Mészáros István László (SZDSZ)

1996. február 18.

DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Immár sokadik alkalommal foglalkozunk a személyes adatvédelem körébe tartozó témával és nem utoljára. A magánszféra védelme ugyanis részben a személyes adatok védelmén keresztül valósulhat meg. Az embereknek az a joga, hogy a főszabály szerint adataikkal maguk rendelkezzenek, azt fejezi ki, hogy az ember nem válhat tárggyá, nem válhat tetszés szerint mozgatható sakkfigurává a hatalom kezeiben. Kifejezi, hogy az ember több mint egy puszta kód vagy számsor a hatóságok nyilvántartásában, több mint adóalany, több mint puszta munkaerő.A személyes adatvédelmen belül is sokadszor nézünk szembe a személyazonosító szám, azaz a személyi szám problémájával. Decemberi országgyűlési határozatunkat is beszámítva, immáron a hetedik alkalommal foglalkozunk a kérdéssel, az Alkotmánybíróság pedig három ízben is hozott döntést ezzel a témával összefüggésben. Mindez azt jelzi, tisztelt képviselőtársaim, hogy nehezen kezelhető, vagy inkább nehezen emészthető kérdésről van szó.

Mára már szinte kórosnak mondható szembenállás alakult ki a személyi szám védelmezői és ellenzői között. Az egyik oldalon áll a közigazgatási apparátus és a számítástechnikai szakma, a másik oldalon az Alkotmánybíróság és az emberi jogi szervezetek. Az egyik oldalon a közigazgatás működőképessége, a gyors és költségkímélő ügyintézés, a másik oldalon az emberi méltóság, az önrendelkezés, a magánszféra.

Nekünk, tisztelt képviselőtársaim, tekintettel kell lennünk arra, hogy mind az alapjogok érvényesülése, mind pedig a közigazgatás működőképessége alkotmányos érték, és mindkét oldal érveit figyelembe kell vennünk akkor, amikor ehhez a témához nyúlunk. Szándékosan sarkítottam, amikor az egyik és a másik oldal között különbséget tettem, mert természetesen nem állítható szembe egymással ez a két oldal. Azonban ez mit sem von le azokból a tapasztalatokból, amelyeket az évek során szereztünk a már általam említett, kórossá váló szembenállásról.

Tisztelt Ház! A kormány most először terjesztett elénk olyan törvényjavaslatot, amely magában hordozza az érdemi előrelépés lehetőségét, és kiutat kínál az évek óta tartó állóháborúból. Az egykoron egységes módon a személyi számmal operáló közigazgatási nyilvántartás megbontása három nagy szakazonosítóra egymástól különböző három nagy szakazonosító jel bevezetése nézetem szerint főhajtást jelent az ember információs önrendelkezési joga előtt, és az elismerését jelenti annak a veszélynek, amelyet az Alkotmánybíróság az általános, egységes és korlátozás nélkül használható személyi számban lát.

Ugyanakkor az, hogy a három nagy ágazat közül az egyik, nevezetesen a népesség-nyilvántartás, vagyis a közigazgatási nyilvántartások legalapvetőbbike, a közigazgatásai alapnyilvántartás, egy kismértékű módosítással a jelenlegi személyazonosító jelet használhatja tovább, a másik érdek, a közigazgatás működési érdeke figyelembevételét tükrözi.

Amint elhangzott, három szakazonosító kerülne bevezetésre. A jelen törvényjavaslat alapelveit lefektető decemberi határozatunk vitájában már elmondtam, tisztelt Ház: annak ellenére, hogy a vita tárgya a személyi szám léte és nemléte körül csúcsosodott ki, a személyiségvédelem fő kérdése nem az, hogy hány azonosító szám legyen 1, 2, 3, 4 vagy 5 , hanem az, hogy a különböző nyilvántartásokat milyen módon lehet egymással összekötni, az adatkapcsolás lehetőséget ad-e önkényes gyakorlatra, az adatok készletező gyűjtésére, az adatvédelem elveivel való visszaélésre.

A fő kérdés tehát nem az, hogy hány azonosító van, hanem az: hogyan akadályozható meg ez az önkényes és indokolatlan adatösszekapcsolás, magyarán az, hogy a hatóság a polgárról túl sokat, a kelleténél is többet megtudjon.

