Györgyi Kálmán
DR. GYÖRGYI KÁLMÁN legfőbb ügyész: Elnök Úr! Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Csak a pontosság kedvéért: Eichmannt nem Rudolfnak, hanem Adolfnak, Karl Adolfnak hívták. (Derültség, közbeszólások. Taps bal oldalról.)Engedje meg képviselő úr, hogy kérdései megválaszolása előtt röviden reflektáljak néhány megjegyzésére. 1990 őszén is ismertem a genfi egyezményeket, az elévülés kizárásáról szóló '68. évi New York-i egyezménnyel, és az akkor hatályos alkotmány olvasásában is eljutottam a 7. §-ig. De az volt a véleményem, hogy a nemzetközi jog rendelkezései csak megfelelő transzformációval válnak a magyar jog részeivé. Ez a felfogás annak idején széles körben elfogadott volt. Ezt az értelmezést támasztotta számomra alá az alkotmány 57. §-ának (4) bekezdése is, amely a magyar jog rendelkezését kívánja meg ahhoz, hogy valamely cselekmény bűncselekmény legyen.
1989 őszén Bécsben, a XIV. nemzetközi büntetőjogi kongresszus negyedik szekciója, amely a nemzetközi bűncselekmények és a nemzeti büntetőjog viszonyát tárgyalta, ugyanerre a következtetésre jutott. Idézet az ott elfogadott határozatból: "A nemzetközi büntetőjog jelen fejlettségi állapota mellett a konvenciós rendelkezések végrehajtásának a legalkalmasabb eszköze az, ha ezeket külön törvénnyel állami joggá transzformálják." Továbbá: "A büntetőrendelkezéseket tartalmazó nemzetközi konvenciókból fakadó legfontosabb kötelezettség abban áll, hogy a megfelelő cselekményeket az államjog büntetni rendelje. E kötelezettség teljesítésének a legjobb útja a büntetendőség kifejezett kinyilvánítása újonnan kibocsátott büntetőrendelkezések útján."
Én tehát a belső jogban kerestem a megoldást. Ezt fejezte ki a képviselő úr által idézett nyilatkozatom is, amely az elévülésre vonatkozó szabályok megváltoztatásának lehetőségére utalt. Ismert az, hogy az Alkotmánybíróság ezt a megoldást az előzetes normakontroll során alkotmányellenessé nyilvánította. A német büntető-törvényhozás számára ez az út, bár más viszonyok között, de járhatónak bizonyult.
Természetesen ma is fenntartom annak a '92-ben tett nyilatkozatomnak minden szavát, amely úgy szólt, hogy az egész alkotmányos berendezkedés megkérdőjelezését jelentené, ha valaki az Alkotmánybíróság döntésének kötelező erejét kívánná kétségbe vonni.
Képviselő úr kérdéseire tisztelettel a következőket válaszolom:
1. A bűnök között nem teszek különbséget aszerint, hogy milyen ideológia jegyében követték el. A bűn az bűn.
2. Nyilatkozataim és cselekedeteim között nincs ellentét. A '93. évi XC. törvény megsemmisítésére Solt Pál elnök úrral együtt tettünk indítványt. Solt Pál úr nevében én nem nyilatkozhatok, erre ő engem nem hatalmazott fel, de ezt nem is tehetné, mert ő az Országgyűlés előtt meg nem kérdezhető és nem interpellálható, közvetve, rajtam keresztül sem. Csak a magam nevében beszélhetek.
Az 1993. évi XC. törvény hibái már az előzetes alkotmánybírósági eljárás során nyilvánvalóvá váltak. Ezeket el lehet olvasni az 53/1993. AB számú alkotmánybírósági határozatban. Az ügyészség az Országgyűlés által elfogadott törvény iránti tiszteletből erre minden ügyészt az esküje kötelez , és az Alkotmánybíróságnak a nemzetközi jog közvetlen alkalmazhatóságára vonatkozó tételéből kiindulva olyan jogi megoldást kísérelt meg, amely megkerülte volna a törvény fogyatékosságait, és a cselekmények büntetendőségét közvetlenül a negyedik genfi egyezményre kívánta alapozni. A Legfelsőbb Bíróság előtti fellebbezések folytán döntésre váró ügyek számomra nyilvánvalóvá tették, hogy a '93. évi XC. törvény a nemzetközi szerződésbe ütközése miatt semmilyen értelmezéssel nem alkalmazható, így a belső jog alkalmazására köteles bírák az előttük folyamatban levő ügyeket nem tudják elbírálni. A bíró ugyanis nem teheti meg azt, hogy a hatályos törvényt félretéve, helyette a nemzetközi jogot alkalmazza. Ilyen esetben az alkotmány 7. §-ának (1) bekezdése értelmében a belső és a nemzetközi jog összhangját kell megteremteni, ennek előfeltétele, hogy az Alkotmánybíróság az indítványunkban megjelölt eljárást lefolytassa.
Együttes indítványunk előterjesztésével az Alkotmánybíróságról szóló törvényben biztosított jogunkat gyakoroltuk. Ezt alkotmányos eljárásnak tekintem, amely nem kifogásolható. Az Alkotmánybíróság határozatát bármilyen legyen az természetesen köteles és illő tisztelettel fogadom, és kötelezőnek tartom.
Kérem válaszom szíves elfogadását. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)