteget szolgált. Abban is igaza van Kövér képviselőtársamnak, hogy soha nem került szóba a valódi felelősségre vonása azoknak a személyeknek és ez alkotmányossági kérdés e tekintetben , akik a haszonélvezői voltak adott esetben azon emberek tevékenységének, akikről most vagy korábban elítélően nyilatkozott ez a jogalkotás. Hisz valójában nem ítéljük el azokat és jogi eszközökkel nem lépünk fel azokkal szemben, akik az elkobzott villákba beültek, akik különféle impexek vezetőiként kikerültek külországokba és a magyar nép számára rettenetesen hátrányos jogügyleteket kötöttek, igaz, hogy ez a saját bankszámlájukat növelte.
Mi most azokkal szemben próbálunk fellépni, akiknek a tevékenysége valamilyen módon megfogható, és akikkel szemben a korábbi Országgyűlés és ez az Országgyűlés is minden bizalmam megvan ki akarja mondani, hogy bizonyos funkciókat ne töltsenek be. (Bauer Tamás közbevetésére:) Kimondja, tisztelt képviselőtársam, azzal a fogyatékossággal, amit korábban említettem, hogy eleve nem tilt, eleve nem azt mondja, hogy nem lehet, hanem bízik a demokratikus közvélemény megszégyenítő erejében. Lehet, hogy alaptalanul bízik hozzá kell tennem , mert akkor a jelenlegi Országgyűlésben eleve nem lennének olyan képviselők, akikre ez a törvény kiterjed. Bízik abban, hogy ha ezt nyilvánosságra hozzák, akkor a közvélemény megbélyegzi és elítéli ezeket az embereket. A tekintetben képviselőtársamnak igaza van, hogy a '94-es választások nem bizonyították azt, hogy a mai magyar közvélemény számára az elmúlt népelnyomó rendszerekben való aktív, tevőleges, magas beosztású részvétel negatív lenne. Tehát ilyen szempontból ez csak feltevés, hogy adott esetben a közvélemény megbélyegzi azokat a személyeket, akik az úgynevezett ügynöktörvény hatálya alá esnek.
Az általános vita keretében azzal kell foglalkoznunk, hogy e törvényjavaslatban beterjesztett szabályozás szükséges-e, időszerű-e, megfelel-e az alkotmánynak, beilleszthető-e a magyar jogrendszerbe. Ebben a körben, őszintén megmondom képviselőtársaimnak, mély megdöbbenéssel hallgattam az alkotmányügyi bizottság többségi véleményének előadását Toller képviselőtársamtól. Azt mondta anélkül persze, hogy hivatkozott volna megfelelő jogszabályhelyekre , hogy ez a törvényjavaslat nincs összhangban alkotmányos alapelvekkel, nincs összhangban az Alkotmánybíróság határozatával és egyébként is eltér az eredeti törvényjavaslat szellemétől. Szellemes mondás hogy ezt mondjam erre hivatkozni, csak ha nincs mögötte tartalom, akkor körülbelül annak a védői érvelésnek az Országgyűlésben történő megnyilvánulása, amikor a védő azt mondja, hogy: kérem a védencem felmentését, mert nem ő követte el, pedig 25 tanú bizonyítja, hogy ő követte el a cselekményt.
Ennyire hihető az alkotmányügyi bizottság többségi véleménye, hogy általános vitára alkalmatlan ez a törvényjavaslat.
