Győriványi Sándor (FKGP)
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mélyen tisztelt Országgyűlés! Az előttünk álló két törvényjavaslatot Szolnoki Andrea képviselőtársunk nagyon sok jóakarattal és úgy gondolom, hogy az ország helyzetét felmérve terjesztette elő tulajdonképpen takarékos rendelkezéseket, takarékos elképzeléseket tartalmaznak. Én magam is takarékos ember vagyok, s ezért különösen szimpatikus nekem Szolnoki Andrea javaslata. Ugyanakkor a két törvényjavaslat, amelyik az 1975. évi II. törvény kiegészítésére szolgál, számos problémát vet fel. Úgy érzem, hogy mind a két javaslat már évek, sőt évtizedek óta vitatott kérdéseket sarkalatos kérdéseket érint az egészségügyben. Én már 25 évvel ezelőtt is hallottam kritikákat például az egy- és kétágyas kórtermek luxus jellegéről és az abba való bekerülés paraszolvenciális hatásáról. Kétségtelen, hogy ez a rendelkezés most ezt bizonyos fokig törvényessé tenné.
A második kérdéskör: az a gond, amely a nagy értékű, sokszor nagyon drága és nem mindenkinek jutó különböző egészségügyi gyógyászati segédeszközökre vonatkozik, szintén felmerült. Felmerült még az én családomban is olyan formában, hogy egy súlyosan beteg és sérült rokonomnak, unokatestvéremnek nagyon útban volt az a nagyon drága mankó, amelyet a végén a pincébe tettek le valahova, mert nem tudtak vele mit kezdeni. Ezek lényegében mind valós problémák.
Ugyanakkor kétségtelen: amikor dicséretesen törekszik ez a két törvényjavaslat, hogy az egészségügy valahogy kikászálódjék abból a gödörből, amelyben pillanatnyilag van, tulajdonképpen emlékeztet a Bokros-csomagok szociálpolitikai rendelkezéseire, és semmiképpen nem érzem Európa-konformnak ezeket a rendelkezéseket, javaslatokat.
A törvényjavaslatok közül a 1962. számú összevonva a két javaslatot a kórházi különszobákat célozza meg. Az egy- és kétágyas szobák csak térítéssel lennének igénybe vehetők az önkormányzat által fenntartott kórházakban.
A törvényjavaslat indoklása fenntartja a kórház jogát, hogy orvosi indikációra más is kerülhessen háromágyasnál kisebb szobákba. Kétségtelen, hogy ez a törvényjavaslat egy fontos és megnyugtató intézkedése lenne. Ugyanakkor azért felmerül az, hogy ki kerülhet ilyen luxus kórterembe orvosi indikációra. Nem lesz-e az, hogy ha valaki fizet, akkor mindenképpen bekerül, aki nem fizet az esetleg egy 12 ágyas szobába jut még akkor is, ha orvosilag indokolt lenne, hogy bekerüljön egy valamilyen módon szeparált különszobába.
Felmerül az is, hogy lesz-e fizetőképes kereslet. Azért merül fel, mert egyre-másra alakulnak a magánkórházak, a magánszanatóriumok, ahol valaki ezt elérheti, tehát nem látom mindig indokoltnak, hogy a közösség által fenntartott, az önkormányzatok által finanszírozott kórházakban teremtsük meg ezt a lehetőséget. Egyre szaporodó számban vannak magánkórházak. A vagyonos réteg már ma is inkább ott jelentkezik a bajaival, sőt ismerek olyan embereket is, akik külföldön gyógyíttatják magukat. Ha még jelenleg nincs is Thomas Mann Varázshegyéhez hasonló szituáció tömegesen, de van már külföldre menő gyógyturizmus manapság is. Tehát én nem látom, hogy a néha nagyon elhanyagolt, úgynevezett önkormányzati kórházainkban nagyon veszkődnének ezekért a különszobákért, amelyeket ugyan ebből a pénzből fel lehetne hozni valamilyen elfogadható szintre de hova tűnik akkor az egészségügy demokratizmusa? Mert hisz azért demokratikus országban élünk.
A gyógyászati segédeszközökre vonatkozóan a tolószék, a hordágy, a mankó, a hallókészülék az elhalálozás vagy a gyógyulás után visszakerülne az egészségügyi pénztárhoz. Úgy gondolom, nagyon nehéz lenne elmenni az özvegyhez legyen az özvegyasszony vagy özvegy férj és azt mondani, hogy most visszavisszük ezt a férje utolsó óráit vagy utolsó heteit körülvevő gyógyászati eszközt. Nehéz kérdés. Kegyeleti problémákat is bizonyára sért ez a kérdés. Ugyanakkor el tudom képzelni, hogy karitatív módon történjék a dolog. Például tudjuk azt, hogy a Máltai Lovagrend egészségi segélyszolgálata biztosít ilyeneket a rászorultaknak, és tudjuk azt is, hogy ilyen megállapodás az egészségbiztosítási pénztár és a Máltai Szeretetszolgálat között is kialakulóban van. Tehát van valamilyen út, valamilyen lehetőség ennek a kérdésnek talán más oldalról való megfogására.
Gondot jelent természetesen az, hogy jelenleg mindenki fizet térítést a gyógyászati segédeszközökért, kivéve a közgyógyellátási pénztárhoz tartozókat. Ezek a kérdések is felvetnek technikailag is nagyon nehezen megoldható problémákat. Mégis úgy érzem, hogy ez a kérdés, ez a felvetés és ez a törvényjavaslat jó javaslat, csak úgy gondolom, hogy sokkal részletesebben kimunkálva, a sokféle, általam is felvetett szempontra figyelemmel kellene majd az Országgyűlés elé terjeszteni a következőkben de ezt tartalmazza egyébként a képviselő asszony javaslata is. Köszönöm szépen. (Taps.)
(20.20)