Kristóf István (MSZP)

1996. február 18.

DR. KRISTÓF ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor kijöttem ide, a szónoki emelvényhez, azt hittem, hogy két, a Házban lassan már kialakult hagyományunkat folytatjuk a mai vitában vagy vitanapon , és egy, már majdnem rögzített hagyományunkkal, bevett szokásunkkal szakítunk. Az egyik ilyen hagyomány az, hogy a szövetkezeti törvény módosításáról és általában az agráriumot érintő törvények módosításáról , hogy úgy mondjam, szűk családi körben szoktunk beszélgetni és vitatkozni. Ami persze nem baj, mert azt hiszem, az érdemi vitára így van a legjobb lehetőség.

A másik ilyen és sajnos haladónak nem mondható hagyományunk, hogy nagyon sokat beszélhetünk mi az előterjesztett javaslatról, a vita során akárhány hozzászólás hangzik el, a kormánypárti és az ellenzéki álláspontok valahogyan nem nagyon szoktak közeledni egymáshoz. Sajnos ennek is tanúi voltunk az eddigiek során.

Azt hittem, a mai nap lesz az, amikor szakítunk azzal a hagyományunkkal, hogy egyes hozzászólásokat követően hosszú kétperces vitasorozat alakul ki; amíg föl nem jöttem, ebben bíztam úgy néz ki, mi azért tartjuk magunkat a jól bevált szokásainkhoz, nem nagyon változunk, és ezek szerint ezután sem fogunk majd változni.

Tisztelt Ház! Az általános vita második menetében ötödikként hozzászólni nem könnyű feladat. Nem könnyű azért, mert a módosítás tartalmára és terjedelmére tekintettel óhatatlan az, hogy előttem szóló képviselőtársaim már csaknem a teljesség igényével kimerítsék azt a kérdéskört, amely mára nekünk be van ütemezve. Erre tekintettel akár el is állhattam volna a felszólalási szándékomtól; maradt azonban két terület, amely bár érintőlegesen szóba került, de teljes részletességgel, ahogyan én gondolom, nem került megtárgyalásra. Ezért, ha megengedik, ezeket a témaköröket röviden szeretném ismertetni, ígérve azt, hogy nem túl sokáig veszem igénybe a figyelmüket.

Nagy örömömre szolgált az, hogy mind kormánypárti ami természetes , mind ellenzéki oldalról egyértelmű támogatást nyert a javaslat 5. §-a, amely a '92. évi I. szövetkezeti törvénynek a 65. §-át kívánja módosítani. Nem olvasom föl, hiszen önök ezt kellő gondossággal és részletességgel tanulmányozták. Magam is megfelelőnek, illetve szükségesnek tartom ennek a törvényhelynek a módosítását, van azonban két problémám ezzel a törvényhellyel, illetve ezzel a javaslattal. Az egyik, hogy ezt a javaslatot a dolgok természeténél fogva a kormány terjesztette elő, tehát úgy kell ezt tekinteni és nyilván úgy is van , hogy ez a kormány álláspontja a szövetkezeti törvény 65. §-át illetően. A gondom nekem az, hogy van egy másik javaslat, amely a T/1454. számot viseli, és amelynek az általános vitáját már lefolytattuk a tisztelt Házban, és ez a javaslat is a szövetkezeti törvény 65. §-át próbálja módosítani az előterjesztő szándéka szerint.

A két javaslat megítélésem szerint nem teljesen azonos; még azt is megkockáztatom, hogy egymást, illetve az egyszerre történő elfogadást kizárják. Úgy érzem tehát, rövidesen elérkezik az igazság pillanata, amikor is színt kell vallani: állást kell foglalni abban a kérdésben, hogy a két változat közül melyik az igazi, melyiket támogatja a kormány.

A másik észrevételem ezzel kapcsolatban tehát a törvény 65. §-ára vonatkozó módosító javaslattal kapcsolatban , hogy a szabályozást nem tartom kellő mélységűnek és elégségesnek. Ez a javaslat ugyanis azt mondja, hogy a szövetkezet és a tagja között létrejött munkamegállapodás alapján letöltött, ledolgozott időtartamot kell az egyes kedvezmények, illetve juttatások szempontjából figyelembe venni.

A munkamegállapodás rendszere nem túl régi a magyar szövetkezeti jogban; a '67-es szövetkezeti törvény emlékezetem szerint nem tartalmazza. Ennek a kötelező megkötését a '79-es vagy a '82-es szövetkezeti törvénymódosítás írta elő. Tehát a derékhad, az ötven-hatvan év körüli szövetkezeti tagok zöme elég sok időt ledolgozott a szövetkezetekben, amikor is nekik munkamegállapodásuk nem volt írásban semmiképpen sem. Ekkor a gyakorlat az volt, hogy reggeli munkakezdéskor kiosztották a munkát; aki kapott feladatot, az elvégezte; aki nem kapott, az más teendőit végezte. Lényegesen egyszerűbb adminisztrációval folyt a közös munka szervezése, tehát írásbeli munkamegállapodás nem volt.