Tudniillik az eredeti törvény szellemének a törvénymódosítások általában nem igen szoktak megfelelni. Hisz ha valami ok miatt szükség van módosítani egy jogszabályt, akkor már nehéz az eredeti törvény szellemét követni, mert ha azt követném, akkor nem módosítanám. De itt szükség van, mert az Alkotmánybíróság bizonyos tekintetben kimondta, hogy az eredeti szabályok nem felelnek meg az alkotmányossági kritériumoknak. Hozzá kell tennem, miután ez az Országgyűlés már annyiszor elkövette az alkotmánysértést, talán nem ildomos minduntalan arra hivatkozni, hogy korábban elkövettek alkotmánysértéseket és utána mélyen hallgatni arról, hogy ez az Országgyűlés hányszor belelépett már ebbe a gödörbe. És a kettő között az a lényeges különbség, hogy a korábbi Országgyűlésnek igazából nem volt előzményi normaalkotása, hogy mi állja ki az alkotmányossági próbát, mi nem állja ki, a jelenlegi Országgyűlés jogalkotása tekintetében pedig az Alkotmánybíróság igen gyakran arra hivatkozik, hogy bár a korábbi határozatában rámutatott erre, arra és amarra. Elképzelhető, tán tanulmányozni kéne az alkotmánybírósági döntéseket.
De visszatérve erre az alkotmányossági problémára, az, hogy egy módosító javaslat a korábbi törvény szellemiségét nem követi, a Házszabály szerint messzemenőkig nem elegendő ahhoz, hogy valami általános vitára alkalmatlan legyen. Tudniillik a Házszabály ilyen előírást nem tartalmaz, hogy a szellemiségnek meg kelljen felelni. Nem ok nélkül! A szellemiség megfoghatatlan, igen tisztelt képviselőtársaim, mindenki azt érez ki egy adott törvény szellemiségéből, amit akar. Hogy aztán ténylegesen mi van benne, ezt a bíróság mondja ki, amely szervezet Magyarországon a törvényeket alkalmazza.
Másrészt az az alkotmányügyi bizottsági többségi vélemény, hogy ellentétben áll az alkotmánnyal, megintcsak igen viszonylagos. Igen viszonylagos, mert korábban hivatkoztam már rá, számos olyan törvényjavaslatról nyilatkozta a jelenlegi kormánypárti többséggel rendelkező alkotmányügyi bizottság, hogy alkotmányos, amelyekről később az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy őt nem köti a szocialista és liberális szabaddemokrata többségű alkotmányügyi bizottság javaslata és ő alkotmányellenesnek nyilvánította. Ha nem tévedhetetlen egy bizottság, akkor viszont igencsak meg kell fontolni, hogy egy nagyon lényeges kérdésben, alkotmányellenesség kérdésében milyen álláspontot foglal el.
Harmadsorban hadd mondjam el képviselőtársaimnak, hogy nekem személy szerint igen megingott a bizalmam az alkotmányügyi bizottság tagjaiban... (Dr. Balsai István: Többségében!)..., köztük Toller képviselőtársam jogi szaktudásában is, hisz amikor interpelláltam egy ügyben, hogy egy kormányrendelet hogyan lehet ellentétes törvénnyel, képviselőtársam több más jogi szaktudású képviselőtársammal elfogadta az igazságügyi minisztériumi államtitkár válaszát, miszerint nincs ellentét a kormányrendelet és a törvény között. Ezt követően az Alkotmánybíróság megállapította, hogy igenis ellentétes a kormányrendelet a törvénnyel és megsemmisítette a kormányrendeletet. Sajnos azt kell mondanom, hogy ha valaki egy ilyen nagyon alapfokú jogi kérdésben helytelenül tud dönteni, adott esetben politikai indíttatásból, akkor egy komolyabb ügyben, amelynek valóban lehetnek politikai kihatásai, nem biztos, hogy a jogi éleslátása tiszta.
