Kis Gyula József (MDF)

1996. február 27.

DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az elmúlt időszakban és ma is két kérés hangzik el vissza-visszatérően kormánypárti padsorokból, illetve a kormány tagjaitól. Az egyik annak megállapítása, hogy nem hallanak érveket. Nos, én ezt elhiszem, hiszen az ember itt ül, például a 20 ezer hertz fölötti rezgésszámot nem hallja meg, a kutyákkal ellentétben, tehát elképzelhető, hogy valóban nem hallanak érveket, mert a véleményem szerint egyfolytában érveket sorolunk fel. A másik kívánság az lenne, hogy ne morális vagy bármilyen érzelmi megközelítésben foglalkozzunk a családpolitikával.Mindkét elvárásnak igyekszem megfelelni, amikor arról beszélnék, hogyha nem morális, hanem tisztán gazdasági szempontból közelítjük meg a családtámogatásokat és a családpolitikát, ráadásul ezt olyan hullámhosszon igyekszem megtenni, ami meghallható, akkor megfeleljek ezeknek az elvárásoknak.

Azt hiszem, hogy az mindannyiunk által elfogadott, ha tetszik, biológiai vagy természettudományos alaptétel, hogy a szerzett tulajdonságok nem öröklődnek, kizárólag az határozza meg egy újszülött képességeit, lehetőségeit, hogy a szülői gének milyen véletlenszerű variációban egyesültek. Amiből az következik, hogy sem a szegény, sem a gazdag, sem az iskolázott vagy iskolázatlan szülők gyermekei között nincs képességekben különbség statisztikailag, kizárólag a Gauss-görbe szerinti valószínűségi elosztás határozza meg, hogy ebből mennyi az átlag, mennyi az átlag alatti és mennyi a kiemelkedő, zseniális, kreatív képességekkel világra jött újszülött.

Ebből mindjárt egy tétel következik a társadalom számára. Az, hogy minél nagyobb körből merítünk, annál valószínűbb, hogy a jobb, a pozitívabb, a társadalom számára kívánatos képességűek kerülnek be a körbe. A minél nagyobb merítés azonban még nem elegendő, hiszen ezt egy nagyobb születésszám már önmagában biztosítaná. Ugyanis amikor az ember megszületett, akkor csak a képességet, a lehetőséget hozza magával. Hogy ebből mi valósul meg élete során, az már igenis nagyon-nagyon meghatározott társadalmilag.

(14.00)

Nem mindegy, hogy egy palántát napfényben vagy félárnyékban nevelek fel. Még a legedzettebb, legerősebb, legéletrevalóbb is elsatnyul, ha nem jut lehetőséghez, nem jut fényhez. A társadalom viszont abban érdekelt, hogy minél több kiemelkedő, de legalább az átlagot elérő, teljesítőképes, kreatív, újat létrehozó egyede legyen, mert ez az egyetlen tőkéje, ez az egyetlen, amivel a fennmaradását, a jövőjét fedezni tudja. Tehát minden olyan törekvés, amely az esélyegyenlőséget teszi lehetővé, társadalmi, szociális helyzettől függetlenül, számunkra jó és kívánatos, alapvető érdeke a társadalomnak.

Erre mondják önök, hogy no, akkor itt van a rászorultság, ezt kívánják megvalósítani, az esélyegyenlőséget igyekszenek megteremteni az egyenlőtlenségek csökkentésével. Csakhogy a rászorultság egy olyan fogalom, amelynek a jelen kormányzati gyakorlatban való értelmezése mélységesen tudománytalan. Nagyon sokszor elmondtuk, elmondták a szociológusaik, a mi szociológusaink, a szociológusok mindannyian, hogy a rászorultság csak statisztikailag, csoportban értelmezhető kategória. Egy cukorbeteg rászorul az inzulinra. Kovács János nem biztos, hogy inzulinra szorul rá, lehet, hogy szájon át szedhető gyógyszerekkel is kezelhető.

Minden magyarországi vizsgálat szerint nagyon világosan meghatározható rászorultsági csoportok a gyerekek, illetve a gyerekes családok. A legszegényebbek a gyerekek, és a legszegényebb családok a gyerekes családok. Ha ezeket úgymond nem állampolgári jogon hanem azon a jogon, hogy ehhez a csoporthoz tartoznak, tehát gyerekek, vagy azon a jogon, hogy nagycsaládosok, ha ezen az alapon egyenlő mértékben, tekintet nélkül a jövedelmükre támogatjuk, akkor valóban célzási hibát követünk el. Ez a célzási hiba 10-15 százalék. 10-15 százalék hibát igyekszik korrigálni most a kormány. Azonban minden vélemény szerint ennek az új rendszernek amely a családok adózott jövedelmétől teszi függővé a támogatást a hibahatára 10-15-tel szemben 40-50 százalékra ugrik fel Magyarországon, ahol a feketegazdaság 30 százalékos, ahol a bevallott adózandó jövedelmekben akkora hogy is mondjam anomáliák vannak, amelyek messze-messze meghaladják a tényleges jövedelmeket. Nos, ebben a szituációban a rászorultság azt jelentené, hogy ne vezessük be az egy főre eső jövedelemhez kötését a családtámogatásoknak. A családtámogatás nem szociál-, még kevésbé szegénypolitikai kérdés, a családtámogatás egyszerűen társadalmi beruházás a jövő érdekében. Ha ezt hasznosabban tudnók megtenni, akkor, azt hiszem, ebben mindannyian egyet tudnánk érteni ebben a Házban. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)