Várnai László (MSZP)
DR. VÁRNAI LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Választókerületem, a Bács-Kiskun megyei 8. számú választókerület központjában, Kiskunhalason a tárgyalt törvényjavaslat hatálya alá tartozó valamennyi fegyveres szerv megtalálható, a határőrségi igazgatóságtól az önkormányzati tűzoltóságig. Városunkban a fegyveres szervekhez tartozó hivatásos állomány tagjai mindig szerves részét képezték a helyi közösségnek, részt vettek a város és környékének alakításában, és embert próbáló hivatásuk magas szintű teljesítése mellett e tevékenységük is hozzájárult ahhoz, hogy bármilyen messziről is kerültek városunkba, a civil társadalom befogadta őket, és mindig gondoskodott arról, hogy otthonra találjanak Kiskunhalason.A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló T/1568. számú törvényjavaslat benyújtása óta a fentiek miatt is többször konzultáltam a fegyveres szervek képviselőivel, és a megbeszélések néhány fontosnak tűnő megállapítását is szeretném megosztani önökkel, amelyekre alapozva az egyébként jó célt kitűző törvényt még pontosabbá tudjuk tenni.
A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 1994. január 1-jén lépett hatályba, és helyezte hatályon kívül az 1976. évi I. törvényt. Ahogy ma már szó esett róla, a törvény-előkészítéssel foglalkozó szakértők elképzelése az volt, hogy a '93. évi honvédelmi törvénnyel harmonizáló, a katonák jogállásáról szóló törvény kerüljön megalkotásra, de erre a már ismertetett okok miatt az előző parlamenti ciklusban nem került sor. Ezért értelemszerűen hatályban maradt a fegyveres testületek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról szóló 1971. évi 10. tvr., amit a hivatásos katonák csak rabszolgatörvénynek neveznek.
Erre utalt expozéjában miniszter úr is, amikor azt mondta: a hatályos szolgálati jog magán viseli azokat a jegyeket, amelyeket a megalkotás idején érvényben levő katonai szövetségi rendszer és a pártállami berendezkedésből fakadó politikai igények kívántak meg. Kiolvasható belőle az a jogalkotói szándék, amely a fegyveres szervekből való kiáramlást elsősorban adminisztratív eszközökkel kívánta megakadályozni. Ez hátrányos megkülönböztetést, kiszolgáltatottságot okozott a hivatásos állomány számára.
1992-ben, az új munka törvénykönyve elfogadását követően az Országgyűlés megalkotta a közalkalmazottak és köztisztviselők jogállásáról szóló törvényeket, és törvényben rögzítették az ügyészségi szolgálati viszonyt is. A közszolgálatra vonatkozó jogi szabályozás csak a fegyveres szervek állománya tekintetében nem újult meg. Ez az ellentmondásos helyzet ahhoz vezetett, hogy a hatályos törvényerejű rendelet rendelkezéseitől eltérő, kiterjesztő értelmezésű, esetenként a szokásjogon alapuló megoldásokat alkalmaztak, ami az állomány körében feszültségekhez vezetett, és sértette a jogbiztonságot is.
A sokévi várakozás után a most előterjesztett törvényjavaslat vélhetően oldja majd az érintett állomány körében meglevő feszültséget. A törvénytervezet kiemelkedő érdeme, hogy célszerűen ötvözi a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény és a munka törvénykönyve jogintézményeit a fegyveres erők szolgálati jogviszonyából adódó specialitásokkal. A törvénytervezet a szolgálati viszony átfogó szabályozását, igényét kielégítve magában foglalja a határozott időre létesített szolgálati viszonyt, a fegyveres szervek közötti átjárhatóság feltételrendszerét, a rendfokozatban és a beosztásban kiszámítható előrehaladást, valamint a sajátos társadalombiztosításra vonatkozó szabályokat, szélesíti a szolgálati viszony megszűnésének lehetőségeit, új illetményrendszert vezet be, és kiterjeszti a bírói jogorvoslati lehetőséget a szolgálati viszonnyal kapcsolatos jogvitákra.
Kétségkívül a köztisztviselőkéhez képest differenciáltabb nyugellátási rendszert fogalmaz meg a törvénytervezet, de álláspontom szerint nincs teljes összhangban az e területen dolgozók fokozott terhelésével. A fegyveres szervek sajátossága, hogy tagjaik fizikai és pszichikai igénybevételüknél fogva fokozott károsodásnak, elhasználódásnak vannak kitéve. Gyakori az aktív korban a halálozás, a szív- és érrendszeri, mozgásszervi és idegi megbetegedés. A statisztikai kimutatás szerint a fegyveres szervek nyugdíjasainak felső életkora átlagban 63,5 év. A sajátos juttatásoknál e plusz igénybevétel honorálása nem tükröződik igazán. A tervezetben a nyugdíjkorhatár nőknél sem tesz kivételt, holott a jelenleg érvényes általános szabályok számukra kedvezőbbek. A sajátos szolgálati körülményekhez jobban igazodó nyugdíjkorhatár megállapítására lenne szükség azoknál, akik szolgálati idejük meghatározó részét éles feladatok ellátásával, közvetlenül a közrend és közbiztonság megőrzése érdekében töltötték le.