Az alaphelyzet ebben a körben egyértelmű. Van egy alkotmánybírósági döntés, amely 1994. december 24-én került kihirdetésre. Ez az alkotmánybírósági határozat azt mondta, hogy az Országgyűlésnek '95. szeptember 30-ig kell kiküszöbölni az alkotmánysértést. Miután korábban egy hivatalt vezettem, tudom jól, hogy ilyenkor, ha az embernek határidős feladata van, számol, hogy mikorra kell megtenni a saját hatáskörébe, feladatkörébe eső dolgokat az eredmény bekövetkezése érdekében. Úgy gondoltam és úgy tűnik, megint alaptalanul , hogy a Magyar Köztársaság belügyminisztere valóban felelős kormányzatnak a tagja, és amikor elolvassa '94. december vége felé az alkotmánybírósági határozatot, kiadja az utasítást a Belügyminisztérium apparátusának, hogy mikorra szeretné látni az első nyers tervezetet. Utána ismervén a magyar Országgyűlés Házszabályának rendelkezéseit, elkezd számolni, hogy mikorra kell a kormánynak beterjeszteni a törvényjavaslatot ahhoz, hogy szeptember 30-ig egy normális, Házszabálytól való eltérés nélküli ütemtervben a törvény megszülethessen.
(13.10)
Ez briliáns alkalom lett volna a belügyminiszter úrnak arra, hogy a korábbi kormány alkotmánysértő megoldását, amit a korábbi Országgyűlés szentesített a törvényjavaslat elfogadásával, kiküszöbölje, és ezzel fényes tanújelét adja annak amire Tóth Károly képviselőtársam hivatkozott , hogy igenis, végre akarják hajtani a korábbi Országgyűlés törvényeit. Itt közbevetőleg hadd jegyezzem meg: a kárpótlási törvényekre való hivatkozás tragikusan félresikeredett, képviselőtársaim mint utaltam rá , hiszen éppen önök voltak például azok, akik leszavazták azt a tavaly benyújtott javaslatomat, hogy legalább a politikai üldözöttek életjáradékra válthassák a semmit nem érő kárpótlási jegyeiket. Hát így akarja ez a kormányzat végrehajtani a kárpótlási törvényeket, hogy a politikai üldözötteket elismeri, kitünteti, de ha adni kell valamit, akkor nem ad nekik, hanem többszörösen elveszi.
A belügyminiszter úr visszatérve tehát nem érezte magát felelősnek azért, hogy a kormányban, miután hozzá tartozik ez a terület, eleget tegyen a kötelezettségének és az apparátusával kidolgoztassa azt a törvényjavaslatot, amely kellő időben történő beterjesztés esetén módot és lehetőséget adott volna az Országgyűlésnek, hogy határidőben elfogadja a törvényt.
Az megint egy más kérdés és ez azért minősíti a kormánytöbbség kormányzati felelősségét , hogy demokratikus jogállamban ilyenkor lemond a belügyminiszter. Lemond, ha határidőt mulasztanak, és ez egyértelműen az ő hibájára vezethető vissza. A nyugati államok közül valahol volt egy vasúti baleset, lemondott a közlekedési miniszter... (Zaj, moraj a kormánypártok soraiban.).., mert ezzel érzékeltetni akarta, hogy a felelőssége politikai értelemben megáll. Nem biztos, hogy elfogadja a miniszterelnök, de kifinomult demokráciákban ez egy jelzésértékű dolog, hogy valóban van felelősség, és nem a miniszterelnök kegyelméből áll valaki egy tárca élén, hanem a tárca vezetése azt jelenti, hogy annak a tárcának a működéséért a felelősség politikailag a legmagasabb szinten áll meg.
Miután ez az Országgyűlés az ellenőrzést, a kontrollt messzemenőkig nem gyakorolja, ezért sajnos, számos ilyen mulasztás bekövetkezik, ami a demokráciát gyengíti hozzá kell tennem, tisztelt képviselőtársaim , mert az a fajta miniszterilemondás-felajánlás, amit a pénzügyminiszter tett, messze nem ebbe a körbe tartozik.
Tehát az Országgyűlés, a többségi pártok képviselői, az ellenzéki pártok képviselői vártak arra, hogy beterjessze a kormány a törvényjavaslatot. Ez nem történt meg. Még a határidő lejárta után is várt Balsai képviselőtársam, hátha akkor sem történt meg. Ezt követően idekerült az Országgyűlés elé egy kodifikációs szempontból elfogadható nem úgy mint számos kormányjavaslat törvényjavaslat, amely a dolgok egy részét megpróbálja rendezni.