Önmagában tehát, tisztelt képviselőtársaim, a három szakazonosító még nem garancia, a lényeg az összekapcsolás köre és mikéntje. Kétségtelen, hogy az információs rendszerek megosztása egyfajta visszatartó erőt jelenthet az önkényes adatösszekapcsolás felé. Az is kétségtelen ugyanakkor és látnunk is kell, hogy a technika mai szintjén viszont, ha nagyon össze akarják kapcsolni a különböző adatbázisokat, bármennyi szakazonosító is legyen, minden különösebb nehézség nélkül összekapcsolhatóak a bázisok.

Miért hát akkor ez a nagy erőfeszítés kérdezhetik önök, kérdezhetik mindnyájan az egységes azonosítási rendszer feldarabolására? Nem felesleges ez az egész? merülhet föl a kérdés.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, egyikünk sem kételkedik abban, hogy a technika mai szintjén olyan eszközök is léteznek, amelyekkel egy befüggönyözött szoba titkait is minden különösebb nehézség nélkül ki lehet fürkészni. Mégis, gondolom, valamennyien idegenkednénk attól, hogy szobafüggönyöző szokásainkat föladjuk. A magánszférát az illetéktelen bepillantástól megóvó eszközök, ha sokszor szimbolikusak is, de mégis nagyon jelentősek.

A három szakazonosító puszta léte önmagában is egy figyelmeztető jel az adatkezelőknek: óvakodjanak a jogosulatlan összekapcsolástól.

Tisztelt Ház! Van néhány követelmény, amit fontos szem előtt tartanunk az önkényes és korlátlan adatösszekapcsolás elleni védekezés érdekében. Az egyik ilyen követelmény, hogy a három szakazonosító ne futhasson össze. Azaz ott, ahol mindegyik ismerete szükséges így például az önkormányzatok munkájában , egymástól elkülönítetten vezessék a különböző azonosító kódokat tartalmazó nyilvántartásokat.

A második ilyen követelmény, hogy a szakazonosítókat ne lehessen egymásba átszámítani, konvertálni.

A harmadik, hogy a különböző nyilvántartások kapcsolatát lehetővé tevő úgynevezett kapcsolati kódok, amelyekről a belügyminiszter úr az expozéjában már említést tett, ne legyenek állandóak, azaz az adatkezelés céljának teljesülése után kerüljenek törlésre. És ezek a kapcsolati kódok olyan kódok legyenek, amelyekből nem lehet visszafejteni a szakazonosítókat. A negyedik követelmény pedig az, hogy egy célra egy azonosítót továbbítsanak az adatkezelők, ne pedig többet, úgymond a "biztonság kedvéért".

Az ötödik követelmény végül, hogy legyen biztosított az egész adatfolyamat követhetősége.

Tisztelt Ház! Első átolvasásra a törvényjavaslat kielégíti ezeket az elvárásokat. Nem tér el azoktól az alapelvektől, amelyeket lefektettünk decemberben az elvi irányt kijelölő országgyűlési határozatban. A részleteket azonban tüzetesen meg kell vizsgálni a bizottsági üléseken, ugyanis ez a téma valójában olyan, hogy nagyobb része ennek a számítástechnika és kisebb része a jog.

Tisztelt Ház! Éppen ezért, ha van olyan téma, amelyre áll az a megállapítás, hogy a törvény önmagában nem elég garancia, akkor a személyi szám ügye, a személyazonosító rendszerek működése kétségkívül ilyen. Vajon lesz-e energiája, ereje bárkinek is áttekinteni, mi történik majd a gyakorlatban, milyen programokat alkotnak majd a számítástechnikusok, mit és hogyan tárolnak, illetve hogyan kommunikálnak egymással a számítógépes rendszerek, adathordozók? Vajon a kódok világa átfogható-e még egyáltalán az emberi aggyal? Egy biztos, hogy az adatvédelmi biztos hivatalára roppant nagy teher nehezedik majd az átalakítás ellenőrzése terén. Ehhez tőlünk minden segítséget meg kell kapnia az adatvédelmi biztosnak és irodájának.

Végül: sok múlik majd azon, hogy sikerül-e partnernek megnyerni a közigazgatási apparátust és a számítástechnikai szakmát, sikerül-e megnyerni az ügynek azokat, akik maguk viszik az ügyeket, sikerül-e megnyerni az ügynek az államigazgatási apparátust, akiken múlik, hogy működik-e a közigazgatás. Én csak reménykedni tudok. Tisztelettel köszönöm a figyelmüket. (Taps.)