Erre tekintettel úgy érzem, hogy az előterjesztő szándékával kell hogy találkozzon az a módosító indítványom, amelyet benyújtottam ehhez a törvényhelyhez. Nevezetesen azt szeretném beemelni a törvény 65. §-ába, hogy az írásbeli munkamegállapodások hiányában ugyanígy kelljen figyelembe venni a kedvezmények, juttatások tekintetében azokat az éveket, amikor meghatározott munkaidőt vagy munkamennyiséget a szövetkezet tagja a szövetkezetben teljesített.

A másik témakör, tisztelt Ház, amelyről röviden szólni kívánnék, az a szövetkezeti törvény jövőbeni módosításának kérdése; illetve az a kérdés, hogy mi lenne a célszerűbb eljárás: sok apróbb módosítással oldani a kétségtelenül meglévő feszültségeket, vagy pedig nem fordítani időt és energiát az aprólékos módosításokra, hanem egy átfogó, minden problémát megoldó törvénymódosítással, egy új szövetkezeti jogi kodifikációval oldjuk meg a helyzetet. Magamat pragmatikus embernek tekintem, ezért úgy érzem, hogy ha egy-egy módosítással, ha nem is minden problémát, de a fennálló feszültségeket ahogy erről már szó esett kismértékben vagy a fennálló feszültségek egy részét sikerül megoldani, akkor mindenképpen hozzá kell látni a törvény módosításához.

(19.50)

Annál is inkább, mert az én megítélésem szerint egy adott jogterület átfogó módosítására akkor van szükség és lehetőség, amikor a társadalmi-gazdasági viszonyok amelyek az adott területet alapvetően befolyásolják, működését meghatározzák stabilizálódtak, mint ahogy Pásztohy András képviselőtársam említette, viszonylag stabil állapot alakult ki. Kétségtelen, hogy ez a szövetkezetekre jelen pillanatban nem érvényes, így azt hiszem, hogy egy átfogó szövetkezeti jogi kodifikációnak még nem érkezett el az ideje akkor sem, ha tudom azt, hogy az Igazságügyi Minisztériumban ennek az előkészületei megkezdődtek.

Én azt hiszem, hogy a szövetkezeti mozgalom szellemi kapacitása, a rendelkezésre álló humán erőforrások alkalmasak arra, hogy nagyon rövid időn belül, hetek alatt egy olyan szövetkezeti törvényt letegyenek az asztalra, amelynek az elolvasását követően bármelyik hozzáértő szakember csettint egyet a nyelvével és azt mondja: ez igen, ez minden kívánalomnak megfelel. De az a félszem és az a véleményem, hogy bármi ilyen tervezet készülne is, a mai magyar valóságba helyezve, a mostani állapotot feltételezve egyszerűen nem lenne működőképes. Ezért én azt a véleményt képviselem, hogyha a fennálló problémák egyik részét orvosolni lehet, akkor azt haladéktalanul meg kell tenni.

Hallgatva a felszólalásokat, tisztelt képviselőtársaim, nem kívántam az akkor még feltételezett új gyakorlatot megszakítani, és nem nyomtam a gombot kétperces reagálásra. Lett volna néhány kérdés, amire szerettem volna reagálni, de meglehetős önmegtartóztatással egyetlenegy dologra szeretnék kitérni akkor is, ha Bernáth Varga Balázs barátom, aki inspirál erre a reagálásra, már nem tartózkodik itt.

Úgy tűnik, nekem az a sorsom, hogy időnként Bernáth Varga Balázs tisztelt képviselőtársam kételyeit vagy aggályait kell eloszlassam. A legutóbbi alkalommal abban a vívódásában próbáltam neki segíteni, hogy a kárpótlási vagy a szövetkezeti törvény okozott-e nagyobb vagyoni hátrányt a szövetkezeteknek, ma pedig azt a kétségét, kételyét tolmácsolta: nem tudja, nincs tisztában a kormánynak a szövetkezetekre vonatkozó szándékaival.

Ilyen könnyű helyzetben, tisztelt képviselőtársaim, nem voltam még, és attól tartok, hogy nem is leszek egy darabig, mert a kormány szövetkezetekkel kapcsolatos szándéka egyértelmű és világos, a kormányprogram erre vonatkozóan eligazítást ad. Nagyon röviden úgy szól, hogy a kormány támogatja a szövetkezeteket, az önkéntes szövetkezést.

Összességében magát az előterjesztett javaslatot a menet közben végrehajtandó korrekciókkal alkalmasnak találom, és támogatásra ajánlom képviselőtársaimnak. Köszönöm szépen. (Taps.)