Nagyon sajnálom, hogy nincs itt Toller képviselőtársam és így nem tud arra válaszolni, hogy az Alkotmánybíróság határozatának melyik része mondja azt, hogy az alkotmányossági problémákat felvető jogviszonyokat egy törvényben kell szabályozni. Nincs ilyen, tisztelt képviselőtársaim, úgyhogy nem állja meg a helyét az az érvelés, hogy azért alkalmatlan általános vitára ez a törvényjavaslat, mert nem az egész kérdéskört rendezi. Egy részét, ami egy ellenzéki képviselő mozgásteréből, szakmai tudásából fakad, azt megpróbálja rendezni, és az átvilágítók körének szűkítésével, illetőleg bővítésével, eljárási szabályok beiktatásával talál egyfajta megoldást az egyik alkotmányossági problémakörre; ez vitathatatlan. Ezek után azt mondani, hogy ez az általános vitára alkalmatlan, azt jelenti, hogy ebben a Házban ismételten politikai vaksággal vannak egyesek megverve, és dacból, visszautasításszerűen ellenzéki képviselői javaslatokat nem hajlandók befogadni.
Ez azért rossz dolog, mert elmondta a korábban is ellenzéki képviselőtársam, hogy a korábbi Országgyűlésnek sem volt éppen nagy hajlandósága befogadni az ellenzéki javaslatokat. Ha ez lesz majd a hagyomány a Magyar Országgyűlésben, ez nagyon rossz hagyomány lesz. Azért meg lehetne törni bizonyos dolgokat, tisztelt képviselőtársaim, és szakmailag kellene vitatkozni ellenzéki képviselői törvényjavaslatok felett, nem pedig sok esetben már a tárgysorozatba-vételt megtagadni, másrészt pedig utána arról dönteni, hogy általános vitára eleve alkalmatlan. Akkor kár volt tárgysorozatba venni, őszintén megmondom önöknek.
Tehát itt állunk ezzel a törvényjavaslattal, amely az alkotmányossági gondok egy részét megpróbálja rendezni. Nem kívánnék most a kormány javaslatával foglalkozni, de azért hadd utaljak arra, tisztelt képviselőtársaim, hogy az létre akar hozni egy újabb intézményt. Ne higgyék el, de ha elolvassák, akkor majd meglátják, hogy igazam van, ennek az intézménynek a vezetője államtitkári rangban lesz, ennek az intézménynek a helyettese helyettes államtitkári rangban lesz, sőt még azt is tartalmazza a kormány javaslata, hogy az elnök és az elnökhelyettes a munkaidejét és a pihenőidejét saját maga osztja be.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ilyet, azért biztos, egy ellenzéki képviselő nem fog beterjeszteni. A Miniszterelnöki Hivatalnál már idáig is 21 államtitkár van, nézzük meg, hogy a korábbi kormányzatnál hány volt, most újból növelni az államtitkárok számát és eszembe jut a rádióval és a televízióval kapcsolatos törvény, ahol ismét 5-6-7-8 vagy 10 államtitkári rangú személyt akarnak az adófizetők pénzéből eltartani , ez azért valóban nem ellenzéki javaslat, ezt az ellenzék nem vállalhatja fel.
Amit az ellenzék akar, az az, hogy az átvilágítás folytatódjék, és még ezen parlamenti ciklus alatt végre derüljön fény bizonyos dolgokra. Tudniillik élesen ketté kell vágni az átvilágítást és az információs önrendelkezési jog szabályozását. A kettő részben összefügg, de nincs olyan szoros tartalmi összefüggés, ami mindenáron az egy törvényben való szabályozást indokolná. Ezt majd a kormány által benyújtott törvényjavaslat általános vitájában el fogom mondani, de most erre nincs szükség, mert Balsai képviselőtársam javaslata nem erről szól.
