Isépy Tamás (KDNP)
DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Talán látványosnak tűnhet a napirend előtti felszólalás címének egy kissé meghökkentésre törekvő megfogalmazása: "Érettségiznek-e a magyar diákok a mohácsi vészből?", de a kérdés valójában némi félelmet is takar, mert a "nem" válasz még akkor is felérne egy kulturális mohácsi vésszel, ha a mai diákok már elég jól úsznak, és így egyiküket sem fenyegeti a Csele-patakba fulladás királyi veszélye. (Derültség.)Már elöljáróban elégedettséggel és némi megnyugvással kell nyugtázni az érdekelt értelmiségi réteg egyértelmű és hangos felháborodását. Az egyetemi és középiskolai tanárok már 1995 decemberében tiltakoztak a Művelődési és Közoktatási Minisztérium által kiadott koncepciónak a történelmet a kötelező vizsgatárgyak közül eltörlő változatai ellen azzal, hogy megdöbbentő, hogy Európában szinte egyedülálló módon hazánkban jelenleg vitakérdésként jelenhet meg, hogy az emberiség múltja és a nemzeti történelem vizsgatárgyként szerepeljen-e az érettségin. A Magyar Iskolaszék Egyesület 1996. január közepén tartott közgyűlésének állásfoglalása szerint a minisztériumi koncepció torzít és dehumanizál, és a nemzeti hagyományokat és értékeket képviselő ismeretek körének csökkenése vagy kizárása elfogadhatatlan.
A téma valójában a lerágott csont látványává válhatna, hiszen azóta egy kétségtelenül népszerű és hozzáteszem, médiafotogén... (Derültség.)... vállalva a minősítés és kijelentés támadási kockázatát , általam nagyra becsült új miniszter költözik a Szalay utcai megviselt épületbe, és a hozzávetőleg ezerötszáz aláírással ellátott tiltakozó levélre már a küszöb átlépése után olyan választ ad, hogy "Egyetértek önökkel abban, hogy a történelemoktatás elengedhetetlen feltétele nemzeti és európai kulturális örökségünk vállalásának. Éppen ezért én sem tartom elfogadhatónak, ha az általános műveltséget tükröző érettségi nem tartalmazza a történelmi műveltséget, így a történelmet mint kötelező tantárgyat."
A "csont" azonban az idézett nyilatkozat után sem marad lerágatlan, és a koncepcióval kapcsolatban változatlanul három dolog foglalkoztat: az első, hogy azóta csak ez a nyilatkozat záporozik ránk minden médiacsatornából; a második, hogy a nagy záporban már senki nem beszél arról, hogy a magyar oktatásért és művelődésért felelős magyar minisztériumban egyáltalán és hogyan juthatott eszébe a millecentenárium évében egy felelős magyar köztisztviselőnek, még lehetséges változat formájában is, egy olyan elképzelés, amely a kötelező érettségi tárgyak közül eltörli a magyar történelmet; a harmadik, hogy a nyilatkozatban jelzett nyitottság azért nem azonos annak közhírré tételével, hogy most már mindenki felejtse el a B- és C-variációk közfelháborodást kiváltó pontjait, mert azt már modern II. Józsefként egy tollvonással visszavontam.
Egyesek szerint a mi Himnuszunk elkeserítően pesszimista. De ha ez igaz, akkor vajon megalapozott történelmi ismeretek nélkül hogyan tudja majd megérteni és megélni a magyar állampolgár, hogy mi is volt az a balsors, ami régen tépte a népet, és mi volt az a túlteljesített, a múltért és a jövendőért elszenvedett bűnhődés, amivel kiérdemelte az Istentől kért áldást, jókedvet, bőséget és víg esztendőt.
Befejezésül és elkerülhetetlen csattanóként: a történelem érettségi eltörlése esetén hiába dicsekednék valakinek azzal, hogy a magyar parlamentben együtt ülök Szemere Bertalan ükunokájával, mert nem azt kérdezné vissza, hogy ki az illető képviselő, hanem azt, hogy ki volt az a Szemere Bertalan. (Derültség.) Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)