A törvénytervezet több pontban túlságosan tág teret enged a szubjektivizmusnak. Például természetes, hogy bizonyos döntéseknél a parancsnok mérlegelési jogkörét nem lehet kategorikusan megfogalmazott törvényi előírásokhoz kötni, de sok esetben pontosan körül nem írt, meghatározatlan tartalmú körülmények mérlegelését és ezek alapján hozandó döntést tesz lehetővé a törvény. A szolgálati rendet veszélyeztető magatartás, a fegyveres szerv iránti közbizalom megingatására alkalmas cselekedet, a fegyveres szerv tekintélyét, a szolgálati rendet veszélyeztető cselekedet nem igazán körülhatárolható magatartással valósítható meg, és a magatartás által keletkezett eredmény megítélése rendkívül ritka esetben lehet objektív. Nagyon nehéz mérlegelni, hogy például a fegyveres szerven belüli intézkedésről, utasításról véleményt nyilvánító beosztott milyen esetben nyilatkozik meg az érdekérvényesítő körön belül vagy kívül, vagy mely esetekben veszélyezteti a fegyelmet a hivatásos állományú tag által írt cikk, egyéb nyilatkozat vagy sajtótermék. Ebben a vonatkozásban osztom Kőszeg Ferenc képviselőtársam véleményét, miszerint bármely felsőbb szerv tevékenységét bíráló megjegyzésre reakcióként alkalmazható a törvény 18. § (5) bekezdése, így az nem korlátozza, hanem véglegesen megfoszthatja a beosztott véleménynyilvánítási szabadságát.
Ismételten kiemelem, hogy itt nem az egyedi parancs bírálatáról van szó, mert azt a parancsot egy másik szakaszban helyesen leírtak szerint kell végrehajtani vagy megtagadni. Ugyanezt a problémát veti fel a törvény 56. § (6) bekezdés c) pontja, amely arról szól, hogyha a hivatásos állomány tagja szolgálaton kívüli magatartásával súlyosan veszélyezteti a fegyveres szerv tekintélyét és a működésébe vetett bizalmat. Ennek a rendelkezésnek a fenntartása esetén, azzal együtt, hogy minden esetre nyilvánvalóan nem lehet kidolgozni, szükséges valamilyen etikai kódex elkészítése, amely legalább iránymutatásként meghatározza, hogy mi a súlyos veszély, és milyen magatartásformák veszélyeztetik a fegyveres szervek működésébe vetett közbizalmat.
Rendkívül kényes és nehezen kezelhető kérdést vet fel az összeférhetetlenség az egyéb munkavégzésre irányuló jogviszony keretében, hiszen újra beleütközik egy, az előbb vázolt, pontosan körül nem írt, meghatározatlan tartalmú fogalomba, a "rendfokozathoz méltatlan" fogalomba. Ha csak a bűnüldözés, az igazságszolgáltatás egységét vizsgáljuk meg, mind az ügyészségnél, mind a bíróságnál a további munkavégzés lehetőségét tételesen felsorolja a törvény, egyebektől pedig eltiltja az ott dolgozó munkavállalót. A rendőr ettől eltérően viselkedhet, függetlenül attól, hogy a közvélemény elvárása vele szemben pont olyan fokú, mint az ügyésszel vagy a bíróval, hiszen a bűnüldözést és az igazságszolgáltatást egységes láncnak tekinti.
Ezért úgy gondolom, hogy a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény összeférhetetlenséget szabályozó részével szinkronban, elvi éllel ki kellene mondani, hogy a törvénytervezet 4. §-ában értelmezett parancsnoki állomány tehát a vezetői megbízatással ellátott hivatásos állományú tag tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői és jogi oltalom alá nem eső tevékenység kivételével, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt nem létesíthet.
(20.50)
Az e körön kívül levő hivatásos állományú tag munkavégzésre irányuló jogviszonyt csak parancsnoka előzetes engedélyével létesíthet, kizárva ezzel azt a sokszor felesleges feszültséget és zaklatást, ami időnként a hivatásos állomány tagjaival szemben e képlékeny társadalmi viszonyok és értékítéletek között okkal vagy ok nélkül tetten érhető. Amikor valaki önkéntesen, saját elhatározásából valamely fegyveres szerv hivatásos állományú tagjának jelentkezik, tudomásul veszi, hogy bizonyos alkotmányos jogairól önként lemond. A szolgálatteljesítés nyomatékos feltétele, hogy a hivatásos állomány tagja parancsot teljesít, és ezzel meghatározott jogi korlátokat is köteles tűrni.
Az alkotmányos jogokat azonban kizárólag a szolgálati feladatokhoz illeszkedő mértékben, a fegyveres szervre is tekintettel, differenciáltan lehet korlátozni hangzott el, álláspontom szerint is helyesen, a miniszteri expozéban. A nem korlátozandó alkotmányos jogok közé tartozónak vélem s így tesz a törvényjavaslat is , hogy a létrejött hivatásos szolgálati viszonyt akár a fegyveres szerv, akár a hivatásos állomány tagja a törvénytervezetben meghatározott körülmények fennállása esetén és szintén ott meghatározott rend szerint megszüntetheti.