Az átvilágítandók körének meghatározása olyan értelemben önkényes, ahogy elmondta Kövér képviselőtársam, de olyan értelemben, ami miatt negatívan értékelte ezt Toller képviselőtársam, messze nem helytálló. Itt megvan az a gondolati, logikai összefüggésrend, amelynek alapján az erkölcsileg méltatlan személyek kiszűrése a politikai közéletből megpróbálható. Megpróbálható azért, mert a szankciók miatt ez nem vezethet mindenáron eredményre.
Összevetvén a kormány által benyújtott javaslattal, azért az ember elgondolkodik, hogy miért akarja ilyen kevésre szűkíteni a kormány az átvilágítandók körét. Valóban annyi ügynök lehet a két javaslat közötti átvilágítási körben, akikre ha fény derül, az mélyen meg fogja ingatni a kormányzatba vetett bizalmat, az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat?
Arra nem tetszenek gondolni, képviselőtársaim, hogy éppen fordítva van. Mindaddig, amíg tiszta képet nem kap az ország közvéleménye, hogy a legfontosabb közjogi méltóságok, a közhatalmat gyakorló, legfontosabb pozíciót betöltő személyek esetében igen vagy nem a kérdés, addig kétséges a bizalom a közhatalom gyakorlása iránt. (Dr. Kávássy Sándor: Így van!)
A '90-ben megválasztott Országgyűlésnek éppen az volt az egyik feladata, hogy megtisztítsa a magyar közéletet bizonyos személyektől és helyreállítsa azt a demokráciában elfogadott értékítéletet, hogy olyan személyek gyakorolják a közhatalmat, az igazságszolgáltatást, a végrehajtást a legmagasabb szinteken, akikkel szemben még a gyanú sem merül fel. Nemhogy velük szemben tényként megállapítható lenne, hogy elnyomó szervezetek tagjaként vagy pedig ügynökként adatokat szolgáltattak más állampolgárokról, és ezáltal más állampolgárok súlyos megbüntetéséhez, akár életének kioltásához is hozzájárultak. (Dr. Kávássy Sándor: Így van!)
(13.20)
Tudniillik, tisztelt képviselőtársaim, azért ebben a vitában soha egy szó nem hangzik el arról, hogy azok az ügynökök, akiket ki akarunk szűrni, azok nem ártatlan tevékenységet végeztek. Hát messze nem gyermekes csínytevés volt jelentéseket írni, információkat szerezni; mert ezek alapján eljárások indultak, ezek alapján büntetőeljárások indultak, szabadságvesztéssel, végrehajtandó szabadságvesztéssel, sőt, akár még halálbüntetést is kiszabott a bíróság. (Dr. Kávássy Sándor: Így van!)
Természetes, arra nincs mód és lehetőség, hogy minden egyes ügynök esetében megvizsgálják, hogy az ő jelentésének milyen hatása volt. De kénytelen a jogalkotó egy kört megvonni és azt mondani, hogy ebben a körben, ilyen személy, aki tehetett ilyet, vagy akinek a jelentése nyomán ilyen eredmény bekövetkezhetett, ne legyen jelen. Arról tudja az ország közvéleménye, hogy korábban milyen tevékenységet végzett. A kör meghatározása hangsúlyozom még egyszer, képviselőtársaim nem önkényes, hanem egy logikai gondolati kört követ.
Ami e javaslat másik nagy érdeme, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy megpróbálja a korábbi törvény eljárásjogi fogyatékosságait, a gyakorlatban tapasztalt hiányosságokat kiküszöbölni. Ez nincs benne a kormány javaslatában. Ezért osztom Rubovszky képviselőtársam véleményét, hogy akár a kettőt egymást követően is el lehet fogadni. Sőt, ha a kormány nem érzi presztízsveszteségnek, módosító javaslatokkal a kormány javaslatát ebbe be lehet építeni, és akkor nagyon hamar meg tudjuk szavazni azt az egységes jogszabályt, egységes törvényt, amely a kérdést rendezi. De attól eltekinteni, az megint egy olyan magatartás, amely nem a valós életet veszi a jogi szabályozás alapjául. Hogy az eddig eltelt időszakban a bírák eljárása során fölmerültek olyan jogi hiányosságok, amelyeket szabályozni kéne, és ezt mégsem akarja szabályozni a tisztelt Ház, mert ellenzéki képviselő terjesztette elő a javaslatot, az megint azt jelenti, hogy a politika kezd eluralkodni a jogalkotáson.
Eljárási szabályokról van szó; hogy hogy kelljen például meghozni a döntést. Ne titkos szavazással, hanem ahogy egyébként a bíróságok döntenek, nyíltan; de hát maga a tanácskozás zárt körben történik. És nem akarom itt sorolni ezeket az eljárásjogi nóvumokat, amelyek ebben a javaslatban benne vannak és amelyek jobbá, gyorsabbá és átláthatóbbá teszik az eljárást. Ezeket nem lenne szabad lesöpörni, hanem meg kéne fontolni, hisz az idáig felmerült ügyek elbírálása során kialakult gyakorlatból levont jogi következtetések.
Ugyanígy szabályozásra szorul azt hiszem, egyértelmű a bírák jogi helyzete. Ne legyen visszás! És én nem akarom minősíteni az Országgyűlés határozatát, mert erre véleményem szerint az Alkotmánybíróság jogosult; hogy törvénysértő vagy nem volt törvénysértő. Volt egy határozat, de nem volt jóízű az a vita, ami ehhez vezetett. Ezért egyértelmű jogi szabályokkal meg kell nekik fogalmazni, hogy a bírák megbízatása mikor, hogyan, milyen módon szűnik meg. Erre jó ez a javaslat.
Ezért én kérném tisztelt képviselőtársaimat, ebben a vitában talán most ne azzal foglalkozzunk, hogy '90 és '94 között kik, mit, hogyan csináltak. Ki hibázott többet, ki hibázott kevesebbet; mert ez nagyon viszonylagos dolog és talán nem ez érdekli igazából a választópolgárokat. Tegyük meg, hogy végre ez a törvény olyan alakot öltsön, hogy végrehajtható legyen, gyorsan, minél hamarabb essen túl az ország ezen. Mert az ítélkezés időszerűségének is van egy politikai vonzata általánosan, tehát a bírósági igazságszolgáltatás esetén ugyanennek a törvénynek, ennek az átvilágításnak szintén van egy politikai üzenete. Ha viszont minél tovább húzódik ez az átvilágítás, akkor valójában a demokráciát, a demokratikus intézményeket éri az a gyanú, hogy azért nem történik az ügyben semmi, mert éppen a legmagasabb szinteken nagyon sokan érintettek ebben.
Én úgy gondolom, ez nem igaz; én úgy gondolom, hogy ezt a gyanút nekünk nem szabad táplálnunk. Nagyon gyorsan... és ezért sajnálom, hogy a Belügyminisztérium ilyen sokáig próbálkozott egy elfogadható törvényjavaslatot megalkotni, mert a Belügyminisztérium szakembergárdájának kvalitásaihoz nem férhet kétség. Tehát egy ilyen törvényjavaslat elkészítése szakmailag, a jelenlegi szakembergárda képességeit tekintve, nem volt rövid időn belül megoldhatatlan feladat.
Ezért én kérem képviselőtársaimat, bocsássuk ezt majd részletes vitára; módosító javaslatokkal próbálják meg képviselőtársaim a problémákat kiküszöbölni és úgyis meg fogják tudni szavazni a módosító javaslataikat, és akkor legyen, immár részében alkotmányos a helyzet, és ezt követően a kormány által beterjesztett javaslattal az információs önrendelkezési jog kérdését is meg tudjuk oldani. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)