Ha a fegyveres szerv felmentéssel szünteti meg a szolgálati viszonyt, a hivatásos állomány tagját végkielégítés illeti meg. Ez a rendelkezés összhangban van a más munkaviszonyban, illetve speciális munkavégzésre irányuló jogviszonyban dolgozókra vonatkozó szabályokkal.
A végkielégítés fele megvonásának lehetősége azonban túlzó és méltánytalan a hivatásos állomány tagjával szemben. Ez a felező jogintézmény csak a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényben szerepel, de ott sem merül fel a lakóhely-változtatással járó áthelyezés elutasításának lehetősége, ami az esetek döntő többségében a fegyveres szerv hivatásos állományú tagjának áthelyezésénél természetes.
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága 1995-ben már lefolytatott egy vitát az ügyészség szolgálati viszonyával kapcsolatos törvénymódosítás kapcsán, amelyben az e törvényben is szereplő végkielégítés felezését szolgáló előterjesztés is szerepelt, amelyet többek között azzal az indokolással vetett el egyhangú szavazással a bizottság, hogy a központi felépítésű és szervezésű ügyészségnél az áthelyezés tipikusan lakóhelyváltozással jár, s ez bizonyos esetekben nemcsak az áthelyezéssel érintett munkavállalót, hanem családját is rendkívül hátrányosan érintheti. Hasonlóan jelentkezik ez a hivatásos állomány tagjánál is. Ez a probléma álláspontom szerint nem oldható fel szubjektív mérlegeléssel, vagyis ha a munkáltatói jogot gyakorló parancsnok úgy érzi, a teljes végkielégítést is megkaphatja a hivatásos állomány tagja. Ezért ezt a diszkriminálásra lehetőséget adó jogszabályhelyet tehát a tervezet 63. §-ának (4) bekezdését ki kellene hagyni a törvényből, mert nem ez az adminisztratív korlát fogja a hivatásos állományt egybentartani.
A fegyveres szervek tagjai élethivatásként folytatják foglalkozásukat, s elismerten jelentős államérdek fűződik ahhoz, hogy aktív pályafutásuk alatt ne hagyják el a pályát. Ennek azonban nem az a módja, hogy adminisztratív korlátot szab a törvényalkotó, hanem az, amit az expozéban miniszter úr is megfogalmazott idézem -: "ezért számukra korrekt, kiszámítható, anyagilag is vonzó előmeneteli lehetőséget kell teremteni, amely legalább a többi állami alkalmazotthoz képest előnyösebb lehetőséget biztosít számukra".
Hivatástudatuk mellett ezért szolgálják le katonaidejüket, és nem azért, mert esetleg a végkielégítés felét kockáztatják, ha a családjuk számára méltatlan és elfogadhatatlan áthelyezést elutasítanak.
Az illetményrendszer bevezetése 1999. január 1jével több szempontból sem szerencsés. Nemcsak azért, mert a törvényben meghatározott kötelességek a törvényjavaslat elfogadását követő harmadik hónap első napján, várhatóan '96. július 1-jén hatályba lépnek, az e feladatok ellátáshoz kapcsolódó illetményrendszer pedig csak két és fél évvel követné azt, hanem azért is, mert az ilyen késleltetett hatályba léptetés erkölcsi és politikai kárát megtapasztalta az ország a közalkalmazottak és köztisztviselők jogállásáról szóló törvények hasonló eljárása miatt.
Elfogadhatatlan azért is, mert a következő parlamenti ciklus idejére kitolva az új, ismeretlen összetételű végrehajtó hatalmat terhelné meg a törvény ezen rendelkezésének a bevezetése, és valószínűleg elfogadhatatlan a törvény hatálya alá tartozó több mint százezer munkavállaló számára is.
Nyilván a költségvetés részére rendkívüli kiadással járó intézkedés hatályba léptetése nemcsak érzelmi kérdés, hanem fedezet függvénye is. Komolyan kell mérlegelni a hatályba léptetés időpontját, amely még látszólag sem szolgálhat választási célokat, tehát 1998-as bevezetése nem lenne korrekt.
Az 1997. évi költségvetés előkészítése során kiemelten kell foglalkozni a kérdéssel, s ha a források az 1997. január 1-jei bevezetést nem tennék lehetővé, akkor legkésőbb 1997. július 1-jével kellene az illetményrendszert hatályba léptetni. Erről minél hamarabb, lehetőség szerint a törvény végszavazása előtt az illetékes tárcáknak az érdekképviseleti szervekkel hasznos lenne megállapodásra jutni.
A törvénytervezet álláspontom szerinti további pontosítása érdekében módosító javaslataimat benyújtottam, amelyekről most az általános vita keretében nem kívánok szólni. Összességében a törvényjavaslatot rendkívül fontosnak és előremutatónak tartom, a megfelelő kiegészítésekkel és pontosításokkal tisztelt képviselőtársaimnak elfogadásra ajánlom. Köszönöm a türelmüket. (Taps.)